Két év távlatából visszatekintve simán ki merem jelenteni, hogy az elmúlt 30 év legproaktívabb és legbátrabb húzása a borvidéken alighanem a Nagy Tokaji Borárverés megszervezése volt. Persze ha létezik hazai bortípus, melyhez a borárverések világa jól közelíthető, az alighanem a tokaji. Én így gondolom. Pár hete egy elismert étterem sommelier-jével beszélgettünk a témáról, és úgy döntöttem, ideje kicsit a mélyére ásni, hogy a tények és számok mezején mit tud felmutatni egy árverés Tokajban. Burgundiában 150 éve árvereznek borokat hordós tételekben, világsikertől kísérve. A fekete öves borisszák körében bizonyára Burgundián túl Bordó, azon belül Sauternes, esetleg édesebb rieslingek jutnak először eszükbe, hisz ezeknél létezik becsülhető piaci érték, melyet mondjuk egy 30-50 éves palack hordoz, és ami aukciósházak számára is érdekes lehet ilymódon. A Tokaji Borlovagrend hat éven keresztül rendezte meg éves árverését. A legutóbbit 2018-ban, noha a kezdeti szándék hagyományteremtő volt. Azóta csendesebb üzemmódra váltottak, de nézzük meg kicsit közelebbről, hogy ez a hat esztendő milyen tanulságokkal és sikerekkel szolgált egy alternatív értékesítési csatorna mentén Tokaj számára. Le is vezetem, miért mondható el, hogy van ok hinni benne, hogy nagy történetek íródhatnak Tokajban az aukciók hangulata mellett.

Kissé direkt, fajélesztőket idéző szekunder illat, kedves virágos díszekkel. Sima korty, érett-édes gyümölcsökkel, édeskés, félszáraz lecsengéssel. Előremutató, modern iránynak tűnik ez a fajta furmint értelmezés. Tetszett.

Vannak évjáratok, melyekről csak közhelyekben lehet beszélni. Például, hogy vannak bizonyos borok, melyeknek a kibontása önmagában is ünnep. Egy új korszak hajnala (mely lezárt egy nagyon sötét kort). - A 90-es évek minden idők talán legjelentősebb innovációs évtizede volt Tokajnak, s legfőképpen azért, mert 1999-ig még minden évjárat szinte kizárólag a botrotisz és a nemes rothadás tökéletesítéséről szólt. Az első nagy rácsodálkozás a rendszerváltás után 1993 volt, aztán egy évtizeddel 1989 után a tökéletes aszús évjárat is megadatott a kisebb vagy nagyobb, magyar vagy éppen külföldi tőkével elindított hegyaljai birtokoknak. Azt gondolom, 1999 bizonyította be végleg, hogy a tokaji aszú a világ legkiválóbb természetes édes bora.

November van. Hamarosan advent, ami pedig az ünnepek közeledtét is egyértelműen jelzi. Az év utolsú hónapja pedig idén sem szólhat más borról, csakis az aszú főszerepéről. A Wineglass Communication lányai, Tóth Adrienn és Kodela Mia dícséretes kezdeményezése mentén idén is az a cél, hogy minél többen az aszút válasszák az ünnepi asztalra. Mészáros László örökérvényű szavai jutnak eszembe, aki mindig felhozza az aszú fogyasztási kultúrája kapcsán, hogy ha minden magyar család asztalán nyílna karácsonykor egy palack autentikus tokaji aszú, máris elfogyna kb az átlag éves palackmennyiség, ami készül belőle. Egyelőre itt még nem tartunk, ahogy az aszú mindenkori fogyasztási kultúráját sem igazán sikerült még hathatósan körülhatárolni, a piacon definiálni és azt hatékonyan közvetíteni a világ felé, de egyelőre talán mindennél fontosabb lenne, ha hinnénk abban, mekkora erő és érték rejlik ebben a hazai bormárkában. Aligha létezik bármi egyéb borélmény, ami magasabb szinten lenne képes közvetíteni akár Tokaj, akár a magyar bor kiválóságát. 

A meghívásos, kisebb hazai borversenyek közt az MTA Bora idén ünnepli a tizedik születésnapját. Szép hagyomány kezd megszilárdulni, ahogy a tudományos élet találkozik, összefonódik a borkultúrával. A hagyományokhoz híven idén tavasszal is bemutatták a jubileumi esemény díjazottjait a Széchenyi téren. Két minőségi kategória, 7 bortípus, 14 borvidék, 48 pincészet és 142 bor mentén kereste a 9 fős zsűri a legjobbakat. A bíráló bizottság elnökei: Freund Tamás, akadémikus és Niszkács Miklós, a Magyar Bor Akadémia alelnöke adták át idén is az okleveleket. Talán nem lep meg senkit, de kis kitérők mellett idén is elsősorban tokajiak mentén ismerkedtem a győztes mezőnnyel. De borversenyek ide vagy oda, nekem is megvan róluk a véleményem: nem díjak, plecsnik és érmek alapján döntöm el, hogy melyik bor érdekel és melyik nem, mégis: itt évről-évre tényleg szuper borok nyernek, amiket öröm kóstolni. Minden díjazott masszívan 5 pont fölött mozgott most is:

Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud az a része a Tokaji borvidéknek, melynek hangulatához nagyban hozzájárul, hogy nem főútvonal mentén helyezkedik el, kicsit kiesik a látómezőből (a 37-esről Tarcal után leágazó 38-ason keressük). Ez kellő romantikát, meghitt hangulatot ad ezeknek a kis takaros, eldugott településeknek, ahol ezen túlmenően rengeteg kiváló adottságú terület, történelmileg is jelentős dűlő található. Elég csak a Lapisra, Barakonyira, Henyére gondolni. Tudjuk, számos fontos borászatnak van erre területe, ám a legtöbben nem itt élnek, nem is itt készítik boraikat. A helyi nagyok közül a Dereszla és a Patricius a legjelentősebbek, de zömében a kis családi pincéké a főszerep errefelé, melyeket az év minden szakában érdemes meglátogatni jó borért, jó szóért. Ahogy már pár hete beharangoztuk: október 8-9-én Mindszenthavi Mulatságot rendezett a környék néhány aktív borásza és barátaik.

Tavaly újult meg nagyon szimpatikus, látványos módon a Tokaj Reneszánsz egyesület éves bemutatója, mely a jól hangzó „Nyitány” névre hallgat. Sokkal frissebb, fiatalosabb, színesebb lett az egész rendezvény arculata, amely szerintem kifejezetten felpezsdítette, új lendülettel fűszerezte az egyesület promóciós munkáját. Sok ilyen rendezvényre van szükség (Tokajnak különösen, de nem csak ennek a borvidéknek persze), s szerencsére egyre biztatóbbak a kezdeményezések más rendezvényeken is (VinCe, Budai Gourmet, vidéki fesztiválok stb), az érdeklődés is persze egyre nagyobb. Talán pozitív energiákat adhat hosszabb távon a külföldi szakemberek, MW-k idecsábítása is. Első alkalommal sikerült eljutnom a szakmai programokra, ahol 17 elhivatott, színvonalas hegyaljai borászat mutatta be borait, különös tekintettel a friss, 2007-es aszúkra!