Egy viszontagságos év édesei 10 év után
A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:
Csillagzápor Tolcsváról
Ha Oremus, akkor alighanem a legtöbbeknek az aszú ugrik be. A Mandolás is korszakalkotó volt a hordós száraz furmintok közt, a late harvest és a szamorodni nem különben referenciák. Láthattuk, hogy a tavaly újdonságként debütált Petrács és 2018-as utódja mennyire iskolapélda egy presztízsbor elegáns bevezetésének. Tiszta és definiált értékek jellemzik tehát továbbra is a pincészetet. Mégis: a tegnap részletesen bemutatott tolcsvai nagybirtok a 3-6 puttonyosok igazi állócsillaga a rendszerváltás óta; meghatározó “térítői” az aszú műfajának a kezdetek óta: itthon és külföldön egyaránt egyaránt ez a legfontosabb bor számukra. Tegnap azt is megtudhattuk, hogy a 3 puttonyost az új termékleírás (2013) bevezetése után sem engedik el (5 puttonnyi, azaz 120+ cukorral, de kihozzák, ha úgy adódik). Mese nincs: ma jönnek a nagyágyúk, néhány igazi ritkasággal, tanulságos évjáratokkal. Ilyen aszúkból sosem elég!
Szemben a piaccal
Gyakran eltűnődöm, ha már ennyit írok Tokajról: vajon hányan ihattak az olvasók közül mondjuk az elmúlt hónapban édes bort...? De akárhol járunk a világ jelentős édesboros borvidékei közt, így vagy úgy a felszín alatt ott kísérti a pincéket korunk, a mai piaci trend anomáliája: nagyon magas árszínvonalon is sokféle édes bor készül, de mégsincs igazán kereslet rájuk. Elképesztő tradíciók, hihetetlen izgalmas (és drága) technológiák nyomán kerülnek a boltok polcaira, de a többség mégsem kíváncsi rá. A cukor kommersz ellenség, fehér méreg kategóriába került párszáz év leforgása alatt. Azt szoktam viszont mondani, nyilván főként Tokaj kapcsán, hogy ezek a borok tipikusan azok, melyeket meg kell érteni, melyekhez kicsit meg kell érni. Egyszerűen más tudatállapotot követel tőlünk és ebben nem demokratikusak. Ám ha egyszer becsípődik egy tokajinak az íze vagy egy téli estén van szerencsénk egy igazán komoly portóihoz, akkor biztosan nem felejtjük el az ízét soha többé. Ilyet azért a technológiai borok nagytöbbsége nem tud: meddig emlékszünk egy ezer forintos bornak az illatára, zamatára? Talán percekig, egy-két napig? Tokaj, Mosel, Rheingau, Sherry, Sauternes sok száz éve ejti rabul az értő közönséget, rang jelentett fogyasztásuk. Márpedig érteni valamit, érteni valamihez, az önmagában olyan kincs, ami ranggal, intellektussal jár.
Új szamorodni brand születik
Eleve mit tudunk szegény szamorodniról? Lengyel szó (ahogy termett), annyira nem ősi elnevezés, mint a hasonló bort jelentő főbor, de azért mégis van hagyománya. Kevésbé intenzíven botritiszes években is remek minőséget ki lehet belőle hozni, noha divatosnak egyáltalán nem lehet mondani már régóta. Arról már nyáron tett Disznókős látogatásomat követően megemlékeztem, hogyan képzelte el a kilencvenes években a Mészáros László vezette, francia illetőségű nagybirtok a csúcsokat jelentő aszú alatti édes kategóriát. Náluk a szamorodni került hamarabb képbe (s csak jóval később jelent meg a késői szüret).
Gombás, érett illat, nem túl elegáns, kicsit a palackbuké ráült a borra. Éles savak hasítanak ízében, aztán picit kesernyébe is hajlik, és nem is igazán hosszú. Gyümölcsök elfogytak belőle, helyettük grillázsos jegyek és a sok sav maradt. Nem a legszebben érett Oremus aszúként marad meg emlékeimben, az biztos.
A tokaji körút alkalmával Mészáros Lászlóval kellett egy interjút készítenem (meghökkentő részletek hamarosan a Tokaji Ősz felületein és itt is…). A Disznókőről többnyire aszúik kapcsán beszélünk. Más édes különlegességeket is készítenek. Ugyan a késői szüret csupán 1999-ben vált külön a szamorodnitól, utóbbi nagyon fontos (picit talán mellőzött) példa korunk tokaji szamorodnijai közt. Nem vagyok rá büszke, de a pince édes szamorodnijaival eddig talán nem is találkoztam, vagy ha valahol mégis, akkor nem szenteltem neki kellő figyelmet. Aszú alatti bevezetője mindig az évjáratnak a Disznókő szamorodni. Árban is nagyjából a fele (ötezer körül), és valóban remekül kiegészíti, beharangozza a később megjelenő aszút.
Uri borok után kutatva a Szent Tamás-dűlőben
Van egy mádi borász, aki a rendszerváltás után együtt indult sokakkal, lendülettel, kecsegtető eredményekkel, borminőséggel. Az egyik legjobb fekvésű dűlőben birtokol területet, mely ráadásul 20 év leforgása alatt (tőle részben függetlenül is) a borvidék Cote d’Or-jának egyik legjobban csengő terroirjává vált. Szent Tamás és Gergely Vince, akiről ez a poszt szól. De vajon az aktuális mádi események miért nem szólnak róla (is)? Miért kell őt is, borait is műholddal kutatni a tokaji palettán? Mi történhetett, hogy mára ennyire keveset hallunk róla és borairól?
Az ember, aki megszállottan szerette az ízeket
Hiányzik Szűcs Feri. Nem tudok és innentől nem is fogok tudni nem személyesen belekezdeni egy Szűcs Ferenc féle bor bemutatásába. Nem hittem volna, hogy ennyi hónap után még mindig így meg fog rázni Feri hiánya. Épp pár hete bukott ez ki belőlem, két közös jóbarátnak, emailben, hogy a Ferire emlékezni kell: borokkal, ételekkel, jókedvvel, együtt…mert ő is ilyen volt. Mindig. Örömmel konstatáltam azért, hogy felesége, Szűcs Alexandra tűzön-vízen át viszi tovább Feri tállyai álmait. Hudák István, mint rendíthetetlen bástya felel azóta is a szőlőért a különleges dűlőkben, a borokért a pincében, a Honvéd utca 1-ben. Tállya biztos, hogy nagyon más lesz Feri nélkül, azóta megérkezni is teljesen más a kopott hegyaljai településre. Fontosnak tartom, hogy az emlékét őrizzem/őrizzük: fáklya volt az ő jelenléte a hazai boros színtéren. Olyan valaki volt, aki igazán szerette és élvezte az ízeket, a dűlőket, a borokat. Szandra a Babelbe hívott pár napja, hogy a friss degusztációs menübe bekerült tétel kapcsán bemutassanak Hudák Pistával néhány aktuális bort. Egyértelmű volt, hogy erre a meghívásra nem mondhattam nemet…
Ilyen sem volt még...
***Demeter Zoltán birtok furmint vs. birtok hárs
Családi okok végett is különleges szálak fűznek a tavalyi évhez. Egész biztosan soká megőrzöm emlékemben 2023-at. - Ekkor lettem házas, ekkor lettem apa, megjelent az ötödik TokajGuide és az AszúGlass is debütált lányom születése előtt pár nappal (így visszatekintve tényleg nem is igazán értem, hogyan is történhetett ennyi minden szinte egyszerre). Tervezek hát eltenni palackokat a későbbi szülinapokra, de jelenleg még ‘az első száraz borokkal ismerkedős’ időszakban vagyunk. Lássuk ma két etalon példán (és két meglepetésen) keresztül, mit várhatunk szárazban Hegyalján!
Két nehéz évjárat vizsgázik
Azok, akik közelről figyelték a tokaji ikon munkásságát, biztosan emlékeznek még, hogy volt pár évjárat, amikor Demeter Zoltán Egerből (Nagytálya) vásárolt egy helyi termelőtől kékszőlőt, amit aztán saját pincéjében készített el. A szőlő természetesen a maximalista borász kívánalmai szerint lett művelve, beérlelve, szüretelve, hogy a nagyratörő vízióknak megfelelő minőség születhessen meg belőle (a név kötelez). Élénken él bennem a 2009-es első élmény (16 v/v %), de volt egy vékonyabb évjárat, aztán ismét tetszett az ugyancsak vastag 2013-as is, most pedig két olyan évjáratot fogunk megnézni, mely ékes példája annak, hogy az elmúlt 30 év két legviszontagságosabb évjáratában is lehetett izgalmas, időtálló vörösborokat készíteni… Nézzük is meg őket közelebbről:
Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt
Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!