Maga a borász is azt állítja, hogy zalai környéken ilyen rizlinget még nem látott. Ezzel a borral Bussayék véglegesen és visszavonhatatlanul belopták magukat kedvenceim körébe. Hasonlót még nem kóstoltam. Kissé késői szüretes, 10 g/l-es maradék cukorral, mely az ízeket sokkal hangsúlyosabbá teszi, és egyáltalán nem válik hátránnyá ebben a száraz borban sem ez a kis édesség, bár erősen félszáraz jelleget kölcsönöz neki.
Illatában és ízében is nagyon szép, héjas gyümölcsök, virágok felé mutató aromák: mandula, gesztenye, mogyoró, dió. A bor teljes egyensúlyban van. Hihetetlen szép, kerek ízek a szájban, jó és hosszú a lecsengés, minden a helyén van, ahogy egy igazán jó fehérborban lennie kell. Komoly, de vidám, kedves és markáns. Igazi "medvekedvencünk"!

Penetráns (nem tudom máshogy megfogalmazni az eleinte kissé kellemetlen, de mégsem büdös, animális-ásványos illatvilágot, mely oly jellemző egyes boraira) mineralitás, enyhe sonkásság. Igazi belövőbor, igazi somlói.

Olaszrizling, Sauvignon és Pinot Gris. Szép, halvány citrom szín. Balatonias illat, benne rezeda, fehér húsú gyümölcsök és fehér virágok egész sora. A korty tömör, de valami hiányzik. "Mintha nem is száraz lenne" - hangzik el az asztaltársaság egyik sokat tapasztalt, alföldi savakon nevelkedett tagjától, és rájövök, hogy hiba volt ebédhez bontani ezt a bort. A savak tompák, és a kevés maradék cukor is elfed a borból egy keveset, de kétségtelenül ad is az élményhez. Hosszú, zamatgazdag íz, némi alkohol is érezhető. Szép keserűmandulás lecsengéssel búcsúzó, komoly és izgalmas fehérbor. Kár, hogy hiányoznak a savak.

Négy fehér fajta: hárslevelű, olaszrizling, tramini, sauvignon házasítása. Elvileg az előbbi túlsúlyával, ám ez kevéssé hangsúlyos a borban. Jó savak, szép arányok, de talán ezúttal szintén kár volt a kutyát és a fát, mint nevet is bevonni a történetbe. Egyszerű, korrekt bor, de semmi több, és az alap vörös, 2007-es még mindig az igazi. A második vörös testvéréhez képest egy kicsivel többet kapunk, de nem sokkal. Kellemes savak és zamatok, de a St. Andreás báj kicsit hiányzik belőle.

Úgy indultam el a Borjour-ra, hogy főként fehéreket fogok kóstolni, pillanatnyi érdeklődésemet és ízlésemet kielégítve. Aztán egyszer csak megkívántam egy vöröset, majd a másikat és még vagy harmincat…mégis a fehérek nyertek. Viszonylag keveset járok ehhez hasonló kóstolókra, borfesztiválokra. Egyrészt szeretek a borral kettesben maradni (vagy hármasban, négyesben), mert így ismerem meg igazán és nem csak egy futó találkozás, ami akárcsak az embereknél, itt is mindkét fél erényeit és hibáit eltakarva a feledés homályába vész.

Zsombor évfolyamtársam az egyetemen immáron sokadik éve. Borait akkor fedeztem fel, amikor egy általam szervezett kóstolóra elhozott pár palackkal belőlük. Már a belövőbornak szánt rajnai rizling meglepett…korántsem vártam volna ilyen komplexitást, egyszerű tisztaságot, szép kidolgozott illatokat és ízeket…

2008-ban az év borásza Konyári János lett. Valóban rengeteg érdemet tudhat magáénak utóbbi 20 évnyi borászati munkásságának révén. Többek közt a barrikhordó hazai elterjesztésében is kulcsszerepet játszott, ami vörösboraiban is igen szép árnyalt formában tettenérhető; de a ’90-es évek elején, önálló, családi kézből kikerülő palackos borai is újdonságszámba mentek még, nem beszélve dél-balatoni, nagy tesű vörösborairól, melyekre manapság már nem legyintenek úgy a nagy(ra értékelt) villányi, szekszárdi, de esetenként a külföldi kollégák sem. Bejárta az egész borvilágot nyomdokain járó fia, Dániel, akiről általában mindenütt csak annyit említenek meg, hogy a barrikhordós érlelésből írta szakdolgozatát, de begyűjtött már jónéhány külföldi tapasztalatot is. Bizonyára tisztában van a külföldi borászati trendekkel, melyekkel egyelőre nem nagyon tudunk még lépést tartani, mégis a tapasztalatok hazahozása, itteni értelmezése elengedhetetlen a fejlődéshez, a kemény, hosszú távú borászati fejlesztési munkák „megtermékenyítéséhez”.

Nézzük, mely borokkal érdemelte ki a (kissé megtépázott presztizsű, de mégis) legnagyobb elsimertségű hazai borászati elismerést.

A hollóvári kalandozás után, Somló másik, kicsit könnyedebb arcát jól leképező pincével folytatnám a borvidék ízlelgetését. Ellentétben Takács Lajossal, Kolonics Károly jóval alacsonyabb részen, egész a bazaltkúp szoknyáján tevékenykedik. Végtelenül kedves borai időtállóak, behízelgően illatosak, sósak, barátkozósak és nagyon jól esik őket inni.

Bevallom, teljesen el voltam ragadtatva, mikor megtudtam, hogy Kató András kollégámtól (Terroir Club) Takács Lajos kóstoltatására kaptam meghívást, aki Somlón egész magasan, a hollók lakta bazaltformációk lábánál vetette meg lábát, alig 10 éve (ám ez a néhány esztendő elég is volt neki ahhoz, hogy A hegy legjobbjai közé vésse be nevét szenzációs boraival). Két részben kívánnék foglalkozni Somlóval, két merőben eltérő borászati stíluson át. Az első köztük tehát a Hollóvár lesz. Izgalmasan gejl illatú, túlcsordulóan minerális, feszes savszerkezetű, tökös, sűrű anyagot vártam e pincétől. Lássuk végül mi igazolódott be mindebből!

Bussay László csörnyeföldi Olaszrizling, 2007

St. Andrea Hárslevelű, 2007