Toszkána, két Antinori fivér közös bora a hazánkban több évjárat óta kapható "vaddisznó dagonyája". Negros, gyógycukorkás, szedres, cassisos, vagyis igen sötét színekben pompázó illat. Friss és most még elég hűvös karakterű bor. Feszes savak dominálják az íz elejét, mely aztán édeskésbe hajlik a legvégén.
Nagyon jóleső pezsgős árnyalatokat mutató buké: élesztő, fehér virágok sora, fehér szőlő. Obligát üdeség, gyümölcsösség mindenütt. Ízben a 10 g/l fölötti maradékcukor pompásan fejti ki behízelgő, kedves báját. Csúszik eszeveszettül. Krémes buborékok, tejszínes ízmaradékkal. Rengeteg fehér húsú gyümölcs terül szét a kortyban. Példás habzóbor, melyből az egyre-másra idehaza is születő hazai mutációk is sok ihletet meríthetnének elegancia, ízhosszúság, egyensúly terén!
Meglepett ez a könnyű és nagyon olcsó, szinte színtelen Frizzante (másnapos, harmadnapos állapotában ráadásul...). Illatban annyira egészséges, illatos, virágos, és kellemesen üde, hogy ne tovább! Pazar buké, nagyon enyhe gyöngyözéssel (nyilván bontáskor azért ebben erősebb). Ízben félszáraz és nagyon gurul (mármint lefelé), nem is kell hozzá kifejezetten szomjasnak lenni. Maradékcukra nem tűnik csekélynek, kicsit talán nyalós jellege is van, tutti-fruttis, savanyú cukorkás, mégis elképesztően zamatos, csupa sárga gyümölccsel. Finoman szikrázik a nyelvünk hegyén a szénsav, de mégis csupa öröm és nyári jókedv ez a frizzante (első cseppjétől az utolsóig). Köszöni szépen, de nem is igazán szorul magyarázatra, árban pedig ráadásul verhetetlen.
első évadunk legjava egy kartonba sűrítve
Az elmúlt év, s egyben a Táncoló Medve első Best Of...Top 12-es borválogatását összeállítani hálás és egyúttal nehéz kihívás. Próbál az ember igazságos lenni, objektíven nézni a – szerencsére - sok kiváló bort, próbálom én is a kedvenceimet (tokajiakat, száraz fehéreket) kicsit leépíteni egy ésszerű, limitált keretbe, hogy mellettük még más remek borászok is szerepelhessenek. Lássuk a medvét!
Csillogó citromszínű bor. Olajos magok, petrolosan telt, de kissé már túlzó is talán (ez úgy látszik olaszos jegy a Pinot Grigiokban, mert ilyet a Zenatoban is éreztem). Fás ízek, pedig talán nem is volt hordóban. A magabiztos savak, azért sokat segítenek az összképen, eleganciát adnak a bornak, s némi ásványosságot is lehet érezni a borban. Arányaiban nem rossz bor ez (s majdnem egy ezressel olcsóbb is a híresebb Zenatonál...nekem ez a Pinot Grigio kicsivel meggyőzőbb volt).
Nagyon jól szerepelt a szürkebarátok közt. Zöldes citromszínű bor. Szotyolás, mandulás illat, mely elég tömény és kissé hivalkodó is. Ízben egész jó a folytatás. Maradékcukrot érezni benne, de szerencsére a savak is dolgoznak mellette. Vastag, de szép, telt korty összességében.
Látható volt számomra, hogy sem ízképben, sem árban nem tekinthetők a Pinot Grigio-k könnyű, olasz "etyekieknek" (ár tekintetében sem). Nem annyira a reduktív jegyeké a főszerep, tartalmasabbak, és a "mi", strukturáltabb, nehezebb, krémesebb Szürkebarátos jegyeinket ugyanúgy vagy még határozottabban hordozzák a borok ott is.
Fejtágító borok/#4
A negyedik, egyben befejező részben mi más is jöhetne, mint a bornagyhatalom Olaszország. Borimádó legyen a talpán, aki a fejébe veszi, hogy megismeri (átfogó képet akar kapni) az olasz borokról. A spanyolok, portugálok, de különösen az olaszok megbonyolítottak mindent, amit csak lehet a borkészítés, eredetvédelem, minőségi kategóriák, fajták kapcsán (de hát ismerve az olasz-mentalitást, biztos van, aki nem lepődik meg az ilyesmin....). Spanyol borok után az olaszok borstílusa számomra kevésbé volt telt és mediterrános. Inkább a franciákhoz áll talán egy kicsit közelebb. Bár kétségtelen, hogy minden borvidéknek megvan a maga sajátossága. Nem mondom, hogy nem annyira izgalmas, de a spanyolok után közel sem annyira buja, nem annyira a gyümölcsösségről szól, mint ahogy azt az ibériai borok esetében éreztem. Sok ezer autochton fajtával büszkélkedhetnek, és akárhogy is vesszük, Olaszország, fogyasztás és termelés tekintetében is évről-évre a top 2-3-ban van világviszonylatban, ami miatt több, mint tényezők a borvilágban.
Az ember, aki megszállottan szerette az ízeket
Hiányzik Szűcs Feri. Nem tudok és innentől nem is fogok tudni nem személyesen belekezdeni egy Szűcs Ferenc féle bor bemutatásába. Nem hittem volna, hogy ennyi hónap után még mindig így meg fog rázni Feri hiánya. Épp pár hete bukott ez ki belőlem, két közös jóbarátnak, emailben, hogy a Ferire emlékezni kell: borokkal, ételekkel, jókedvvel, együtt…mert ő is ilyen volt. Mindig. Örömmel konstatáltam azért, hogy felesége, Szűcs Alexandra tűzön-vízen át viszi tovább Feri tállyai álmait. Hudák István, mint rendíthetetlen bástya felel azóta is a szőlőért a különleges dűlőkben, a borokért a pincében, a Honvéd utca 1-ben. Tállya biztos, hogy nagyon más lesz Feri nélkül, azóta megérkezni is teljesen más a kopott hegyaljai településre. Fontosnak tartom, hogy az emlékét őrizzem/őrizzük: fáklya volt az ő jelenléte a hazai boros színtéren. Olyan valaki volt, aki igazán szerette és élvezte az ízeket, a dűlőket, a borokat. Szandra a Babelbe hívott pár napja, hogy a friss degusztációs menübe bekerült tétel kapcsán bemutassanak Hudák Pistával néhány aktuális bort. Egyértelmű volt, hogy erre a meghívásra nem mondhattam nemet…
Ilyen sem volt még...
***Demeter Zoltán birtok furmint vs. birtok hárs
Családi okok végett is különleges szálak fűznek a tavalyi évhez. Egész biztosan soká megőrzöm emlékemben 2023-at. - Ekkor lettem házas, ekkor lettem apa, megjelent az ötödik TokajGuide és az AszúGlass is debütált lányom születése előtt pár nappal (így visszatekintve tényleg nem is igazán értem, hogyan is történhetett ennyi minden szinte egyszerre). Tervezek hát eltenni palackokat a későbbi szülinapokra, de jelenleg még ‘az első száraz borokkal ismerkedős’ időszakban vagyunk. Lássuk ma két etalon példán (és két meglepetésen) keresztül, mit várhatunk szárazban Hegyalján!
Két nehéz évjárat vizsgázik
Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:
Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!