Albert Gazdánál olvastam augusztus közepén a nagyszerű hírt, miszerint Tokajban összefogtak a löszön termelő borászok, hogy egy közös bemutatón hívják föl magukra, boraikra és persze főleg a löszre mint talaj/közeg adottságaira a figyelmet. Tetszik az újabb kezdeményezés, hogyne tetszene…sokkal rosszabb lenne, ha nem lennének hasonlók (bár az igazat megvallva, még jobban tetszene, ha valódi figyelmet kapnának az eféle törekvések, mint például a Tőkések is vagy ez is, de nyilván az idő igazol majd mindent...legerősebb példaként ebben a műfajban talán a Tokaj Reneszánsz hozható föl).

Lassan valóban hagyománnyá válik évente a júniusi "Királyudvarozás" a Terroir Club jóvoltából. A pince bemutatói amúgy sem egyszerű évjárat-bemutatók. Mindig kerül Mr. Hwang bűvészkalapjába más meglepetés is a múlt bizonyító erejű lenyomataként, de ezt igazából a kóstolósorból előre lehetett most is tudni. Tavaly is igazi klasszisokhoz volt szerencsénk 2003-tól 2009-ig, s az újabb évjáratok maradéktalanul bizonyították, hogy a két favoritborász távozásával sem fér bele semmiféle minőségi botlás sem a színvonal terén (is) igen szigorú, egyébként mindig sajátos, derűs elhivatottsággal mesélő tulajdonos számára. Annál is inkább, mivel 2010-től a birtok - nem magyar szervek által... - ellenőrzötten biodinamikus alapokon működik tovább, Tokajban elsők ebben. Mindez amiatt is különösen érdekes, mert A Művelt Alkoholista borász-kérdőívében sok elkerekedő tekintetet válthatott ki, amikor a Királyudvar (ha mennyiségre nem is, de) minőségre 9/10-esre értékelte a tavalyi, sokak által leminősített esztendő alapanyagát. - Egyedüliként. A bemutató alapkérdése így csakis valami ilyesmi lehetett: Vajon a szőlő természetes életközösségének kibontakoztatásával tényleg ennyivel jobb lehet a termésbiztonság?  Lehetett egyébként interaktív módon kérdezni a birtokigazgatótól, megtudtuk például, hogy vásárolt már egy kartonnyit magyar borból, méghozzá Kaló Imrétől; nem nagyon tud arról, hogy a Királyudvar alapanyagban történt volna valaha is almasavbontás (amiben igen, annak egy része Zemplén Hegyhát bor lett, másik részét eladták a környékbeli borászoknak); illetve elmondta azt is, amit már oly sokan az elmúlt pár évben: "a bor a szőlőben készül, a pincében már csak elvenni lehet belőle."

A Nyitányról szóló kis tudósítást ott hagytam abba, hogy igen kövér ívet sikerült körbe ölelni a 2007-es aszúk szenzációs sorával. Csillagzápor, 10 ponthoz közelítő élmények sora! Ezen ív legemlékezetesebb pontja számomra a Dobogó 6 puttonyosa volt; de valamennyi aszú erősítette bennem a sajátos, kimagasló, 5 csillagos évjárat világos képét! Csak ajánlani tudom tehát őket mindenkinek, némelyikük - a borászok szerint is - szép kilátásoknak néz elébe, melyeket akár évtizedekben mérhetnénk. Az elképesztő aszúk után hibátlan folytatás volt levezetésként a gasztronómiai kalandozás, egy igazi nemzetközi szaktekintély eszmefuttatásaival. - Ronn Wiegand neve bizonyára sokaknak csenghet ismerősen: master of wine és master sommelier egyszerre (s talán ő volt ebben az első a világon, én pl még általánosba sem jártam, amikor neki már megvolt mindkét cím). Nem minden nap találkozom én sem hasonló színvonalon kóstoló személyiségekkel. De talán még érdekesebb volt egyúttal, hogy nem egy tokaji borász, vagy magyar séf beszélt a sajtok és tokajiak párosításának titkairól, hanem betekintést nyerhettünk abba, hogy a szakma egyik csúcsa külföldről hogyan is értelmezi világhírű borainkat sajtok mellett. (Sokszor elhangzik ugyanis, hogy a tokaji borok, különösen a nagyon édesek, aszúk nehezen illeszthetők napjaink nyugat-európai gasztronómiai normájának megszokott ételei mellé.)

Tavaly újult meg nagyon szimpatikus, látványos módon a Tokaj Reneszánsz egyesület éves bemutatója, mely a jól hangzó „Nyitány” névre hallgat. Sokkal frissebb, fiatalosabb, színesebb lett az egész rendezvény arculata, amely szerintem kifejezetten felpezsdítette, új lendülettel fűszerezte az egyesület promóciós munkáját. Sok ilyen rendezvényre van szükség (Tokajnak különösen, de nem csak ennek a borvidéknek persze), s szerencsére egyre biztatóbbak a kezdeményezések más rendezvényeken is (VinCe, Budai Gourmet, vidéki fesztiválok stb), az érdeklődés is persze egyre nagyobb. Talán pozitív energiákat adhat hosszabb távon a külföldi szakemberek, MW-k idecsábítása is. Első alkalommal sikerült eljutnom a szakmai programokra, ahol 17 elhivatott, színvonalas hegyaljai borászat mutatta be borait, különös tekintettel a friss, 2007-es aszúkra!

2010 április 20-án egy nagyszerű rendezvényre kaptunk meghívást egy hajdani kollégámtól. Négy, számunkra is igen kedves hazai borásszal kóstolhattunk meg pár kiszemelt tételt. Nagyon ígéretesnek tűnt az este, melyre Lacival ketten jutottunk el. És akiknek kedves személye és kiváló borai erről gondoskodtak: Kolonics Károly (Somló), Bárdos Sarolta (Bodrogkeresztúr), Lenkey Géza (Mád), és a Pastor Pincétől Juhász Tibor (Szekszárd). Részletek -->

Ezúttal partnerként, hivatalos úton nyílt alkalmam eljutni erre a nagy szabású, és még nagyobb merítésű bemutatóra, ahol a hazai borkereskedések borkereskedése, a Bortársaság próbálta meg összehozni a szakmabelieket, nagyker-partnereket a szortimenttel egy kimondottan színvonalas, fél napos rendezvény keretein belül (külön buszokkal vitték a népet belvárosból, számos borász jelen volt stb, úgyhogy összességében le a kalappal, egyedülálló kezdeményezés). A továbbiakban nem szeretnék ennél szárazabban és személytelenebben fogalmazni az eseményről. Örültem a meghívásnak, tényleg rengeteg olyan tételt vizsgálhattam meg itt, melyet amúgy nem tudnék (gyakorlatilag minden komolyabb borászat jelen volt). Beszéljen helyettem a kiszemelt 44 bor.

Bárdos Sarolta a mai magyar borivó fejében az egyik legsűrűbben csengő női borász neve. Talán Luka Enikő vagy Turcsek Orsolya kerülhetne még mellé, esetleg a szintén tokaji Berecz Stephanie (de inkább nem is bonyolódnék bele, biztos sokakat kihagynék, ha mindenkit föl kéne sorolnom). Számomra örömteli változatosságot jelent, hogy nem csak férfiak alkotják a hazai borászok mezőnyét...annál is inkább, mivel nőtől pl rosszat még nem ittam (jelentsen ez bármit is). Érdekes/furcsa/nehéz lehet nőként egy borászközösség tagja lenni. (Vagy csak én gondolom azt, hogy ez hagyományosan egy kifejezetten férfias szakma?) Bár ezügyben egyiküket sem hallottam még panaszkodni, meg aztán ott van a segítőtárs, a támaszték, a férfi is, aki sokszor szintén borász, de például emlékeimben élénken él, amint a Művelt Alkoholista születésnapon, nyár végén Turcsek Orsolya és Bárdos Sarolta cinkos bizalmassággal ültek le egy asztalhoz egy amolyan hosszas, négyszemközti, női „borászcsevejre”. Tokaji kirándulásunk záróakkordjaként nagyon örültem, hogy el tudtunk jutni a Tokaj Nobilishez is!

Első nap tehát két nagyobb területű birtokhoz látogattunk el. Szepsy Istvántól a Fő tér másik oldalára kellett csak átsétálnunk (közben a azért a patinás Mádi Kúriában elfogyasztottunk némi finom, meleg ételt is). A ma több mint 100 hektáros Royal Tokaji nagyjából 1991-ben indult. Áts Károly komponálja a borokat, Hugh Johnson némileg háttérben mozgatja a szálakat, teszi hozzá a szükséges nemzetközi szemléletet, hogy a méltán híres, színvonalasan elkészített (zömmel dűlős aszú)borok eljuthassanak a megfelelő nyugati piacokra is. Áts Cuvée, birtokfurmint, illetve (részben vásárolt szőlőből) készülő birtokaszúk biztosítják az állandó mennyiséget a megfelelő piacok alsóbb polcainak maradéktalan kielégítéséhez, de ezúttal betekinthettünk készítésük részleteibe is.

Sokat töprengtem, morfondíroztam Tokajból hazafele a vonaton (a többiek már mind édeseket álmodtak a megkóstolt, finom boroktól mellettem), hogy miképp tudnám leghitelesebben/legáttekinthetőbben (nem is túl terjengősen, ahogy hajlamos vagyok) átadni, milyen élményekben volt részünk Hegyalján az első (boros) látogatásunk alkalmával. Nehéz. Én amúgy is napokig a hatása alatt vagyok olyan embereknek, akik mélységeiben, összekapcsolódva látják a világ dolgait/problémáit/örömeit/harcait. Szepsy István és Demeter Zoltán pedig ilyenek, hisz sok éve tanítja/edzi már őket a természet szeszélye, a szőlő kitartása, a föld mélysége, az emberek felszínessége. Adtam egy hetet magamnak, hogy teljes egészében lecsapódhassanak az ingerek. Meglátogattunk 4 pincét, akik a rendszerváltás után mind különböző módon próbálták a borvidék romjaira újra fölépíteni a jót, az igazit, a komolyat. Merőben másképp, máshova jutottak el ezalatt, a kiemelkedő színvonal azonban közös értékük. Már most látom, legjobb lesz, ha szét bontom a 4 helyszínt, és úgy próbálom visszafejteni az események láncolatát, hisz annyi mindent láttunk, kóstoltunk.

Az elmúlt év, s egyben a Táncoló Medve első Best Of...Top 12-es borválogatását összeállítani hálás és egyúttal nehéz kihívás. Próbál az ember igazságos lenni, objektíven nézni a – szerencsére - sok kiváló bort, próbálom én is a kedvenceimet (tokajiakat, száraz fehéreket) kicsit leépíteni egy ésszerű, limitált keretbe, hogy mellettük még más remek borászok is szerepelhessenek. Lássuk a medvét!