Egyszercsak 2019 lett. Mintha tavalyelőtt lett volna, hogy 2007-ben először odaítélték a Borászok Borásza elismerést (**Demeter Zoltánnak), amolyan „kontra-díjként” elindítva valamit, mely egyértelműen feddhetetlenebb, hitelesebb életműdíj szeretne lenni a boros elismerések valóságos tengerében. Rókusfalvy Pál hívta életre a kezdeményezést, melyet az idő is szépen igazolni látszik. Közben eltelt 12 év, s idén is 50 jelölt közül szavazhattak a hazai borászok egymás közt, hogy aztán áprilisban kiderüljön, ki is lesz a jobbak legjobbja. Gratulálunk minden jelöltnek! A névsoron végigpillantva öröm látni, hogy a hazai élvonal objektív szompontok alapján is szerepelni tud közös platformon, és hogy díjat odaítélni a korszellem értékeinek megfelelően is képes a borszakma. Ebben az évben kicsit komolyabb keretek közt lehetőség nyílt együtt kóstolni a korábbi nyertesekkel és az idei 50 jelölttel, méghozzá nem is akármilyen csillagzáporral, egészen 9 pontig:

Judit és Józsi is nagyban palackoztak érkezésemkor (épp a lapszűrőn engedték át az egyik száraz tételt). Ők az a fajta borászházaspár, akik mindig előrefelé menekülnek. A Fülekyt kéz a kézben hátrahagyva megállás nélkül dolgoznak, mennek előre és mindezt töretlen jókedvvel és szakmai alázattal teszik úgy, hogy közben három energikus fiú gyermek várja őket haza, és még farsangot is szerveznek a borászoknak és a helyieknek, erősítve a közösséget. Szinte megállás nélkül építkeznek, különösen az elmúlt években: éppen csak befejezték a Csontos Présházat, erre ahelyett, hogy fellélegeznének, gondoltak egy merészet és nem kisebb fába vágták a fejszéjüket, mint a keresztúri kerámiagyár birtokba vétele és romjaiból történő teljes felújítása. Rejtély, honnan merítenek energiákat minderre, napi 24 órában.

Homonna Attilához fűződő fura viszonyomon, hogy kiigazodjak, alighanem kevés lesz egy élet. Jóég! Az egész oda vezethető vissza, hogy nagyjából fél éve próbálok összehozni vele egy mélyinterjút, ami így vagy úgy, de folyamat meghíusul. Amit én nagyon bánok, ő talán kevésbé, de a hegyaljai dolgokról alkotott véleménye fontos lehet/lenne sokak számára. Az interjú megvan, de mintha sosem akarna napvilágot látni. Attila egészen más fordulatszámon pörög, mint a környezete. Vannak ilyen emberek, s a frekvenciájukat fölvenni lehetetlenség. De valahogy így vált  egy egész település motorjává, kulcsfigurájává. 

Ha ez a poszt már kiment, valaki szóljon! Kicsit megpróbálom rendszerezni a porette kézirataimat. Igencsak elkallódott jegyzet következik még a nyári napokról. Egy emlékezetes hegyaljai nap. - Gervai János, az Onyx* headsommelier-je, valamint Demeter Zoltán már tavaly is szerveztek egy izgalmas, felettébb jó hangulatú, zártkörű mustrát a Kakasban. Tavaly a hárslevelű, idén a furmint adta hozzá a színpompás hátteret. Most is hozta mindenki, amit otthon/pincében talált „vulkanikus furmint” témában. Jelen volt még a közös szeánszon a Berecz és a Bodó házaspár, Bukolyi Marcell, Gálik Judit - grafikus, Vállai Béla - a debreceni Ikon étterem sommelier-je, Csepreghy Márk - amerikai-magyar borkereskedő, Losonci Bálint - mátrai borász, illetve Takács Lajos - immár Somlóról hazatalált hegyeljai lakos. Micsoda társaság?

Narancsos, tropikális illat, és persze ásványos izgalmak. Friss, élénken citrusos savasság a legfőbb jellemzője. Penge, szinte hasít. Lehet, hogy van akinek ez már túl száraz és szikár. Számomra elegáns, pontos, precíz és tiszta. Amilyen a Határi 2005 óta következetesen, mindig. Jobb német rajnaik szerkezete is eszembe jut fókuszáltságáról. Végre egy 12-es száraz tokaji, melynek elhiszem, hogy évekig ilyen szép lesz.

Újabb csillagos tokaji pince következik, Bott Juditéké. Ráadásul idén a Gault&Millau Étteremkalauz új kiadásában is az Év Pincészetévé választották őket. Hát, gratulálunk. Múlt szombaton pedig Bodóék is bemutatták a 2013-as újdonságaikat, méghozzá igen különleges, exkluzív keretek közt. Az egész olyan ügyesen és ötletesen ki lett találva, nem tudok mást mondani.

A Bott Pince a 2014-es Tokaj Kalauz egy fürttel kiemelt birtoka Bodrogkisfaludon. Azaz a négy referenciabirtok közül egy. Hiteles, szimpatikus, tiszta elvek mentén működő családi pince, akik nagyon szépen és keményen dolgoznak azért, hogy boraik a legtisztább üzeneteket adhassák át Tokajról szerte a világban. Sok újat már róluk se tudok leírni. A 13-as évjáratban számos szelekciót készítettek (gyakorlatilag ilyen széles palettát még egyik évben sem tudtak fölmutatni), Józsi pedig a Teleki és az új szerzemény, a bényei Palánkos-dűlő mellett a pincében hordó- és palackmintákat is mutatott nekem:

A szűk körben elköltött különleges kóstoló ötlete a Bocuse d’Or folyamán, lyonban merült föl az év elején, ahol az Onyx sommelier-csapatát erősítő Gervai János és Berecz Stéphanie épp arról cseréltek eszmét, hogy a Hárslevelű is megér egy misét a Furmint mellett. Sokan mondogatják már ezt egy ideje, össze-össze súgnak úton útfélen, hogy talán a száraz Hársak legalább akkora figyelmet érdemelnek. Abban egyetérthetünk, hogy a Hárs kifinomultabb eleganciát tud mutatni a Furmintnál. Nem annyira kemény bor, több a dísz, talán a sallang is, de a megfelelő kezek közt kiművelt/kiműveltebb formát tud ez ölteni. A beszélgetőpartnerek végülis fölvetették egy átfogó Hárs-kóstoló ötletét, melyet végül egy forró augusztusi estén sikerült tető alá hozni, méghozzá Demeter Zoltán Kakas-dűlőben fölépült teraszának teteje alá.

Hiszünk a nagy száraz fehérborok halhatatlanságában. Annyira hiszünk, hogy néha észre sem vesszük, mennyire az út elején tartunk megismerésükben. A 2006-os év például az egyik legfontosabb mérföldkő volt Hegyalján száraz borok terén. A 2003-as után végre ismét egy kimagasló minőséget produkáló évjárat, ahol a pincékben tovább folytatódhatott a dűlős borok minőségi csiszolása. Mindennek már hat éve. Akkor sokan azt gondoltuk, ez a minőség új távlatokat nyit meg érlelhető száraz borok tekintetében.
Az egyéni stílusok még javában formálódtak: a fahasználat és az almasavbontás hatása, a magas szesz több helyen gyermekbetegségekként nyomták rá bélyegüket egyes borokra, de az vitathatatlan, hogy a dűlők föltérképezésében óriási szerepe volt 2006-nak! Ismét borászokkal és bloggerekkel kóstoltuk meg vakon az évjárat legfontosabb tételeit Hegyalján, hogy megtudhassuk, mi maradt a kecses, törékenynek látszó löszös borokból vagy épp a zsírosabb, méregdrága nagyágyúkból.

A Bott Pince Tokaj-Hegyalja meghatározó kisbirtoka. Egyike azon műhelyeknek, ahol a legnyitottabb hozzáállás mellett a jövő legtisztábban definiált borstílusai hoznak gyönyörű virágokat. Főszerepben természetesen a termőhelyek vannak, de a Bott édes borokat kóstolva is az az érzés kerít hatalmába, hogy teljesen újszerű árnyalatok bontakoznak a Bodó-műhelyben. Bott Judit és Bodó József borai a makulátlan tisztaságra épülnek. Soha nem keresték a feltűnést. Hozzáállásuk nélkülöz mindenféle erőltetett, öncélú viszketegséget, helyette mindig sokkal jobban örülnek a közösségi sikereknek. Ez is része az említett tisztaságnak, és a visszafogott marketing ellenére érdekes módon, ha külföldi szakemberek Hegyaljára látogatnak, Demeter Zoltán, Szepsy István mellett egyre inkább ezt a birtokot is ugyanazzal kíváncsisággal keresik föl. Igazuk van. Az új, nem rég letöltött 2012-es tételekből kóstoltam a hétvégén a pincénél: