Idősebb Halász Imrét még az első TokajGuide megjelenése után, 2015 körül ismertem meg Golopon. Barátjával, Setét Péterrel hívtak meg, hogy első közös boraikat megmutassák, mit gondolok róluk. Imrével azóta is tart a barátság. Rá egy évre megsimertem az akkoriban még a Moricnál borászkodó fiát, a jogi tanulmányai után a bor felé forduló Imit is, aki később Ellie Bauwens-t vette feleségül, aki akkoriban az egyik meghatározó belga borkereskedésnél dolgozott. Közös álmuk az volt, hogy Loire-ban telepednek le, kislányukkal, vettek is egy házat Chinontól nem messze, de közben egy 2015-ös sümegi roséval elindult szépen a Holass Projekt a belga és francia piacon. A képlet egyszerű: Imi múltjához kapcsolódó olyan kisszériás borok felkutatása a Kárpát-medencéből (Magyarország, Ausztria), mely a csúcsgasztronómiában kerül aztán értékesítésre, saját címkével, mely elől a Holass logón túl csak a termőhelyet jelöli (hátcímkén természetesen a termelőt és egyebeket is). A képlet olyannyira működik, hogy végül Loire-ból visszaköltöztek Gent mellé, hogy onnan tudják építeni tovább a márkát, melynek tokaji ága az erdőbényei Jakab borászat lett.

A Holass sztoriról 2016 környékén alighanem elsőként ezeken a hasábokon értesülhettek a hazai borkedvelők. Debütált náluk egy 2015-ös sümegi rosé 2016-ban, ami nem csak szerkezetben volt komoly fehérboros, de egyenesen tartalmazott is fehérszőlőt: kaptam is erre hideget és meleget, mikor leírtam, hogy már én hogy képzelem, hogy borbloggerként ilyen borhamisítást magasztalgatok, fel. Az az érzésem a borkészítés egyre kevésbé a konvenciók , és sajnos pont idehaza egyre inkább a hamisítás platformja, de ez természetesen a legkevésbé sem a Holass Projekten múló helyzet (sajnos). De lesujtó aktuál-borpolitikai elemzésbe ezúttal sem kezdek (talán majd a szüret után): ma inkább arról lesz itt szó, hogy van egy kedves család, akik kellő ízléssel, nyugatias világlátással és egyéb érzékekkel megáldva magyar-osztrák borokkal kereskednek belga és francia csúcséttermekben. Méghozzá sikerrel.

Minden ízében meglepően pinot-s zweigelt Sümegről (még nem Halászék gondozták, de ez volt az első sümegi vörös, a Holass második vonalát képviselő Abeles sorozatból). Füstölt sonka, fűszerek, piros bogyósok, finoman fanyar gyümölcsösség (érett eper, szilva) és némi animalitás, mely a levegőn erősödik is orrban. Ízben közepes vagy inkább még annál is enyhébb test, mely mégis burgundiak szépségét idézi. - Finoman fanyar sav, kis kesernye, visszafogott tannin, sok fűszer, közepes hossz. Ilyen egy elegáns, intelligens, diszkrét magyar vörös, aminek van egyénisége. Nem sokára nagyposzt a teljes Holass sztoriról...!

Halász Imi és Ellie Bauwens újabb közös soproni kékfrankosa, Weningeréktől. Illatban fajtajelleges erdei gyümölcs joghurt, eper, kék és lila virágok. Ízben étcsokis és a végén kesernyés vonal, felismerhető volt vakon is, hogy a hűvösebb Sopron-Burgenlandi terroirjegyeket viseli magán. Szép és elegáns, profi kékfrankos.

Nyár ide, nyár oda. - Nagyon ritkán bontok rosét, még ritkábban iszom, de ha iszom, akkor nagyon megnézem, honnan és kiét. Halász Imre és fia, Imi és az ő felesége Ellie továbbra is lelkesen viszik ki a kisszériás borokat Nuygat-Európa csúcs éttermeibe. A rosé ismét Sümegről való. Megnyerő piros bogyós gyümölcsök, tömör termőhelyi karakter, földközeli illatok. Széles íz, abszolút élő korty, sok gyűmölccsel, aminek jól is áll a nyugodtabb érettség, és még bőven fejlődhet is a palackban. Sűrű ízvilág, ami egyértelműen jelzi, hogy ez az érett rosé még ereje teljében van.

Zavarbaejtően elegáns illat: sok sötét erdei gyümölcs, frissen, konzisztensen, érdekes, hogy az animalitás a levegőn kezd el előbújni, de csak a háttérben kap szerepet. Ízben friss savak adnak neki stabil vázat, de mindenben nagyon elegáns és letisztult. Üde, remekül fogyasztható, csupa gyümölcs, csupa csiszoltság. Szép munka a soproni biadinamikus pincéből, melyet egy Loire-ban élő házaspár (Ellie Bauwens és Halász Imi) önálló címkével juttat el többek közt nyugat-európai csillagos éttermekbe.