A magyar bor újkori útkeresésének történetmesélését legutóbb 2005 végén hagytam abba. Az évtized első felében megjelentek tehát az első igazi referenciaborok, az első újkori nagy évjáratoknak köszönhetően (1999, 2000, 2003). A barrikhordó sok helyen még mindig főszereplő, kékszőlők közt a Cabernet sauvignon szintén, de az első bíztató márkák (Kopár, Duennium, Primarius stb) felépítésével a dél-pannon régiók – Villánnyal az élen – elkezdték ébredésüket. Egerben Lőrincz György, Bukolyi László kezdenek nagy telepítésekbe a legjobb termőhelyeken. Tokaj száraz és édes újragondolását pedig Szepsy István és Demeter Zoltán kezdik el együtt a külföldi tőkével, romokból újjáépített Királyudvarban, olyan komoly nevekkel karöltve, mint a szintén külföldi érdekeltségű Oremus, Royal Tokaji és Disznókő pincészetek.

November végén kaptam a meghívást erre az exkluzív bemutatóra, ahol ezidáig gondosan titkolt csúcsvöröseket lepleztek le napjaink talán legígéretesebb dél-pannon borászatától, a Sauska Pincétől. Mikor először a címet olvastam: ’Sauska Korai’, naívan azt hittem, ez biztos valami laza, „útómártonnapi”, 2010-es kis ízelítő lesz, aztán a linkre kattintva olvastam, a pince fiatalos hangvételű blogján, hogy ezzel bizony eléggé mellélőttem....egész pontosan 8-10 évvel mellé.

Fontos évtizedet zárunk nem sokára. Nagy dolgok állnak mögöttünk, de érzem a zsigereimben, hogy még nagyobbak előtt állunk. Sokminden történt az elmúlt esztendőkben, sok fontos, tanulsággal teli esemény. Voltak tragikus veszteségek, de még nagyobb a biztató, fiatal utánpótlás szőlész-borászaink körében. Így még az új, 2011-es év előtt kicsit rendhagyó írással jelentkeznénk. Lehet sírni, keseregni, milyen rossz nekünk, milyen siralmas állapotok uralkodnak hazánkban. Én nem fogok így neki indulni ennek az évnek (sem). Nézzék el nekem, de nem tudok, nem bizakodó lenni az új évezred első évtizede végén! Kis seregszemle az elmúlt esztendők eredményeiről.

Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Úgy indultam el a Borjour-ra, hogy főként fehéreket fogok kóstolni, pillanatnyi érdeklődésemet és ízlésemet kielégítve. Aztán egyszer csak megkívántam egy vöröset, majd a másikat és még vagy harmincat…mégis a fehérek nyertek. Viszonylag keveset járok ehhez hasonló kóstolókra, borfesztiválokra. Egyrészt szeretek a borral kettesben maradni (vagy hármasban, négyesben), mert így ismerem meg igazán és nem csak egy futó találkozás, ami akárcsak az embereknél, itt is mindkét fél erényeit és hibáit eltakarva a feledés homályába vész.