Múlt héten osztottuk ki meseíró-pályázatunk nyerteseinek a fődíjakat Bodó Judittal (Závada Pál író sajnos nem tudott velünk tartani). A sárospataki Árpád Vezér Gimnázium és a mádi Koroknay Dániel Általános Iskola egy-egy diákja lett a két nyertesünk. A héten mindkét nagyszerű mesét szeretnénk megosztani. Bízunk benne, hogy vannak olyan családos olvasóink, akik a bekuckózós adventi estéken örömmel olvassák fel ezeket a sorokat otthon is, akár saját gyermekeik számára. Még egyszer gratulálunk Juhász Violának ezért a szuper meséért! Fogadjátok szeretettel:

A tokaji aranyvenyige legendája

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nagyon szegény ember. Ennek az embernek volt egy kis szőlője a Tokaji-hegyen. 

Minden nap járt a szőlőbe, keményen dolgozott, kapált, gyomlált egész álló nap, de amikor eljött a szüret ideje, alig lett termése. Miután leszüretelte azt a keveset, alig kapott érte néhány forintot. Szomorúan ballagott hazafelé a pár forinttal a zsebében, majd megállt a szőlőtőkék között, leült a földre, és keservesen sírni kezdett. Amint ott búslakodott, egyszer csak valami nagy csillogást látott az egyik szőlő tövében. Odament, és ámult-bámult, mert egy színarany labdát pillantott meg a földön. Tanakodott, hogy ez miféle labda lehet, majd eszébe jutott, hogy egyszer a nagyapja mesélt neki arról, hogy Bodrogkisfaludon a Vár-hegyet tündérek lakják, és kedvenc játékuk, hogy a Tokaji-hegyen lévő tündérekkel labdázzanak. 

• Biztosan az ő labdájuk lesz! – gondolta.

Gyorsan hazavitte, megmutatta a feleségének, és elmesélte neki, hogy hol találta. Az asszony nagyon megörült, és már szaladni is akart a labdával, hogy eladja.

• Nem kellene visszaadni a tündéreknek? Mégis csak az övék. – kérdezte a szegény ember.

• Hogy is ne! Ha már így az ölünkbe hullott a szerencse, akkor bolondok lennénk visszaadni!- szólt a kapzsi asszony.

Jól össze is vesztek, de végül az öregember becsülete győzött. Másnap hajnalban fel is vitte a Tokaji-hegy tetejére a labdát, letette egy kőre, és várakozott. Meg is jelent nemsokára egy aranyhajú tündér, és amikor meglátta a labdát, nagyon megörült.

• Úgy örülök, hogy visszahoztad a labdámat, azt hittem már sohasem lesz meg. Tegnap veszett el, ahogy dobáltuk a Vár-hegyi tündéreknek.- szólt a tündér a szegény emberhez. Amiért ilyen becsületes voltál, megjutalmazlak. Jó tett helyébe, jót várj! Mit kívánsz?

• Tudod, feleségemmel és három fiammal mi nagyon szegényen élünk. Én csupán annyit kérek, hogy ne kelljen éheznünk.

• Látom, nem vagy kapzsi, ezért ha betartod, amire kérlek, a szőlőd gazdaggá tesz téged. 

• Mit kell tennem?- kérdezte a szegény ember.

• Addig ne szüretelj, amíg el nem jövök hozzád!

A szegény ember ezt nem nagyon értette, de úgy tett, ahogy a tündér parancsolta. Eljött a szeptember, a szüret ideje, a szegény ember csak várta-várta a tündért, de az csak nem jött. Eljött az október is, de még mindig nem jött a bájos teremtmény. A többi gazda már kinevette a szegény embert, akinek lassacskán elkezdtek elfonnyadni a szőlőfürtjei. De ő bízott a tündér szavában, és türelmesen várakozott. Már mindenki leszüretelt, amikor október 28-án, Simon napján, pontban délben, megjelent nála a tündér.

• Szegény ember, látom eddig megfogadtad a szavam, de most még egy dolgot kérek tőled. Most elmegyek a szőlődbe, de te ne kövess engem, te csak holnap jöhetsz ki, és akkor kezdhetsz el szüretelni!

A tündér otthagyta a szegény embert, és elment a szőlőjébe. Ott fogott egy marék földet, merített a Bodrogból egy csepp vizet, elkapta a napnak egy sugarát, majd kihúzott aranyhajából egy szálat, és ezekből varázsport gyúrt, majd meghintette vele a szegény ember földjét. S láss csodát! A szőlőtövek mind magukba szívták a tündérport, és színarany vesszőik lettek, a szőlőszemekben pedig a magok színarannyá változtak.

A szegény ember másnap kiment, és szomorúan látta, hogy nem történt semmi csoda a szőlőjében, a fürtökön lógtak az elfonnyadt szőlőszemek, a leveleik meg hullottak le a földre. De amint közelebb ment az egyik szőlő tövéhez, csodálkozva vette észre, hogy ragyognak a vesszők, mivel színaranyból voltak. Megkóstolt egy rossz szemet, és nemcsak mézédes volt, hanem észrevette, hogy a magjai is aranyból vannak.

A szegény ember minden értékes szemet gondosan leszedett, mézédes bort készített belőle, a szőlőmagokat és a levágott venyigét pedig zsákokba rakta, és elindult vele Mátyás királyhoz.

A kapunál az őrök megkérdezték tőle: Hol jársz erre, ahol a madár sem jár?

• Venyigét és szőlőmagot hoztam a királynak! – szólt a szegény ember.

Jelentették a királynak, aki kinézett az ablakán, és kikiáltott:

• Ki az a bátor ember, aki szőlő helyett nekem csak magot és venyigét hoz?

• Én lennék az. – válaszolt megszeppenve a szegény ember.

• Akkor bontsd ki a zsákot!

Amikor kibontották a zsákot, látta a király, hogy minden színaranyból van benne. Gazdagon megjutalmazta a szegény embert, és megkérte, hogy minden évben hozza el neki az aranyvenyigét és az arany szőlőmagokat.

A szegény ember gazdag lett, és már nagyon várta a következő évi szüretet. Következő ősszel a tündér megint nagyon későn jött, de a szegény ember türelmesen kivárta. A tündér, amikor végre megérkezett megint így szólt hozzá:

• Most elmegyek a szőlődbe, de te ne kövess engem, te csak holnap jöhetsz ki és kezdheted meg a szüretet!

Így ment ez évről évre. De a harmadik éven így szólt a szegény ember felesége:

• Miért várnál holnapig? Menj ki utána, és gyorsan szedd össze az aranyvenyigéket, nehogy más ellopja!

A szegény ember gyorsan a tündér után sietett. Elrejtőzött egy fa mögé, hogy meglesse, mit csinál ez az angyali teremtmény a szőlőjében. A tündér ugyanúgy fogott egy marék földet, merített a Bodrogból egy csepp vizet, elkapta a napnak egy sugarát, majd kihúzott aranyhajából egy szálat, és ezekből varázsport gyúrt. Amikor meghintette volna vele a földet, észrevette, hogy az öreg kileste. Nagyon megharagudott, mert látta, hogy a szerény emberből, gazdag kapzsi ember lett.

• Nem bírtál várni holnapig, ezért soha többé nem fog aranyvenyigéd és arany szőlőmagod teremni! Most már boldogulj az eddig kapott pénzedből!

A szegény ember nagyon elszomorodott, mert már minden pénzt elvert, amit az eddigi aranyvenyigékért és magokért kapott a királytól. Így ismét szegény lett, és soha többé nem termett sem aranyvenyigéje, sem aranymagvú szőlője.

  A tündér tanácsát azonban továbbra is megfogadta, és mindig későn szüretelte le az összeaszott szőlőszemeket. Az így készült mézédes bort aszúbornak nevezte el, és sok pénzt kapott érte. Szorgalmas munkájának köszönhetően boldogan éltek, amíg meg nem haltak.

Készítette: Juhász Viola

Mád, Koroknay Dániel Tehetséggondozó Általános Iskola

6. osztály (11 éves)

Lakóhely: Erdőbénye, Vörösmarty utca 58.