Nem csak korrepetálás végett tűnt tanulságos programnak ez a kóstoló. Még a laikusok fejében is az a kép él, hogy egy aszút márpedig nem szabad frissen meginni, azt évekig tárolni kell. Nincs vége a bevezetőposzt kérdéseinek sorának: Milyen ízűek az évtizedekig érlelt új stílusú aszúk? Mennyit veszít vagy nyer ezzel a bor? Egyáltalán meddig tanácsos ezeket tartogatni? Kapom meg sokszor a kérdést vevőktől, akik gyermekeik születési évéből tennének el 18-20 évre friss aszúborokat. Bevallom, én sem igazán tudok erre válaszolni. Arról van képünk, hogy a régi eljárással készülő old-school (szupermarketes) aszúk milyenek lettek évek múltán... A citrusosabb, magasabb savú és cukortartalmú, alacsonyabb alkoholú és oxidáltságú modern aszúk viszont inkább fiatalon varázsolnak el minket (Lehet, hogy ebben piaci kényszerek is benne vannak? Vagy vajon tényleg nem szükséges huzamosabban érlelni hordóban, majd palackban egy aszút a forgalomba kerülés előtt? S vajon mennyire piacos egy friss 6 puttonyos aszú?). Fejlődésük lefutásáról kevés még a tényleges tapasztalatunk. Nagyon kíváncsi voltam, mivé lettek 18 év alatt, felnőtté válva e borok.

Hat aszúbort kóstoltunk most meg '93-ból. A leírások elején dőlt betűkkel szedve Alkonyi László bevezető gondolatait vettem kölcsön (kivételesen diktafonnal is készültem, mert sejteni lehetett, hogy sűrű információáradat fogad).

Január végén Alkonyi László egy égészen rendkívüli bemutatóra invitálta az érdeklődőket. Rendszerváltó aszúmítoszok 1993-ból. Az ő kóstolói amúgy sem tekinthetők hétköznapi borélményeknek. Egyre inkább, egyre tudatosabban az ilyen perceket keresem, ahol a palack üzeneteiből töltő személy a borok adta alapélmény mellé tud fűzni még valamit. Sokat. Abból nagy baj nem lehet....(max egy ilyen hosszú, két részes történelmi eszmefuttatás).

Szóval úgy indult az egész, hogy már tíz óra körül leértünk Budapestről és a mád melletti körforgalomnál találtuk magunkat. Ám mivel előzetesen nem sikerült olyan pincét találni napokig, akinek alkalmas lett volna az a délelőtt, ezért jobb híján, ha már ott volt kéznél, fölsétáltunk a Disznókőhöz kinyújtózkodni a szikrázó napsütésben. Két kedves könyvelő hölgynek köszönhetően villámlátogatás keretein belül bepillanthatunk a modern és látványos feldolgozóba is. Aztán átmentünk Tokajba. Még 11 óra sem volt, a szállást se foglalhattuk el, de Szilágyi László, a Gizella pincétől épp elérhető volt (a pincékben nincs mindig térerő, ugye) és valami csoda folytán tudott is minket fogadni Demeter Zoltán előtt. Óriási szerencse, hogy így alakult! Köszönjük nekik!

Jó borissza lévén karácsonyra idén is a legnagyobb kedvencek közül mazsoláztam magamnak/magunknak otthonra. Igyekeztem úgy válogatni, hogy mindenféle bortípus szerephez jusson, közben üzenete is legyen a boroknak: a tájról, a borvidékről, a borászról és persze az ünnep pátoszáról is! (Azért tolódott ez januárra, mert annyi minden történt a két ünnep között, és a fényképekre nem jutott idő…)

Bodrogkeresztúr és Bodrogkisfalud az a része a Tokaji borvidéknek, melynek hangulatához nagyban hozzájárul, hogy nem főútvonal mentén helyezkedik el, kicsit kiesik a látómezőből (a 37-esről Tarcal után leágazó 38-ason keressük). Ez kellő romantikát, meghitt hangulatot ad ezeknek a kis takaros, eldugott településeknek, ahol ezen túlmenően rengeteg kiváló adottságú terület, történelmileg is jelentős dűlő található. Elég csak a Lapisra, Barakonyira, Henyére gondolni. Tudjuk, számos fontos borászatnak van erre területe, ám a legtöbben nem itt élnek, nem is itt készítik boraikat. A helyi nagyok közül a Dereszla és a Patricius a legjelentősebbek, de zömében a kis családi pincéké a főszerep errefelé, melyeket az év minden szakában érdemes meglátogatni jó borért, jó szóért. Ahogy már pár hete beharangoztuk: október 8-9-én Mindszenthavi Mulatságot rendezett a környék néhány aktív borásza és barátaik.

Régen aszúztam már magamban, úgyhogy elérkezettnek láttam az idejét. S ha már így hozta az élet, nem ihatok valami közepes lőrét, biztosra mentem, s jól tettem (pláne mivel kék sajtot is vettem magamnak mellé). Nem rég ráadásul az egyik nagyobb kereskedő elképesztő árakon borszerdázott, úgyhogy pár Weningerrel együtt, ezt a Patriciust is magamévá kellett tennem. Alkonyi is szépeket írt róla, illetve én is több mint elégedett voltam a tokaji pince aszúival, s az idei Nyitány kapcsán már talán elmondtam (de nem árt többször hangsúlyozni), hogy a Patricius ugyan nincs mindig annyira szem előtt, mint más nagyborászatok, de borainak minősége ezt simán indokolná! Tetszetősek az alapok is: Furmint vagy Muskotály…kétezer alatt mindig. Őket követi a piramis közepén egy késői szüret, a Katinka, végül az Oremushoz hasonló módon ők is bíznak a különféle puttonyszámú aszúkban: van nekik 4-es, 5-ös, 6-os is; de szerintem palackoztak már nem egy aszúesszenciát is. Akárhogy is van, 5 puttonyosaik kapták szerintem eddig a legnagyobb visszhangot. - A 2000-es és a 2002-es is sikeres évjárat volt. A tavasszal kóstolt 2007-es (bizonyára még palackérlelésre szoruló, de már most is gyönyörű) 6 puttonyosuk pedig bennem végleg bizonyította, hogy a viszonylag nagy pincészet színvonala simán megüti a populárisabb óriásokét (pl. Oremus, Royal Tokaji). S közben eszembe jut az is, hogy a határozott fellépésű, Tokaj Reneszánszban sokat tevékenykedő borász, Molnár Péter sok időt töltött Bacsó ’Oremus’ András szárnyai alatt is.

Intenzív és nagyon elegáns az illat. Elképesztő vaníliásság tobzódik benne. Mellette csipkebogyó (!), lédús gyümölcsösség. Savai bőven elegen vannak, elbánnak az 5 puttonyos beltartalommal. Ízben kicsit rövid, nem egy bonyolult aszú, s bár nem is egy 6 puttonyosról van szó, mégis kicsit komplexitásban többet is el tudnék képzelni.

Nem volt szándékos, a véletlen hozta úgy, hogy rövid időközzel két igen népszerű (remek ár-érték arányú), tavaly is kóstolt édes tokaji került kibontásra szerény gyűjteményem bázisából. Ezért úgy döntöttem, miért ne vehetném őket egy bekezdés lombjai alá, már csak azért is, mert változtak azóta, és nem volt könnyű újraértékelni egyiküket sem. Két jól csengő brand, mindkettőnek több évjáratával találkoztam már korábban is most viszont nagyon érdekes volt látni, mennyire kemény dió is tud lenni olykor egy-egy érettebb bor (újra)értékelése.

A Nyitányról szóló kis tudósítást ott hagytam abba, hogy igen kövér ívet sikerült körbe ölelni a 2007-es aszúk szenzációs sorával. Csillagzápor, 10 ponthoz közelítő élmények sora! Ezen ív legemlékezetesebb pontja számomra a Dobogó 6 puttonyosa volt; de valamennyi aszú erősítette bennem a sajátos, kimagasló, 5 csillagos évjárat világos képét! Csak ajánlani tudom tehát őket mindenkinek, némelyikük - a borászok szerint is - szép kilátásoknak néz elébe, melyeket akár évtizedekben mérhetnénk. Az elképesztő aszúk után hibátlan folytatás volt levezetésként a gasztronómiai kalandozás, egy igazi nemzetközi szaktekintély eszmefuttatásaival. - Ronn Wiegand neve bizonyára sokaknak csenghet ismerősen: master of wine és master sommelier egyszerre (s talán ő volt ebben az első a világon, én pl még általánosba sem jártam, amikor neki már megvolt mindkét cím). Nem minden nap találkozom én sem hasonló színvonalon kóstoló személyiségekkel. De talán még érdekesebb volt egyúttal, hogy nem egy tokaji borász, vagy magyar séf beszélt a sajtok és tokajiak párosításának titkairól, hanem betekintést nyerhettünk abba, hogy a szakma egyik csúcsa külföldről hogyan is értelmezi világhírű borainkat sajtok mellett. (Sokszor elhangzik ugyanis, hogy a tokaji borok, különösen a nagyon édesek, aszúk nehezen illeszthetők napjaink nyugat-európai gasztronómiai normájának megszokott ételei mellé.)

Tavaly újult meg nagyon szimpatikus, látványos módon a Tokaj Reneszánsz egyesület éves bemutatója, mely a jól hangzó „Nyitány” névre hallgat. Sokkal frissebb, fiatalosabb, színesebb lett az egész rendezvény arculata, amely szerintem kifejezetten felpezsdítette, új lendülettel fűszerezte az egyesület promóciós munkáját. Sok ilyen rendezvényre van szükség (Tokajnak különösen, de nem csak ennek a borvidéknek persze), s szerencsére egyre biztatóbbak a kezdeményezések más rendezvényeken is (VinCe, Budai Gourmet, vidéki fesztiválok stb), az érdeklődés is persze egyre nagyobb. Talán pozitív energiákat adhat hosszabb távon a külföldi szakemberek, MW-k idecsábítása is. Első alkalommal sikerült eljutnom a szakmai programokra, ahol 17 elhivatott, színvonalas hegyaljai borászat mutatta be borait, különös tekintettel a friss, 2007-es aszúkra!