Vannak azok a pincék Hegyalján, akik csak csendben teszik a dolgukat sok éve már. Nem a feltűnés a legfontosabb számukra, nem a rendezvényeken való fancy jelenlét és nem is a közösségi médiában való hírverés. A hiteles és alázatos munka annál inkább tényező számukra. A Béres családra mindannyian tudjuk, hogy az értékteremtés kimondottan jellemző tulajdonság. Gyógyszeripari ténykedésük mellett Erdőbényén szőlőbirtokot is alapítottak, Béres Melinda és férje vezetésével. S időről-időre le is tettek az asztalra olyan borokat, melyek a szakmát is meggyőzték arról, van keresnivalójuk ezen a pályán is. A 2003-as Lőcse emellett egy sor aszúborral is megörvendeztettek már bennünket. Most egy rövid személyes látogatással az alábbi aktuális tételeket sikerült megkóstolni:

Ha ez a poszt már kiment, valaki szóljon! Kicsit megpróbálom rendszerezni a porette kézirataimat. Igencsak elkallódott jegyzet következik még a nyári napokról. Egy emlékezetes hegyaljai nap. - Gervai János, az Onyx* headsommelier-je, valamint Demeter Zoltán már tavaly is szerveztek egy izgalmas, felettébb jó hangulatú, zártkörű mustrát a Kakasban. Tavaly a hárslevelű, idén a furmint adta hozzá a színpompás hátteret. Most is hozta mindenki, amit otthon/pincében talált „vulkanikus furmint” témában. Jelen volt még a közös szeánszon a Berecz és a Bodó házaspár, Bukolyi Marcell, Gálik Judit - grafikus, Vállai Béla - a debreceni Ikon étterem sommelier-je, Csepreghy Márk - amerikai-magyar borkereskedő, Losonci Bálint - mátrai borász, illetve Takács Lajos - immár Somlóról hazatalált hegyeljai lakos. Micsoda társaság?

Közvetlenül a nem rég posztolt 6 puttonyos sor (+ebéd) előtt kóstoltuk meg az alábbi izgalmas aszúsort. Egészen pontosan a Tokaj Reneszánsz borászainak 5 puttonyosai kerültek a poharakba, mégpedig évjárat szerint sorrendbe állítva. Bevallom, kissé elvesztettem a fonalat afelől, mi is lenne most a csapásirány a Reneszánsz célkitűzéseiben, tevékenységében. Az mondjuk tény, hogy az egyik első borvidéki szintű összefogás volt, mely tematikus rendezvényeken próbált fölvonultatni egy átfogó merítést az autentikus hegyaljai pincékből. S teszi ezt a Reneszánsz nem csak budapesti évjáratbemutatóval egybekötött sétáló kóstolón, a Tokaj Nyitányon. - Több külföldi aktivitás is szerepelt programjukban. Újabban talán picit csendesebbek, dolgoznak a Borjourral karöltve a Nyitány közönségének megfiatalításán is, most pedig bekapcsolódtak az aszú-brand újratervezésébe is.

A Tokaj Reneszánsz Nyitánya végül idén sem maradt el (csak a megszokottnál kicsivel későbbre tették). A koncepció azonban némileg elmozdult valami új, frissebb irányba. Ebben az évben is a Borjour lelkes csapata szervezte az estét (merhogy ez most kifejezetten félhomályos, laza, esti program lett). Fiatalosabb helyszín és hangulat: Ybl Palota belső udvarában, színes lampionok és bulizós zene mellett lehetett sétálva kóstolni; az Oroszlános színeiben Homoky Dorkáék (Homoky Pince – Tállya) kezelték a sonkaszeletelőt és készítették jókedvvel a szendvicseket, összességében valahogy az egész rendezvény megfiatalodni, frissülni látszik. Nem titkolt szándéka a szervezőknek - és több Reneszánszos borászat képviselőjének -, hogy új arcokat vonzzon be a tokaji bor környezetébe, ahelyett, hogy minden évben ugyanannak a száz embernek a játszótere maradjon. Nekem egyelőre kicsit nehezen állt össze a kép: azt például értem, hogy a luxusterméket, az aszúkat, külön teremben lehetett kóstolni, csak a megvalósítás volt többek szerint is kicsit felemás, ahogy a 2010-es aszúk premierjén is mintha már a kezdés előtt szűkös lett volna a terem, jópáran ülőhely nélkül kóstoltak (és igazából azt sem nagyon értettem, egy mesterkurzuson miért a borászoknak kell kitöltögetni a borokat hatvan embernek). Az építő kritika ellenére viszont meg kell említenem, hogy maguk az új aszúborok remekül muzsikáltak.

Szerencsés módon ott voltam a 14. Pannon Bormustra díjátadóján. Az Onyx által megkomponált gálaebéd megindítóan hibátlanra sikerült. - Remek bor és étel párok, jó asztaltársaság, az itthon elérhető talán legmagasabb színvonalú éttermi élmény (a tonhal variációk, a marhapofa mellett nekem a marinált kacsamáj és a később még szóba kerülő desszert nyújtotta a legszédületesebb élményt). Igazi ünnep volt az idei esemény is, komolyan. A verseny a tavaly és tavalyelőtt megszokott színvonal mentén lett lebonyolítva 2013-ban is, amiért a Sziget Kft és a Nemes Richárd vezette in vino consulting felelt. A zsűritagok is elismeréssel adóztak az olajozott kóstolási szisztéma előtt és megismerhettek pár igazán kivételes adottságú magyar fajtát (mégha a nevük kiejtését még szokniuk kell is), és nem kevésbé izgalmas termőhelyet és borászt is. A komoly nemzetközi szakemberekből összeállított zsűri jelenléte és bírálata még mindig nagyon fontos ismérve a pannonhalmi borversenynek. Kicsit közelebb billent ez talán minket is egyfajta nemzetközi mérce felé (számos értelmetlen és eleve üres vagy kiüresedett egyéb borászati díjunk mellett).

A nyolc 8-as aszú után fölocsúdva délután, fináléként pedig kötetlenül lehetett elmerülni, elvegyülni a (tavaly 17, idén) 14 pince tételei közt, átadva magunkat az új tételek okozta meglepetéseknek. Akik rendszeres látogatói a rendezvénynek, azok bizonyára észlelték, hogy a Reneszánszos csapat formálódik. Idén komoly hiányzó Szepsy István (talán nem először lépett ki az egyesületből) és a Royal Tokaji is, akinek az ügyvezetője tavaly még elnökként mutatkozott be ezen a rendezvényen. A borvidék javának egy része jelen volt, de leginkább azok között is jellemzően a nagyobb pincészetek.

Idén is eljött a várva-várt nap: bemutatkozott újdonsült boraival az idén 10 éves, új Chartával is büszkélkedő Tokaj Reneszánsz egyesület Budapesten a nagyközönség előtt. Sokszor elmondtam, hogy a Nyitány és eleve a Tokaj Reneszánsz tömörülési formája példaértékű lehet más borvidékeink számára (van tokaji borász, aki ebben egyet ért velem, van aki kevésbé). Nem egyszerű dolog eltalálni egy borvidéki egyesület tömörülésének megfelelő módját. Pláne Tokaj nagyon ingoványos és sikamlós ilyen tekintetben, ahol az egyre szükségszerűbbé váló eredetvédelem, borminőségi kontrasztok okán rengeteg a bizonytalanság, sőt nézetkülönbség. Mégis számomra mindig nagy öröm látni, ha az egy borvidéken, szükségszerűen egy hajóban, (közel) azonos minőség zászlaja alatt evickélő borászok szögre akasztják egy(pár) pillanatra saját céljaikat és időt, energiát (kisebb pincék féltett, limitált palackjaikat) nem kímélve összefognak, s együtt fogalmaznak meg üzeneteket.

Tavaly újult meg nagyon szimpatikus, látványos módon a Tokaj Reneszánsz egyesület éves bemutatója, mely a jól hangzó „Nyitány” névre hallgat. Sokkal frissebb, fiatalosabb, színesebb lett az egész rendezvény arculata, amely szerintem kifejezetten felpezsdítette, új lendülettel fűszerezte az egyesület promóciós munkáját. Sok ilyen rendezvényre van szükség (Tokajnak különösen, de nem csak ennek a borvidéknek persze), s szerencsére egyre biztatóbbak a kezdeményezések más rendezvényeken is (VinCe, Budai Gourmet, vidéki fesztiválok stb), az érdeklődés is persze egyre nagyobb. Talán pozitív energiákat adhat hosszabb távon a külföldi szakemberek, MW-k idecsábítása is. Első alkalommal sikerült eljutnom a szakmai programokra, ahol 17 elhivatott, színvonalas hegyaljai borászat mutatta be borait, különös tekintettel a friss, 2007-es aszúkra!

Úgy indultam el a Borjour-ra, hogy főként fehéreket fogok kóstolni, pillanatnyi érdeklődésemet és ízlésemet kielégítve. Aztán egyszer csak megkívántam egy vöröset, majd a másikat és még vagy harmincat…mégis a fehérek nyertek. Viszonylag keveset járok ehhez hasonló kóstolókra, borfesztiválokra. Egyrészt szeretek a borral kettesben maradni (vagy hármasban, négyesben), mert így ismerem meg igazán és nem csak egy futó találkozás, ami akárcsak az embereknél, itt is mindkét fél erényeit és hibáit eltakarva a feledés homályába vész.