Ahogy az előző poszt elején is taglaltam, azért jó, hogy külföldi borszakértők jönnek bírálni hazánkba, mert rengeteget tanulhatunk a benyomásaikból, ha hagyjuk, hogy az eljusson hozzánk. Sokszor szóba kerül a ’magyar száj’, mely valóban nagyon fontos, hogy tényleg szeresse a magyar borokat, de nem szabad, hogy elhomályosítsa értékítéletünket, s azt gondoljuk, hogy borászatilag, sőt fogyasztói kultúrában sincs hova fejlődnünk! A tavalyi bormustrán a lekváros, magas alkoholú (sokszor igen magas polchoz árazott) vöröseinket vetették össztűz alá (valójában most sem volt ez másképp). Az Olaszrizling is kapott egy sokat kritizált kritikát (mely szerintem végső soron, biztos, hogy épít). S szóba került, hogy Tokajban a száraz terroirborok is ugyanúgy maximálisan megérdemlik a világ figyelmét (ld. Matt Kramer 9-es, famentes Veres-élménye). Ezek az emberek pedig saját hazájukban prófétának tekinthetők (persze nem megváltónak). - Ez talán túlzásnak tűnhet elsőre, de ők bizony azzal, hogy leírnak valamit, nem csak egy szűk borimádó réteget tudnak megszólítani, hanem bizony kőkemény, mérhető hatásuk van nemzetük borfogyasztási trendjeire; ha úgy tetszik, nem csak hozzászólnak, ők maguk formálják azt.

Léhűtőként három mesterkurzus közül választhattam egyet szabadon, és bizony nem volt könnyű dönteni. Autentikus borok Isabelle Legeronnal és Jamie Goode-dal; Inspiráló Borok Bonkowskival és Alder Yarrow-val vagy észak-amerikai borivási trendek Tara Q Thomas-szal és John Szaboval? Nyilvánvaló, hogy az első lett volna a legtriviálisabb, a második a legbloggeresebb, a harmadik a legkereskedősebb kurzus. Végül a kurzusra szánt bajnok borok listáját a helyszínen végigfutva a második verzió mellett döntöttem.
Egy pragmatikus, szigorú lengyel és egy teátrális, energikus amerikai. Wojciech Bonkowski és Alder Yarrow borszakértő is szenvedéllyel beszélt a magyar borokról. Jó érzés volt ezt látni. Majd akkor fogom igazán érezni ennek a súlyát, ha egyszer én is képes leszek őszinte átéléssel beszélni bolgár vagy épp szlovén borokról. Legalábbis ahogy most ők beszéltek, az nekem a legkevésbé sem tűnt megjátszottnak.

Somlói Apátsági Pince Juhfark 2010.** (részletes leírás a sétáló kóstolóról)
Alder Yarrow például szó szerint fölüvöltött, mint egy rocksztár a színpadon ennél a bornál: „Hellyeah, man, I’m Juhfark, Here We Go!!!” - Szemléltetve ezzel, hogy számára jól kivehetően valami ilyesmit kiabál ez a bor. Elmondta Yarrow , hogy ő maga egyébként savfüggő (ennek a bornak kapcsán volt már, aki nehezményezte a fajta, évjárat és a borvidék amplifikált savait). Lehet, hogy a szerencsém az, hogy én is acid-freak vagyok. Ez a bor etéren pedig briliáns, nem túlzó.
Persze szükségszerűen megint szóbakerült a „kárpát-medencei fajtákra kell összpontosítani” - mantra, és hogy a különleges termőhelyeknek, mint Somló hatalmas jelentősége van a világ megszólításában. Szóval Alder Yarrow pontbéli kedvence ez a bor volt a mustrán vakon (ja igen: a mesterkurzusra a borok beválogatása is vakon, a pontszámok alapján történt részükről…ez azért nem mindegy: volt is nagy meglepetés részükről, hogy két bor ugyanattól a borászattól került be; én néhány perccel a kurzus előtt végigkóstoltam mind a három aranyérmes Apátsági bort, így itt inkább nem is jegyzeteltem, figyeltem a két szakember rezdüléseit).
Számomra ez a bor konkrétan a 2010-es évjárat eddigi legszebb magyar száraz bora.

Somlói Apátsági Pince Hárslevelű 2010.* (részletes leírás a sétáló kóstolóról)
A Hárslevelűt a másik szakíró, Bonkowski emelte a magasba. Kevésbé hangosan ugyan, mint az amerikai, de a rá nagyon jellemző kimért, objektív szemléletével, hiteles magyarázatokkal megtámogatva. Bonkowski egy érdekes példát hozott föl a helyzet szemléltetésére. Azt mesélte el, hogy ha a Furmint és a Hárslevelű eddigi karrierjét vesszük figyelembe, akkor azt jól leképezi az otthoni borgyűjteménye: száznál is több furmint, s nagyjából 20-25 Hárslevelű található benne… A bormustra (s ez a bor is) bizonyíték volt számára, hogy a Hárslevelű a mai napig nem kapta meg az őt megillető figyelmet (talán pont a Furmint árnyéka miatt).
Tisztában van vele, hogy nem könnyű a fajtával bánni (szerinte ezért sem találunk a hipermarketek alsó polcain hárslevelűket). Alacsony hozam mellett ad igazán jó bort, ilyenkor az alkohol lehet kockázati tényező. Azonban ha sikerül az arányokat, érettséget eltalálni, akkor a fajta csodákra képes. Fontos momentumnak tartom, amire Alder Yarrow nem tért ki (és mi sem sűrűn fejtegetünk ilyesmit), elmondta, hogy ez a bor nemzetközi kontextusban kóstolva nem feltétlenül lenne könnyen megragadható, átütő siker (alkohol, oxidatív jegyek, sav, termőhelyi karakter), ezek a borok azonban a ’magyar borstílus’ sajátjaiként kezelendők, s ez adja inspiráló, exkluzív jellegüket. Az alkoholérzet nem alacsony Bonkowski szerint, de érlelhetőség tekintetében Alder Yarrow is a Hermitage Blanc-okhoz mérte ezt a bort. Felemelő gondolatok….BZoltán, ott kellet volna lenned! (Az érlelhetőséget szintén nem kifogásolták egyik aranyló, tercier jegyeket is már mutató, 10-es borban sem, mégpedig a harapható extrakttartalommal magyarázták ezt…)

Baron von Twickel Chateau Kajmád Cuvée 2009.
Mondhatjuk nyugodtan ennek a bornak a nevére is, hogy a vakság jól áll neki (Baron, von, Chateau, Cuvée…nem sok ez egy kicsit?). Mindennek tetejébe a két zsűritag is kiemelte a paradoxont, miszerint egy jóformán csak bordói fajtákból álló házasítással van dolgunk (kis Kékfrankossal). Mondhatnánk, hogy ez így az autochton fajták méltatása után ellentmondásnak tűnhet. Az érdekes/inspiráló benne mégis az, hogy ez a bor nem küzd semmilyen magyar vörösboros népbetegséggel…
Étcsokis, kávés illat, toastosság, szép fásság, hordóvanília. Ízben hordós kesernye, fa, ismét étcsokoládé, fűszeresség. Határozott karakterű tétel, sima tanninokkal. Valóban szép bor, bár én éppen nem estem hasra tőle. 6+

Vakon kóstolt tétel (Syrah)
Mivel erősen negatív (elfogult?) felhanggal került kóstolásra a következő tétel, ezért ahogy a kurzus két karmestere, úgy én is eltekintenék a bor léleplezésétől. Legyen annyi elég (amennyit a zsűri is tudott róla a mustrán), hogy egy magyar Syrah, mely jellege alapján nyilván nem az ország északi részéből való. A bormustra negatív inspirációja volt a zsűri számára ez a bor, s egyúttal a megtestesítője mindannak a sok defektnek, mellyel szembesülni kényszerültek a vörösborsor alatt („Egy helytelenül amplifikált ambíció rosszabb, mintha egyáltalán nem lenne ambíciónk” – mondta egyszer Wojciech Bonkowski édesapja).
Alder Yarrow sorolta el először a kínosabbnál kínosabb, mustrán látott, hazai vörösbor-betegségeket: gyakori túlérett alapanyag, gyakori túlextraháltság, gyakori túltölgyesítettség, gyakori egyensúlyi gondok, gyakori édesség, gyakori rossz vörösborok. Ez a bor volt mindennek kapcsán az állatorvosi ló (egyébként a számos mustrán kóstolt magyar Syrah közül az egyik). A kóstolás végén beszélgettünk Wojciech-kel, s elmondta, hogy persze, alapvetően ez nem egy visszataszító bor, biztos, hogy ha egy átlagos család otthon az ünnepi asztalnál fölbontja, akkor rácsodálkozik, mennyire nagy és súlyos bor, s nem a hibáit látja, de el kell ismerni a komoly egyensúlyi problémáit. A lengyel blogger nem először rohant ki látványosan az ehhez hasonló magyar vörös szörnyek kapcsán. Most már kezdem elhinni, hogy a küldetéstudat sarkallja arra, hogy ezt a témát újra és újra előszedje, mert ahogy látni fogjuk, állít mellé pozitív példát is.
E bor valahogy így nézett ki szerintem: vaníliaszörp, tölgyes jegyek sora. Marcipán, puncs, túlérett jegyekkel. Ízben sűrű szövésű, koncentrált és lustán darabos íz. Lekváros, krémes, gejl. Hogy hibás-e a bor, azt nagyon nehéz lenne eldöntenem, egyensúlyi defektjeit azonban nem lehet letagadni.

Feind Villa Quiar Shiraz 2009.*
A fentiek méltó és a zsűri számára is több, mint meglepő cáfolata volt ez a balatoni Syrah. Ahogy a Twickel, úgy ez is mindarról szólt számukra, amiről a hazai vörösöknek ideális esetben kellene: túlzások nélküli, egyensúlyos, de mégis kellő tartású bor. Fa ugyan itt is akad, de a külföldi és a hazai zsűritagok is úgy érzik, hogy a kezdetben érezhető fahatásnak is két megjelenési formája van. Az egyikben rossz fát használnak vagy esetleg éretlen alapanyagot, - ilyen esetben a fa soha nem fog integrálódni később. A másik esetben érett alapanyaghoz használnak jó fát, mértékkel, ami eleinte harsány, de az idő szépen bedolgozhatja a borba.
Fűszerek vezette illat, füstösséggel, toastossággal, kávéval. Ízben szép savszerkezet jellemzi. Jó arányok, tisztaság, kellő (közepes) hossz és kitöltöttség, s a legfontosabb, hogy a fa egyáltalán nem uralja (s gyanítom, ára is nagyságrenddel az előző alatt van). 7

Pannon Tokaj Aszúesszencia 2006.**
Alder Yarrow ennek a bornak az inspiráló hatását valahogy úgy próbálta körülírni, mint az érzést, amikor először esik szerelembe az ember. Sokszor kerül szóba újabban az aszúk puttonyszámának kérdése. „Kell-e ez vagy az a kategória? 3 puttonyostól aszúesszenciáig biztos, hogy szükség van ekkora káoszra?” Na ez a bor meglepett, hogy bekerült a sorba. (Úgy tűnik, hogy az aszú-vaktesztek sztárja, nem rég sokak kedvenc magazinjában is bajnok lett ez a tétel). Hogy miért lepett meg? Azért, mert (bár a zsűri a pontok alapján vakon válogatta be a sor tagjait, s nem tudta) egyre inkább azt érzem, hogy melléfogás maga az aszúesszencia-sztori is. Nem nagyon készült még ennél fölöslegesebb hazai borkategória. S ez a bor is bár nagyon szép, más nagy, klasszis 6 puttonyosokkal összemérve, semmi nem indokolja a névbeli megkülönböztetést. A mellettem kóstoló személy szerint például az sem lenne meglepő, ha 5 puttonyos lenne a címkén (ha egy átlag Szepsy aszúra gondolok, akkor osztom a véleményt). Mindettől függetlenül, ez egy nagyon szép bor, bár ezen a napon azért (pláne illatban) találtam nála sokkal szebb tokajiakat (késői szüretben is akadt, ami fölér hozzá). Az amerikai blogger szerint ételpárra egy ilyen bornál semmi szükség (igaz szerinte a libamáj például amúgy sem a legjobb példa desszertborok mellé).
Friss, kicsattanó illat, lédús grapefruit, citrusok, barack, botritisz, porosság (valamiféle zavaró botritiszesség nekem volt benne, ami elbillentette az eleganciát). Ízben a fókusz kiváló. A korty eleje és vége nem szól hatalmasat, de a közepén van egy határozott robbanás (sárga konfettikkel). Savai épp elegen vannak, élénkség, üdeség hatja át, maradékcukra sem túloz. (7+)8

Azt hiszem, a lehető legjobban döntöttem, hogy erre a mesterkurzusra ültem be…! Bonkowskival kapcsolatban megmondom őszintén, az írásai alapján eddig volt bennem kétség, hogy olykor esetleg túlzásokba esik, mikor magyar borokat értékel. Sőt bevallom, néha az is fölmerült bennem halványan, mintha fogalomzavarokkal küzdene egyes borok kapcsán. Vagy csak én olvasom rosszul, amiket ír... Ezek az érzések most elmúltak (egy időre), élőben sokkal hitelesebb, követhetőbb volt előadóként és négyszemközt is. Őszinte híve az autentikus magyar boroknak. Ilyen hívekre pedig nagy szükség van.

(Az egész online boros sajtó a megújult bormustrát visszhangozza. Mi ezzel az írással búcsúzunk az idei, színvonalasnak tűnő borversenytől.
Most két nap Etyek jön. A jövő hét pedig tejesen más téma köré fog szerveződni egy izgalmas, két részes interjúval...)