Ahogy arról már előzetesen hírt adtunk mi is, szeptemberben idén is sikerült összerántani a legfontosabb löszön ténykedő pincéket. Ezúttal azonban (bár a főszereplő most is Tokaj Hegyalja volt) Szekszárdról és Pannonhalmáról is érkeztek kóstolásra váró borok a Magyar Borok Házába.
A tavalyi rendezvényen is megtudhattuk, hogy a lösz mint alapkőzet teszi igazán szigetszerűvé és specifikussá a Tokaji-hegyet a borvidéken belül. A Tarcaltól délkelet felé egészen Tokajig található dűlők adják a tokaji első osztályú termőhelyek jelentős részét. Geológiai értekezés keretein belül pedig kiderült, hogy különféle ásványokban sem szegényebb talajforma a lösz a talán jobban megbecsült vulkanikus területeknél. A kulcsszó számomra mindig a kecsesség, az elegancia ezeknél a tételeknél. A zsírosabb, masszívabb mádi vagy még északabbi boroknál a löszösek mindig kedvesebbek, érzékenyebbek. A legfőbb tanulság a szinte kivétel nélkül 2011-es száraz borok kapcsán, hogy az évjárat példás egyensúlyú borokat szült (bennük trükkösen érvényesülő analitikai adatokkal). A maradékcukor gyakori, ám a jó savakkal sincs gond a legtöbb helyen, s ami a legüdvösebb, hogy kilógó alkohollal és fával sehol nem találkoztam. Főszerepbe került tehát a termőhely.

A rendezvényt Kovács Tibor, a monopol, löszös, első osztályú területet is lefedő Hétszőlő birtokigazgatója nyitotta meg most is.

Nem nagy dicsőség, de a három év alatt először sikerült eljutnom a Nagy Furmint Február kóstolóra. Örültem, hogy ezúttal sikerült; - a legjobb, legpozitívabb hazai boros kezdeményezések közt említendő az egész FF-mozgalom, melybe egyre több és több étterem, kereskedő kapcsolódik be. Nagyon szeretem a fajtát én is (kell is szeretni), a blogon is sokat írunk róla, - ezen a rendezvényen nagyjából 55 borász aktuális furmintját lehetett összevetni: Tokajból, Somlóról, Mátrából, Zalából, Köveskálról és Ausztriából. Ennyi furmintot szinte képtelenség objektíven összemérni egy ilyen tömegrendezvényen. Bevallom, ilyenkor én mindig az elejére veszem a legizgalmasabbnak ígérkezőket, hogy aztán mire kissé elfáradnék, a tömeg is megjelenik, nehezebb figyelni, akkor se maradjak le semmi fontosról. Új, tudatos koncepció alapján próbáltam fölépíteni a kóstolósort. A helyszín az illusztris Mezőgazdasági Múzeum volt a Vajdahunyad Várban, mely már sokadik boros rendezvény esetében bizonyul jó választásnak. Most kevesebbet kóstoltam (kb. 30 félét), kicsit többet beszélgettem, amíg meg nem jelent a rengeteg furmintra szomjazó ember. Rövid benyomások:

Nem csak korrepetálás végett tűnt tanulságos programnak ez a kóstoló. Még a laikusok fejében is az a kép él, hogy egy aszút márpedig nem szabad frissen meginni, azt évekig tárolni kell. Nincs vége a bevezetőposzt kérdéseinek sorának: Milyen ízűek az évtizedekig érlelt új stílusú aszúk? Mennyit veszít vagy nyer ezzel a bor? Egyáltalán meddig tanácsos ezeket tartogatni? Kapom meg sokszor a kérdést vevőktől, akik gyermekeik születési évéből tennének el 18-20 évre friss aszúborokat. Bevallom, én sem igazán tudok erre válaszolni. Arról van képünk, hogy a régi eljárással készülő old-school (szupermarketes) aszúk milyenek lettek évek múltán... A citrusosabb, magasabb savú és cukortartalmú, alacsonyabb alkoholú és oxidáltságú modern aszúk viszont inkább fiatalon varázsolnak el minket (Lehet, hogy ebben piaci kényszerek is benne vannak? Vagy vajon tényleg nem szükséges huzamosabban érlelni hordóban, majd palackban egy aszút a forgalomba kerülés előtt? S vajon mennyire piacos egy friss 6 puttonyos aszú?). Fejlődésük lefutásáról kevés még a tényleges tapasztalatunk. Nagyon kíváncsi voltam, mivé lettek 18 év alatt, felnőtté válva e borok.

Hat aszúbort kóstoltunk most meg '93-ból. A leírások elején dőlt betűkkel szedve Alkonyi László bevezető gondolatait vettem kölcsön (kivételesen diktafonnal is készültem, mert sejteni lehetett, hogy sűrű információáradat fogad).

Itt az ősz. Egy kis napsütéssel, egy mosollyal esetenként egy szerelemmel is kevesebb lett minden. Az őszi időszakban a fröccsözések és a grillpartik után sokszínűbb borok felé vesszük az irányt, ha választani kell. Egyre inkább jöhetnek a vörösök, jöhetnek a nehezebb borok, ahogy haladunk a hűvösebb hónapok felé. Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Albert Gazdánál olvastam augusztus közepén a nagyszerű hírt, miszerint Tokajban összefogtak a löszön termelő borászok, hogy egy közös bemutatón hívják föl magukra, boraikra és persze főleg a löszre mint talaj/közeg adottságaira a figyelmet. Tetszik az újabb kezdeményezés, hogyne tetszene…sokkal rosszabb lenne, ha nem lennének hasonlók (bár az igazat megvallva, még jobban tetszene, ha valódi figyelmet kapnának az eféle törekvések, mint például a Tőkések is vagy ez is, de nyilván az idő igazol majd mindent...legerősebb példaként ebben a műfajban talán a Tokaj Reneszánsz hozható föl).