Mandula, olajos magok, kissé fülledt, nem túl megnyerő illatok. Keserű, kusza, lágy, tompa, lapos  és tompa íz. Nem győzött meg egyáltalán. (4)

Kató Andrást legtöbben talán még a Terroir Clubos időkből ismerhetjük. Időközben a képlet sokat változott, emlékszünk még a Terra Hungarica-ra, aztán később lett Mitiszol? - eseménysorozat, s immár a Chefmarketen belül zajlik a természethű borok képviselete, többek közt Juhász Panka szaktudásával megtámogatva a csapatot. A Haris Parkban tartottak tavaszi kóstolót, és mivel egyébként is régen kóstoltam az András által képviselt pincék boraiból, az időpont is megfelelt, így alig vártam, hogy megszondázzam az izgalmas választékot. Lássuk!

Szépen, finoman sejlik fel illatában a terroir komplexitása, mellette túlérett gyümölcsöket érezni. Masszív somlai savak, mely szerkezetre kicsit külön mozog a bor többi alkotórészétől, megbontva a struktúrát némileg. Vissza kell térni rá később, hátha az idő segít rajta...

Barack, ananász, mangó és más behízelgő jegyek, amiket a legkevésbé egy juhfarkról várna az ember! A tobzódó illat után friss, cizellált savak érkeznek, fanyar, feszes, modern stílusjegyekkel. Szikár és ropogós bor, de akár még érlelni is érdemes lehet. Oda fogok figyelni a balaton-felvidéki pincére... Ígéretes munka!

Mély, komplex, súlyos illat, noha a Juhfarkot nem mondtam volna meg vakon (hamarbb mondtam volna olaszt). Mégis érezhtően valami vulkanikus terroir lehet (és ha igaz Fodoréknak van köveskáli szőlőjük). Nagy anyag, mélység, hosszú, vastag, koncentrált bor. Ízében sós, köves, leveszöldséges. Érezhető, hogy komoly bornak szánták, de a végére elfogy benne a lendület kissé.

Hogyan lesz valamiből a világ legjobb száraz fehérbora? Egy termőhelyből, aztán egy brandből, esetleg a fajtából? Egyáltalán hogyan lehet bekerülni az élvonalba, mit kell ahhoz tudnia egy bornak? Mielőtt ma  végigvennénk néhányat a világ fehér csúcsborai közül, akaratlanul is számba veszi az ember, milyen erényekkel bírnak az előttünk járók. - Sauvignon/Loire: fűszeres, de moderált, csiszolt, feszes; sauvignon/Bordó: fás, de intelligensen, miközben élő savú és gyümölcsös is; sauvignon/Új-Zéland: mindenben intenzív - erős illat, ízben gyümölcsözön; rajnai/német: savvezérelt, de közben komplex, feszes, csiszolt; rajnai/osztrák: könnyebb, egyensúlyos, sima, mégis egyenes, élő savú; és végül chardonnay/burgundia: minőségi fa, végtelen komplexitás, termőhelyiség, vitalitás. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ezeket az erényeket a legtöbb évjáratban és a legtöbb termelőnél megtaláljuk az adott régióban. Ugyancsak fontos, hogy ezek a régiók noha általában fajtaborokat készítenek, ahogy fent is látjuk, ám alapvetően mégsem fajtáról kommunikálnak, hanem sokkal inkább termőhelyről (többnyire a dűlőt is megnevezve, franciáknál a besorolással együtt). Ez azért fontos, mert hazánkban ez nem tűnik közmegegyezés tárgyának ennyi év után sem (sajnos), hanem sokan még mindig fajták (indokolatlan?) kiemelésén munkálkodnak.

Takács Lajos a mai magyar borszíntér egyik legfurább, legsajátosabb figurája. Úgy beszél a borról, ahogy senki más: kicsit flegmán, kicsit naívan, kicsit lazán, kicsit szerényen, kicsit alázattal, de mindig kendőzetlenül és tömören. Nem misztifikál túl semmit, nincsenek lózungok és nagyotmondások, s a borai is ilyen tiszták és őszinték. Aki ismeri ezt az embert, tudja, milyen egyedi nyelvet is beszél. Ma már kevésbé van hírértéke a ténynek, hogy Takács Lajos, a somlói kultborász, elhagyta azt a termőhelyet, ahol együtt élt évekig a szőlőjével, s melyet ő épített, s mely talán őt is halhatatlanná tette. Nem érdekli már Somló. A területek szétszóródtak, a ház pedig gyermekeire vár, hogy majd örökségként döntsenek a sorsáról. Immár viszaköltözött szülőföldjére, Hegyaljára. De mit is csinál ott és milyenek ma ritkaság számba menő somlói borai? Elmeséljük szépen sorban.

A fiatal Barcza Bálinttal évekkel ezelőtt találkoztam. Amolyan klasszikus borvidéki mese: az ember céltalan idillben sétálgat a napsütötte hegyen és belebotlik egy borászba, aki épp a szokott módon tesz-vesz a pince körül és mint jó gazda, beinvitálja a vándort egy pohár borra, amiből aztán kettő lesz, majd egy hármadiknak a története is beleszövődik a délutánba. Csakhamar kiderült, hogy mi már egy egész más munkakapcsolatból kifolyólag találkoztunk boros körökben, aztán a következő percben már a szőlőben vagyunk, a bazaltorgonák alatt. De aki volt már éjszakai pincetúrán a Somlón, az pontosan tudja, miről beszélek, s azt is, hogy a szunnyadó tűzhányó mennyire misztikus hely. - Pillanatok alatt képes átváltozni. Napsütötte vulkánból, zord és sötét hely lesz belőle a természet szeszélyéből. A komoran elsötétült hegy fekete köveit csak a villámok világítják meg, amúgy nincs vezetékes víz és már eleve annyira valószerűtlenné teszi a helyet, ahogy kiemelkedik a semmiből, a síkságból, eszményi panorámát tárva a látogató szemei elé, ahogy a síkság túlfelén a Balaton tanúhegyeit csodálhatjuk meg.... Megmagyaráthatatlan: ekkora egyéniséggel hogy nem lett még világsiker ebből a termőhelyből.

Balogh Zolit mindenki ismeri. Az online borszíntéren az egyik legnagyobb provokatőr, aki az évek során bárkivel szóváltásba tudott már kerülni, aki él és mozog. De nem csak erről ismerszik meg. A 2000-es évek közepe óta Somló egyik meghatározó borászatának, a Somlói Apátsági Pincének a birtokosa és a helyi közösség egyik fontos motorja is. BZoliról mindenkinek van véleménye. Boraik tudatosan buja, maradékcukoros, túlérett hangulata is megosztja a közönséget; én időről-időre belefutok olyan SAP borba, amik nem osztanak meg, sőt szívesen fogyasztom őket. Néha késsel, villával. A túlkapások ellenére tetszik bennük, hogy önmaguk definíciói. Nem hasonlítanak senki másra. Miért is kéne skatulyákban gondolkoznunk egy fajta/borvidék kapcsán? Szerettem a 11-es Furmintot, de a 10-es év Juhfarkja, 12-es év Hársa is élmény volt. Minden évből valami… Hanem végre itt vannak a 2013-as borok is (első alkalom, hogy mind egszerre lettek készen), éppen ezért Zoltán összekürtölte a borszakma „léhűtőit”, hogy ismerkedjenek a kiváló évjárattal egy jó hangulatú, szórakoztató előadás közepette (kb. 30 komoly étteremtől volt jelen sommelier, a 6-7 újságíró mellett).

Régen írtam? Lehet. Most annyi a kihívás, teendő, hogy erre nem jutott annyi idő, mint korábbi évvégeken. Nem is mentegetőzöm. Ettől függetlenül a blog megy tovább. Ígérem, próbálok időt szakítani a tornyosuló jegyzeteim és a rendkívüli borélmények rendszerezésére is (itt is, GM-en is). Remélem, a szándék valamire elég. A kitartó olvasókat viszont semmiképp nem szerettem volna karácsony előtti poszt nélkül hagyni. A rendkívül izgalmasnak és írás szempontjából is eseménydúsnak ígérkező 2014 előtt még próbálok jelentkezni. Jöjjenek azonban most a december eleji Zwack Open borai: