Igaz, a Domaine Gróf Zichy vagy a Chateau Doktor Kovács Grand Cru arcpirító névválasztásokat lehetetlen überelni. De a Chateau Cloche név hát....hasonlóan nehéz ügy (akármilyen célpiacra is szánják a szerencsi bort), és valahogy így is indult az ismerkedésem a szerencsi pincével valamikor néhány éve a várban megtartott - tudjukmelyik - nagyszabású boros eseményen. Ott és akkor a borok nem győztek meg, nem tűntek tisztának és minden ízükben azt a letűnt kort idéztek bennem, melyet a mai Tokaj temetni igyekszik. A friss TokajKalauzban így hosszas lamentálás után eltekintettem tőlük. Aztán pár hónappal ezelőtt botlottam egy nem is olyan drága 2010-es aszújukba és egyáltalán nem bántam meg, hogy tettem vele egy próbát. Kellemes élményemen felbuzdúlva megkeresett a pince pesti kereskedője, a pincekulcs.hu és zárt ajtók mögött megmutatták nekem a pince három újdonsült borát, mely az ő állításuk szerint minden korábbi negatív élményemet kimossa majd az emlékezetemből. Hogy valóban így történt-e...? A tovább gomb után kiderül.

Egerről nem könnyű írni. Nagy borvidék, sokezer borász-szereplővel (nem is gondolnánk, igaz?). Az sem lehet véletlen, hogy a Borbarát hajdani csapatában forró krumpliként dobálták egymás közt az Eger-felelős szerepkört a zsurnaliszták. Nem is akarom bő lére ereszteni én sem, már csak azért sem, mivel ez a cikk leginkább egy tehetséges, fiatal, megnyerő szekszárdi fiú borairól fog szólni és ezek nem is az ő gondolatai, melyeket leírok! De ennek az eseménynek a kapcsán és máskor is oly sokszor előjön bennem a téma hazafelé autózva, hogy (a jó bor mellett) mi tesz egy borvidéket élhető, felejthetetlen hellyé. - Kell jó étterem, jó kávézó, kell jó pék, kell közösség, kellenek közösségi színterek, kellenek hiteles vezéregyéniségek, kell egy jó borvidéki marketing (történelemmel, termőhelyek bemutatásával, definiált bortípusokkal). Nagyjából ezek. A felsorolás elején van, amiben az országos átlagnál is sokkal jobb és élhetőbb ez a hevesi város. De hogy áll Eger a többivel?

Löszös Tokaji-hegy, tarcali oldal. Sárga virágok, citrusok, deli gyümölcsök, szépen, frissen, elegánsan, hársasan, érzékien, Stephanie-san jönnek a fajtajegyek. Tele van energiával, bájos szépséggel. A korty cizellált, tiszta, csiszolt, de egyben kerek és komplett is. Egyszerre melenget a tartalom és hűsít a száraz sav. Senki nem tudja ezt ennyire szépen: úgy üdén savas ez a bor, hogy jól áll neki és a penge savra rengeteg finom dísz van felfűzve hosszan, és mégsincs sehol sallang, vagy fölösleges elem. Furmintoknál sem nagyon fordul ez elő ilyen kifejezetten. Sós és csontszáraz a vége. Fiatal is még. Fantasztikus fehérboros ételpárok jutnak eszembe mellé.

Bár óramárkának is jól hangozna a név, a Leitz család az írásos források szerint már 1744-ben is borkészítéssel foglalkozott. Johannes Leitz 1964-ben született, Rüdesheimben. Az ő nagyapja, Josef Leitz a második világháború után kezdte rendbehozni a részben lebombázott birtokot, fia Antonius 1966-ban halt meg, feleségére és a kis Johannesre egy virágboltot és a birtokot hagyván örökül. Johannes az 1985-ös évjárattal vette át a birtok vezetését. Nagy elánnal vetette bele magát a munkába, s neki köszönhető, hogy a Leitz mára Rajnaiban az egyik legkomolyabb referenciabirtok lett Svédországtól, Anglián át az USA-ig. A családi területeket alig pár hektárról 40 hektár fölé bővítette, hivatalosan 1999-ben került nevére a birtok és 2010-2013 között komoly technológiai fejlesztések is történtek a pincében. A rüdesheimi Schlossberg, Rottland vagy Kaisersteinfels mára Németország legelismertebb terroirjai lettek a Leitz rizlingek sikerei révén. Leitz ma összesen 9 termőhelyről készít bort és Tar Ferinek hála a kimagaslóan remek 2015-ös kiadásokat, újdonsült borbárjában, a Carpe Diemben meg is lehetett kóstolni egymás mellett:

Noha 2014-es évjáratával a szerencsésebbek már találkozhattak, a Sanzon Tokaj olyannyira nem hallatta hangját ezidáig, hogy a TokajGuide-okból kimaradt. Pár nappal ezelőtt végre alkalmam nyílt megismerni a kedves, szerény tulajdonost, Rácz Erikát, aki tulajdonképp egymaga irányítja a kis 2 hektáros birtokot. Az igényesen, modernül felszerelt pincében Péter Robi (Ábrahám), a Meszes, Rány, Nyakvágó-dűlőkben pedig Hotyek Zita, szőlész (btw. női-kádár) van segítségére. Erika Hegylján nőtt fel, de nem borászcsaládban; vállaltan a multik világából érkezett haza Bényére a sok utazgatást követően, örökségül maradt rá a 0.3 ha családi szőlő a Nyakvágóban. – Végül úgy döntött, nem adja el. A törékeny hölgy szemében megvan az érzékenység és a világ igazán csiszolt és elegáns boraira való fogékonyság (egyszerűség, természetesség, igényes dizájn, Stockinger hordók, néha csak tartályos érlelés adja az alaphangot a Sanzonnál). A 2014-es évjárat persze nem a legszerencsésebb felütés, de okosan tették, hogy kivártak még egy évet. Mostanáig.

Taklerék a rendszerváltást követő hazai borászati időszámítás egyik legelső állócsillaga. A többségnek talán be sem kell őket mutatni. Ha szekszárdi borászatokat kell sorolni, elsők közt jutnak eszünkbe. Idén 20 éves a családi birtok, ennek apropóján egy szűk szakmai csapatnak lehetősége nyílt visszatekinteni a kezdetektől napjainkig. A sikerig és a stabilizálódásig ők is vegigjárták azokat a lépcsőfokokat, melyeket a villányi, szekszárdi “vörös-sztárok” nagyrésze vegigjárt. Banki kölcsönök, támogatások, díjzápor, máskor csődeljarasok, egyszer fent máskor lent. Néha pozitiv, néha kevésbé pozitív visszhangokkal kikövezett út, az alig egy hetktáros családi szőlőből egyre nagyobb saját területtel, 2000-től egyre több telepített ültetvénnyel. Újabb és újabb ikonborok és egyre kiterjedtebb és szebb birtokközpont foglalja mindezt méltó keretbe, mely a tavaly átadott impozáns Takler Kúriaval lett teljes (étterem, wellness hotel stb). Húsz év után sincs tehát megállás.

Szeretem a rajnait, és szeretem a villa tolnay rajnaijait is. Mindig mosolygósabbá teszik a napom. Ezt a bort nyáron, Veszprémben egy mámoros, eláztatott fesztiválon  már próbáltam (majdnem egy egész üveggel, meglepően rövid idő alatt...de abból értelemszerűen poszt nem született, csak egy szép, elázott nyári este). Elsőre elég fülledt, leveszöldséges, zelleres, karalábés buké (halványan trópusi gyümölcsökkel). Szebb is lehetne mondjuk. A korty szerencsére tiszta, rajnais savai mellé kellemes, dús maradákcukor ad tartalmat. Sok a gyümölcs, élénk citrusok, finom zamatú a korty. Tisztán hagyja a szájat is. Kellemes, gurulós darab.

Rajongok azért a hangulatért, ami tokaji-kóstolás közben kialakul, gyakorlatilag tetszőleges miliőben, társaságban. Valójában ez lehet a kulcsa a Tokajért való határtalan vonzalmamnak is: a megismételhetetlen érzés, hangulat amit a bor kivált az magát a bort és a tarsaságot, ezzel végső soron az alkalmat emeli. Az talán megint egy másik kérdés, hogy bármilyen borkóstolón veszek is részt, szinte mindig Tokajra terelődik a szó és Tokaj körül alakul ki végül szenvedélyes/komoly szakmai eszmecsere (talán a Tokajkalauz miatt lehet ez persze). – Ám, ha valóban tokajiak nyílnak is ki, érdekes módon mindig megtörténik a varázslat. – Sokszor leírták már sokan, én is: Tokaj kapcsán valahogy minden kérdés és válasz sokkal egyértelműbb és érdekesebb, és annyi minden levezethető belőlük, ami aktuális és fontos. – Erre nem sok borvidék képes világon!

Rengetegszer szóba kerül, mekkora potenciál is rejlik Tokaj legnagyobb kincsében, az aszúban. Talán az egész világon nincs még egy ilyen csodás bor, mely magas cukortartalma ellenére nemhogy egyensúlyos és finom, de eltartható, sőt akár évtizedekig fejlődhet, érhet palackban. Jobb valószínűleg ettől nem lesz (aki kóstolt már hordóból aszút, az nyilván egyetért ebben), de van ebben némi izgalommal vegyes büszkeség, ha kibontásra kerül egy idősebb aszú: ilyet csak Tokaj tud! Az évjárat, a termőhely és más titkokat ennyi éven át nem tudja a Földön más bor magában hordizni. Mindez különösen is érdekes, ha egy olyan kivételes évről van szó, mint 1956. Ugyan egy forradalom hangulatát még egy bor sem képes átadni, elmesélni (noha épp a tokaji aszú elég sok szabadságharcban és forradalomban játszott kulcsszerepet az erdélyi fejedelmek korában), ilyenkor októberben leginkább 1956-ra a fejünkben és a szívünkben emlékezünk: 60 éve tudott utoljára igazán egységesen a sarkára állni a magyarság, ahogy az erdélyi fejedelmek is kiáltak magukért csak egy másik korban, egy másik szabadságért.

A klasszikus 10 euró alatti édes tokaji. Fiatalos, botritisztől mentesebb, tiszta tropikális illat, propolisszal, mézes teával, birssel, körtekompóttal. Ízre inkább édes, de hosszú. A cukor elég tekintélyes, közben húsos, nektáros édes bor. Ananász, mangó, érett gyümölcsösségben tobzódik.  Nem kimondottan komplex, lehetne kifejezőbb a sav is, a citrusosság is, de így is elmondja a lényeget nagy vonalakban Tokajról.