Szalmaszinű fehérbor. Illatában csupa elegancia: egzotikus gyümölcsök, főleg zöldes citrusok, érett lime, grapefruit, mandarin, tisztaság. Friss savak, feszes citrusok játékossága és sok-sok gyümölcs: őszibarack, sossag, enyhén rieslingeket idéző csiszoltsággal. Szép bor, egyéniseg, egyedi borászati fefogassal.

Folytatjuk (számunkra biztosan) méltán nagy sikerű rajnai köreinket. Ebben a fordulóban egy kivételes nemzetközi merítésről folyik majd a szó, melyet Bernáth Józsi barátunk szervezett és többnyire állított is össze, persze segítettünk is neki ebben 1-2 palackkal (mondjuk én csak meginni/megírni). A rajnairól tudjuk, hogy sokfelé jól érzi magát a világban, ezért is hívjuk világfajtának, de arra azért nem gondoltam, hogy a szavazást követően az első háromban egy németül beszélő címke sem lesz majd…. A mi Józsink módszeres vakkóstoló szervező, ezért haladjunk csak szépen sorban (egy vak kör után vissza lehetett kérni a fejvakargatósabb darabokat újra, aztán 3 sorszámot kellett mondani mindenkinek):

Laza, fehér gyümölcsös, egyszerű illat. Zamatos, virágosan kedves, egyúttal testes, sőt alkoholos is kissé a korty, de sima és jól iható egyensúlya van. A sav a végén jön csak, megvan benne a hordó krémes tapintása is. Mégis közelebb áll hozzám ez a Matacs, mint a hordóval bevont chardonnay-k. A balatoni bor nálam többnyire könnyed, vidám bort jelent, ez is ilyen.  Jöhet bármikor.

Pár éve lettem igazi rajnai-rajongó. Nem szeretem kategorizálni a fajtákat. Minek? Egyrészt eljutottam én is oda, hogy inkább a termőhelyi jegyeket, semmint a fajtajegyeket keresem egy borban, másrészt minden fajta tud jól és még jobban teljesíteni, ami szintén a termőhely, a borász és persze az évjárat függvénye. Vannak kiváló termőhelyeink és vannak rátermett borászaink, a rajnait pedig pontosan azért szerettem meg, mert a legtöbb évjáratban hozza a formáját. Itt van mögöttünk két forró évjárat (2011 és 2012), s a legkorrodálóbb savú fajtáink (furmint, juhfark, kéknyelű) is rendre elvéreztek, de a rajnaiak mégis sikeresen vették az akadályokat. Miközben a legtöbb furmint unalmas, lusta és lágy lett, szépen lassan beleszerettem a rizlingbe, mert mindig megvigasztal. Friss, eleven, virgonc borokkal örvendeztetett meg minket, és arra lettem figyelmes, hogy rendre rajnait választok az éttermek, borbárak borlapjait szemlélve. Meleg évben a rajnai vidámabb, gyümölcsösebb, sőt illatosabb lesz (traminival való rokonság)…hűvös évben sem hagy minket cserben: szigorúbb és keményebb lesz, de remekül érik és a penge savak mellé szinte mindig jut kellő beltartalom is (ez sok esetben a sauvignon esetében sem triviális). Úgy örülnék, ha ez a mi furmintunkról is egyszer elmondható lenne. Példának most egy melegebb évjáratból származó, alap árú dél-balatonit választottam:

Kislaki Jánoshegyi Rajnai rizling 2012

Orrban az a bizonyos petrol, áradó trópusi gyümölcsök, egy pici fa, vaníliával. Friss, de integrált, lekerekedett savérzet. Sima és élmentes karakterű rajnai. Van az ízben is hordó és alkohol bőven, mégis vidám, virgonc, élénk bor. Jó inni, kitartó az íz, de öncélú bonyolításoktól mentes. Kellemes bor, amit bármikor, bárkinek szívesen kibontanék az elkövetkező napsütéses hónapokban... 5+

Régen írtam? Lehet. Most annyi a kihívás, teendő, hogy erre nem jutott annyi idő, mint korábbi évvégeken. Nem is mentegetőzöm. Ettől függetlenül a blog megy tovább. Ígérem, próbálok időt szakítani a tornyosuló jegyzeteim és a rendkívüli borélmények rendszerezésére is (itt is, GM-en is). Remélem, a szándék valamire elég. A kitartó olvasókat viszont semmiképp nem szerettem volna karácsony előtti poszt nélkül hagyni. A rendkívül izgalmasnak és írás szempontjából is eseménydúsnak ígérkező 2014 előtt még próbálok jelentkezni. Jöjjenek azonban most a december eleji Zwack Open borai:

Tavasszal a Bortársaság tartott nagyszabású bortavaszos partnertalálkozót (jóég mennyi minden történt azóta, mintha évek teltek volna el…), decemberben pedig Zwack Izabella és a ZIB borászai mutatták be a Soroksári úton, hogy hazai viszonylatban bizony erre a szortimentre is oda kell figyelni (bevallom, én például életemben először jártam a Zwack-házban). Bár keveset beszélünk az itt föllelhető borokról, de közben olyan borászokat tudhat a kereskedő a maga oldalán, akik neve – azt gondolom – maximálisan önmagáért beszél: Szecskő Tamás, Balogh Zoltán (SAP), Ráspi József (bár nem kizárólagos), hogy csak néhány radikális példát ragadjak ki. Persze a nagykereskedők világa hazánkban megint egy külön, összetett és sokszor nehezen követhető sztori (aki tudja, érti…). Ebből az évből az évben az utolsó előtti komolyabb kóstolásom jegyzetei következnek.