Szárazbor stílusok után édesekkel folytattuk Kovács Zoltán birtokigazgatóval a kalandozást, ami a *Royal aktuális tételeit illeti. Elsőre bevallom magam is meglepődtem, mikor Zoltán a telefonban említette, hogy 20-25 tételt mutatna nekem, de készséggel elfogadtam a kihívást. Mint utóbb kiderült, édes kihívás volt ez (AszúGlass-ból kóstolgatva)…:
A tavalyi nemzetközi AszúNapon már megszondáztam ezeket a palackokat. Az pedig nem lehet, hogy a borszerető ember az ilyen kincseket ne ossza meg más műértőkkel. Így most egy kedves borgyűjtő brit ismerősöm budapesti látogatására, és furmintfan-szomszéd társaságában kétszer is újráztam a mini palackokból (0.2 L), melyet a birtok igazgatója adott át nekem még tavaly nyáron. Féltem, hogy a kis űrméret, a rövidebb (minta)dugók nyomot hagytak a borokon, de aztán kóstolva…
December van. Megvolt a nemzetközi AszúNap, jönnek az ünnepek, amikor bizony illik minden borszerető embernek egy jó tokaji aszút bontani otthon (a jó pohárról nem is beszélve, mely az AszúGlass-szal egy éve ugyancsak kéznél van)! A mádi *Royal Tokaji második alkalommal lepett meg kis mintapalackokkal friss évjáratának aszúboraiból, melyeket az elmúlt pár hónapban direkt decemberre, az aszú hónapjára rejtegettem pincémben. Most eljött a nagy pillanat. Lássuk is, mire számíthatunk két igen karakteres aszús évjárat (2016, 2017) után ebben az extrém forró évben!
Neutrális, fehér virágos, olajos magos chardonnay-jelleg, kis citromfűvel, vegetális díszekkel, vonzónak nem lehet mondani. Ízben kerek, kesernyés, de minerális is. Sok hordó, krémes utóíz, de mégis tömör hegyaljai szövete van a bornak, markáns sós teroirjegyek kíséretével.
Elsőre intenzív, szinte szúrós vegetális jegyek, aztán markáns érlelési jegyek, olajos magok (tökmag, napraforgó), amolyan chardonnay-s kimértség, kevés naspolyás gyümölccsel. A furmint azon arcéle, amit bizony szoknia kell az ember orrának. Ízben krémes, széles, ismét olajos magos jegyek. Komoly test, kis cser, kesernye, majd szárító utóíz. S bár hosszú maga az íz, mégis kissé kusza az összkép, amibe nem szerettem bele (érzésem szerint a nehéz év jellegét is magán viseli). Nagy kérdés, mivé fejlődik a palackban...
Egy világfajta, mely okkal lehet kedvencünk, de akár olyan fajta is, amit sokan messzire elkerülünk. A Chardonnay vélhetően inkább szőlősz-borász oldalról szolgált rá a világsikerre, hisz tényleg nagyon adaptív, jól teljesít mindenféle klímán, termőhelyen, nagy biztonsággal termeszthető szinte a világ bármely borvidékén (itthon is) és a gasztronómiában is mindig megvolt a fontos szerepe. Ideális sokféle borkategróiához: magas minőségű pezsgőtől, a laza reduktívakon át a grand cru palackba zárásáig. Fogyasztói oldalról közben pedig évek óta az egyik leginkább mellőzött fajta; kivéve érthető módon Burgundiában, s önmagában ezutóbbi jelenség is oly sok mindent megmagyaráz nem csak a Chardonnay-anomáliák körül.... Egyrészt megvilágítja a középszerűségbe süppedés veszélyét és okait a világ chardonnay-inak minimum 80 %-a esetében, másfelől az eredetiség, a történelmiség és a termőhelyiség fontosságát a burgundi chardonnay örökérvényű kultuszát is megérthetjük egy hasonló, vegyes sort kóstolva. Egy fajta, mely képes volt műfajában a legnagyobb presztízsre és a legnagyobb középszerre is. A Borkoliban nem rég a világból számos szép példát megkóstolhattam. A végkövetkeztetések előtt jöjjenek előbb a jegyzetek.
Az októberi TokajMagic alkalmával sikerült igazán rendhagyó tematikára sort keríteni. Bár a vénasszonyok nyara szépen kitart és a hűvös esték még szelídek ilyenkor, úgy éreztem ideje lenne összeszedegetni Hegyalja mai vöröseit egy csokorba s megkóstolni veletek. Azt én magam sem hittem volna, hogy borász körökben ennyire híre megy az eseménynek, és miközben szépen gyűltek az érdeklődők, vele párhuzamosan kerestek meg a borászok is, hogy "nekünk is lenne egy cabernet..." meg "küldenék a sorba én is egy pinot-t". Így végül a megszokottnál jóval nagyobb tételszámmal, de egy nagyon szép sort sikerült összerakni. A hajtás után rövid történelmi áttekintés után a műfajról jönnek a kóstolójegyzetek.
Amikor a Tokaj környéki dűlőkről beszélgetünk, egy ember neve szinte biztos, hogy sokaknak eszébe jut. Alkonyi Lászlóé, aki a hegyaljai dűlők tán legnagyobb ma élő ismerője (legalábbis ezt gondoltam mostanáig, de már nem vagyok benne biztos…). Immár tudjuk róla azt is, hogy sajnos a dűlők kutatásával (ami bizony komoly levéltári búvárkodással jár) felhagyott, és saját tállyai birtokának ügyei kötik le mindennapjait. A tokaji dűlők klasszifikációjának feltámasztásában az általa alapított HetedHéthatár Egyesület tett utoljára érdemi lépéseket, melynek eredménye egy 2012-ben Bél Mátyás nyomán kiadott klasszifikációs térkép lett. Az egyesület azóta csendes. (Ahogy a dűlőbesorolás fontos és sürgető kérdései is kallódnak kissé.) Tagja volt viszont ennek a tenniakaró közösségnek egy Hegyalja iránt igen elkötelezett történész, Nagy Kornél, aki azóta is szüntelen kutat a levéltári anyagok közt, hogy kiderítse, melyik birtok, melyik dűlőjének milyen messzire vezethető vissza a törénelme. Nem olyan régen a mádi Royal Tokaji Pincétől kapott hasonló megbízást, melyből egy szép kis kiadvány is született mostanra, Dűlők Legendája címmel.
Kóstoló Alkonyi László és Szepsy István vezetésével
Nagyon izgalmas dramaturgia szerint indították a szervezők a tizedik, jubileumi Tokaji Ősz eseménysorozatát, megadva annak alaphangját. A rendezvény nulladik estéje olyan kóstolóval kezdődött, ami a Tokaj-Hegyalját mélyebben ismerők számára igazi történelmi momentumnak is mondható. Megnyitó előtti este… - Hol máshol is történhetne ez méltóbb helyen, mint az egész dűlő-sokszínűségi história kiindulópontját jelentő Mádon, ahol a 2000-es évek elején az első igazán zajos száraz dűlőszelekciók megszülettek Hegyalján, megnyitva egy új korszakot a borvidéken.
E látogatás még az ősz folyamán történt. Kallódtak egy mappában a jegyzetek egy kicsit. A Szent Tamás Kft és a körülötte szerveződött cégcsoport 2009-es debütálása óta gyakorlatilag folyamatosan óriási fákba vágta a fejszéjét. Néhány az eddig megvalósult bővítmények közül, melyek szintén a történet részét képezik így együtt: Első Mádi Borház, ahol a feldolgozó is van; Gusteau Élményműhely, étterem, ahol a borvidék talán legizgalmasabb gasztronómiai zarándokhelye kezdi szárnyait bontogatni pár éve; Hegyközi Manufaktúra, melynek környékbeli alapanyagokból készülő delikát termékeit az egész országban maga a cég terjeszti a viszonteladók felé a borokkal együtt. Valamennyi termék arculatáért Ipacs Géza a felelős. Az ő jóvoltából a tavalyi évvel megvalósuló száraz tokaji palackkal együtt megszületett a MÁD elnevezésű bor is, mely tulajdonképpen egy önálló márkanév lenne. Ahogy neve is mutatja az elérhető árú települési száraz bor megalkotása lenne vele a cél, mely értelemszerűen egy szélesebb közönséget szólítana meg (borbárak, éttermek, vinotékák), s februárban előre lekötött, mádi gazdák szőlőjéből készül, elég magas palackszámban. (A nemzetközi előrelépéshez valahogy így kellene a rendszerváltás óta működnie minden komolyabb tokaji kereskedőháznak, ha már Hegyalja a világ legjobb édes boros borvidéke....) Aki a borokat készíti Balassa István mellett, nem más, mint ifjabb Szepsy István, aki mindeközben a családi birtokon is helyt kell, hogy álljon.
A Pelle család elköteleződése, rajongása Mádért, az ottani termőhelyekért, sőt immár a pezsgőért mindig lenyűgöz. Egészen másik világból érkeztek, de nyakukba vették ezt a borvidéket, azon belül is talán a “legzártabban” működő települését, megvetették a lábukat ott és a borok minősége azóta is magukért beszél. Szarka Dénes pár éve távozott borász-posztról, őt a fiatal titán, Nagy Máté váltotta 2022-ben, és nagyon úgy tűnik, hogy ez a csere egyáltalán nem vált a borminőség hátrányára. Sőt egyik tehetség után, egy másik viszi tovább a stafétát. Mindezt úgy, hogy Máténak az első napján gyakorlatilag új infó volt, hogy itt bizony a pezsgőkkel is komoly munka indult el a pincében. Lássuk, milyen stílusváltást hozott mindez!
Komoly hagyománnyá vált, hogy az év Bodó Juditékkal indul. Az összes dűlőjüket körbekóstoltuk már oda és vissza. Egyetlen tétel hiányzott a dűlő-portfólióból, a pince hárslevelűje, a Kulcsár (Olaszliszka). Egy igazi kőtenger. Érdekesség, hogy a terület egyébként Pollák Tibor tulajdona, aki Juditékra bízta a gyümölcs szakszerű megtermelését, feldolgozását, borrá varázsolását. Tavaly megkerestem Juditot és Tibort is, hogy szedjük össze a még fellelhető évjáratokat, és így sikerült a minap egy közel teljes sort gurítani. Került bele egy izgalmas meglepetés is, és bár ezúttal nem volt alkalmam a borokat előkóstolni…talán nem is baj, mert amit másnap tapasztaltam a kiszellőzött palackok kapcsán, az bizony engem is meglepett.
Domokos Attila a tokaji Dobogó kapitánya, vezetője az a fajta borász, aki nem elégszik meg a technológia mai adottságaival. A birtok csupán néhány hektáros, mégis állandóan fejleszt, saját ötletekkel igyekszik időt és energiát megtakarítani, hogy ezzel is hatékonyabbá tegye a mindennapi munkát (idehaza és külföldön egyaránt). Magam is most tudtam meg, hogy Attila a legextrémebb dolgokkal kísérletezik a borok készítése kapcsán: saját vívmánya lenne például egy olyan (épp formálódó) módszer, melynek köszönhetően a hordós bort nem kéne még a fejtéssel sem mozgatni, szintén egyedi fejlesztésű automata klíma-rendszerükkel a földfelszíni érlelőteret a kinti levegővel tudják hűteni (addig a pillanatig, amíg a külső hőmérséklet alacsonyabb, mint a benti, például éjszaka), de kísérletezik többek közt víz alatti és más alternatív közegű palackos érleléssel is. Évek óta nem jártam náluk sem, itt volt az ideje a pótlásnak:
Hosszabb csend után, újra tokaji varázslat Budapesten! Az évet mostmár hagyományosan Bodó Juditékkal kezdjük, és ha már február, akkor hárs…, furmint helyett;) Hiszen biztos, hogy mindenki számtalan kiváló dűlős bort fog kóstolni Tokaj fő fajtájából a hónap folyamán, de mindig mondom, hogy Tokaj soha nem a fajtáról, hanem a termőhelyről szól! Ennek pedig most a Kulcsárban járunk utána közösen, csupa izgalmas évjárattal, visszanyúlva a dűlő kezdeteihez borok és (Föld)történelem tekintetében egyaránt. Ebben most is Judit és Józsi lesz segítségünkre, és hogy kik is a címben említett Pollákék, hogy kerülnek ők a Kulcsárba? Ez is ki fog derülni a család jelenléte mellett február 19-én a Bokoliban! Jöjjön, akinek jönnie kell!
Nehéz borsor jön. Egyrészt mert a Tokaj Nobilis borok még mindig nagyon jók, másrészt mert ez a sor még mindig nagyon fiatal; így pedig a pontszerű értékeit például szinte lehetetlen meghatározni (még?). Valószínűleg ez a legkevésbé lényeges egyébként, pláne Bárdos Saroltának, aki családi pincéjének 2000-es alapításától elképesztő céltudatossággal és pontos víziók mentén építi birtokát, csiszolt, elegáns bio borainak stílusát. Látszik a közös kóstoláskor, hogy pont olyanok számára ezek a borok, amilyennek szánta őket a készítésükkor. Tavaly lezárultak Bodrogkeresztúr főutcáján az építési munkálatok, ami fontos révbe érkezés volt a Tokaj Nobilis történetében, így jut idő a finomhangolásra. Bár itt azért elég finomra van már hangolva sokminden.