Kellemes középkategóriás kis elzászi rizling, a fajta meghazudtolhatatlan jegyeivel, tanítani való bélyegeivel. Közepesen mély citromszín. Illata példásan petrolos (az általam mostanában kóstolt Rieslingek alapján, megkockáztatom, az egyik legkönnyebben fölismerhető fajták egyike). Az obligát petrolos érzet mellé, tűzkő, olajos magok, kréta, sós, tengeri levegő, üledékes illata társul még. Ízben remek egyensúly. A kortyot a kesernye határozza meg. Miközben minden rímel a bukéra: tartós ásványosság, termőhelyiség, kicsi olajosság (tekintélyes, izmos test), üdítően friss, de nem eltúlzott, nem nagyon citrusos, egyáltalán nem szikár savérzet. A rizling igazi terroirbor, erre ez a biodinamikusan készülő tétel is egyértelmű bizonyíték. Kifogástalan bor, mégis van benne valami szögletesség, valami kis egyszínűség (amit bevallom, én sok rajnaiban ugyanígy érzek). A szintén mostanság kóstolt aperitifnek vagy előétel mellé kívánkozó Eymannhoz képest, őt emelkedettebb hatása miatt már inkább tartalmasabb főételek, mondjuk (tengeri) halak mellé próbálnám meg.

Nagy várakozásokkal bontottam ki a fajta hazájából származó bort.Illata rögvest egy virágos mezőre repített,némi frissen nyírt fű illat mellett. Ízében számomra a zöldalma dominál, megerősített fanyarsággal,közepes savakkal. Kellemes utóíze szénára emlékeztet. Dűlőszelektált bor,LA CROX DU PIN-ről.

Az elmúlt év, s egyben a Táncoló Medve első Best Of...Top 12-es borválogatását összeállítani hálás és egyúttal nehéz kihívás. Próbál az ember igazságos lenni, objektíven nézni a – szerencsére - sok kiváló bort, próbálom én is a kedvenceimet (tokajiakat, száraz fehéreket) kicsit leépíteni egy ésszerű, limitált keretbe, hogy mellettük még más remek borászok is szerepelhessenek. Lássuk a medvét!

Domaine Gayda

Egy másik borászat, ahol egy teljes sorra rá tudtam szánni az időt. A Gayda a Pireneusok lábainál található, Carcassonne-hoz közel, egy viszonylag új és mai, modern alapokon dolgozó languedoci pince. Hitvallásukba építették az innovatív, újító, kísérletezőkedvet, mely ezt az újra népszérűsödő, hatalmas, dél-francia borvidéket egyébként is jellemzi. 2004-2006-ban készült el a hipermodern pincével együtt a gyönyörű, fine-dining vendéglő, melyet elnézve a prospektuson, arról álmodok, hogy egyszer nyaralhatok majd ilyen csodás helyen. A honlapon úgy látom, eleinte a hiperek polcain lehetett kapni alapsorozataikat, de pár éve egy komolyabb, prémiumsávot is megcéloztak boraikkal, s ezekből hoztak most néhányat Budapestre is. Ismét egy kedves fiatal srác, akivel a borok mélységeit is érintve tudtunk beszélgetni (bár ő azért gyakorlottabb használója a szakmai angolnak, mint én, s a franciás akcentust néha bizony nem egyszerű megérteni, de lelkesen bólogattam, s figyeltem a terjengős mondandóját). Franciás öntudattal, de azért illedelmesen helyesbítette, a számukra bizonyára röhejes Syrah-kiejtésemet (de ha izzó vassal kényszerítenének se tudnám elismételni, hogy kell helyesen, franciául kiejteni a szőlőfajtának a nevét). Azért ő is elismerte (sőt büszkén vallotta), hogy vörös boraik dél-afrikiai jellegeket is tükröznek, ami a mostani borász tudatos tevékenysége (ha jól értettem, ott is dolgozik az illető). Azért a Shiraz-minősítésem ellen láttam, minden porcikája önkéntelenül tiltakozik...remélem, nem vette sértésnek.

Érezte már úgy szerintem minden borrajongó, hogy egy borbemutató vagy expo keretei között képtelenség minden csodát megismerni, minden jó bort egyforma figyelemmel végiginni. Egy viszonylag átfogó francia merítésnél erre például talán esély sincs. Tavasszal egy tanfolyam kapcsán meséltem már francia boros élményeimről, nem is egy ízben. Voltak persze preferenciáim (mik is érdekelnek mindenképp, mik kevésbé), de igyekeztem sokat tanulni és végigjárni az összes érdemes kiállítót. Hevenyészett jegyzetekkel próbáltam maradandóvá tenni ezt a délutánt, amiből végül az alábbiak kristályosodtak ki.

Szeptember elején nyílt rá lehetőségem egy véletlen folytán, hogy részt vegyek életem első profi, vertikális bortesztjén. Nem is akárhol, az egyik piacvezető boros magazinnál nyílt a zsűrizésre lehetőségem. Nem vagyok én sem elkötelezett híve az ilyen borbírálatoknak, de kereskedőként tudom, hogy sokan választanak bort az ilyen témás vaktesztek alapján. Remélem, most senki nem várja tőlem azt, hogy megdöbbentő kulisszatitkokat leplezzek le, és a sokat vitatott magazinos tesztekről kiáltsak ki vérlázító igazságokat! Amúgy sem vagyok az a hatásvadász fajta, meg amúgy sem tisztségem nekem eldönteni, mi a hiteles és mi nem, legyen ez a szerkesztőség dolga. Én a magam részéről már önmagában azt is értékelem, hogy ezek a magazinok föladják a labdát a borászoknak, kereskedőknek, hogy akkor mutassanak valamit a hazánkban elérhető, lehető legszélesebb fölhozatalból, egy kellően széles merítésből...aztán lássuk, közösen vitassuk meg, ki mit tud villantani egy (vak)kóstolás során. Elvégre minden leírt, kimondott érdem KELL a magyar boroknak. Hogy a magazin mindezt hogy hozza le, az csakis rájuk tartozik továbbra is. Nem mondom, hogy minden ponton, de azért kijelenthetem, hogy ebben a tesztben sikerült a végső sorrenddel összeegyeztethető értékelést leszűrnöm nekem is a borsorból. És én csakis ezügyben voltam ott. Sokat tanultam a teszt során, maximálisan gáláns volt a vendéglátás is, köszönet érte a szerkesztőségnek!

Az illat zöldes érzetet kelt bennem. Bodza, kis gyümölcsösség, füves, csalános jegyek egyvelege. Igazi fajtajelleges Sauvignon, melyet nem kell sokáig magyarázni. Jól iható, mint Sauvignon a fajta őshazájából.

Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

A következő érdekesebb előadás a két Rhone-völgyi csillagról szólt. Bár egyiküket nálunk is kedvelik a szőlészek-borászok, s terjedőben van hazánkban, ezek a fajták mégis forróbb klímán mutatják meg igazi arcukat. Ha tömören akarnám megfogalmazni lényegüket (mondjuk a többi világ fajtával szemben), akkor azt mondanám, hogy boraik nem származási helyük talajáról, hanem inkább klímájukról árulkodnak, méghozzá a gazdag, érett gyümölcsösség révén. Hat teljesen eltérő karakterű bort kóstolhattunk vakon. Volt, ahol könnyű volt az elméleti oktatást követően egyértelmű tippeket adni a fajtákat illetően, de bizony nem egyszer felsültem a tippeléssel, és kiderült, hogy igen messze állok az új- és óvilág valamint a fajták elkülönítésében is a kívánatos szinttől. Ám aki azt gondolja, hogy ez egyszerű muzsika, az is téved.