Rácz Erika az egyik legkeményebb borászhölgy, akit ismerek. Komlóskai születésű, de az üzleti és versenyszférában szerzett élettapasztalatok bizony keményen megedzették. Férjével ketten óriási lendülettel ugrottak fejest a saját pince felépítésébe, mely egyébként idén is épül. A patikatiszta garázsban zajlik a technológia döntő része, s a kicsiny pincéből kikerülő acélos, kristálytiszta borok egy nagyon eltökélt és célratörő stílust villantanak meg: ilyen a száraz tokaji, ha mai, modern, kortárs szemlélettel és kellő maximalizmussal készül. Korábban egy fordítás már készült a pincénél (2016), de számomra akkor járatódik be teljesen minden tokaji pince, ha már klasszikus édeset is tud mutatni. Valahogy anélkül olyan befejezetlen minden tokaji történet. Erika eddig szerényen kivárt a megfelelő alapanyaggal, s végül 2016-ból egy kis kooperációs aszút, 2017-ből pedig egy szamorodnit is elhozott erre a pesti kóstolóra, a VANBORIS-ba. Utóbbit már a Bor, Mámor, Bényén a szerencsésebbek kóstolhatták, előbbi viszont tényleg most kerül először a poharakba.

Az előző posztban egy évszázadok óta klasszis terroirt jártunk körül Mádon. A Király nagyságához történelmileg kétség nem férhet; más kérdés, hogy az a száraz sor igen vegyes képet mutatott, a jelen kor tehát még keresi az értelmezését a múltbéli nagyságnak. A mai dűlőnkkel éppen fordított a helyzet: a borok már most nagyon ígéretesek, noha a történelmi múlt ezt kevésbé alapozta meg úgy, mint a Király esetében. Ma a Rány aranyát keressük.

Idén is volt nagy furmintozás a Vajdahunyad várban. Pár napja szóltunk előre, hogy idén tizedjére rendezi meg Kézdy Dániel és stábja ezt a nagyszabású kóstolót, ahol többszáz hazai és néhány külföldi furmintba is bele lehet kóstolni, egyszeri belépő mellett. A kép most is elég változatos, töredékes, sokszínű...ki honnan nézi (térben és időben mérve). Pár főbb tanulság: rengeteg középszerű bort kóstoltam, alighanem ezekből volt a legtöbb. Akadt sajnos néhány olyan bátor pince is, akinek még lehet, hogy nagyon sok dolga lenne otthon (elsősorban kóstolni a nagyvilágból, de legalább azoktól a szomszédoktól, akiknek láthatóan sikeres a bora egy népesebb/szofisztikáltabb fogyasztói körben; de tárolóedény kérdésében, higiéniában és technológiában is van baj néhol). Továbbra is nehéz logikát keresni abban, hogy ha valaki dűlős bor készítése mellett dönt (külön szüreteli, külön dolgozza föl, külön palackot és címkét vesz hozzá, külön engedélyezteti), akkor ugyan mégis hogy jut el fejben oda, hogy agyonvágja a szerencsétlen termőhelyet fával. Mire gondolhatott a költő? (Inkább nevezte volna el a furmintját prímszámokról vagy az unokahugáról vagy Furmint Grand Selection Reserve-nek.) Felfelé kiugró példák szárazban most is csak elvétve találhatók, komolyan nagyon célirányosan kell őket keresni. Vak tyúk alapon egy ilyen eseményen a laikus el fog tévedni, ez biztos; ahogy az is, hogy 20 furmintból 20 különböző stílust fog megismerni. Na de melyik az igazi...?

Rácz Erika a borivdék szülötte. Aztán csak jóval később, felnőttként kezdett Erdőbényén borkészítésbe. Péter Robiék kezdeti segédkezése után a 15-ös évjárattal mutatkozott be a nagyközönség előtt. A téli időszakban jártam is nála: ugyanaz a precizitás, tisztaság köszön vissza a pincében is, ami a borokon is azonnal érzékelhető. Az ízlésesen csomagolt borokra eddig is jellemző volt a masszív savérzet, a feszesség, de az elegancia és a termőhelyi karakter is (2016 meg aztán végképp nem is a savszegény évek képviselője). A Rány-dűlő egyre több borász kezei közt mutat valami igazán izgalmasat az északi termőhelyek közt.

A furmint jegyében egész februárban rengeteg izgalmas, tokaji poszttal készülünk, kevésbé felfedezett pincékkel. Született Komlóskán, Erdőbényétől 15 km-re egy lány, akit aztán az élet papírformának megfelelően elsodort a szűkös lehetőségeket kínáló borvidékről, de felnőtt korára, házassága után mégis visszatért a borhoz és Bényéhez is. Rácz Erika nem borász, de a szülőfalujában való birtoképítés előtti években kialakult benne az a világlátás és érzékenység, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy Hegyalján egy eldugott településen kiugró színvonal keljen életre egy pincében. Ez árad a lassanként épülő-szépülő birtok minden négyzetcentiméteréből: a ház belső tereiből, a berendezés ízléséből, az alatta található (átmeneti) pince tisztaságából, a feldolgozó patikarendjéből, a borok címkéjéből, a borkészítési filozófia tisztaságából és természetesen, ami a legfontosabb: a borokból is. A falu felvégén munkálkodó garázsborász figura, Péter Robi (Ábrahám Pince) segített a borászati alapfolyamatok átlátásában az első években, de a borok tanuskodnak róla, hogy kezd kiforrni Erika önálló hangszíne is ebben a sanzonban:

A múltkori vörös mélyvíz után most fehérek következtek hasonlóképp vegyesen. Sokan vártuk már a rajnais kört, meg is kaptuk pár bor erejéig és pár nagyon rajnais más fajta erejéig! Látható ebben a sorban is, hogy a rajnais borvidékek sikere nagyon sok olyan borvidéket is inspirál, akik esetenként teljesen más adottságokkal és fajtákkal rendelkeznek. Hazai meglepetés és közel-keleti klasszis is jutott a sorba a fokozva a hangulatot:

Noha 2014-es évjáratával a szerencsésebbek már találkozhattak, a Sanzon Tokaj olyannyira nem hallatta hangját ezidáig, hogy a TokajGuide-okból kimaradt. Pár nappal ezelőtt végre alkalmam nyílt megismerni a kedves, szerény tulajdonost, Rácz Erikát, aki tulajdonképp egymaga irányítja a kis 2 hektáros birtokot. Az igényesen, modernül felszerelt pincében Péter Robi (Ábrahám), a Meszes, Rány, Nyakvágó-dűlőkben pedig Hotyek Zita, szőlész (btw. női-kádár) van segítségére. Erika Hegylján nőtt fel, de nem borászcsaládban; vállaltan a multik világából érkezett haza Bényére a sok utazgatást követően, örökségül maradt rá a 0.3 ha családi szőlő a Nyakvágóban. – Végül úgy döntött, nem adja el. A törékeny hölgy szemében megvan az érzékenység és a világ igazán csiszolt és elegáns boraira való fogékonyság (egyszerűség, természetesség, igényes dizájn, Stockinger hordók, néha csak tartályos érlelés adja az alaphangot a Sanzonnál). A 2014-es évjárat persze nem a legszerencsésebb felütés, de okosan tették, hogy kivártak még egy évet. Mostanáig.