Fontos tartozásom volt Prácser Hajniék felé. Régen beszéltük már, hogy be kellene néznem hozzájuk, ha már Hegyalját járom. Ők is tudták, én is tudtam, hogy nézeteink nem találkoznak minden ponton egy-egy boruk kóstolása közben. Különösen hordóhasználat tekintetében. Most a Tokaji Ősz afterje helyett, úgy döntöttem, személyesen, a borok születésének helyén járok utána az okoknak Hajnival:

Ahogy arról már előzetesen hírt adtunk mi is, szeptemberben idén is sikerült összerántani a legfontosabb löszön ténykedő pincéket. Ezúttal azonban (bár a főszereplő most is Tokaj Hegyalja volt) Szekszárdról és Pannonhalmáról is érkeztek kóstolásra váró borok a Magyar Borok Házába.
A tavalyi rendezvényen is megtudhattuk, hogy a lösz mint alapkőzet teszi igazán szigetszerűvé és specifikussá a Tokaji-hegyet a borvidéken belül. A Tarcaltól délkelet felé egészen Tokajig található dűlők adják a tokaji első osztályú termőhelyek jelentős részét. Geológiai értekezés keretein belül pedig kiderült, hogy különféle ásványokban sem szegényebb talajforma a lösz a talán jobban megbecsült vulkanikus területeknél. A kulcsszó számomra mindig a kecsesség, az elegancia ezeknél a tételeknél. A zsírosabb, masszívabb mádi vagy még északabbi boroknál a löszösek mindig kedvesebbek, érzékenyebbek. A legfőbb tanulság a szinte kivétel nélkül 2011-es száraz borok kapcsán, hogy az évjárat példás egyensúlyú borokat szült (bennük trükkösen érvényesülő analitikai adatokkal). A maradékcukor gyakori, ám a jó savakkal sincs gond a legtöbb helyen, s ami a legüdvösebb, hogy kilógó alkohollal és fával sehol nem találkoztam. Főszerepbe került tehát a termőhely.

A rendezvényt Kovács Tibor, a monopol, löszös, első osztályú területet is lefedő Hétszőlő birtokigazgatója nyitotta meg most is.

Demeter Zoltán borai mindig nagy hatást gyakorolnak arra, aki megkóstolja őket. Legyen szó hazai vagy épp tengerentúli borértőről, úgy tűnik, a borok sajátos energiákat szabadítanak föl. A még mindig kevesebb, mint 10 hektáros családi borászat 2011-ben is formálódott, sőt bővült is és elég sok újszerű vagy már ismert különlegességgel készül e nagyszerű évjáratból. A magas árszínvonal mellett sokszor elhangzott már az is, hogy Demeter Zoltán szortimentje az egyik legprofibban fölépített termékpiramis, melynek bázisát a birtokborok adják (2008-óta édessel kiegészülve két pillérrel). Ez volna az a belépő szint, mely elsődlegesen a fogékony hazai fogyasztókat célozza meg (a borász szándékosan nem is ad el külföldre belőle). Nekem a 2007-es évjárat óta van szerencsém figyelemmel kísérni a birtokborokat (a 2007-es pár hónapja is elvarázsolt, a 2008-as ugyanúgy félszáraz, s abból az évből az édes óriási hatást gyakorolt rám többször is, a 2009-es az eddigi legletisztultabb változat; aztán pár hónap szünet a 2010-es esztendő viszontagságai miatt szükségszerű volt). Most végre itt vannak az évjárat kincseit fölvezető 2011-es birtokborok.

A pénteki érkezést, friss tételek kóstolásával egybekötött pinceszemlét követően, másnap várt ránk a tulajdonképpeni „Ne csak írja...” munka dandárja: maga a metszés. Jó hangulatban telt a Csontos-dűlő friss levegőjén töltött idő, és azt hiszem, mindenki gazdagabb lett egy szakma-közeli élménnyel. S mindezt megsüvegelendő - ha már bor-őrült írástudók jöttek itt össze - Juditék izgalmas vakkóstolóval készültek, melyre vinni is lehetett féltve őrzött gyöngyszemeket; a megkötés mindössze annyi volt, hogy a bor tokaji legyen és 2007-es. Nem titok, szeretem ezt az extrém forró évjáratot, fontos szerepet is kapott tokaj-rajongásomban. Szárazban is, édesben is, sőt aszúkban is kiemelkedő esztendőnek mondható, dús és telt borokkal. Ha az alkohol nem szállt egekig, és a savak nem égtek el, akkor komoly minőség elérésére volt sansz, ám az érlelhetőség kérdését máig nehéz lenne megválaszolni. Februárban a 2005-ös és 2006-os Furmintok már sokat bizonyítottak; most a 7-eseken volt a sor, hogy a szigorú asztaltársaságot levegyék lábukról. Én egy száraz tétellel adóztam a közös tanulságok oltárán, s izgatottan vártam, mi sül ki az egészből. Vendégként hovatovább Demeter Zoltán, Dorogi István és Berecz Stéphanie csatlakozott borokkal a hónuk alatt (Berecz Zsolt pedig remek halászlével), izgalmas tanulságokat megfogalmazva a borok kortyolása közben.

A héten ismét Lengyelországban jártam tokaji borokat a hónom alá csapva. Az értő körökben igencsak közkedvelt "három tokaji borászgrácia" egyikének, Bárdos Saroltának borait kóstoltattam (következő Magyar Konyhában egyébként épp velük közösen lesz interjú). Csupa olyan bor, amihez már volt szerencsém, de az ismétlés soha nem árt. Ezúttal három alapbort sikerült alaposabban megkóstolni a bodrogkeresztúri kézműves borászattól:

Tehát a tokaji fiúk után aztán vasárnap a tokaji lányokhoz látogattunk el, és itt sem ért minket kevesebb kedves élmény. Bott Judit közvetlen, fiatalos lendülete először a tavalyi Mindszenthavi Mulatságon bűvölt el teljesen. Igazán szimpatikus jelenség, aki ugyan messze nem tősgyökeres tokaji, mégis olyan érzékkel készíti borait, mintha születése óta itt élne. Látszik, hogy rengeteget kóstol(t), kutat(ott), amióta Tokajban dolgozik, és borai alapján egyértelműen látszik, hogy tényleg képbe is került Tokaj reneszánszának új sítlusirányzataival. Akárhogy is, de nagyon elkapta anno a fonalat szerintem. Borainak sajátos és jól fölismerhető stílusát bizony sok, generációk óta itt tevékenykedő borászat megirigyelhetné (a nyitottság egyébként bizonyára mindenki számára hasznos erény lehet, a Tokaji Bormívelők Társaságának tagjai rendszeresen összejárnak kóstolni, az együtt gondolkodás nagyon fontos dolog). A Fülekynél vitathatatlan érdemekre tett szert (számomra eddig a 2002-es 6 puttonyos a legkiválóbb bizonyíték, de Judit szerint a 2003-as sem hétköznapi darab, az volt ott az utolsó évjárata, melyet fájó szívvel hagyott ott). Az önálló, családi pincével saját stílusukat a tokaji élbolyban egész gyorsan kibontakoztatva azonban hamar egyértelművé vált, hogy az igazán jó borász a maga uraként készít igazán szép és teljes értékű borokat (hisz nincs rajtuk semmi külső nyomás, az adott tételt olyan formában hozhatja forgalomba, amilyennek ő maga érzi, látja). Ezek a dolgok előző nap este is szóba kerültek. A minket is fogadó, Szerelmi pincesoron felújított pince-feldolgozó-kóstolóhelyiség épül, szépül. Nem rég a Fülekytől sikerült megszerezni Juditnak kedvenc prését, a vájt érlelőpinceág is elérte végleges méretét, hogy befogadhassa a végleges birtokméret eljövendő borait.

Ismét egy Demeter Zoltán bor, amiből az utolsó darabot nem bírtam nem félretenni magamnak.... Pláne azok után, hogy 9-es utódja még nem parallel kóstolva is jóval haloványabban tündökölt (bár azért tündökölt, ezt illik hozzá tenni). Színben élénk citrom, aranyló villanások, ahogy az egy finom tokajitól elvárható. Illatban sokkal komolyabb lett, mióta legutóbb találkoztunk. A barackdzsem háttérbe szorult, de a "demeterzoltános", krémes elegancia, a kövérszőlő semlegessége remekül mutatnak együtt. A Kövérszőlő lenne ugyanis a főszereplő (Szerelmi-dűlő, ha minden igaz), sok egyéb régi és aktuális fajtával (ld. korábban). Némi kukorica (talán a kor jeleként), fehér gyümölcsök finom ornamentikája: körte, alma, birs, és némi sárgadinnye, végül kandírozott gyümölcsök jelentkeznek még orrban. A tokajiakat nagy általánosságban jellemző barackosság, virágporosság a háttérből asszisztál.
Ízben szofisztikált és hiperelegáns. Meglepően gazdag édesség (kb. 110 g/l-nyi), de közben krémes, vastag, harapható, az ízmaradék is elég kitartó, kevéske alkoholos glicerinességgel, melegséggel zárva. Némi plusz sav jótékony hatású lenne az összképre, de így is igazi csemege, s öregnek ugyancsak abszolút nem mondható (bár forgalomban már csak a fiatalabb változata érhető el). 0,75 L-es kiszerelése miatt nagyobb társaságban még mindig verhetetlenül jó édes választás...de így sem tart sokáig egy palack. Jolly Joker. Zseniális 7

Kicsit reflektálva a korábbi, Orsolya Pincés bejegyzésemre - bizony nem példanélküli, hogy házasok, a másikat erősítve eredményesek tudnak lenni egymás mellett a szakmában. Bár míg az Orsolya Pincénél Tarnóczi Zoltán és Turcsek Orsi meglátásom szerint kicsit felosztják egymás közt a terepi és pincei munkákat, addig Bárdos Sarolta (Tokaj Nobilis) és Molnár Péter (Patricius Borház) különálló ültetvényekben, egymástól független pincében és márkanév alatt készítik eléggé eltérő vágású, remek boraikat. Mivel Bárdos Saci is megtisztelt személyes látogatásával az üzletben, egy bolti kóstoló keretein belül, s nagy rajongója is vagyok némely borának, ezért mindeképp szerettem volna rá is szánni itt egy írást.

Egy jókedvűen friss, egyszerű édes borkülönlegesség, mely az igen ritka, ősi, erdélyi származású, de újra fölfedezett hegyaljai fajtából, a kövérszőlőből készült. (Ültetvényes fajták közé tartozik, ami azt jelenti, hogy új ültetvény már nem nagyon létesül belőle.) Igazi kuriózum tehát a maga nemében, főleg az édeszájúaknak; Bárdos Sarolta pedig már sokadszorra lep meg minket zamatos kövérszőlőjével. Jellemzően tokajis, erősen töppedt, botrotiszes illattal indít borunk. Ízében közepesen széles, jó zamatú, kellően édes bort érzünk a szánkban, melynek pajkosan gyümölcsös édességét kellő mennyiségű játékos sav támogatja meg.

A Terroir Club honlapján már jó előre beharangozták az olyan rajongónak, mint amilyen én vagyok: március 4, Demeter Zoltán 2008-as dűlős borinak kóstolója a Festetics Palotában. Valósággal a kezemet tördelve vártam, mit alkotott „Az egyik tokaji mester” 2008 ellentmondásos évében. Ha létezik hazánkban nagy hatású borászegyéniség, vezéralak, akire föl lehet nézni, akire oda kell figyelni, akkor Demeter Zoltán az.