Évek óta mindig megkóstolom ezt a tételt, mint amolyan elérhető árú bordói origo a jobb partról (St. Émilion környéke). Ami a sznoboknak még kevés, de az átlagfogyasztónak már érthetetlen, én sokszor épp ott találok örömöket. Most is megnyerő az illata: tejszínes cappuccino, földes jegyek, fakéreg, grafit, bors, sötét édes fűszerek: nem tolakodó, de igen nemes aromatika, roppant elegáns hordóval tanít. Ízben erőteljes, határozott jelenség: magas tannin, nagy test, étcsokis merlot-karakter, sok-sok fűszer és hosszú kortylefutás. Fekete fűszerek, toastos jegyek, kevés gyümölcs, azok is inkább sötét húsúak, főttek. Babér, édeskés gyógynövények és dohány jön a végén. Vadóc bor, igen fiatal még (1-2 év a tanninok javára válhat), de bevallom, nagyon tetszik (évek óta). Megéri az árát!

A Bortársaság klasszikus alapbordóija, merlot-sauvignon összetétellel. Paprika, fűszerek, bors, grafit, füst, tipikus ornamentika, melyben szellőzéssel a cabernet kerekedik felül. A kortyban sok fűszer, bors, markáns tanninok tapadnak fel a fogínyre, erős szárítással a korty végén. Nam túl hosszú vagy testes, száraz sötét húsú gyümölcsökkel és paprikás lecsengéssel búcsúzik, igaz ezért az árért Bordóból kár is katartikus dolgokat várnunk.

Bodó Judit és Józsi körül mindig zajlik az élet. Ott van például a Mindszenthavi Mulatság, a Dűlős Farsang, a Borday a Csontos Présházban, most épp a Keresztúri Kerámiagyárat újítgatják rendületlenül. A több éves projekt végére idén remélhetőleg egy szép birtokközponttal lesz gazdagabb az immár 5 fős család, amely mint tudjuk Felvidékről csöppent Hegyaljára, sőt igazából Bodrogkisfaludon lett családdá. Bár mindig akadt elég dolguk, de pár éve még a bloggereket is leráncigálták a városból, a laptop mellől, hogy Ne csak írják, tudják is meg, hogy készül a bor, amit aztán ízekre szedünk, megfejtünk, pontozgatunk, csillagozgatunk. Persze ezek a kiscsoportos foglalkozások mindig tapasztalással, tanulással jártak, a nap végét is munkával (azaz kóstolással) zárva. Ahogy nőtt a Bodó család, a Ne csak írja… elmaradt, de a borszerető barát és borász cimbora nem lett kevesebb, így minden februárban összejönnek kicsit, hogy a tíz éves évjáratot megkóstolgassák. Ez most 2010 lett volna, de mivel akkor alig-alig lehetett találni egészséges szőlőt széles e hazában, így többnyire a nemzetközi mezőnyből válogattunk ki csúcsokat, ki-ki a maga ízlése szerint. A véletlen úgy hozta, hogy idén én is jelen lehettem. Beszálltam hát én is egy palackkal. Hogy mit választottam egy ilyen illusztris társasághoz...?

Mély szilva, bőr, kis animalitás, tejszínes, cappucinos elegancia mutatkozik orrban. Elegáns merlot-s jegyek és emelkedett, komoly vörösborosság hatják át a bort szellőzés után. Ízben vastag, telt, krémesen testes, fekete és tömör, szépen feltapadó tanninokkal, fiatal bor még. Szép étcsokoládés, kávés lecsengés, mélység. Egy bordói, mely nagyon megéri az árát most is (mert bizony létezik ilyen is).

Hogyan lesz valamiből a világ legjobb száraz fehérbora? Egy termőhelyből, aztán egy brandből, esetleg a fajtából? Egyáltalán hogyan lehet bekerülni az élvonalba, mit kell ahhoz tudnia egy bornak? Mielőtt ma  végigvennénk néhányat a világ fehér csúcsborai közül, akaratlanul is számba veszi az ember, milyen erényekkel bírnak az előttünk járók. - Sauvignon/Loire: fűszeres, de moderált, csiszolt, feszes; sauvignon/Bordó: fás, de intelligensen, miközben élő savú és gyümölcsös is; sauvignon/Új-Zéland: mindenben intenzív - erős illat, ízben gyümölcsözön; rajnai/német: savvezérelt, de közben komplex, feszes, csiszolt; rajnai/osztrák: könnyebb, egyensúlyos, sima, mégis egyenes, élő savú; és végül chardonnay/burgundia: minőségi fa, végtelen komplexitás, termőhelyiség, vitalitás. Nagyon fontos megjegyezni, hogy ezeket az erényeket a legtöbb évjáratban és a legtöbb termelőnél megtaláljuk az adott régióban. Ugyancsak fontos, hogy ezek a régiók noha általában fajtaborokat készítenek, ahogy fent is látjuk, ám alapvetően mégsem fajtáról kommunikálnak, hanem sokkal inkább termőhelyről (többnyire a dűlőt is megnevezve, franciáknál a besorolással együtt). Ez azért fontos, mert hazánkban ez nem tűnik közmegegyezés tárgyának ennyi év után sem (sajnos), hanem sokan még mindig fajták (indokolatlan?) kiemelésén munkálkodnak.

Azt hiszem, Merlot-rajongó lettem. Ha világfajtát kéne mondanom (Pinot mellett) a nagyvilágbol vörösben, egyre inkabb hajlok felé. Régen írtam francia borokról. Itt az ideje. A 10-es évjárat bordói borai talán még csak most kezdenek igazán megnyilatkozni előttünk. Ez a bor is gyönyörűen vall színt. - Illatban nemes édes fűszerek és tejszínesség. Minden megvan benne, amitől Bordó St. Emilionját prémum vörösborokat adó terroirnak tekintjük. Illesztésmentesen összesimult részletek, semmi reszelős tannin vagy zabolátlanság. Ízre nagyon sűrű szövetű bor, széles, hosszú és igen drága bor benyomását kelti. Pedig nem az.

A 10 eurós bordói a Bortársaságtól. Bőr, vanília, üde gyümölcsök, még fiatal és kirobbanóan friss, de több, mint korrekt élmény az ennyi pénzért!

Nagyon elegáns bordói elemek, szárított paradicsom, pirosas gyümölcsök, fekete bors. Ízre bordói struktúra, ami feketeségbe burkolózik egészen. Szilva, hűvösen elegáns, minőségi tanninok. Nagyon jó vétel bordóból.

Bőrös, borsos, kólás, fűszeres, édes fűszeres illat, ami azért az idővel sokat üresedik. Újvilágias teltség. Korrekt bordói középmezőny.

Médoc. Szép, elegáns illat: tejszínes cappucino és cassis. Ízben kimondottan hosszú, étcsokoládés sűrűség, érett gyümölcsök mindenütt. Földes, enyhén fenolos íz. Poros, kerek, vajas érzettel eloszló tanninok. Magabiztos vörösbor, melynek súlya melletti kifinomultságára sok hazai nagyvörös irigykedve nézhetne…