2010 április 20-án egy nagyszerű rendezvényre kaptunk meghívást egy hajdani kollégámtól. Négy, számunkra is igen kedves hazai borásszal kóstolhattunk meg pár kiszemelt tételt. Nagyon ígéretesnek tűnt az este, melyre Lacival ketten jutottunk el. És akiknek kedves személye és kiváló borai erről gondoskodtak: Kolonics Károly (Somló), Bárdos Sarolta (Bodrogkeresztúr), Lenkey Géza (Mád), és a Pastor Pincétől Juhász Tibor (Szekszárd). Részletek -->

Ezúttal partnerként, hivatalos úton nyílt alkalmam eljutni erre a nagy szabású, és még nagyobb merítésű bemutatóra, ahol a hazai borkereskedések borkereskedése, a Bortársaság próbálta meg összehozni a szakmabelieket, nagyker-partnereket a szortimenttel egy kimondottan színvonalas, fél napos rendezvény keretein belül (külön buszokkal vitték a népet belvárosból, számos borász jelen volt stb, úgyhogy összességében le a kalappal, egyedülálló kezdeményezés). A továbbiakban nem szeretnék ennél szárazabban és személytelenebben fogalmazni az eseményről. Örültem a meghívásnak, tényleg rengeteg olyan tételt vizsgálhattam meg itt, melyet amúgy nem tudnék (gyakorlatilag minden komolyabb borászat jelen volt). Beszéljen helyettem a kiszemelt 44 bor.

Színben tükrösen tiszta, elegáns megjelenés. Illatában elég enyhe, visszafogott, nehéz kivenni eleinte az árnyalatokat: a szürkebarát egyértelműen gyümölcsösebb, nőiesebb oldala - túlérett trópusi gyümölcsökkel: mangóval, ananásszal, licsivel, és diszkrét ásványossággal. Ízben a maradék cukor épp csak érintésnyire érzékelhető, nem uralkodik a kortyon. Kellemes, iszogatós bor, 14,5-ös alkoholja ellenére is rendkívül barátságos bor. Mégis valahogy a masszívabb, savhangsúlyosabb, érdesebb 6-os, 7-es változatok nekem sokkal jobban tetszettek, s talán túl magasra tették korábban a lécet. (Valami könnyebb mézes, mustáros, édesebb zöldség köretes csirke mellé is kipróbálnám.)

Bárdos Sarolta a mai magyar borivó fejében az egyik legsűrűbben csengő női borász neve. Talán Luka Enikő vagy Turcsek Orsolya kerülhetne még mellé, esetleg a szintén tokaji Berecz Stephanie (de inkább nem is bonyolódnék bele, biztos sokakat kihagynék, ha mindenkit föl kéne sorolnom). Számomra örömteli változatosságot jelent, hogy nem csak férfiak alkotják a hazai borászok mezőnyét...annál is inkább, mivel nőtől pl rosszat még nem ittam (jelentsen ez bármit is). Érdekes/furcsa/nehéz lehet nőként egy borászközösség tagja lenni. (Vagy csak én gondolom azt, hogy ez hagyományosan egy kifejezetten férfias szakma?) Bár ezügyben egyiküket sem hallottam még panaszkodni, meg aztán ott van a segítőtárs, a támaszték, a férfi is, aki sokszor szintén borász, de például emlékeimben élénken él, amint a Művelt Alkoholista születésnapon, nyár végén Turcsek Orsolya és Bárdos Sarolta cinkos bizalmassággal ültek le egy asztalhoz egy amolyan hosszas, négyszemközti, női „borászcsevejre”. Tokaji kirándulásunk záróakkordjaként nagyon örültem, hogy el tudtunk jutni a Tokaj Nobilishez is!

Mennyi, de mennyi minden történik mostanában, ami megint csak Tokajjal kapcsolatos, vagyis inkább neki köszönhető. Épp csak pár napja értünk haza a borvidékről (mely kapcsán készül egy egész bejegyzés-ciklus). S rögvest arra jöttünk vissza, hogy itt a fővárosban februárban minden a borvidék fő fajtájáról, a furmintról szól. Ennek kapcsán talán a legkomolyabb rendezvényt Kató András és csapata hozta tető alá, a Terroir Clubbal. Nem csupán hétköznapi furmintokat vonultattak föl, hanem mellettük gigantikus óriásokat is előszedtek, akik azóta a száraz tokaji iskola legendás sarokkövei, mérfölkövei, viszonyítási pontjai lettek az elmúlt fontos évtized alatt. Akinek netán kétségei lennének afelől, hogy a furmint jó eséllyel a világ egyik legsokoldalúbb, legszínpompásabb fehér szőlő fajtája (szárazban, édesben is), javaslom, - akár szép fokozatosan - ismerkedjen meg az alábbi tételek még fellelhető darabjaival!

Lement az adventi hajtás, rezignáltan zártam le december 24-én délután a bolttal együtt a lélektelen kereskedői életet, s jöhetett végre a hőn várt magánélet! A jó borissza az ünnepekre tartogatja gyűjteményének legféltettebb kincseit. Karácsony ugyanis nem csak államvallásunk, nem csak a családi együttlét, a szeretet, nem csak az ünneplés és a nyugalom, de az önfeledt evés és ivás kimondott/ki nem mondott ünnepe is. Különös gonddal ügyelek arra, hogy az ünnep minden napján a legszebb boraim közül kortyolgasson a rokonság. Ujjnyit azonban minden palack alján hagyok, hogy kettesben maradhassak a borokkal, s a blogra is jusson valami belőlük.

Hívogató muskotályos virágillat. Ízben kellően telt, harmonikus sav-cukor összkép, és eleinte az alkohol sem bánt, de végül másodpercekkel a lenyelés után azért persze befűt. Így is a szebb, letisztultabb muskotályok táborát erősíti, a fajta kedvelői szeretni fogják ezt is.

Igen, tudom, kissé el lett hanyagolva a blog gasztronómiai része, hál Istennek volt, aki ezt jelezte számomra, és öröm, hogy van, aki ilyesmiről is szívesen olvasna itt, úgyhogy gondoltam, itt az ideje folytatni ezt a rovatot is.
A Királyudvar 2009-es évjáratbemutatóján került szóba a címben jelölt kérdés, mely kétségkívül érdekes témát feszeget. Ott és akkor a Demi Sec kapcsán merült föl a félszáraz bor+étek problémakör. Ám mivel magam is hajlamos vagyok az utóbbi hónapokban elcsábulni 1-1 maradékcukros, "majdnem száraz" tokajira vagy egy jó Concubinára (s a hozzájuk való ételpárosítás valóban trükkös feladat), ezért gondoltam megpróbálom kicsit mélyebbre ásni magam a témában.

Vélhetően az utolsó tánc e kedves borral. Még 2009 karácsonyán rezerváltam az utolsó palackot az üzlet borhűtőjében saját részre. Pontosan egy évvel korábban találkoztam vele utoljára. Néhány hónapja a fiatalos, bordói palackos, gumidugós, 8-as utódhoz is volt szerencsém, nehéz lett volna (nem külső alapján) összevetni a két szép bort, talán a következő 2008-as palackkal közelebb jutok az igazsághoz majd (bár a 2009-es évjárat máris megérkezett).
Még mindig fiatalos citromszín, olívzöld reflexek, aztán barackos, kukoricás illat, már a kor jegyeivel. Elegáns savérzet, sárgabarackos ízek, (a szintén félszáraz Németh Attila Concubinához képest, itt már kicsit jobban) fednek a zamatok, de más műfaj és ez is úgy jó, ahogy van. Melegedve aztán némi ásványosság, és sok fehérhúsú gyümölcs bújik elő a borból, a végén finom kesernyés búcsúval. Gazdag, mély (némileg az alkoholnak köszönhetően), remek, sőt ideális félszáraz bor ez is. Bár arra gondolok eközben, hogy a műfajok mestereinek remekműveinél is van mindig jobb emlék a fejünkben. Nehéz lehet igazán jó (=komolyan vehető) félszáraz bort készíteni, bár kétségtelen, hogy a Furmint éppen megfelelő alany lehet hozzá. Egyszer csinálok egy igazi félszáraz tokaji kóstolót (a sok száraz után/mellett ők is megérdemlik a figyelmet). Tanulságos lenne.

Marci is csajozós bornak aposztrofálta előző évjáratát korábban (valójában udvarláshoz ajánlotta). Azt is, meg ezt az újat is párommal fogyasztottam, és tényleg rendre beváltak. Chardonnay, Tramini (a korábbi Sárgamuskotály helyett), Hárs és Olaszrizing egyenesen a Mátra lábaitól, az ottani nagy kedvenctől, Németh Attilától.
Ha hidegen isszuk, a bornak nincs illata. Chardonnays semmilyenség érezhető benne, enyhülve pörkölt mogyoró, majd a Tramini virágai is kinyílnak, ám nehéz elcsípni őket. Könnyű bor, félszárazsága ellenére szinte száraz savérzettel. Ízre friss és üde, érett trópusi gyümölcsök (ananász) buja zamatával. Nem áttetsző bor. A maradékcukortól nem nehezül el, húsos és tartalmas innivaló lesz tőle. Sokan nem hiszik, pedig lehet a félszáraz bor is jóleső, felejthetetlen ital. És kiváló vétel.