Az egyik legjobb dolog, ami Tállyával (és tulajdonképpen Máddal is) történt az elmúlt 10 évben az az, hogy elindult a TR Művek. Az érdekes az, hogy már az indulásuk utáni évben az első TokajGuide-ba is bekerültek. Mivel felületesek voltak a tállyai ismereteim akkor, emlékszem, Homoky Dorkára bíztam, hogy a tollat végigvezesse Tállya izgalmas borászatain (így lett ő a guide első és egyedüli vendégszerzője egyébként), és egy külön fejezetben ő már bemutatta a 3 szemtelenül fiatal pesti kötődésű alapítót és borászatukat a spirál kötésű 2014-es kiadásban. Azóta tulajdonosból kettő maradt, Szamosújvári Pál és Mátyásfalvi János, Pali felesége, Kada Anikó az érző lelke lett a TR brandnek, Uliczki Dénes pedig a motorja. Mind jóbarátok, tele életörömmel, optimizmussal, lelkesedéssel, amik nélkül lehetetlen ma Hegyalján talpon maradni. 

Mély, enyhén opálos sillerszín. Tiszta, üde, friss piros csonthéjasok illata, úgy mint meggy, cseresznye. Nagy, szúrós bubik, sok tiszta primer gyümölcs, üdítő érzet. A végén fanyar savú, száraz meggyes lecsengés, közepes hossz. Tiszta és technológiailag makulátlan pezsgőbor (kicsit már-már olyan, mint egy erjedés végén lévő siller, nem annyira mint egy tipikus petnat).

Kis, induló rátkai pince, akikről tavasszal már írtunk. Kellemes petnatos mustos megjelenés, de a palackban egyébként szépen letisztul. Bontáskor nem érezni durva túlnyomást, biztonságosan bontható robbanások nélkül. Illatában friss, hamvas gyümölcsök: érett őszi barack, zöldes trópusi gyümölcsök, visszafogott ahhoz képest, hogy tiszta hárslevelű, enyhe aromatika. Ízben szárító, citrusos sav, enyhe pezsgés, ami viszonylag gyorsan eltűnik a pohárból és a szájból is. Fanyar, kissé nyers, körtés, zöldalmás savak vezetik, amihez jól esne még egy kis kerekítő cukor és kedvesség. Neutrális, csontos és szigorú arcél ehhez az egyébként laza, fiatalos műfajhoz, de tiszta ízvilága mindképp ígéretekkel teli. 

Már jócskán eltelt pár év, mióta hazánk borbárjaiba, borlapjaira is berobbantak a Petillant naturelle (aka. methode ancestrale aka. degorzsálatlan, opálos/zavaros) pezsgők, de a hype aligha lanyhult. Épp ellenkezőleg, a műfaj ragályos. A friss borfogyasztó (Z) generáció körében erősen terjed az alternatív/natúr boros alapokra helyeződés borízlés terén, én magam inkább a borkritikus pártatlanságával a partvonalról figyelem a történéseket. S noha úton-útfélen kóstolgatom a kénmentestől, a natúron át, a petnatig a mezőnyt idehaza és külföldről egyaránt, az esetlegesség továbbra is tettenérhető, igaz a pozitív, sőt katartikus élmények is örvendetesen sokasodnak. Elköteleződésről mégsem tudok egyelőre beszámolni a magam részéről, de van abban a (BenczePistis) típusreakcióban valami, hogy ha egyszer az ember “beérez” (megért) egy adalékoktól mentes természetes borízt, onnantól óhatatlan, hogy két irányba indul el: (1) külön értelmezési tartományt kap a natúr vs. konvencionális ízvilág vagy (2) véglegesen elköteleződik az előbbi mellett és utóbbi többé nem okoz örömet…

Igazi tavaszbor. "Bekeverve" szeretem a petnatot, úgyhogy ennek megfelelően átlátszatlan, zavaros (de ma már megszokott, derűt árasztó) murcis megjelenés. Illatában viszont kristálytiszta zöldalma, fehér húsú, friss őszibarack, csupa érett, friss gyümölcs, nagyon megnyerő, funky jegyek. Ízben húsos, harapható korty, a szénsav az elején érezhető, de a palack vége felé igencsak megcsappan, ürül. Csupa seprő, betölti a szánkat a sok íz, finom gyümölcs, életteli, szárító sav, igazából így fiatalon imádnivalóan buja és veszettül csúszik, oltva a szomjat. Megszerettem ezt a műfajt és ez a TR-nek nagyban köszönhető! Aki olyan buliba készül, ahol nem baj, ha kaland a palack kibontása és szereti az ebből adódó helyzetkomikumokat, ezt vigye magával. 

A műfaj azonnal felismerhető a színről. Határtalan körtepürés, barackpürés, enyhén orvosságos aromák, de minden szokatlanságával együtt is jóleső. Fanyar, viszonylag egyszerű, laza petnatosság. Kevés bubi, szikár, enyhén kesernyés lecsengés. Húsos, harapható hipszter-pezsgő azoknak, akik szeretik az "extra tartalmat" ebben a műfajban.

Azt nem lehet mondani, hogy újkeletű lenne a műfaj, de így pár év elteltével is reneszánszukat élik az alternatív és natúr borstílusok és szezonja is van már. Hazánkban talán nem akkora a hype, de ha valaki követi a szláv, nyugat-európai, de akár más kontinensek boros frekvenciáit, az bizonyára vette az adást, hogy a természetes műfajokra óriási a kereslet. A borászok és a fogyasztók egyaránt natúrlázban égnek, és egyelőre úgy fest, ez nem is nagyon fog változni. - Mindenki, hogy ennek örül vagy sem… Ma a hipszterek egyik nagy kedvencével foglalkozunk, amit PetNat néven vált ismertté. 

Petnat-származék Proseccoból. Elsőre kenyeres, kenyérhéjas és diós illat, egy kis seprősség ott motoszkál már orrban is, némi aszpirinnel. Semmiképp ne konvencionális pezsgős jegyeket várjunk tehát tőle. Ízben elég masszív sav, szinte citromleves szárítás, lime héjas kesernyés fanyar jelleg viszi el a kortyot a savanya felé. A buboérkok erőtlenek és buták, de mindenekelőtt a lime-os túlzások zavaróak benne. Ha nyáron nagyon szomjas lennék és semmi más nem lenne otthon, nyilván meginnám, de alapvetőe ez így az élvezetkhez most sajnos elég kevés...

Dagadtos kolléga noha az írástól rég visszavonult, de akik olyan vének mint én, azok biztos emlékeznek, nagyszerű írásaira az ősalkeszen. - Sokunk számára számtalan új perspektívát nyitottak meg a borok tágabb univerzumai felé. Köztudomású, hogy időnként saját gyűjteményéből és kedves ismerősei által máig gyakorta raknak össze klubkóstolókat egy elhagyott, félhomályos pesti helyiség mélyén, méghozzá igazán különleges csemegékből, a világ távoli borvidékeiből és olykor-olykor magyar ritkaságokból válogatva. Az élmény mindig különleges, s a kóstolás pedig többnyire vakon megy. Ha jól emlékszem, tavaly édesek szerepeltek egy hasonló roncsderbin, és akkor nem volt meglepő, hogy Tokaj szépen leiskolázgatta a mezőnyt, de hogy ilyesmi szárazban is előfordulhatna....(arról ma már csak álmodni merünk).