Ha Villányról esik szó, a legritkább, hogy fehérborok jutnak eszünkbe. A 90-es évektől következetesen a kék szőlőre, a tanninos, hordó vörösekre helyeződött a hangsúly, ami alighanem a felmelegedéssel sem fog változni. Bár hozzá kell, hogy tegyük rögtön, hogy világviszonylatban úgy tűnik, hogy a vörösborok kora igencsak leáldozóban van. Világtrend a könnyd buborékos és fehérek, rozék erősödése. A minap Érsek Tamás cimborámnak köszönhetően pedig kaphattam némi betekintést Bock Valér egyre szignifikánsabb szerepvállalásába a közismert Bock Pincénél. Múlt héten egyboros posztjaink közt amfórás rozéjukról írtam. Most jöjjön két meglepő fehér:

Mély, komplex, súlyos illat, noha a Juhfarkot nem mondtam volna meg vakon (hamarbb mondtam volna olaszt). Mégis érezhtően valami vulkanikus terroir lehet (és ha igaz Fodoréknak van köveskáli szőlőjük). Nagy anyag, mélység, hosszú, vastag, koncentrált bor. Ízében sós, köves, leveszöldséges. Érezhető, hogy komoly bornak szánták, de a végére elfogy benne a lendület kissé.

Egy geológus, akinek Bényén van a pincéje (bérelhető trezorral, sok régi évjárattal), és aki bár konkrét elképzelésekkel közelít a borkészítéshez, tisztában van vele, hogy a mai piaci elvárások mit várnak például egy aszútól, szemben a régi közízléssel. Hajlandó ezt figyelembe véve idomulni is hozzá, de a régi vásárlói kapcsolataira is ugyanúgy vigyáz, jöjjenek akár bringával vagy turistabusszal. Talán azt tudja, hogy az ófurmint divatja is rég leköszönt, de láthatóan szereti és van, amiről nem tud lemondani ma sem. Még tavaly kaptam a meghívást az Illés Pincétől egy nagy aszúteszt és kóstolás levezénylésére, ami sajnos nem jött össze. Pár éve a bényei pincén túl a Szerelmi Pincesoron is megnyitották kapuikat a vendégek előtt, ahova szintén invitálták. Most végre sikerült sort keríteni a találkozásra. Illés Jánossal kóstoltam Tokajban (4-től 9-ig, és nem időben, pontokban):

Komoly furmintos illat, mély, körtés, barackos, kimondottan sárga gyümölcsös, a battonage-tól egy mattabb színezettel, tengerillattal, és kifejező tokajisággal. Széles, egész szájat szépen betöltő, hosszú korty, nagy test, magasabb alkohol (hűtsük be jól), sósság, kifejezett hordóval keretezve. Kis kesernye jön lenyelés után, és torokban fűt az alkohol.  Van egy nehézkes, darabos krémessége. Alapvetően izgalmas bor, egy picivelt több rendezettséget, fineszt és eleganciát hiányolnék csupán, ha szabad.

Egy világfajta, mely okkal lehet kedvencünk, de akár olyan fajta is, amit sokan messzire elkerülünk. A Chardonnay vélhetően inkább szőlősz-borász oldalról szolgált rá a világsikerre, hisz tényleg nagyon adaptív, jól teljesít mindenféle klímán, termőhelyen, nagy biztonsággal termeszthető szinte a világ bármely borvidékén (itthon is) és a gasztronómiában is mindig megvolt a fontos szerepe. Ideális sokféle borkategróiához: magas minőségű pezsgőtől, a laza reduktívakon át a grand cru palackba zárásáig. Fogyasztói oldalról közben pedig évek óta az egyik leginkább mellőzött fajta; kivéve érthető módon Burgundiában, s önmagában ezutóbbi jelenség is oly sok mindent megmagyaráz nem csak a Chardonnay-anomáliák körül.... Egyrészt megvilágítja a középszerűségbe süppedés veszélyét és okait a világ chardonnay-inak minimum 80 %-a esetében, másfelől az eredetiség, a történelmiség és a termőhelyiség fontosságát a burgundi chardonnay örökérvényű kultuszát is megérthetjük egy hasonló, vegyes sort kóstolva. Egy fajta, mely képes volt műfajában a legnagyobb presztízsre és a legnagyobb középszerre is. A Borkoliban nem rég a világból számos szép példát megkóstolhattam. A végkövetkeztetések előtt jöjjenek előbb a jegyzetek.

Welcome back! A nyárnak vége és ezernyi teendő vár rám az őszi időszakban (részben emiatt is voltam távol...részletek hamarosan). Nem rég alkalmam nyílt rá, hogy több kiváló 2011-es száraz tokajit összekóstoljak több fontos pincétől. A kóstoló tehát egy időben történt (a pontok így értendők). Az első etapban két olyan pincét fogok áttekinteni, akik az elmúlt években talán a leginkább meg tudták közelíteni az elegancia magasabb fokait (méghozzá elérhető árban, az árérzékenyek kedvéért). Egyikük furmintban, másikuk hársban nagyon erős, de összekacsolja őket az, hogy löszön sokkal több biztató élménnyel szolgáltak eddig.

Nem olyan rég egy délután alkalmával volt lehetőségem végigkóstolni több 2011-es tokajit. Nagyszerűnek érzem azt a változatosságot, amit ez a jónak értékelt száraz boros évjárat elhozott dűlős és alap borok tekintetében! Nem rég a GaultMillaun azonban (bármennyire is rajongója vagyok Tokajnak) már hangot adtam annak, mennyi bizonytalanságtól tudnak szenvedni az alap száraz tokajiak, ha az ember kicsit nem figyel oda (pláne Wachau precizitása mellett volt lesújtó a kép).

Novemberre nagy dobással készült a Bortársaság a hazai Tokaj-rajongóknak és persze ugyanúgy minden borkedvelőnek. Igen tetszetős, önálló kiadványt szenteltek a 2011-es remek évjárat száraz borainak, melyet a megszokott Oremus Mandolás, Homonna birtokbor, Sauska cuvée 113 és Szepsy István még szélesebb dűlőportfóliója mellett olyan limitált tételek is színesítenek, mint a Kikelet Pince Lónyai Hárslevelűje, a Gizella és a Balassa Pince teljes száraz szortimentje, a Tokaj Nobilis Susogó és Barakonyi Furmintja, illetve 13 esztendő után Demeter Zoltán borai is föltűntek a Bortársaság polcain (méghozzá a teljes dűlős sor)!