Megjelenésében nem tükrösen tiszta, vakon is érezhető, hogy valamilyen alternatív, héjon tartott anyag lehet. Illatában csupa kedves virágosság, természetes báj és finom parfüm. Ízben sima, savakban kifejezetten lágy, selymes bor, tele fehér és sárga húsú érett, zamatos gyümölcsökkel és szintén a műfaj sajátosságaként egy kis cserességel. Érzékeny, bájos fehérbor, a fajta feminin simaságával, izgalmas és meggyőző natúr villanások mellett.

Helmut Dönnhoff 1971-ben indította családi borászatát. Nagy évjárat volt, Tar Feri pedig épp abban az évben született. - Felnőtt winegeekként őt sem kerülte el a riesling-rajongás, amiben bizony az idő közben kultikus magaslatokig emelkedő Dönnhoff borászatnak is fontos érdemei vannak. A ma 28 hektáros birtok a Nahe-folyó völgyében található, ahol 80 %-ban rajnait termesztenek. 2007-től egyre inkább Helmut fia, Kornelius vette át a stafétát, és 2009-től immár teljesen ő felel a borokért. Egy német pince, melynek a boraira az egész világ ácsingózik. És egy történet azok kedvéért, akik azt gondolnák, hogy ez túlzás: három nagykereskedő egy alkalommal megkereste Dönnhoffékat, hogy egy komplett évjáratot megvennének tőlük háromszoros áron. Nem adták, a borok fel vannak osztva máig a célpiacok közt. A már korábban Moselben megénekelt 2018-as, nagy évjárat szortimentjéből néhány karton pedig itt van Nahe-ból Ferinél. Noha még épp csak tavaszodik, de tartok tőle, hogy ezt a borsort nem nagyon fogja idén senki sem megugrani…. Lássuk hát, hogy miért:

Állítom, hogy Bott Frigyes a különféle szőlőfajták legbravúrosabb megszólaltatója idehaza! Oly tisztán zenél minden fajta a kezei alatt. Friss, de érett sajtos és lisztes illat. Nagyon jólesik inni, gördülékeny és mindenekelőtt végtelenül tiszta bor. Gyümölcshangsúly. Lágy és sima érzet. Kecses, törékeny, bájos. Pinot blancból meglehet, hogy jobbat nem ittam még.

Rózsás, virágos, édeskés illat, egy pici palackbukéval, még az oxidáltságon innen. A korty inkább nagy testű, picit olajos, mégis zamatos és hosszú. Nem tűnik egészen száraznak, savai elég enyhék. Gazdag, a fajtából mindenképp egy izgalmas példa, de elbírna még valamivel több rendezettséget, feszességet.

Kenyér, széna, kis lisztesség illatban. Ízre enyhén szénsavas pezsgés. Nagyon steril, metszően tiszta. Frissítő, virgonc savú, bájosan, kedvesen hozza a fajta megnyerőségét.

Pár napja Londonban jártam. Demeter Zoltán egyik ottani kereskedője Mark Savage MW tartott ott szelekciójából egy sétálókóstolót kereskedelmi partnerei, komolyabb vevői számára. Még soha nem jártam Londonban, ahol a Master of Wine-ok népsűrűsége világszerte a legnagyobb, ahol a borpiaci trendek íródnak, s ahol értelemszerűen a borkultúra is olyan szinten rezonál, amire mindnyájunknak érdemes olykor rácsodálkozni. Szóval Demeter Zoltán fölvetette, én pedig mentem, hogy nyitott szemmel, füllel és szívvel lássak egy szeletet mindabból, amitől mi idehaza fényévekre vagyunk egyelőre… S persze kóstoltam is, ha már ott lehettem. Nem akármilyen erősségű fehér sorban lehetett részem Mark Savage jóvoltából (erről fog szólni eheti londoni jegyzeteim első része):

Bott Frigyes, ahogy Bussay vagy Szentesi, az egyszemélyes borvidékek közé tartoznak. Magányos küzdelem az övék, hiszen egyedül, társak és segítő szomszédok nélkül kell megvilágítaniuk egy-egy termőhelyben a lehetőségeket. Bott Frigyes ráadásul kicsivel a mai határainkon túl, a csallóközi Muzslán, Komárom mellett készíti borait, melyek mintha évről-évre szebbek és komolyabbak lennének. Sikerült elnyerni egyik, aztán egy másik komoly kereskedő érdeklődését, amivel pedig megnyílt az út borai előtt, hogy a befogadóképes közönség körében sikereket érjenek el. Elég letisztult a szortiment, melynek bázisát két színben cuvée-k adják, de egyébként roséban, fehérben és vörösben is igen jelentős fajtaborokkal találkozhatunk (olaszrizling, zöldveltelini, hárslevelű, rajnai rizling, kékfrankos és pinot noir). Az alábbi tételeket a Borfesztiválon sikerült megkóstolni.

A napokban idén is megrendezésre került a Kőérberki úti főhadiszálláson a Bortársaság Bortavasz nevű partnertalálkozója, ahova egyébként borszakírók is meghívást szoktak kapni. Tavaly is zsúfolt és szerintem elég nagy sikerű volt a rendezvény. Idén is nagyjából 50 hazai borász, közel 150 bora közül lehetett csemegézni, méghozzá egy elég komoly merítésből (+külföld és a pálinkák, de azokra sajnos már nem maradt energiám). Olyan mint egy szakmai borfesztivál (Gianniék mérték mellé az etyeki szalonnát és sonkát). Ezeken a rendezvényeken mindig jó az esély ígéretes hazai gyöngyszemek kifigyelésére, de még nagyobb öröm, hogy olyan borászorgánumokkal lehet személyesen szót váltani, mint Bussay László, Németh Attila Gábor vagy ifj. Franz Weninger. Fehér kör, vörös kör, édes kör (beépítve a fehérek közé). Jó hír azoknak, akik az én terjengős bevezető okfejtéseim helyett szívesebben olvasnak a 4 napos hétvégén száraz borleírásokat (pár édessel) - íme a maratoni sor:

A Pannonhalmi Apátsági Pincészet az elmúlt évek egyik legnagyszerűbb sikertörténete hazánk borászati vérkeringésében. Északi borvidék, melytől azt várnák, hogy tartózkodó, hűvös karakterrel bíró borokat ad, ám mégis képes déliesen gyümölcsös, buja és meglepően komoly, nagy testű vörösborokat is produkálni, ahogy könnyű, jóleső, reduktív fehéreket is. Szinte mindenkor megbízhatóvá, referenciaértékké váltak tehát a legtöbb borkategóriában. A Pannonhalmi bencés apátság hagyományainak alapjaira épülve, egy fiatal, igen szimpatikus, tapasztalt és mára már igen nagyra becsült borásszal, Liptai Zsolttal az élén a pannonhalmi borok egyértelműen visszakerültek Magyarország bortérképére. Bemutatnám, hogy én miért is szeretem boraikat.