Bodó Judit és Józsi körül mindig zajlik az élet. Ott van például a Mindszenthavi Mulatság, a Dűlős Farsang, a Borday a Csontos Présházban, most épp a Keresztúri Kerámiagyárat újítgatják rendületlenül. A több éves projekt végére idén remélhetőleg egy szép birtokközponttal lesz gazdagabb az immár 5 fős család, amely mint tudjuk Felvidékről csöppent Hegyaljára, sőt igazából Bodrogkisfaludon lett családdá. Bár mindig akadt elég dolguk, de pár éve még a bloggereket is leráncigálták a városból, a laptop mellől, hogy Ne csak írják, tudják is meg, hogy készül a bor, amit aztán ízekre szedünk, megfejtünk, pontozgatunk, csillagozgatunk. Persze ezek a kiscsoportos foglalkozások mindig tapasztalással, tanulással jártak, a nap végét is munkával (azaz kóstolással) zárva. Ahogy nőtt a Bodó család, a Ne csak írja… elmaradt, de a borszerető barát és borász cimbora nem lett kevesebb, így minden februárban összejönnek kicsit, hogy a tíz éves évjáratot megkóstolgassák. Ez most 2010 lett volna, de mivel akkor alig-alig lehetett találni egészséges szőlőt széles e hazában, így többnyire a nemzetközi mezőnyből válogattunk ki csúcsokat, ki-ki a maga ízlése szerint. A véletlen úgy hozta, hogy idén én is jelen lehettem. Beszálltam hát én is egy palackkal. Hogy mit választottam egy ilyen illusztris társasághoz...?

Újabb vakszakasz Tokajból, régebbi és frissebb palackokkal...részben hogy én is kényelmesebben elférjek a pincében. Tekinthető hivatalosnak itt és most: egy év múlva érkezik a terveim szerint a TokajGuideIV, amihez továbbra is szüntelen járom a borvidék ismert és kevéssé ismert szegleteit. Igyekszem minél több helyre eljutni, minél több borásszal és borvidéki személlyel beszélgetni, már ami "egyszemélyes szerkesztőségként" megvalósítható térben és időben. Hiszem, hogy egy ilyen összetett és ma is szüntelen alakuló borvidék, mint Tokaj, csakis úgy látható át igazán, ha az ember minél többet kóstol, minél több emberrel beszél, eszmét cserél (bizony nem is oly csekély felelősséggel járó feladat mindenkinek az érdekeit és álláspontját megérteni és kicsit képviselni is…). Korábban ez nem volt bevált rutin, de a hatékonyság (és a jelenlegi helyzet) jegyében továbbra is várjuk azon palackokat, melyek a kiadvány borkatalógusában jó eséllyel csillagos (azaz 90+ pont) teljesítményt képesek felmutatni. Akik olvasták az első részt, azoknak biztosan lesz egy-két ismeretlen-ismerős. Az alábbi sorban is akadt ilyen meglepetés:

Jópár poszttal korábban két Barolo annyira megihletett, hogy úgy döntöttem, kicsit igyekszem a jövőben feldobni az olvashatatlanul száraz, mai blogdivatokra (10 éve) teljesen fittyet hányó és túlon-túl szakmai posztjaimat némi hozzáadott értékkel. Hasznos infok, funfactek, amik az adott (elsősorban nem tokaji) kóstolásokhoz kapcsolódnak egyre gyakoribbak lesznek itt. A Barolo sztoriját, jelenét, múltját már körül jártuk 10+1 pontban. A mai cikk arról fog szólni, hogy ha ne adj isten már unjuk a méregdrága Barolokat (és Barbarescokat), netán tanninmérgezést kaptunk, vagy nem bírunk várni, míg a Nebbiolo savai fogyaszthatóvá szelidülnek a palackban, akkor mit válasszunk, ha Piemontban van dolgunk. Milyen lehet egy Nebbioloból készült pezsgő? Miben más a Barbera és a Freisa? Mindehhez pedig a mesés 2015-ös év adja a hátteret, a méltán nagysikerű Vajra borászat kiválóságain keresztül. Irány Langhe!

Hogy milyen gondolatokkal búcsúzunk az idei Furmint Februártól? Biztos sokan megírták a február első csütörtökén megtartott Nagy Kóstoló tanulságait, de annyi minden más érdekes bor és téma akadt, hogy ezek a jegyzetek kicsit várattak magukra. Végre rájuk tudtam szánni a kellő időt és figyelmet. A furmintnak ugyanis kell a figyelem. Akárhogy is közelíti meg az ember: a szőlőben, a pincében, vagy éppen a pohárában. - Tetszik vagy sem, a furmintot többnyire úgy tudjuk megérteni, ha kicsit másképp, kicsit mélyebb odafigyeléssel vagyunk felé. Visszagondolok az elmúlt 11 év tanulságaira, hogy mennyi konklúziót hoztak a februári furmintozások: 

Sok újdonságot nem árulok el az olvasóknak azzal, hogy a Carpe Diem az egyik legfontosabb boros törzshelyem volt az elmúlt néhány évben. Akkor is, ha nem sokat voltam épp Pesten, akkor is, ha nem feltétlen az én pénztárcámhoz lett szabva teljesen a szortiment, akkor is, ha Tokajjal foglalkozom, s arról írok az időm nagy részében. Ez a hely fontos volt. Itt lehetett megkóstolni olyan borokat, amelyekről többnyire a hazai borkedvelő csak angol nyelven olvashat vagy az instagramon láthat fotókat, megrendelheti távoli országokból, aztán vagy megérkezik egyben, vagy nem. De legalábbis rengeteg olyan bor jutott el a FineWines.hu-n és Ferin keresztül a poharainkba, amik idehaza elérhetetlenek. A múlt idő azért indokolt, mert a Capre Diem 2o2o-tól csendesebb üzemmódra vált, s novemberben be fog zárni. Addig is (fix nyitvatartás helyett) csak akkor nyit majd ki, ha tematikus események lesznek (többek közt oktatás is). Egy korszak lezárul, s ezt december 30-án egy méltó sorral, kellemes társasággal igyekezett búcsúztatni Tar Ferenc, tulajdonos.

Az óévet az első klasszis aszús évvel, 1999*****-el búcsúztattuk. Az újat pár napja épp egy olyan évjárattal kezdtük, mely bár sokak szerint kiváló, mégis pont amiatt nem tartozik a kedvenceim közé, mivel elég forró volt az ősz ahhoz, hogy az aszúk eldobják savaikat a magas cukor mellett. Sajnos 2013***** minden tehetsége ellenére is ezt a benyomást kelti, immár egyre több kóstolás által. Vannak szép kivételek: pl. a posztban később is villantó Kikelet vagy a Penditsék 13-as aszúja. A mai posztban itt az ellenpont: hűvös aszús évekkel fogunk most ismerkedni, melyek a klímaválság kapcsán is, illetve a savak okán is értékes válaszként szolgálhatnak. Tokajt különlegessé teszik az évjáratok sajátságai. Tavaly külön TokajMagic eseményen ünnepeltük 1999*****-et, ahol Dagadtos (ex-muveltalkoholista.hu) kolléga témafelvetése alapján érintettük ezt az összetett témát: kell-e az aszúba az extrém cukor, illetve a kaparós sav vagy maradjon meg desszertbor mivoltában moderált savval. Tény, hogy napjaink tokaji divatja egyértelműen a sav felé mozdul el (amiben 1999 felmagasztalása is közrejátszhat), s nem is csak az édes borok körében inflálódtak napjainkra a savak... Hogy a cukorban és savban még mélyebbre merüljünk, ezúttal egy 2010-es és egy 2016-os szépséget veszünk közelebbről szemügyre, méghozzá két közkedvelt borász által.

Egy világfajta, mely okkal lehet kedvencünk, de akár olyan fajta is, amit sokan messzire elkerülünk. A Chardonnay vélhetően inkább szőlősz-borász oldalról szolgált rá a világsikerre, hisz tényleg nagyon adaptív, jól teljesít mindenféle klímán, termőhelyen, nagy biztonsággal termeszthető szinte a világ bármely borvidékén (itthon is) és a gasztronómiában is mindig megvolt a fontos szerepe. Ideális sokféle borkategróiához: magas minőségű pezsgőtől, a laza reduktívakon át a grand cru palackba zárásáig. Fogyasztói oldalról közben pedig évek óta az egyik leginkább mellőzött fajta; kivéve érthető módon Burgundiában, s önmagában ezutóbbi jelenség is oly sok mindent megmagyaráz nem csak a Chardonnay-anomáliák körül.... Egyrészt megvilágítja a középszerűségbe süppedés veszélyét és okait a világ chardonnay-inak minimum 80 %-a esetében, másfelől az eredetiség, a történelmiség és a termőhelyiség fontosságát a burgundi chardonnay örökérvényű kultuszát is megérthetjük egy hasonló, vegyes sort kóstolva. Egy fajta, mely képes volt műfajában a legnagyobb presztízsre és a legnagyobb középszerre is. A Borkoliban nem rég a világból számos szép példát megkóstolhattam. A végkövetkeztetések előtt jöjjenek előbb a jegyzetek.

Szilveszterre természetesen pezsgőajánlás jön. Ezt a hosszan palackban érlelt mádi tételt februrában is nagyon szerettem már a pezsgős TokajMagicen. Tiszta és fókuszált, erőteljes illatában vajas briós, érett alma. Markáns habzás, de integrált buborékok és krémesség jellemzik. Birses, érett, hosszú íz, mindez a Király-dűlő markáns terroirjegyeivel feldíszítve. 

Nyugodtan mondhatjuk, hogy Anthony Hwang történelmet írt Hegyalján. Nem elég, hogy megvásárolt (megmentett) és felújított ehhez egy királyi birtoképületet Tarcalon, komoly dűlőkben vett területet, de maga mellé állította a borvidék két legjobb borászát: a birtokigazgató, résztulajdonos **Szepsy Istvánt és **Demeter Zoltánt. Együtt olyan borokat tettek le az asztalra, melyek valóban átformálták Tokajt. Elég csak a 2000-es Úrágya Furmintra gondolni, az első dűlős száraz furmintra, amiből szenzáció és legenda lett; aztán az 1999-es vagy a 2002-es Lapis aszúkra, amik Hegyaljától New Yorkig ugyancsak megmutatták, hogy történelmi másod osztályú területek is micsoda egyéniséggel tudnak rendelkezni még extrém beltartalom mellett is. Az első methode traditionelle tokaji pezsgő is itt készült a loire-i cremant know how nyomán. Biodinamikában ugyan másodikok a borvidéken (ld. Pendits), de amiben úgyszintén az elsők között voltak még, az a száraz bor és az aszú közötti tér kitöltése. S ha lehetek egész őszinte, mind a mai napig a maradék cukornak köszönhetően érzem a *Királyudvart igazán nagyhatású birtoknak.

Köztudott, hogy ha Pesten járok, és megtehetem, akkor Tar Ferinél, a Carpe Diem borbárba örömmel térek be, kiváltképp, ha valami izgi tematikus este van. Jó érzés tudni, hogy ez a hely immár három esztendeje nyújt teret azok számára, akik eddig megszerzett boros tapasztalataikat elmélyítenék olyan egyedi szelekció és borsorok mentén, melyet egy szakavatott személy válogatott össze immár hét évnyi finewines praktizálásból merítve. Isten éltesse Feri és Li borszentélyét. Számomra egyértelműen kultikus és hiánypótló pontja, jelensége a magyar borkultúrának. A helyzet az, hogy lassan szinte minden egyes kóstolójukban érzem az Év Borélménye faktort (különösen, ha rieslingekről van szó), de alighanem ez a szülinapi sor igazán túlszárnyal bármit... Egy valamivel lettem volna talán boldogabb: ha mondjuk láthattam volna a sorbban egy olyan magyar (száraz) bort, ami képes lett volna megugrani ezt a magas lécet, de alighanem érthető a hazaiak távolmaradása ebből a masszív mezőnyből: