Ez volt az első alkalom, hogy sikerült végre eljutni a szentendrei skanzenben megrendezett szüreti napokra. Egy dolgot sajnálok csak, hogy korábbi években nem tettem meg ezt a látogatást. Az az érdekes, hogy úgy voltak jelen hazánk legizgalmasabb pincéi a rendezvényen, hogy közben a városi tömeg elkerülte a rendezvényt. Ilyesmi lehetett Etyek is régen (de lehet, hogy még a vár is húsz éve). A standok közt a berendezett, különféle magyar lakóépületekben fiatalok muzsikálnak, mindenfelé kisgyerekek rohangálnak, miközben nincs az embernek olyan érzése, hogy megfullad, lépni nem tud a tömegben. Lehet zavartalanul, személyesen csevegni a borászokkal, akik többnyire ugyancsak családi programnak fogják föl ezt a hétvégét: pl. Bodóék is, Molnár Péterék is családostul érkeztek. Nem volt jelen nagyon sok borászat, jellemzően a kisebb, családi pincék kapnak ide meghívást; mindez így együtt hiánypótló pest-környéki kis borfesztiválnak tűnik. Legyen ilyen ez a rendezvény még sokáig!

Idén szeptemberben is sikerült összeterelni Hegyalja löszön remekelő borászait, akik tavaly először szenteltek közös rendezvényt a sajátos talajtípusnak. A lösz alapvetően a Tokaji-hegy körül meghatározó talajtípus (és alapkőzet), mely a hegy nyugati oldalán, Tarcal felől is számos igen jó fekvésű dűlőnek ad hálás, évszázadok óta keresett, jól művelhető szőlőtermesztési közeget.
A rendezvény tavaly is szépen sikerült. Akik képesek voltak a borok mélyére tekinteni, azok szerintem megtalálták a löszborok sajátos árnyalatait, érzékeny bájait, törékeny kecsességét. De az ilyen rendezvények pont azért jók, mert vitaindítóak, a borok mellett jól el lehet beszélgetni borásszal, fogyasztóval, ki mit gondol stílusnak, valós kontrasztnak.

Szeretjük a Tőkéseket. Még mindig. Mert tiszták, hitelesek, józanok és őszinték. Ahogy a boraik is. Ezzel pedig a lehető legjobb mederbe próbálják terelni ennek a hatalmas (változatos) sokféle múlttal rendelkező, kissé elfeledett borvidéknek a jövőjét. Lassan hagyománnyá kezd válni, hogy a három borász keze nem csak saját maga, hanem a borvidéki közösség felé is határozott mozdulattal hajlik, így magukon kívül elhoztak Budapestre néhány hasonlóan meggyőző, hasonlóan átlátható birtokméretű helyi borászt is. Van abban valami megnyugtatóan bizsergető érzés, mikor egy apjuk korabeli helikopter-vezető meséli csillogó szemekkel, hogy ő ezeknek a fiatal borászoknak a lelkes szavait hallgatva határozta el, hogy akkor holnaptól ő is szép mátrai borokat fog készíteni.

Indul az „összeszerelés” az Olaszrizling-műhelyben! A rizlingrajongók – borászok, a borkedvelők, a gasztronómia- és a sajtó arcai – június 12-én, kedden a Budai várban, a Magyar Borok Háza nagytermében gyűlnek össze az első Rizlingnapra. Várnak minden olyan személyt, aki szereti az alábbi tevékenységek valamelyikét űzni az olaszrizlinggel: termeli, issza, kóstolja, árulja, vásárolja, főz hozzá, főz vele, vagy ír-olvas-beszél-álmodik-énekel róla!

Rövid sétáló körúttal indítottam a napot a HetedHét bemutatón. Ezt követően a sokféle témát fölvonultató mesterkurzuson kóstolhattunk meg 6 féle dűlőszelektált bort. Most jöjjenek a kóstolási jegyzetek, ezúttal mind egyben:

Ebben az évben csakúgy sorjáznak a jobbnál-jobb boros rendezvények (vagy csak én érzem így? - Kóstolhattunk tokaji dűlőket, egy egész napig Kékfrankosokat, vagy épp badacsonyiakat, hogy a sztenderd Etyekezésről és a többi hagyományos programról ne is beszéljünk). A Tőkéseknél szerencsére úgy tűnik, kifogyhatatlan a lendület: fél éven belül ez már a második bemutatójuk lesz a mátrai kézműveseknek. (Csak nem egy hagyomány kezd kibontakozni félévente...?)
Egyre inkább alapigazsággá kezd válni…Alkonyi László szokta gyakorta mondani, mennyire fontos a közösség egy borvidéken, anélkül gyakorlatilag képtelenség egyről a kettőre jutni; belevágni is ott érdemes manapság, ahol van közösségi gondolkodás (én sem tennék másként). Erre az egyik legékesebb példa idehaza Losonci Bálint, Karner Gábor és Szecskő Tamás kristálytiszta összefogása. A három Tőkés is (nagyon helyesen) kezébe vette a sorsát és a már kialakult szakmai megbecsülésüket nem önös érdekekre fordítják (mint oly sokan), hanem élnek a lehetőséggel és hosszabb távú regionális értékteremtésnek esélyt adva hét másik kispincét hoznak magukkal jövő héten a budai várba. Hibátlan koncepció.

Két részesinterjúvalvezettük föl itt a TáncolóMedvén Alkonyi László nem rég megjelent új klasszifikációs térképét. Ez a térkép az ő elmondása szerint a több száz éves hagyományból kiinduló jelenkori, közösségi termőhely-besorolási munka zéró-pontja kell, hogy legyen. Egy borvidéki kultúra ugyanis alapvetően a múltjából kell, hogy táplálkozzon, ha a jövőjét eredményesen, közösségben akarja építeni. Abban az interjúban minden le van írva részletesen a miértekről és a hogyanokról, ezen a héten két részben az esemény (természetesen) dűlős borairól fogunk írni főként.

Repülnek az évek, lement a tizedik Etyeki Pincefesztivál is nem rég. Mi pedig Lacival most voltunk ott először (erre mondjuk nem vagyunk büszkék). Remekül megszervezett hétvége, ahol a sok fontos borász (Demeter Zoltán, Bott Frigyes, Maurer Oszkár és Balla Géza azért nem megy el minden fesztiválra) mellett gyermekprogramok, komoly neveket fölvonultató koncertek csalogatják egy borvidék szívébe, Etyek legfontosabb csomópontjaihoz a látogatókat. Színvonalas honlap, magyar borászválogatott, fesztiválbuszok, pezsgő mint fő téma. Rókusfalvy Pálék megmutatják, hogyan kell összerántani egy közkedvelt és sikeres borfesztivált.
Persze a főváros közelsége is sokat jelent, a recept pedig valahogy így fest: a helyi pincék, boros helyszínekhez hozzárendelnek néhány Etyeken kívüli pincét, hogy minden pohárba jusson borból ilyen is, olyan is. Következzen néhány töredékes jegyzet a fesztivál boraiból:

A X. Etyeki Pincefesztivál előtt idén is volt egy specifikus konferenciai nap, ahol most is egy adott téma köré csoportosultak az előadások, pincék és bemutatott boraik. Ebben az esztendőben Somló volt a téma. A Somlói Tavasz Egyesület 2006-os elindulásával egy időben kezdődött meg a borvidék újraértelmezése (Laposa József, Takács Lajos, Kreinbacher, Szent Ilona, s Györgykovács Imre összefogásával). Igaz én akkoriban kezdtem csak el borokkal ismerkedni, úgyhogy nem igazán látom át, mi volt Somlón előtte, de ilyen aspektusból nézve Somló egyike lehet a hazai borvidékek sikersztorijának, mely a szakmán belül ma már igen sokszor kap Tokajhoz hasonló méltatást is. S ha figyelembe vesszük, hogy egy 97-es Borbarát szerint akkoriban még a borhamisítás, bormaffia gyakorlatilag teljes virágzását élte Somlón, mialatt a mára legendás nevekké váló nagy öregek már akkoriban nyögték a bürokratikus ólomnehezékek súlyát, akkor azt hiszem nevezhetjük lelkesítőnek Somló azóta megerősödött megbecsülését (határon innen s túl).

A hagyományos nyárköszöntő Királyudvarolás idén sem maradt el. Most egy szép május végi napon látogatott el Mr. Hwang a budapesti Gerbaud Házba, s hozta el a pince újdonságait, különös tekintettel a 2011-es évjárat debütáló mintáira. A tavalyiés a tavalyelőttikóstoló csillagzápora is bebizonyította, hogy a tarcali nagyborászat a mai napig egyike Tokaj és hazánk legizgalmasabb borászati műhelyeinek. Édesben és szárazban is közelinek tűnik a világszínvonal. Pezsgőben sincsenek lemaradásban, sőt éllovasok (hála a loire-völgyi testvérbirtoknak). Tavaly elvileg biodinamikus útra léptek, s eredményeik biztatóan alakulnak. Pályafutásuk pedig évről évre izgalmasabb lesz a 90-es évek végi erős kezdő csapat okán (Demeter Zoltán, Szepsy stbstb). Egyelőre az új éra 8-as, 9-es, 10-es borai igazolni látszanak a birtokigazgatót, aki köztudottan nem csak Tokajban minőségmániás a kezdetektől fogva. Sok újat nem lehet róluk mesélni…talán én is kezdek leszokni újabban az önálló posztokat kitevő bevezetőkről. (Remélem, van aki örül ennek):