Aligha van világfajta, mely kiismerhetetlenebb lenne a Pinot noirnál. A misztikum, ami Burgundia terroirközpontú gondolkodása mentén körülveszi a fajtát rendkívül sok feladványt, fejtörést okozott már borászok százainak, borkedvelők ezreinek. Mire azt gondolná az ember, hogy érti a Pinot-t, hirtelen jön megint egy szemérmetlen árú grand cru, ami csalódást okoz, rögtön utána egy Bourgogne bor, ami enyhíti a fájdalmat, sőt elégedetten ismerjük fel benne az egyéniséget (mintha értené az ember). De a helyzetképet tovább kuszálják az újvilági trónövetelők is.

A fiatal Barcza Bálinttal évekkel ezelőtt találkoztam. Amolyan klasszikus borvidéki mese: az ember céltalan idillben sétálgat a napsütötte hegyen és belebotlik egy borászba, aki épp a szokott módon tesz-vesz a pince körül és mint jó gazda, beinvitálja a vándort egy pohár borra, amiből aztán kettő lesz, majd egy hármadiknak a története is beleszövődik a délutánba. Csakhamar kiderült, hogy mi már egy egész más munkakapcsolatból kifolyólag találkoztunk boros körökben, aztán a következő percben már a szőlőben vagyunk, a bazaltorgonák alatt. De aki volt már éjszakai pincetúrán a Somlón, az pontosan tudja, miről beszélek, s azt is, hogy a szunnyadó tűzhányó mennyire misztikus hely. - Pillanatok alatt képes átváltozni. Napsütötte vulkánból, zord és sötét hely lesz belőle a természet szeszélyéből. A komoran elsötétült hegy fekete köveit csak a villámok világítják meg, amúgy nincs vezetékes víz és már eleve annyira valószerűtlenné teszi a helyet, ahogy kiemelkedik a semmiből, a síkságból, eszményi panorámát tárva a látogató szemei elé, ahogy a síkság túlfelén a Balaton tanúhegyeit csodálhatjuk meg.... Megmagyaráthatatlan: ekkora egyéniséggel hogy nem lett még világsiker ebből a termőhelyből.

Tegyük is rögtön helyre a poszt legnagyobb bulvár-faktorát: igen, Herczeg Ági ismét indul az MW posztért. Ez lesz a második próbálkozás. Gőzerővel készül a gyakorlati vizsgára. - Új brit mentor mellett egy maroknyi magyar szakmabelit invitált meg, hogy hétfőnként kóstoljunk együtt vakon, amivel tanulhat, fejlődhet bárki, aki beszáll. Számomra is különleges élmény belelátni abba, hogyan készül, trenírozza magát valaki, aki hasonló titulusra készül. Íme az első óra tananyaga és a leckék.

Akik sokat és régóta olvasnak borblogokat, azoknak bizonyára ismerős Alföldi Merlot Burgundia-humbug sorozata. Burgundia kétségtelenül egyike a világ legjelentősebb és legtöbbet idézett, de egyben legmegközelíthetetlenebb nagysággal bíró borvidékeinek is. Akár chardonnay-ról, akár pinot noirról beszélünk mégis Burgundia a legfőbb referencia, mely pont ettől olyan zseniális, hogy mindössze két fő szőlőfajtája van, egy fehér, egy kék, mégis tökéletes rendszert tudtak építeni a termőhelyi klasszifikációra (cru, village), a borok kifinomult stílusjegyeire és végül azok árazására is. Vannak rokonságok Tokajjal: gyakoriak a kisszériás termelők, területre kb. háromszorosa Tokajnak, Burgundia is a terroiralapú borkészítés hazája (mindkét borvidéknek van saját palackformája).

Egerről nem könnyű írni. Nagy borvidék, sokezer borász-szereplővel (nem is gondolnánk, igaz?). Az sem lehet véletlen, hogy a Borbarát hajdani csapatában forró krumpliként dobálták egymás közt az Eger-felelős szerepkört a zsurnaliszták. Nem is akarom bő lére ereszteni én sem, már csak azért sem, mivel ez a cikk leginkább egy tehetséges, fiatal, megnyerő szekszárdi fiú borairól fog szólni és ezek nem is az ő gondolatai, melyeket leírok! De ennek az eseménynek a kapcsán és máskor is oly sokszor előjön bennem a téma hazafelé autózva, hogy (a jó bor mellett) mi tesz egy borvidéket élhető, felejthetetlen hellyé. - Kell jó étterem, jó kávézó, kell jó pék, kell közösség, kellenek közösségi színterek, kellenek hiteles vezéregyéniségek, kell egy jó borvidéki marketing (történelemmel, termőhelyek bemutatásával, definiált bortípusokkal). Nagyjából ezek. A felsorolás elején van, amiben az országos átlagnál is sokkal jobb és élhetőbb ez a hevesi város. De hogy áll Eger a többivel?

Noha 2014-es évjáratával a szerencsésebbek már találkozhattak, a Sanzon Tokaj olyannyira nem hallatta hangját ezidáig, hogy a TokajGuide-okból kimaradt. Pár nappal ezelőtt végre alkalmam nyílt megismerni a kedves, szerény tulajdonost, Rácz Erikát, aki tulajdonképp egymaga irányítja a kis 2 hektáros birtokot. Az igényesen, modernül felszerelt pincében Péter Robi (Ábrahám), a Meszes, Rány, Nyakvágó-dűlőkben pedig Hotyek Zita, szőlész (btw. női-kádár) van segítségére. Erika Hegylján nőtt fel, de nem borászcsaládban; vállaltan a multik világából érkezett haza Bényére a sok utazgatást követően, örökségül maradt rá a 0.3 ha családi szőlő a Nyakvágóban. – Végül úgy döntött, nem adja el. A törékeny hölgy szemében megvan az érzékenység és a világ igazán csiszolt és elegáns boraira való fogékonyság (egyszerűség, természetesség, igényes dizájn, Stockinger hordók, néha csak tartályos érlelés adja az alaphangot a Sanzonnál). A 2014-es évjárat persze nem a legszerencsésebb felütés, de okosan tették, hogy kivártak még egy évet. Mostanáig.

Sosem jártam még Vida Péternél. Sőt soha még csak nem is beszéltem vele. Olvastam róla, hogy nagytudású, nagy mesélőkedvvel megáldott borászember, aki egy időben nagyon népszerű volt, aztán (ahogy az egyébként a legtöbb sztárborásszal lenni szokott) kicsit kevesebb reflektorfényt kapott egy idő után. Idő közben jött egy év bortermelője díj is. Most mint kiderült a felszín alatt komoly szakmai és fejlesztési munka folyt, ezért volt viszonylag csendes a piaci jelenlét. A kereskedő jellemzően halkabb szóval szól a piac felé, de Vidáék élnek és jól vannak és a borokat is végre megismerhettem a készítőik, megálmodóik köreiben, ami igazán nagy élmény volt, tényleg. Vida Péter pedig valóban nagytudású, izgalmas borászfigurája hazánknak, akinek konkrét víziók vannak a fejében a borról, a magyar borról, a szekszárdi borról. Tudatosság és alázat van az idősebb és az ifjabb generációban is, és nagyon szépen kiegészítik egymást valahol a megfontolt tapasztaltság és a modern kortárs szemlélet metszéspontjában. Ezeket kóstoltuk a teraszon: 

Elsőre visszafogott tropikális illattal köszön be, enyhén petrolos palackbukéval. Aztán friss és citrusos, szellőzve egészen narancsos illat, sokat fejlődik (fiatal). Ízre a rövid és kellemesnek ígérkező felütés után, gyakorlatilag azonnal a kérlelhetetlen sav adja a főszólamot, ami sajnos el is nyom minden mást. A romboló savak kérem valósággal hasítanak, citrompótlóban zárulva. Le sem tagadhatná, hogy 2014-es. Napokig szellőztetve szelídül a bor egy kicsit, de azoknak ajánlom első sorban, akiknek kellően vastag a fogzománcuk. Szigorúan aperitif bor és/vagy étel mellé javallott.

Izraeli cuvée dél-európai fajtákkal. Biztos, hogy nagyon meleg helyről, érett alapanyagból készült. Intenzív illat, édes és érett sötét húsú gyümölcsökkel. Szilva, meggy, szeder. Vastag, telt, testes bor. Nagyon jó, bársonyos tannin. Hosszú íz, szép hordó. A Shiraz teltsége és a Sangiovese friss savai is benne vannak. Sok gyümölcsöt ad bele a shiraz. Édeskés tónusokkal.

Villányban minden más borvidékünknél hamarabb és erősebben jelentek meg a 90-es években a nagy családi pincék. Akik először ébredtek, azok a meghatározók ma is, szükségtelen neveket sorolni. A legtöbb borvidékünkön mostanra a kis pincék, ha zárványszerűen is, de tényezőkké váltak. Villányban ezek a kis manufaktúrák talán kevésbé jelentősek, de néhány éve ezen a fronton is van mozgolódás. A kicsiket néhány lelkes külföldi befektető is erősíti, így egy kedves és világlátott pár: Heumann Evelyn és Erhard pincészete, akik gyüttmentekként nem jutottak pincéhez a városban, ezért egy kevéssé hangulatos, ám a célnak épp megfelelő ipari épületet szemeltek ki borászati álmaik megvalósításához. Minden négyzetcentiménterét ki is használjak a létesítménynek. Elképesztő tisztán és precízen dolgoznak. Nyilván a külpiac a meghatározó számukra, és ehhez kellő inspirációt is gyűjtenek kóstolással. Boraikkal korábbi munkahelyemen már találkoztam, Terra Tartarojukat nagyon szerettem, de ideje volt a frissítésnek: