Vakon igazi markáns egyéniség. - Izgalmas fűszeresség, sokrétű, és egyáltalán nem kelt magyar benyomást buja, kakaós, cassisos, aszalt szilvás, enyhén animalis illata, kis palackérettséggel. Elsőre francia borak tűnt, ami tudjuk, hogy a Moricnál nem meglepő jelenség. Húsos, dzsúzos, vastag és telt vörösbor. Érett cseresznyés savak, szép fiatalos lendülettel, végén szép szárítással, tiszta sötét húsú gyümölcsökkel, bőrös, keleti fűszeres díszítéssel, mindez közhelyek nélkül, egyedi terroirjegyekkel. Egy kérdés jár a fejemben a lenyelés után: hogy a fenébe tudnak ilyen jó bort csinálni ott ebből a fajtából?!

Illatban visszafogott, diszkrét kékfrankos. Kiszellőzve jól deifiniált, egyenes tiszta fajtajegyek, érett gyümölcs: édes cseresznye és meggy. Szuperelegáns és mindenekelőtt felismerhető stílus, egy kis burgundias mélységgel megtoldva. Ízben komplex, széles ízspektrum, mély, sós, érett savakkal. Hátul érezhető tapadás és fanyarság szájban. Dohány, babéros fűszeresség tölti el az embert. Tömör, kellően hosszú, arányos test. Hűvösség, terroirjegyek, profizmus. Érlelni is bőven lehet még.  

Furmintfan azzal a szándékkal hívta össze a társaságot, hogy kóstoljuk meg együtt a friss, aktuális 2017-es Kikelet sort, s ha már így együtt vagyunk, akkor a már oly sokszor szóba került Moric Projekt hazai képviselőit is vegyük hozzá. Roland Velich köztudottan az autentikus kisborászatok amolyan nagykövetévé lépett elő, azon túl, hogy burgenland meghatározó borászatát viszi (igen komoly Blaufrankisch-okkal). Szervez maga körül oktatást, fiatal borászok és sommelier-k számára fejtágítást (rengeteg referenciabor kóstolásával). Közben pedig járja a Kárpát-medencét és szüntelenül keresi a kicsi, de izgalmas, hiteles terroirborokat. Ezek közül az első magyar tétel Homonna Attila Peres-dűlős furmintja lett, amit Kis Tamás somlói bora és a Villa Tolnay fehérbora követett. Ezek a borok a világ legkomolyabb éttermeinek borlapjára tudják így eljuttatni az olyan szavakat, mint Balaton, Tokaj, Somló.

A burgenlandi Moric pince a vájtfülűek körében jól csengő név. A biodinamikus guru, Roland Velich kékfrankosait nyugodtan nevezhetjük világszínvonalú referenciáknak. A hozzállás burgundi stílust és a biodinamika elveit követi. Lepusztult termőhelyeket újítottak föl ebben a szellemben és lett mára igazi zarándokhelye a borértő közönségnek. Tizenhárom évjárattal a háta mögött igen komoly érdemeket, pontszámokat szerzett kékfrankosaival. Tiszteli a magyarokat és burgenland magyar gyökereit is, ahogy a kárpát-medencei fajtákat, termőhelyeket. A szőlészeti és borászati eljárásokban is a maximális természetességre törekszik és csak minimálisan avatkozik be a folyamatokba. Az eredmény: koncentrált, egyedi, termőhelyet megjelenítő kékfrankosok.

Tartozom egy vallomással. Néha szkeptikus tudok lenni a Kékfrankossal. Nem mondom, hogy kiegyensúlyozott lenne egymással a viszonyunk. Legalább annyiszor futok bele csalódásokba, ahányszor izgalmas tételekbe. Idehaza a kép igencsak vegyes, de érezhető, hogy sok termelő nagyon bízik legelterjedtebb kék fajtánkban. És jól van ez így. A tavalyi Kékfrankos napon például a lelkesedés nyomaként sok biztató borral találkoztam (Szentesi, Karner, Weninger háromszög tűnik a legmegbízhatóbbnak), és nagyon izgalmassá teszi a fajtát, hogy termőhelyenként más és más erényeket képes fölmutatni. Az alábbi körképben az volt az érdekes, hogy az északi és a déli határvonal mentén körbenézve itt is, ott is lehetett látni sajátosságokat a borokban...noha én egyértelműen inkább észak-párti vagyok (nem úgy Kadarkában). Osztrák és hazai példák következnek.