Szeptember elején nyílt rá lehetőségem egy véletlen folytán, hogy részt vegyek életem első profi, vertikális bortesztjén. Nem is akárhol, az egyik piacvezető boros magazinnál nyílt a zsűrizésre lehetőségem. Nem vagyok én sem elkötelezett híve az ilyen borbírálatoknak, de kereskedőként tudom, hogy sokan választanak bort az ilyen témás vaktesztek alapján. Remélem, most senki nem várja tőlem azt, hogy megdöbbentő kulisszatitkokat leplezzek le, és a sokat vitatott magazinos tesztekről kiáltsak ki vérlázító igazságokat! Amúgy sem vagyok az a hatásvadász fajta, meg amúgy sem tisztségem nekem eldönteni, mi a hiteles és mi nem, legyen ez a szerkesztőség dolga. Én a magam részéről már önmagában azt is értékelem, hogy ezek a magazinok föladják a labdát a borászoknak, kereskedőknek, hogy akkor mutassanak valamit a hazánkban elérhető, lehető legszélesebb fölhozatalból, egy kellően széles merítésből...aztán lássuk, közösen vitassuk meg, ki mit tud villantani egy (vak)kóstolás során. Elvégre minden leírt, kimondott érdem KELL a magyar boroknak. Hogy a magazin mindezt hogy hozza le, az csakis rájuk tartozik továbbra is. Nem mondom, hogy minden ponton, de azért kijelenthetem, hogy ebben a tesztben sikerült a végső sorrenddel összeegyeztethető értékelést leszűrnöm nekem is a borsorból. És én csakis ezügyben voltam ott. Sokat tanultam a teszt során, maximálisan gáláns volt a vendéglátás is, köszönet érte a szerkesztőségnek!

Elég enyhe, fehér gyümölcsös illat barackkal, virágokkal. Szép, a fajtát igazoló zöldmandulás, mandulatejes ízjegyek, finom ásványokkal kiegészítve. Remek savak, egy jó árú fehérbor.

Egyenes vonalú, közérthető bor. Friss, citrusos, lime-os illat és íz hatja át. Lecsengésében jól kivehető rizlinges, mandulás kesernye. Kellemes, üdítő, friss savú balatoni ital a mindennapokra (fröccsnek is tökéletes).

Szászi Endre kultrizlingje, a Kabócás igazi örök kedvenc, nem csak a fajta rajongóinak körében. Szokott a pincénél félszáraz is készülni belőle, de forgalomba általában a száraz kerül. A 6-os verzió óriási sikereket ért el az értő szájüregekben. Legutóbb én a Szentgyörgy-hegyi szürkebarát és olaszrizling előtt már fejet hajtottam, előtte a 9-es Kéknyelűt is nagyra tartottam, de a 3000 alatti Kabócásra azon nyomban lecsaptam, amint az első karton megérkezett az üzletbe.
Öko bor, Szigilgetről. Színe csillogó citrom. Illatban érett és nagyon telt, a sárgabaracké a vezető jegy, virágossággal, mandulával, egy tiszta rizlinges rizlingillat ez! Aztán régi, öreg pincék illata jelenik még meg előttem. Igazi balatoni rizlinges korty, nem hazudtolja meg magát sehol. Keserűmandula, dió és más héjasok jönnek szépen, zamatos lecsengésben véget érve. Kerek, kristályos érzet. Van a borban egy sor olyan íz, melyek késői szüretelésű, sőt aszúborok nemességét idézik, s melyek egyértelműen utalnak az alapanyag (túl?)érettségére s talán a forró évre is. Összességében mégsem komplexitással, hanem simaságával, tiszta egyensúlyával vesz le a lábunkról. Augusztusi hullócsillagnézéshez remek kísérő volt.

A hőségriadó kicsit talán az oldalra is rá(nehez)ült...próbálok ezen javítani, hogy ne laposodjon el a nagy kánikulában. Júliusban úgyis kb non-stop dolgoztam, volt idő/volt miért inni is, írni is (sírni azért nem). Talán nem csak én érzem úgy, hogy a furmintozós január-február...március, majd májusi-júniusi könnyű fehérezés, rozézás közepette új magaslatokra kéne hágni! A sokszor persze nagyon jóleső, ám kissé egysíkú vagy (rosszabb esetben) faék egyszerű, friss, reduktívak után ilyenkor sokszor nyúlnék jó balatoniakhoz. Kevés magyar borba szorul olyan mennyiségű kedvesség, könnyed báj, mint a derék északi parti rizlingekbe, Szürkebarátokba. És kevés jobb dolog történt velem tavasszal szakmai téren, mint Szászi Endre várva-várt borai egy céges bekóstolás keretein belül. A fehérekért valósággal megőrültem, a vörösek, bár nem voltak olyan megkapóak, de szintén rendben találtattak. Rögtönzött, másnapos emlékek a badacsonyi Kéknyelűről és a szentgyörgyhegyi Szürkebarátról maradtak meg bennem akkor. Persze, mint oly sokszor, várható módon, nem tudtam szabadulni tőlük gondolatban, és újra át kellett élnem velük a csodákat. S gondolván, ne csak én részesüljek ezekből az egyébként remek árú élményekből, a minap föl is bontottam két jó Szászit a szomjas vevőimnek.

Friss nyári kortyolgatós bor. Mindene a helyén van, jól eső, ropogós köveskáli ital. Rizlingesen üde, ásványosan citrusos, köveskáli savakkal. Fehér húsok, mondjuk csirkemell (nem baj, ha kicsit száraz), halak, de a legjobb, ha behűtjük (szódával) egy nyári délutánra üdítőnek.

Azoknak az olvasóknak próbálnék ebben a sorozatban időnként naprakész tippeket adni, akik szeretik a borokat, de a minőség mellett szeretnek figyelni az árra is...tehát gyakorlatilag mindenkinek hasznos lehet, hisz a borok árának ma már egyre inkább csak a csillagos ég az, ami határt szabhat. Persze a sokat emlegetett, jól hangzó ár/érték arány kifejezés igen sokféleképp értelmezhető. Lehet egy komoly (4-5 ezer Ft-os) Furmint is olyan, hogy 4 db 1000 Ft-os borért sem cserélné el az ember azt az egy palackot. Lesznek tehát a sorozatban drága és olcsó borok is, az élmény mértéke lenne a döntő (mi más?). Időről-időre szeretnék összeállítani egy kb. egész hónapra elegendő 12-es csokrot/kóstolási sort azokból a vörös, fehér, rozé és édes borokból, melyeket jóvételnek tartok (némi borkereskedelmi rálátással).

Megint bővült egy fontos borral a Szürkebarát-kedvenceim (képzeletbeli) listája. Bussay doktor örök klasszikusai után a Szásziéké is bebizonyítja, hogy rejlenek ebben a fajtában lehetőségek, csak nem mindenkinek mutatja meg. A borértők is többnyire kicsit egyhangú, színtelen fajtának tartják (bevallom, néha én is), de jó kezekben ez a fajta minden báját meg tudja mutatni, akár a legszínpompásabb Furmintok vagy Hársak. Színe aranyló sárgás, illatban is késői szüretes báj kandírozott gyümölcsökkel...nem száraz bort várna utána az ember. Ízben is remek harmónia (az igazság az, hogy jegyzet nem született, és bizony sok bort kóstoltam még utána, úgyhogy ez a leírás most itt véget ér).

A Szent Donát pince számomra az elmúlt idők egyik legkellemesebb meglepetése volt! Fehérboraik meglepően szépek, Csopakról ennyire tartalmas bort talán csak Tamáséktól ihattam eddig. A Kisrizlingjükről - neve alapján - nem is sejtenénk, mennyire komoly Rizling is ez. Gazdag, marcipános illat, gyönyörű szép árnyalatokkal. Ízben valamelyest persze hordozza a kellemes, csopaki üdeséget, mellette egy kevés (új?)hordó kerekít, szép savakkal, letisztult összképpel. Nagyon korrekt balatoni bor, és egy beszédes szám: nem készült belőle 900 palack sem.

Legjobb ezt a bort születésének helyén megkóstolni: képzeljük el, amint valahol a Balaton-felvidéken - ahol minden kis faluhoz tartozik legalább egy Öreg-hegy, rajta egy eldugott, világítóan fehér mészkőből rakott, árnyas présház, melynek tornácán fölpukkantjuk 40 fokban, jéghidegen a "Misi-Muskotály"-t! A hátteret a napfénytől csillogó Balaton tükrének ragyogása adja. Hagyjuk magunkat lefegyverezni az üde, friss, szűrt szőlőé csiklandós, parfűmös illatával és a kedveskedő savakkal, a behízelgő zamatokkal, mely a sárga muskotályt jellemzi.
Apropó, mit keres egy hagyományosan tokaji fajta a Balatonnál? Talán nem is fontos. Az ifjú borász elmondása alapján ugyan Füreden is aszúsodik, de a lényeg: mi egyáltalán nem bánjuk, hogy inkább a tájat szépen leíró reduktív savakkal és balatoni üdeséggel frissített fel minket a forró hónapokban. Sőt...