x

Ripka Gergely

2014: 3 bor

A legemlékezetesebbek

Nem vagyok én egy Matt Kramer. Szó se róla. Felet nem teszek ki vsz. belőle, bár kétségkívül bírom az öreg borspektátort. Pár éve még én is listáztam az év vége felé, hogy mi tetszett a legjobban. Eleinte tizenkettes, majd hatos kartonban álmodoztam meg a kedvenceket. Legalább egy év kimaradt azóta. Nem érzem/éreztem fontosnak ezeket a toplistákat. Hanem a minap ismét elragadtatásba estem (megemlítettem két bort a Gaultmillau.hu-n is), és ismét eszembe jutott Mr. Kramer hazai, Pannon Bormustrás, visszhangokkal kísért szerepvállalása, majd a 9-es Demeter Zoltán Verest megidéző év végi seregszemléje, 3 borral.
Azóta eltelt pár év: sokminden történt idehaza a bor körül, mégsem elég. Keresgéljük továbbra is a lehetőségeinket borainkban, a nagymenő bormarketinges országimázs-építészek egyikének sem jutott eszébe anno, hogy egy ilyesfajta krameri visszhang okozta tengerentúli médiaszelet bármilyen módon vitorlába fogjon (pedig tennie érte nem kellett semmit). Persze a fotelből könnyű okoskodni, pláne amíg idehaza szélcsend van…vagy max a biliben néha egy kicsi vihar kerekedik.
Inkább azt szeretném megosztani, melyik három magyar bor hozta magával idén a legtöbb tanulságot számomra (de csak mert külföldi etalonokból túl könnyű lenne nagyágyúkat mondani).

A fehér:
Itt gyorsan szűkült a kör. - Három száraz fehér közül kellett végül egyet választanom. (Igazából így az írás közepette sem tudom még, melyiket is válasszam. - Remélhetőleg a bekezdés végéig sikerül rögtönöznöm valamit.) A három közül kettő tokaji volt. Nem vagyok benne biztos, hogy a Hollóvár 13-as Furmintja köztük a legjobb bor, de az idei év legfontosabb tanulsága aláighanem tényleg az számomra, hogy nem is csak a jóbor maga a fontos, hanem az üzenet tartalma, ami mögötte van.
Takács Lajos Somló modernkori történelmének a részévé vált 2005 és 2013 között palackozott boraival. A tisztaságot, a kompromisszum-mentességet, a termőhely magas szintű bemutatását valószínűleg fontos borvidéki sikerként élték meg borainak kedvelői, de ez önmagában bizonyára nem elég. S már nem is fontos, pláne nem aktuális. - Lajos végleg elhagyta ugyanis a Hegyet, és végül odaköltözött, ahonnan egyébként származik: Hegyaljára. Egyik szemünk tehát sír, a másik örül, hogy Lajos megtalálta helyét, s őszintén reméljük, hogy a számára és a helybéli közösség számára hatékony szerepét, számításait is megtalálja Bodrogkisfaludon. A 13-as somlói furmintja eddigi praxisának talán legjobbja. Háromszor kóstoltam idén és mindháromszor az volt az érzésem: valahol a csúcson rugaszkodott el Somlótól.

A vörös:
Két, jól csengő, családi értékekkel való gazdálkodásban példaértékű borászat mérkőzött meg az év utolsó napjaiban a vörösnek szánt helyért a szívemben. Tán még nehezebb volt dönteni. Ismét háromra szűkített körből kettő bor is szekszárdi, mindkettő ugyanattól a pincétől. - Így végül Heimannék mellett döntöttem, így igazságos. Tetszett nagyon a Franciscus is az év első felében (úgy éreztem, a Barbárnál is jobb), aztán év vége felé egy borvacsorán idősebb Heimann Zoltánnal egy asztalnál kóstolva kicsit morcosabbnak tűnt. Akkor a Barbár volt közülük a decensebb. Ezért most igazságosan úgy dönöttem, bevallok valamit: elkezdtem hinni a kékfrankosban, de igazán.
A három bor közül elsőre először backspaceltem ki, mégis az Alte reben mint a hajdani Baranyavölgyi jogutódja, s mint idős tőkék kékfrankosa tud még valamit: elegáns bor tud lenni egy meleg borvidék meleg évjáratából. Nem tudom, mikor kóstoltam utoljára kékfrankosból ennyi hűvös és finom erdei gyümölcsöt, de vakon biztosan nem találtam volna ki, hogy ez egy közép árú szekszárdi vörösbor. Pedig az!

Az édes:
És akkor a bevezetőhöz visszakanyarodva, hogy miért is jutott eszembe Kramer? Édesből talán úgy tűnhet a legnehezebb volt a dolgom. Csillagzápor volt idén is belőlük. Közben mindig megrökönyödök, mennyire szélsőséges műfaj a tokaji édes bor. Pláne az aszú. Idén ráadásul minden eddiginél szélesebb spektrummal volt szerencsém találkozni. Ott volt a Tokaji Ősz érdekes támafelvetése, narratívája: Szamorodni, főbor, késői szüret, cuvée, late harvest…? címmel. Majd ott volt a Disznókő új szamorodnijának, az 1413-nak a nagy sikerű bemutatkozása, másnap az első Tokaji Aszúnap: egy sor kivételes aszúval. Aztán néhány napja, az ágyon rebootolva egy kemény munkanap, s még keményebb éjszaka után kaptam egy reggeli telefonhívást. - Egy meghívásról szólt: ha van időm, látogassak el december 27-én este a 2008-ban épült tokaji Paulay Ede színházba. Öt óra vezetés odavissza, kétórányi élményért. Húsz-huszonöt fős nyitott társaságba csöppentünk. A résztvevők rajtunk kívül mind tokajban/tokajért élnek, dolgoznak. Demeter Zoltán pedig mesél, borokat mutat, zömmel pezsgőket, aztán térképeket is, beszél a viszonylag fiatal Tokaj Alapítvány céljairól és a végén mutat egy aszút 2008-ból, mely 305 g/l cukorral is erőlködések nélkül képes a csodára. Nem nagyon ittam eddig jobbat. Valahogy így jutott eszembe Matt Kramer ihletettsége.
Szép szilveszteri perceket és a siker hosszú ízével kísért 2015-öt kívánok még egyszer mindenkinek!

[A három borom 2014-ből: Hollóvár Furmint 2013.**, Heimann Alte reben Kékfrankos 2012.*, *Demeter Zoltán Aszú 2008.***]


X

Ripka Gergely

Pelle Pincészet - helyszíni szemle

Új borász, töretlen minőség

A Pelle család elköteleződése, rajongása Mádért, az ottani termőhelyekért, sőt immár a pezsgőért mindig lenyűgöz. Egészen másik világból érkeztek, de nyakukba vették ezt a borvidéket, azon belül is talán a “legzártabban” működő települését, megvetették a lábukat ott és a borok minősége azóta is magukért beszél. Szarka Dénes pár éve távozott borász-posztról, őt a fiatal titán, Nagy Máté váltotta 2022-ben, és nagyon úgy tűnik, hogy ez a csere egyáltalán nem vált a borminőség hátrányára. Sőt egyik tehetség után, egy másik viszi tovább a stafétát. Mindezt úgy, hogy Máténak az első napján gyakorlatilag új infó volt, hogy itt bizony a pezsgőkkel is komoly munka indult el a pincében. Lássuk, milyen stílusváltást hozott mindez!

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott Kulcsárok (2024-2013)

A másnapi visszakóstolás tanulságaival

Komoly hagyománnyá vált, hogy az év Bodó Juditékkal indul. Az összes dűlőjüket körbekóstoltuk már oda és vissza. Egyetlen tétel hiányzott a dűlő-portfólióból, a pince hárslevelűje, a Kulcsár (Olaszliszka). Egy igazi kőtenger. Érdekesség, hogy a terület egyébként Pollák Tibor tulajdona, aki Juditékra bízta a gyümölcs szakszerű megtermelését, feldolgozását, borrá varázsolását. Tavaly megkerestem Juditot és Tibort is, hogy szedjük össze a még fellelhető évjáratokat, és így sikerült a minap egy közel teljes sort gurítani. Került bele egy izgalmas meglepetés is, és bár ezúttal nem volt alkalmam a borokat előkóstolni…talán nem is baj, mert amit másnap tapasztaltam a kiszellőzött palackok kapcsán, az bizony engem is meglepett. 

Tovább

Ripka Gergely

Dobogó Pince - helyszíni szemle

Folyamatos innováció mellett születő minőség

Domokos Attila a tokaji Dobogó kapitánya, vezetője az a fajta borász, aki nem elégszik meg a technológia mai adottságaival. A birtok csupán néhány hektáros, mégis állandóan fejleszt, saját ötletekkel igyekszik időt és energiát megtakarítani, hogy ezzel is hatékonyabbá tegye a mindennapi munkát (idehaza és külföldön egyaránt). Magam is most tudtam meg, hogy Attila a legextrémebb dolgokkal kísérletezik a borok készítése kapcsán: saját vívmánya lenne például egy olyan (épp formálódó) módszer, melynek köszönhetően a hordós bort nem kéne még a fejtéssel sem mozgatni, szintén egyedi fejlesztésű automata klíma-rendszerükkel a földfelszíni érlelőteret a kinti levegővel tudják hűteni (addig a pillanatig, amíg a külső hőmérséklet alacsonyabb, mint a benti, például éjszaka), de kísérletezik többek közt víz alatti és más alternatív közegű palackos érleléssel is. Évek óta nem jártam náluk sem, itt volt az ideje a pótlásnak:

Tovább

Ripka Gergely

TOKAJMAGIC - **Bott Kulcsárok Pollákékkal

Feburár 19, 18:00 - Borkollégium

Hosszabb csend után, újra tokaji varázslat Budapesten! Az évet mostmár hagyományosan Bodó Juditékkal kezdjük, és ha már február, akkor hárs…, furmint helyett;) Hiszen biztos, hogy mindenki számtalan kiváló dűlős bort fog kóstolni Tokaj fő fajtájából a hónap folyamán, de mindig mondom, hogy Tokaj soha nem a fajtáról, hanem a termőhelyről szól! Ennek pedig most a Kulcsárban járunk utána közösen, csupa izgalmas évjárattal, visszanyúlva a dűlő kezdeteihez borok és (Föld)történelem tekintetében egyaránt.
Ebben most is Judit és Józsi lesz segítségünkre, és hogy kik is a címben említett Pollákék, hogy kerülnek ők a Kulcsárba? Ez is ki fog derülni a család jelenléte mellett február 19-én a Bokoliban! Jöjjön, akinek jönnie kell!

Tovább

Ripka Gergely

Tokaj Nobilis - helyszíni szemle

Amikor pontozni is nehéz…

Nehéz borsor jön. Egyrészt mert a Tokaj Nobilis borok még mindig nagyon jók, másrészt mert ez a sor még mindig nagyon fiatal; így pedig a pontszerű értékeit például szinte lehetetlen meghatározni (még?). Valószínűleg ez a legkevésbé lényeges egyébként, pláne Bárdos Saroltának, aki családi pincéjének 2000-es alapításától elképesztő céltudatossággal és pontos víziók mentén építi birtokát, csiszolt, elegáns bio borainak stílusát. Látszik a közös kóstoláskor, hogy pont olyanok számára ezek a borok, amilyennek szánta őket a készítésükkor. Tavaly lezárultak Bodrogkeresztúr főutcáján az építési munkálatok, ami fontos révbe érkezés volt a Tokaj Nobilis történetében, így jut idő a finomhangolásra. Bár itt azért elég finomra van már hangolva sokminden.

Tovább