Piros gyümölcsök, intenzív illatok, komplex, sok primer jegy, bele lehet habarodni annyira sokrétű, erőteljes és izgalmas buké. Nagy formátumú korty, gazdag, testes, tanninos, vastag és hosszú íz (steakbor). Szárít, fiatal még. (7)
Likőrös, szilvás, mély illatában elegáns fa, szantál, fakéreg és szegfűszeg. Ízében csodás fűszerek, szép puha tanninjával finomszemcsés szerkezetet mutat. Sötét húsú gyümölcsök teszik fiatalos szerkezetű és hosszú borrá. Végül tömör, fajtajelleges étcsokis végszóval búcsúzik. (6+)
Komoly, bordóias illat, bőr, fűszer, finom érett fekete ribizli, szeder, szilva. Szép fahasználat jellemzi, elegáns, hosszú, komoly íz. Kakaópor, rumosmeggy, kis újvilágiasság, sok szesz a végén. Szép, de mégis kissé egyszerű szerkezet (mégha ára nem is ezt sejteti).
Egy újabb vörösbor mára, mely vakkóstolókon rendre szép ereményeket hoz a testes borairól híres szekszárdi pincészetnek. Vanília, édes fűszer, füst, cédrus, újvilágias aromatika. Komplex és remekül stukturált vörösbor. Érett fekete gyümölcsök, pörkölt fa, sok vaníliával, dohánnyal és kifejezett cserrel. Jót fog még tenni neki pár év érlelés.
Szekszárdnak is ideje megtalálnia az útját, a saját arcát megvillantani; azt az arcot, amit nem felejtünk el, amibe bele tudunk szeretni. Az az érzésem, hogy a hazai vörösboros borvidékek közül talán épp Szekszárdnak vannak erre a legjobb esélyei. Miért is? Mert vannak stabil nagy, illetve kis, családi borászatai egyaránt (mindenki megtalálja a neki szimpatikus sztorit); vannak az adottságaihoz, arcához passzoló helyi fajtái, melyek közül a kékfrankos mellett a kadarka lehet igazán érdekes. Szerencsére a borászok is egyre inkább érzik ezt szerintem, amit egyre erősebb kadarka-mezőny bizonyít. Aztán lehet, hogy nem mindenki érzi egyformán fontosnak a helyi fajtákat. Erre a felvetésre az alábbi kóstolón megkaptam jól, hogy akkor menjek, aztán csináljak a kadarkával valamit én Szekszárdon, meg hogy mennyire lejáratták szegény kadarkát... Pls: hány évtizedig fogjuk még mantrázni magunknak és a piacnak azt, hogy egy fajtát lejárattak? Biztosan jobb lesz tőle...(?) Tisztában vagyok vele, hogy vékony héjú fajta, kényes stb, de ettől még arculatot kell neki találni és törekedni rá, hogy helyzetbe hozzuk (nem véletlenül foglalkoznak vele régebb óta, mint a kéknyelűvel Badacsonyban...ezt a kontrapárhuzamot sem igazán értettem e felvetés kapcsán). Arra a kérdésre, hogy egy autentikus helyi fajtát (értéket) 30 éve lejárattak-e meg hogy nehéz-e termeszteni, számomra elfogadhatatlan az a válasz, hogy akkor hagyjuk ezt most és beszélgessünk inkább a franc-ról, mert az egyszerűbb. Nagy öröm számomra, hogy a borászok is egyre inkább A harmadik fontos tényező, ami Szekszárdot jól kiemelheti idehaza az az, hogy az ott dolgozó borászok termékeny közösséget alkotnak. Van szándék a fejlődésre, az innovációra, a jobbító szándék elfogadására, a kommunikációra és ez tudjuk, hogy nagyon fontos.
Az ember, aki megszállottan szerette az ízeket
Hiányzik Szűcs Feri. Nem tudok és innentől nem is fogok tudni nem személyesen belekezdeni egy Szűcs Ferenc féle bor bemutatásába. Nem hittem volna, hogy ennyi hónap után még mindig így meg fog rázni Feri hiánya. Épp pár hete bukott ez ki belőlem, két közös jóbarátnak, emailben, hogy a Ferire emlékezni kell: borokkal, ételekkel, jókedvvel, együtt…mert ő is ilyen volt. Mindig. Örömmel konstatáltam azért, hogy felesége, Szűcs Alexandra tűzön-vízen át viszi tovább Feri tállyai álmait. Hudák István, mint rendíthetetlen bástya felel azóta is a szőlőért a különleges dűlőkben, a borokért a pincében, a Honvéd utca 1-ben. Tállya biztos, hogy nagyon más lesz Feri nélkül, azóta megérkezni is teljesen más a kopott hegyaljai településre. Fontosnak tartom, hogy az emlékét őrizzem/őrizzük: fáklya volt az ő jelenléte a hazai boros színtéren. Olyan valaki volt, aki igazán szerette és élvezte az ízeket, a dűlőket, a borokat. Szandra a Babelbe hívott pár napja, hogy a friss degusztációs menübe bekerült tétel kapcsán bemutassanak Hudák Pistával néhány aktuális bort. Egyértelmű volt, hogy erre a meghívásra nem mondhattam nemet…
Ilyen sem volt még...
***Demeter Zoltán birtok furmint vs. birtok hárs
Családi okok végett is különleges szálak fűznek a tavalyi évhez. Egész biztosan soká megőrzöm emlékemben 2023-at. - Ekkor lettem házas, ekkor lettem apa, megjelent az ötödik TokajGuide és az AszúGlass is debütált lányom születése előtt pár nappal (így visszatekintve tényleg nem is igazán értem, hogyan is történhetett ennyi minden szinte egyszerre). Tervezek hát eltenni palackokat a későbbi szülinapokra, de jelenleg még ‘az első száraz borokkal ismerkedős’ időszakban vagyunk. Lássuk ma két etalon példán (és két meglepetésen) keresztül, mit várhatunk szárazban Hegyalján!
Két nehéz évjárat vizsgázik
Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:
Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!