Tíz éve, 2009-ben az első blogposztomat a 2004-es Andantéról írtam. Akkor is lenyűgözött, s azóta is több évjárattal: a modern késői szüret egyik igazi klasszisa, melyet olyan borászok formáltak, mint Demeter Zoltán, Bárdos Sarolta, Keresztes Ákos. A címke azóta megújult, de a tartalom mindig aszúeszencia-szintű volt. Tiszta, érezhetően nemes, modern tokaji jegyek, elegáns gombásság. Vibráló, krémes, nagy bor, mely egyszerre fiatalos is tud lenni. Nagyon komoly beltartalom, sok cukor, brilliáns végtelen íz. Amíg lesznek legalább ilyen tokajiak, addig lesz miről írni is. Boldog újesztendőt mindenkinek!

A nyolc 8-as aszú után fölocsúdva délután, fináléként pedig kötetlenül lehetett elmerülni, elvegyülni a (tavaly 17, idén) 14 pince tételei közt, átadva magunkat az új tételek okozta meglepetéseknek. Akik rendszeres látogatói a rendezvénynek, azok bizonyára észlelték, hogy a Reneszánszos csapat formálódik. Idén komoly hiányzó Szepsy István (talán nem először lépett ki az egyesületből) és a Royal Tokaji is, akinek az ügyvezetője tavaly még elnökként mutatkozott be ezen a rendezvényen. A borvidék javának egy része jelen volt, de leginkább azok között is jellemzően a nagyobb pincészetek.

A Nyitányról szóló kis tudósítást ott hagytam abba, hogy igen kövér ívet sikerült körbe ölelni a 2007-es aszúk szenzációs sorával. Csillagzápor, 10 ponthoz közelítő élmények sora! Ezen ív legemlékezetesebb pontja számomra a Dobogó 6 puttonyosa volt; de valamennyi aszú erősítette bennem a sajátos, kimagasló, 5 csillagos évjárat világos képét! Csak ajánlani tudom tehát őket mindenkinek, némelyikük - a borászok szerint is - szép kilátásoknak néz elébe, melyeket akár évtizedekben mérhetnénk. Az elképesztő aszúk után hibátlan folytatás volt levezetésként a gasztronómiai kalandozás, egy igazi nemzetközi szaktekintély eszmefuttatásaival. - Ronn Wiegand neve bizonyára sokaknak csenghet ismerősen: master of wine és master sommelier egyszerre (s talán ő volt ebben az első a világon, én pl még általánosba sem jártam, amikor neki már megvolt mindkét cím). Nem minden nap találkozom én sem hasonló színvonalon kóstoló személyiségekkel. De talán még érdekesebb volt egyúttal, hogy nem egy tokaji borász, vagy magyar séf beszélt a sajtok és tokajiak párosításának titkairól, hanem betekintést nyerhettünk abba, hogy a szakma egyik csúcsa külföldről hogyan is értelmezi világhírű borainkat sajtok mellett. (Sokszor elhangzik ugyanis, hogy a tokaji borok, különösen a nagyon édesek, aszúk nehezen illeszthetők napjaink nyugat-európai gasztronómiai normájának megszokott ételei mellé.)

Fontos bor számomra a 2004-es Andante Furmint. Az első nagy idolok egyike, legalábbis édesben egy nagyon régi viszonyítási pontom. Az első blogbejegyzéseim egyike is róla íródott egyben, nagyjából egy éve. Kevés nagy kedvencet kóstol vissza az ember úgy, hogy aztán az elvárásoknak másodszorra is maradéktalanul elégedett tud lenni. Nos ki gondolná, de az Andante 2004-es évjárata ilyen. Az általam ezidáig kóstolt 3 legédesebb borban biztos, hogy benne van. A sokat ismételt 236 g/l cukrot még kimondani is sok. Viszont az, hogy ez a late harvest bor ennek ellenére is leheletkönnyű tud lenni, s még 6 év után is képes friss gyümölcsösséggel elhalmozni, valósággal szó szerint kényeztetni minket, az bizony már maratoni teljesítmény, s a mai napig rejtély számomra, hogyan csinálja... Eleve inkább a fele ennyi cukrot tartalmazó édes tokajiakhoz vagyunk szokva; érthetetlen, hogy egy olyan gyengécske évben, mint 2004 (alacsonyabb puttonyszámú aszúk éve volt inkább), hogy tudott létrejönni ilyen szépséges és megingathatatlan egyensúlyú beltartalom. Rébusz az Andante tehát számomra, de a jó csillagzat alatt létrejött, jó bor még a legrosszabb körülmények között is életre kelhet (ez bíztasson minket 2010-ben is).

Azt hisszük, világhírűek vagyunk, és mindenki fejet hajt mindenütt bikavérünk és a tokaji aszúnk előtt. A valóság ennél azért kicsit lesújtóbb. Aztán sok volt a kontárkodás, az imázsrombolás is néha...de persze nincs elveszve semmi. Talán egy kis vérfrissítés, megújulás sokat segíthet borászatunkon. Talán nem kéne kapaszkodnunk úgy minden poros kifejezéshez, technológiához, mint az aszú vagy a szamorodni. Egy igazán rendhagyó, fiatalos lendületű, de letisztult - azóta is változatlan - stílussal útjára indított édes bor hozta meg az áttörést a mára legnagyobbak közt jegyzett tarcali pincének, a Degenfeld Szőlőbirtoknak is. 100 % furmint, 236 g/l maradékcukor. Gondolatok az Andante két évjáratáról.