Július végén volt szerencsém egy pár napos bortúrát tenni a Loire-völgyében, last minute jelleggel (köszönet ezúton is a sümegi borgengsztereknek). Akik a borvilágot WSET rendszer szerint telefonkönyvként ismerik vagy jártak már az 1000 km hosszú francia folyó mentén, azok bizonyára tudják, hogy igen kiterjedt borvidékről beszélünk, melynek több, elég jól elkülöníthető részegysége van. Ebben a sorozatban most a középső részt barangoljuk be. 
Touraine régióban, (AOC) Chinonban kezdjük a túrát, Bernard Baudrynál, aki Baune-ban tanult, majd a tours-i kutatóban kezdte pályáját, de családja mindig is borászattal foglalkozott. Saját birtokát 2 hektáron 1975-ben indította el. Fia Matthieu Maconban, majd Bordóban és a tengerentúlon is tanult. Mára mindketten aktívan kiveszik a részüket a Baudry-stílus megformálásában.

Egyenes, neutrális, tenger vízre emlékeztető, sós jegyek orrban. Ízre a hossza fog meg először, aztán a részletgazdagság, a cizellált szerkezete, a fókuszáltsága. Nagyon szép, kifejező, finom, sós utóízze búcsúzik. Pazar loire-i fehér: remek ráhangolódás egy loire-i túrára...

Hogyan lesz valamiből a világ legjobb száraz fehérbora? Egy termőhelyből, aztán egy brandből, esetleg a fajtából? Egyáltalán hogyan lehet bekerülni az élvonalba, mit kell ahhoz tudnia egy bornak? Mielőtt ma  végigvennénk néhányat a világ fehér csúcsborai közül, akaratlanul is számba veszi az ember, milyen erényekkel bírnak az előttünk járók. - Sauvignon/Loire: fűszeres, de moderált, csiszolt, feszes; sauvignon/Bordó: fás, de intelligensen, miközben élő savú és gyümölcsös is; sauvignon/Új-Zéland: mindenben intenzív - erős illat, ízben gyümölcsözön; rajnai/német: savvezérelt, de közben komplex, feszes, csiszolt; rajnai/osztrák: könnyebb, egyensúlyos, sima, mégis egyenes, élő savú; és végül chardonnay/burgundia: minőségi fa, végtelen komplexitás, termőhelyiség, vitalitás. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ezeket az erényeket a legtöbb évjáratban és a legtöbb termelőnél megtaláljuk az adott régióban. Ugyancsak fontos, hogy ezek a régiók noha általában fajtaborokat készítenek, ahogy fent is látjuk, ám alapvetően mégsem fajtáról kommunikálnak, hanem sokkal inkább termőhelyről (többnyire a dűlőt is megnevezve, franciáknál a besorolással együtt). Ez azért fontos, mert hazánkban ez nem tűnik közmegegyezés tárgyának ennyi év után sem (sajnos), hanem sokan még mindig fajták (indokolatlan?) kiemelésén munkálkodnak.

Véget ér a furmint február. Talán lehet Önök közt olyan, aki már kicsit unja is. A mai posztban a furmint szó sem fog szerepelni, megígérem. Ja, de: Furmintfannál kóstoltunk pár hete: az első körben 4 sauvignont kóstoltunk (hármat a jobbak közül a nagyvilágból, a 2013-as évből), ezekről a borokról lesz most szó. Világfajtáról beszélünk, azaz nagy biztonsággal termeszthető gyakorlatilag bármely borvidéken, de a magasiskolából mégis a hűvösebb vagy mérsékelt termőhelyek jutnak róla eszünkbe (Loire-völgy, Marlborough stb). Van (még legalább) egy óriási csúsztatás és prekoncepció a fejekben, mikor a fajtáról van szó (a macskapisi és egyéb csacskaságok mellett): „a jó sauvignont egy éves koráig kell meginni”. Vannak reduktív iskolák és mainstream sauvignon-stílusok, ahol ez igaz is lehet, de ma 3 olyan komolyabb klasszist fogunk bemutatni, melyek tanítani valóan cáfolnak rá a szerencsétlen városi legendára: