Kevés olyan borvidék van a világban, mely kategóriájában képes szinte minden évjáratban 90 pont fölötti borokat nyújtani. Ha az aszút vesszük alapul, Tokaj ilyen borvidéke a világnak. Demeter Zoltánt sem nagyon kell már talán bemutatni az olvasóknak. A TokajKalauz első pincéje, mely 100 csillagnál többet gyűjtött eddig a borkatalógusunk értelmében. Ezzel az első 2 csillagos borásza a kiadványnak. Olyan kort élünk, amikor a mindenkori száraz borokról Tokajban is gyakrabban kell beszélnünk a különböző pincéknél, pedig nekem mindigis meggyőződésem volt, hogy aszúminőséget tekintve az abszolút első Demeter Zoltán. Noha ebben nehezebb igazán kiemelkedőnek lenni: szükségtelen neveket mondanom, - az egész borvidéken hihetetlen minőségek vannak jelen egyszerre (szárazban pedig mindenhol vannak amplitudók: fölfelé és sajnos lefelé is). Épp ezért fontosnak érzem időről-időre hangsúlyozni: Tokaj a világ első számú édesboros borvidéke, ami felelősség, küldetés, hagyaték. - Demeter Zoltán pedig nem csak főboraival teremtett önálló (és a borvidék számára is irányadó) műfajt édesben, de aszúi is mindig az extrém koncentrációról és egyúttal a kivételes egyensúlyról szóltak. Olyan formátumú borok, amiknek tényleg a világ legjobb éttermeinek borlapján és a ritakaságokat gyűjők pincéjében a helye.

A nagynak mondott újkori aszús évjáratok közül 2003 az egyik legnehezebben kóstolható év. Nagyon meleg évjárat, nagyon koncentrált aszúkkal, melyek általában a hömpölgyő édesség felé billenek el. Gyönyörűen érett illat, melyben a gomba, az avarosság, a karamell, a grillázs, propoliszos mézesség, nektárosság és marmelád játsszák a kifinomult és összetett dallamokat. Ízben aztán jön a klasszikus kajszi. Krémes, rendkívül koncentrált, némileg hömpölgyős aszúíz, melyet végül meglepő savak kereteznek vastagon. A háttérben szépen villanak meg benne a palackérettség enyhén kesernyés, narancshéjas jegyei. Az aszú az egyetlen olyan magyar bor, melynek a fejlődési görbéjében valóban van egy kiszámíthatóan kiterjedt plató. Végtelen hosszú és komplex a korty, hecsedlivel, izmos savakkal. Mindenben sok (185 g/l cukor). Ne igyuk túl hidegen, hagyjuk picit enyhülni a hűtést követően. (2o16 decemberi jegyzet)

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Sosem találkoztam még Polgár Zoltánnal. De még képen sem láttam, ami azért az internet világában igencsak furcsa. Hiszen mégiscsak a villányi ősbirtokok, nagy öregek egyike. Év borásza is volt, sőt egy másik érámban árultam is a borát. Mit jelentsen akkor ez? – Annyit biztosan, hogy Polgár Zoltán kerüli a felhajtást, nem az a borceleb alkat és ez nekem per pillanat inkább szimpatikus egy olyan korban, amikor egy új borászgeneráció több képviselője kezd átmenni facebook-hősbe: ha épp beborul/kisüt a nap/lemegy a nap a pincénél, muszáj leglább egy instagramos szelfimontázst közölnie.

Taklerék a rendszerváltást követő hazai borászati időszámítás egyik legelső állócsillaga. A többségnek talán be sem kell őket mutatni. Ha szekszárdi borászatokat kell sorolni, elsők közt jutnak eszünkbe. Idén 20 éves a családi birtok, ennek apropóján egy szűk szakmai csapatnak lehetősége nyílt visszatekinteni a kezdetektől napjainkig. A sikerig és a stabilizálódásig ők is vegigjárták azokat a lépcsőfokokat, melyeket a villányi, szekszárdi “vörös-sztárok” nagyrésze vegigjárt. Banki kölcsönök, támogatások, díjzápor, máskor csődeljarasok, egyszer fent máskor lent. Néha pozitiv, néha kevésbé pozitív visszhangokkal kikövezett út, az alig egy hetktáros családi szőlőből egyre nagyobb saját területtel, 2000-től egyre több telepített ültetvénnyel. Újabb és újabb ikonborok és egyre kiterjedtebb és szebb birtokközpont foglalja mindezt méltó keretbe, mely a tavaly átadott impozáns Takler Kúriaval lett teljes (étterem, wellness hotel stb). Húsz év után sincs tehát megállás.

Gere Attila műfajt teremtett a Kopárral. Az első igazán tudatos villányi csúcsküvé. A vörösbor-kóstolók melletti viták, hogy ez a külföldi inspirációkból megszülető műfaj pontosan melyik évjárattal indult el (vagy ért véget) és kinek melyik tetszik/tetszett belőle igazán ugyanúgy része a marketing-történetnek, mint az, hogy ez az egyetlen magyar bor (so far), mely a bordói modellhez hasonló előjegyzésben működik. A 97-es első évjárat óta a harmada így fogy el mindig a 19-60 000 palacknak. A Kopár ékezetének port kavaró elvesztése is része volt a kitűnően működő marketing gépezetnek: Gere Attila kvázi kapott egy önálló márkanevet KOPAR néven (mindenki Kopárnak ejti), az eladások, palackszámok csak tovább nőttek. - Igazán senki nem rendült meg azon, hogy ez fantázianév és nem dűlőszelekció neve (a fogyasztók többsége vsz nem is igazán érti leszarja a különbséget). Történjen bármi, a Kopárt veszik, automatikusan, gondolkozás nélkül orvosnak, főnöknek, kollégának, partnernek karácsonyra. Az alapkoncepció tehát Bordóból van, a brandépítés és a marketing talán inkább toszkán beütésű (Ornellaia, Sassicaia). A Gere Kopár mostanra talán a leghíresebb magyar vörösbor-brandnek tekinthető. De mégis meddig jutott a Kopár közel 20 év alatt?

100 % Mád. Gergely Vincénél sokféle hagyomány és stílus ötvöződik. Készül nála száraz szamorodni, modernebb aszú, de van egy tétel, ami 1999 óta hordóban érlelődik (esszenciával). Ha ilyen volt a Rákóczi idők aszúja, akkor már valóban értem, miért szerették már akkor is a királyok, császárok, pápák. Gergely Vince gyönyörűen felújított házában pedig olyan érzésem volt, hogy igen, valami hasonló arisztokratikus, grófi környezetben, gondolatiságban születhettek meg hajdan ezeknek a boroknak az ősei. A mádi látogatásomnak egyébként más apropója is volt. Gergely Vince több ponton sem értett egyet egy korábbi, róla szóló írással (melyhez az ő megjegyzéseit is csatoltam utólag). Legjobb ezeket a vitákat személyesen helyretenni, lehetőleg egy pohár bor mellett. A borszakíró és a borász persze soha nem fog egyetérteni mindenben, de mindennél fontosabb, hogy tudjunk egymással őszintén beszélgetni.

Kevés borászt ismerek, aki maga készíti hordóit is és mindkettőben eredményes. Matyisák Gábor az Andrássynál volt borász évekig, s egyben kádár is végzettségét tekintve. Az építkezések végeztével az idelátogatóknak is szeretné ezt a szakmáját méltó keretek közt bemutatni. Persze, hogy a borokban is több szerep jut a hordóhasználatnak, mint másutt. El tudom nézni. Tudni kell még róla, hogy az aszúborok megszállottja, elképesztő készletei vannak a különféle évjáratokból, és bár kevesen hallottak talán nevéről, akad néhány igazán szép és modern kiadás is nála. Mit néhány? - A tarcali pincében páratlan hosszú sort kóstolhatunk végig 5 és 6 puttonyosból, de aszúesszenciából és natúr esszenciából is. Csupa egyedi ritkaság a Tokaji-hegy tarcali oldaláról.

Vannak percek, amikor a sok ránk, magyarokra jellemző fanyalgás és szkeptikusság mellett időnként szünetet tartva büszkék lehetünk valaminkre. Úgy igazán! Tokaj édes borai bizony ilyenek. És ilyenek voltak évszázadokon át. A legjobb a világon. A címmel, alcímmel tulajdonképpen a legörömtelibb tanulságát már el is mondtam annak a kóstolónak, melyet nagyrészt bloggerek társaságában volt szerencsém átélni egy hete. Dagadtos meghívásának örömmel tettem eleget, mikor írta, hogy elég komoly botritiszes borokat fog kiszanálni a gyűjteményéből. Némelyik mellé odatett egy-egy hasonlóan érett külföldi tételt is, csak hogy ne legyünk nagyon belterjesek. Vakon, kettesével leplezve kóstoltuk az összes bort, noha a tokaji sor jelentős részéből nem csinált előttem titkot a szervező. Pár igen exkluzív ritkaság is került a sorba, olyan borokkal is, melyeket még én sem kóstoltam korábban. Azt is megnyugtató volt látni, hogy az alábbi tokajiak nagysága a legjobb kitekintéssel rendelkező, legkritikusabb szájú, legszkeptikusabb hazai bloggereket is meggyőztek a kóstoláskor.

Hegyalján több minden is működik Bodnár név alatt. Kezdjük mindjárt ennek a kérdésnek az rendbetételével, ha lehet. A Mádi Sajtost már bizonyára többen ismerik (akár a Hegyalja Piacról, akár rendezvényekről, akárhonnan…). Van Sátoraljaújhelyen is Bodnár Pince és van egy Mádon is. Utóbbiról lesz ma szó.
A TokajKalauzban is meséltem róluk, de komolyabban, személyesen máig nem volt lehetőségem megismerni őket. De most végre igen. Az Alkonyi László féle HetedHétHatár sétáló kóstolóján botlottam bele Bodnárék Érintés Cuvée-jébe, ott csillagoztam meg borukat először jegyzeteim közt.