Tiszta villányi cabernet franc. Hordós, masszívan gyógynövényes illat, mély negrosan átható jegyekkel. Ízben aztán tapadós cser, fanyar felszínnel, sok fűszerrel, magas és fiatal tanninérzettel, aminek még idő kell a palackban.
Kimondottan üde színfolt az illata, vidám, finom piros bogyósokkal, élénk gyümölcsös kedvességgel. Kesernyés, étcsokis, tapadó íz. Kökényes szárítás, erőteljes tanninok a hűvösebb évből. Modern világ, de a tannin lehetne enyhébb.
Fás, virágos, elég komplex aromák, sokrétű, amolyan bizarr eklektikusság hatja át, amiben sokféle identitás érződik. Ízben is ennek folytatása, sok gyógynövénnyel, vágó savak, de közben virágos, herbális jelleg mellett. Utóízben cseres, szikár végszó jellemző. Rendhagyó megközelítése a fajtának Villányból.
Szép, bordói fűszeres, intenzíven piros gyümölcsös buké jellemzi, egy kis korossággal (tercier jelleg). Visszafogott, diszkrét villányi bor. Tanninos, tapadós íze szárít durván és keményen. Nincs igazán élő gyümölcs. Hiányoznak már a díszek (melyek a korábbi évjáratokban szebben megvoltak). Nagy kérdés, hogy változik-e még előnyére a palackban (?), talán érdemes lassan kibontani.
Mindig is szerettem a svájci házaspár villányi borait, új, friss energiákat csempésztek a villányi status quo-ba a 2000-es években. Nemes illat, szép bordói jelleggel, puhasággal, füstösséggel, fekete gyümölcsökkel, animalitással, kis földességgel. Magas, délies koncenctráció jellemzi. Tapadó, szárító, cseres bor, de bőven lendületben van még. Villány és a franc most sem okoz csalódást!
Sokszor elmondtam, szeretem, ha egy (villányi) vörösbor nem az erő, hanem az ész oldalásól szólít meg. Van egy új szcénája a villányi borászatoknak (egy részük nem magyar), akiknél ez a szabályszerűség egyre meghatározóbb. Sajnos, pont nem ők tettek szert hírnévre vagy sajnos pont a leghírsebbekre pont nem ez a jellező (mindenki döntse el maga, melyik állításom érvényes inkább). Heimann Evelynék borai közül viszont elég sok intelligensen, érzékenyen elkészített darabbal találkoztam idén (jártam is náluk). A Borosso egyfelől erre bizonyíték, másfelől arra, hogy ezek az elvek egy forró évben is igazak tudnak lenni, háarmadrészt pedig bizonyítják, hogy 2012 kiváló év volt délpannóniában. Illatra csupa nagyboros jegy: tejszín és cappucino, elegáns és minsőégi hordó villan be azonnal. Ízre haraphatóan telt, nem túlextrahált, a tannin vajasan édeskés, a korty kerek és szuper egyensúlyban van minden. Van benne bőséggel primer gyümölcsös jegy is. Selyes és krémes textúra, semmi karcosság vagy túlzás. Remekül eltrafált villányi vörös, mely messze túlmutat a kortársak átlagszínvonalán borvidéken belül. A klasszikus bordóblendben nem okoz disszonaniát a kékfrankos jelenéte sem. Nagyszerű darab, melyet simán megnéznék egy komoly nemzetközi sorban is vakon.
Nem tudom, mi ez. Néhány hónapja villányban jártam és ott jutottam hozzá ehhez az édes fehérborhoz. Címke sincs rajta és fajta sem, csak ez a GT4 felirat. Egyedi és különdleges csemegének tűnik már az átlátszó, desszertboros, címkétlen palack miatt is. Illatra szuperintenzív, trópusi aszalt gyümölcsök, erős ananász, mangó és más sárga gyümölcsök felhangjával, némi vegetális mellékzöngével. Később a kivi is erősen bevillan. Ízében elképesztően sok cukor, mézes, nektáros jegyekkel, de mégis finom egyensúly mellett. Lehetne benne több a sav, de így sem gejl, sok-sok tiszta és friss gyümölccsel búcsúzik. A pincének van rajnaija és hársa is, ha jól emlékszem, ami tud hasonlót egy megfelelő évben. Az ilyen kivételes borokban tényleg az a szép, hogy a borbloggert is elvarázsolják, gyakorlatilag biztosra vehető, hogy adalékanyagmentesen készítették és a romantikája is megvan, hogy valami fel nem fedezett dolog megismerésével lehettünk gazdagabbak. Köszönöm.
Villány nemzetközi értékrend mentén, manufakturálisan
Villányban minden más borvidékünknél hamarabb és erősebben jelentek meg a 90-es években a nagy családi pincék. Akik először ébredtek, azok a meghatározók ma is, szükségtelen neveket sorolni. A legtöbb borvidékünkön mostanra a kis pincék, ha zárványszerűen is, de tényezőkké váltak. Villányban ezek a kis manufaktúrák talán kevésbé jelentősek, de néhány éve ezen a fronton is van mozgolódás. A kicsiket néhány lelkes külföldi befektető is erősíti, így egy kedves és világlátott pár: Heumann Evelyn és Erhard pincészete, akik gyüttmentekként nem jutottak pincéhez a városban, ezért egy kevéssé hangulatos, ám a célnak épp megfelelő ipari épületet szemeltek ki borászati álmaik megvalósításához. Minden négyzetcentiménterét ki is használjak a létesítménynek. Elképesztő tisztán és precízen dolgoznak. Nyilván a külpiac a meghatározó számukra, és ehhez kellő inspirációt is gyűjtenek kóstolással. Boraikkal korábbi munkahelyemen már találkoztam, Terra Tartarojukat nagyon szerettem, de ideje volt a frissítésnek:
Az ember, aki megszállottan szerette az ízeket
Hiányzik Szűcs Feri. Nem tudok és innentől nem is fogok tudni nem személyesen belekezdeni egy Szűcs Ferenc féle bor bemutatásába. Nem hittem volna, hogy ennyi hónap után még mindig így meg fog rázni Feri hiánya. Épp pár hete bukott ez ki belőlem, két közös jóbarátnak, emailben, hogy a Ferire emlékezni kell: borokkal, ételekkel, jókedvvel, együtt…mert ő is ilyen volt. Mindig. Örömmel konstatáltam azért, hogy felesége, Szűcs Alexandra tűzön-vízen át viszi tovább Feri tállyai álmait. Hudák István, mint rendíthetetlen bástya felel azóta is a szőlőért a különleges dűlőkben, a borokért a pincében, a Honvéd utca 1-ben. Tállya biztos, hogy nagyon más lesz Feri nélkül, azóta megérkezni is teljesen más a kopott hegyaljai településre. Fontosnak tartom, hogy az emlékét őrizzem/őrizzük: fáklya volt az ő jelenléte a hazai boros színtéren. Olyan valaki volt, aki igazán szerette és élvezte az ízeket, a dűlőket, a borokat. Szandra a Babelbe hívott pár napja, hogy a friss degusztációs menübe bekerült tétel kapcsán bemutassanak Hudák Pistával néhány aktuális bort. Egyértelmű volt, hogy erre a meghívásra nem mondhattam nemet…
Ilyen sem volt még...
***Demeter Zoltán birtok furmint vs. birtok hárs
Családi okok végett is különleges szálak fűznek a tavalyi évhez. Egész biztosan soká megőrzöm emlékemben 2023-at. - Ekkor lettem házas, ekkor lettem apa, megjelent az ötödik TokajGuide és az AszúGlass is debütált lányom születése előtt pár nappal (így visszatekintve tényleg nem is igazán értem, hogyan is történhetett ennyi minden szinte egyszerre). Tervezek hát eltenni palackokat a későbbi szülinapokra, de jelenleg még ‘az első száraz borokkal ismerkedős’ időszakban vagyunk. Lássuk ma két etalon példán (és két meglepetésen) keresztül, mit várhatunk szárazban Hegyalján!
Két nehéz évjárat vizsgázik
Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:
Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!