Önök milyen viszonyt ápolnak a félédes borokkal? Én pl kicsit úgy vagyok a félédesekkel, mint a Királyudvar borokkal...sokszor nem tudom őket hova tenni. Tetszettek a ’98-ban, nagy reményekkel induló borászat száraz borai, korrektek, nagyon is korrektek, de az átütő siker, az a bizonyos plusz-élmény valahogy várat magára (bizonyára kicsit mélyebbre kéne nyúlnom a zsebemben ha a legkomolyabb boraikra szomjaznék). Ennek ellenére nem adtam föl, sőt! Fölbuzdulva a sokat dícsért tokaji Királyudvar korábbi évjáratú borainak nemzetközi és hazai sikerein, illetve a 2005-ös száraz Furmintjuk pályafutásának szép ívén, majd a Sec/07 kissé „félszec” ígéretein, fogtam magam és (egy nem mindennapi kedvezményes lehetőségnek hála) beszereztem az egyik első osztályú, történelmi hegyaljai termőhely, a Lapis-dűlő 3 fontos évjáratú, ám megannyi kontrasztot mutató Furmintját. Ezek ráadásul nem szárazak... Egycsapásra két, számomra ezidáig „keserédes” témát is érintenék az alábbi bejegyzésben.

Csak ahogy leírom ide a bor nevét, egyben a bejegyzés címét, látom, hogy ez a bor 2006-os. Az pedig nem mostanában volt! - csodálkozom rá. Bár kétségkívül a száraz Furmintok egyik sztáréve volt. Illatra, első kóstolásra nem annyira Furmintos. Inkább rizlinges olajos magvak jönnek elő, némi hordóval körítve. Aztán napok múlva már sokkal érett gyümölcsösebb az illat. Körte, ananász, csillaggyümölcs és más lédús, de kevésbé ízes trópusi gyümölcsök rémlenek föl. Ízre érett, érezni, hogy nem fiatal, de szépen tartja magát azért. Jó zamat, mely félszáraz jelleget ad, kellő savak és némi ásványosság játszik még, mert az kell egy száraz Furmintba, a végén kellemes kesernyével zárva. Nem egy bonyolult bor, de esti iszogatáshoz tökéletes, harmonikus ital, amiből nem hiányzik semmi. Jóval 1500 alatt pedig igazán jóvétel.

Kicsit reflektálva a korábbi, Orsolya Pincés bejegyzésemre - bizony nem példanélküli, hogy házasok, a másikat erősítve eredményesek tudnak lenni egymás mellett a szakmában. Bár míg az Orsolya Pincénél Tarnóczi Zoltán és Turcsek Orsi meglátásom szerint kicsit felosztják egymás közt a terepi és pincei munkákat, addig Bárdos Sarolta (Tokaj Nobilis) és Molnár Péter (Patricius Borház) különálló ültetvényekben, egymástól független pincében és márkanév alatt készítik eléggé eltérő vágású, remek boraikat. Mivel Bárdos Saci is megtisztelt személyes látogatásával az üzletben, egy bolti kóstoló keretein belül, s nagy rajongója is vagyok némely borának, ezért mindeképp szerettem volna rá is szánni itt egy írást.

Friss, kissé szúrós illattal nyit, kenyérbélhez hasonló érzettel. Egész világosan, áttetszően csillog a pohárban. A félszáraz jelleg szépen belesimul a tompa savakba, és a markáns alkohol-tartalomba, érettszőlős, gyümölcsös utóízt adva a bornak.

Nem a terroir-furmintok közül való bor. Nem is baj. Nem kell minden száraz tokajinak dűlő-szelektáltnak és méregdrágának lenni. Ez a tétel bizonyítja, hogy létezhet ebben a műfajban is tartalmas könnyedség, populáris belövőbor, 2000 Ft alatti áron.
Illatban igazi orgia: pörkölt mogyoró és más olajos magvak, sok alma és egy kicsit harsány fa, vajassággal. Ízre szintén a tölgy a vezető jegy, de mellette a kerek, szinte krémes zamatok, s a virgonc savú mérhetetlen gyümölcsösség is kap némi teret. Telt korty, hosszú lecsengéssel, a fa kesernyés lezárása egy árnyalatnyit lehetne visszafogottabb. A száraz furmintok lényegét kiválóan átadja (még negyedszeri kóstolásra, 2010 végén is).

A Terroir Club honlapján már jó előre beharangozták az olyan rajongónak, mint amilyen én vagyok: március 4, Demeter Zoltán 2008-as dűlős borinak kóstolója a Festetics Palotában. Valósággal a kezemet tördelve vártam, mit alkotott „Az egyik tokaji mester” 2008 ellentmondásos évében. Ha létezik hazánkban nagy hatású borászegyéniség, vezéralak, akire föl lehet nézni, akire oda kell figyelni, akkor Demeter Zoltán az.

Úgy indultam el a Borjour-ra, hogy főként fehéreket fogok kóstolni, pillanatnyi érdeklődésemet és ízlésemet kielégítve. Aztán egyszer csak megkívántam egy vöröset, majd a másikat és még vagy harmincat…mégis a fehérek nyertek. Viszonylag keveset járok ehhez hasonló kóstolókra, borfesztiválokra. Egyrészt szeretek a borral kettesben maradni (vagy hármasban, négyesben), mert így ismerem meg igazán és nem csak egy futó találkozás, ami akárcsak az embereknél, itt is mindkét fél erényeit és hibáit eltakarva a feledés homályába vész.

Árvay Hétfürtös Furmint, 2006

Riebeek Cellars „Few Good Men” Chardonnay, 2008

Furmint, hárslevelű...igazi hungarikumok. Ma már többnyire csak az utóbbi évtizedekben nemesített klónjaikat termesztik. Pontusi-balcanica fajtakör, amiből egyenesen következik, hogy fagyérzékenyek, késői érésűek, és kedvező évjáratokban képesek a borkészítés egyik legvagányabb trükkjére, az aszúsodásra. Ám, ha kicsit félretesszük nagy hírű aszúinkat, desszertborainkat, most már ott vannak a nagy tokaji szárazak is. Jó cukorgyűjtő képességüknek, sajátos illatuknak (hárslevelű) és markáns savösszetételüknek (furmint) hála, magas alkoholtartalmú, egyedi, férfias karakterű szárazborokat köszönhetünk nekik. Egyúttal kiválóan alkalmasak a borvidék s annak dűlöinek, mineralitásának megszólaltatására, méghozzá nem alsó hangon.
Ezek az alaptulajdonságok avatják őket utánozhatatlan borokká. Nem véletlen tehát, hogy a legnevesebb tokaji nagyágyúk „A száraz fehérbor” sziluettjét vélték fölfedezni bennük az utóbbi néhány mozgalmas év során. Büszkeségre, sőt nemzetközi kiugrási lehetőségre nyújthatnak alapokat, hisz ha vannak sajátosan eredeti boraink, melyekre igazán büszkék lehetünk, hát a tokajiak azok. Egy szép folyamat elején/közepén járunk még tehát.

Bevallom, teljesen el voltam ragadtatva, mikor megtudtam, hogy Kató András kollégámtól (Terroir Club) Takács Lajos kóstoltatására kaptam meghívást, aki Somlón egész magasan, a hollók lakta bazaltformációk lábánál vetette meg lábát, alig 10 éve (ám ez a néhány esztendő elég is volt neki ahhoz, hogy A hegy legjobbjai közé vésse be nevét szenzációs boraival). Két részben kívánnék foglalkozni Somlóval, két merőben eltérő borászati stíluson át. Az első köztük tehát a Hollóvár lesz. Izgalmasan gejl illatú, túlcsordulóan minerális, feszes savszerkezetű, tökös, sűrű anyagot vártam e pincétől. Lássuk végül mi igazolódott be mindebből!