x

Ripka Gergely

Degenfeld Száraz Szamorodni 1999.*

Egy elfeledett bortípus

Rendben van, értem én, hogy Furmint-Február, és hogy most már mindenki (dűlős) fajtaborokra asszociál, ha Tokaj száraz borairól hall, de biztos vannak még páran, akik emlékeznek a földtörténeti középkorból a száraz szamorodnikra is. Sokan még a szánkban érezzük a kilencvenes évekből a kerházas, erősen oxidált Brontosaurusokat, melyek gondolatától azóta is összehúzódik a szánk minden szeglete. Mi történt azóta ezzel a borkategóriával? Tényleg ennyire nincs rá igény? Tényleg ennyire nehéz elkészíteni (jól)? A hosszú érleléssel ennyire nem igazítható a piac mai elvárásaihoz? Vagy csak egyszerűen már nem trendi, nincs rá szükség?

Bizony sokan borkedvelők bajban lennének, s csak vakargatnák szerintem a fejüket, ha megkérdeznék, tud-e mondani egy igazán jó száraz szamorodnit. „Samuel Tinon?!” - Ér is meg nem is, mert annyira nehéz hozzájutni (gyakorlatilag lehetetlen). Mindenesetre igencsak ambivalens érzéseket kelt bennem mindig, hogy egy ennyire ősi tokaji bortípust (megindító módon) épp egy francia úriember, borász karolt föl és értelmezett újra (egészen szépen). A magyar tokaji borászok akkor miért nem foglalkoznak vele? Nem rajongtam az ő szamorodnijáért sem, de érezni lehetett benne valami természetes őserőt, ami azért sokakat megfogott. Úgy egy éve a fiatal, 2005-ös Tokajicum kifejezetten csalódás volt. Ez a címadó Degenfeld-féle viszont annál inkább hatást gyakorolt rám. Tette ezt azzal együtt, hogy nem egy hihetetlenül nagy bor, s aki a 2000-es Királyudvar Úrágya utáni, új hullámot képviselő száraz fajtaborokon szocializálódott, annak továbbra sem lesz könnyed és elegáns, mostani nemzetközi mércével (riesling-láz és újvilági, pl. új-zélandi Sauvignonok mellett) mérve kifogástalan bor. (Még talán Bárdos Sarolta munkája lehetett?)
Rám mégis hatást gyakorolt, bár nem tagadom, hogy ebben a kor tekintélye is benne van. 1999. Nagy aszús évjárat volt. De hol voltak ekkor még a nagy száraz tokaji borok? Az aszú stílusa is épp csak kezdte elérni mai formáját, a nagy dobás ekkor még az édes szamorodni újragondolása, a késő szüretelésű cuvée megjelenése volt (Ilona, Szepsy Cuvée) Szepsy István jóvoltából, aki aztán érdekes módon az édes Szamorodniban látja újra az igazi fantáziát, nem a cuvée-kben. De a száraz szamorodni valahogy feledésbe kezdett merülni. Nem készültek belőle referenciaborok, bár gyanítom, nem is teszi ezt lehetővé minden évjárat.
Tiszta, koros és mégis élénk szín (Tinonhoz képest egyértelműen, bár a két technológia gyanítom végletesen eltérő). Klasszikus, érett, mégis eleven és csodás száraz szamorodnis jegyek vezetik ezt a bort: sherrys, kenyérhéjas füstösség a főszereplők eleinte, aztán később előbújik az aszús barackosság is. Nem száraz bort várna az ember. Ízben mégis a szigorú és erőteljes (8-as) savak mögött megbújik egy csipetnyi sós ásványosság. Elvileg maradt benne 7 gramm maradék cukor, de ebből semmit nem lehet érezni ilyen savgerinc mentén. Mindez hosszú, lendületes és kitartó ízt képez a szánkban, ami kávés jegyekbe torkollik végül. Nem a mai trend szerinti primer jegyekről szól. - Csupa szekunder és tercier hatás, de ezen egy több évig hordóban és palackban érett bornál ne lepődjön meg senki! Ennek a kortynak a közepe ugyan már közel sem olyan zajos és színpompás, mint mondjuk egy remek 2009-es boréban, de az a plusz 10 év mégis nagyon kevés volt ahhoz, hogy ez a bor elveszítse élvezeti értékét. Van benne bőven tartalom, izgalom, szépség, tekintély. Eközben jólesik inni, találunk benne gyümölcsöket is, méghozzá nem csak illatban (a Tinon-féléből kicsit mindezt hiányoltam, az kicsit talán nehézkesebb, bár kétségtelenül izgalmas tétel volt). Valami hasonlónak érzem az ideális egyensúllyal megáldott száraz szamorodnit (de hát borász legyen a talpán, aki ebben a műfajban hajlandó igazán nagyívű kísérletekre...én nem vagyok borász, de fogyasztóként szerintem izgalmas, kibontásra váró világ lehetne a száraz szamorodni is a megfelelő kezek munkájával. - Biztos mindenki tudna neveket mondani. Remek aperitif. Régen a lengyel és észak-európai arisztokrácia megbecsült itala volt.) 7

X

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább