x

Ripka Gergely

Tokaji hétvége #2/2

Gizella Pince és Demeter Zoltán

Szóval úgy indult az egész, hogy már tíz óra körül leértünk Budapestről és a mád melletti körforgalomnál találtuk magunkat. Ám mivel előzetesen nem sikerült olyan pincét találni napokig, akinek alkalmas lett volna az a délelőtt, ezért jobb híján, ha már ott volt kéznél, fölsétáltunk a Disznókőhöz kinyújtózkodni a szikrázó napsütésben. Két kedves könyvelő hölgynek köszönhetően villámlátogatás keretein belül bepillanthatunk a modern és látványos feldolgozóba is. Aztán átmentünk Tokajba. Még 11 óra sem volt, a szállást se foglalhattuk el, de Szilágyi László, a Gizella pincétől épp elérhető volt (a pincékben nincs mindig térerő, ugye) és valami csoda folytán tudott is minket fogadni Demeter Zoltán előtt. Óriási szerencse, hogy így alakult! Köszönjük nekik!

A hétvége borélményeinek oroszlánrészét a friss, 2011-es tételek tették ki. Sokak számára nem újdonság, hogy az évjárat gyakorlatilag csak a száraz boroknak kedvezett, de azokból tényleg nagyon sok szépet kóstolhattunk (viszont érezhető a csalódottság mindenki részéről, hogy 9-hez és 10-hez hasonlóan, aszú most sem nagyon készülhetett). Rengeteg dűlős furmintot és hársat végigkóstolhattunk Szilágyi Lászlóval. Mindenütt megdöbbentett, hogy mennyire kész állapotban vannak ezek a borok. Az aszályos, forró évjárat ellenére sem voltak lágyak, de látható volt, hogy gyorsan összerendeződtek és már most szép egyensúlyt mutatnak (bármit is jelentsen ez a jövőjükre vonatkozóan). A Gizella borok közül egyelőre a nagyon zamatos, könnyen iható és kedves Barát Hárslevelű 2011, a minerális és igen komplex Szent Tamás Hárslevelű 2011 és a 2009-ben a pince hírnevét nagyban öregbítő, újra elképesztően elegáns, de szikárabb Szilvölgy Furmint 2011 tetszett leginkább, de az édesekben is lehetett látni a majdani szép borokat. Szembetűnő volt (bár nem került szóba, csak idehaza esett le), hogy Szilágyi László legalább akkora szerepet fog szánni a jövőben a dűlős Hárslevelűnek, mint a Furmintnak. A borok pedig bizonyították: semmi nem zárja ki, hogy akár olyan szintű referencia értékű borok szülessenek a Gizellánál a ’második fajtából’, mint akár a Király vagy a Szerelmi. Jól érezhetően közeleg a Hárslevelű ideje. Nem biztos, hogy mindig örök másodikként fogjuk kezelni. Szerintem egyértelműen képes ugyanannyit mesélni a talajról, mint a Furmint.
A hosszú pinceromantika után még palackos formában is részesülhettünk a birtok néhány szép tételéből. Nem nagyon jegyzeteltem, de a különféle arcéllel megáldott 4 aszú mély nyomokat hagyott végül bennünk: a 2005-ös 5 puttonyos* nekem tetszett a legjobban: tiszta vaníliás jegyek, élénk és vibráló savérzettel, kitartó íz, hihetetlen lendület és kortalan vitalitás jellemezte (7+). A 2006-os 5 puttonyos* kicsit talán kerekebb, s ettől számomra egyszerűbb is volt. Cukortartalma magasabb, íze pedig valamivel intenzívebbnek, de aztán mégis rövidebbnek hatott; így is mintaszerű új stílusú aszú, hibák nélkül (7). A 6 puttonyosokban érdekes és még sajátosabb arcélek bontakoztak ki. A 2008-as 6 puttonyos* még érezhetően fiatal, nem is lakta még be igazán a palackot szerintem. Nagyon erős herbális jegyek különböztették meg a többiektől: kamilla, menta és sok egyéb izgalmas fűszer, gyógyfű tette emlékezetessé. Savai természetesen ebből az évjáratból igen erőteljesek (akárcsak a 99-esek és a 2002-esek, ezek is hosszabban érnek majd). Még időt kell neki hagyni (7+). Hanem a 2007-es 6 puttonyos** bizonyára a pince eddigi legjobbja aszúborok közt. A kivételes évjárat jól fölismerhető koncentráltsága jellemző rá. Hömpölygő, nagyon gazdag és nagyon hosszú. Lassan nyílik, íze betölt mindent. (8+)

Ezekkel az élményekkel távoztunk a fiatal és szerény borásztól, hogy aztán délután *Demeter Zoltánnál folytassuk nem csak ezt a hétvégét, hanem azt is, amelyik tavaly ilyenkor sajnos rövidebbre sikerült az idő szűke miatt. Ahogy már tavaly is kifejtettem hosszasan, Demeter Zoltánnál mindig sokkal többről szól a látogatás puszta kóstolgatásnál. Egyébként lassan késznek tekinthető a helyiség, ahol a szerencséseknek igazán méltó módon nyílik lehetőség a borok mellett eszmét cserélni a borásszal, aki közben oly sokféle témában, oly egyedülálló világnézettel tud szédületes mélységekig evezni. A témák sokféle folyamának vízgyűjtő területe vagy még inkább torkolatvidéke persze nem lehet más, mint Tokaj, a termőhely maga. Már tavaly is szóba került, hogy a pezsgő Demeter Zoltán szortimentjében is egyre fontosabb szerepet fog kapni (most a netes borsajtó szinte visszhangzik Szentesi József pezsgős törekvéseitől). Nem értek a pezsgőkhöz. Akárhányszor nyúlok akár a témához, akár komolyabb pezsgőhöz, azt érzem, hogy rengeteg még a tanulnivaló....meg egy kicsit azt is, hogy még ezek a 'komolyabb magyar buborékok' is keresik a maguk útjukat. Mindenesetre egy hasonló ívű este lehető legméltóbb fölvezetése volt ez a jóleső, 2009-es pezsgő. Elég kitartó gyöngyözés, friss és üde illat, finom, száraz savérzet, üdítően természetes (élesztős és más egyéb mellékízektől mentes) tisztaság maradt meg bennem róla. S ahogy mondtam, beszélgettünk sokmindenről. Szóba került, hogy a szortiment és a címkevilág is megújul a 10-es évjárattól némileg (ennek egyik előfutára épp ennek a pezsgőnek a címkéje is, melyet bizonyára sokan láttak már). Ebből az évjáratból csak nagyon kevés Demeter Zoltán bor kerül egyébként forgalomba. Egyikük a 2010-es Szerelmi Hárs, mely a száraz Demeter Zoltán sorból mindig az egyik legizgalmasabb dűlős tétel. Most az egyedüli lesz... Tavalyi látogatásunkkor még nagyon nyers volt. Nem úgy a mostani, 2011-es minták, melyek mindegyikét volt szerencsénk megízlelni és már most sokat ígérnek (sőt palackozásukig sem kell nagyon sokat várni). Ebből az évből ismét nagyon szerteágazó dűlős soron keresztül nyerhetünk bepillantást a Tokaji termőhelyek sokszínűségébe.
Címszavakkal: Birtokfurmint 2011 – csupa friss, ropogós zöldalma, a 2009-es birtokborral jól fölismerhetően rokon, közérthető, zamatos jelleg, valamennyi - kevéssé érezhető - maradékcukorral megint. A Kakas 2011 mindenkinek nagy meglepetés volt (még készítője is alig bírta véka alá rejteni lelkesedését e bor kapcsán) – valóban pengeéles, kissé szikár, hűvös és nagyon elegáns bor képét vetíti előre, s már most közel teljesnek éreztük. A terület egyébként 2011-től el van zárva a falánk vadak „leválogatása” elől (korábbi években komoly károkat okoztak). A borász szerint a gyümölcs és a bor minőségében is nagy a változás az előző évekhez képest. Én magam talán ezért a dűlős furmintért tudtam korábban a legkevésbé rajongani, de a 11-es bor tényleg egész nagy dolgokat sejtet (szerintem hasonlít jellegben a 9-es Veres fiatal képére). Azt hiszem, én egyedüliként éreztem most a 11-es Verest még ennél is ígéretesebbnek. A Kakashoz képest úgy vélem, vastagabb, masszívabb, testesebb furmint, mely már így fiatalon is nagyon komoly összetettséget mutat. Ám eközben talán nem lep meg senkit, hogy a sokat próbált, telitalálat 2009-es Verest követi iskolázásban ez a 11-es is (nekem ez most fiatalon jobban tetszik, mint a 9-es, már említett fiatal énje). Az egyelőre elég tartózkodó, de masszív 11-es Boda (=a haladók furmintja) után meglepő módon nem egy, hanem két Hárslevelű következett. (Ez persze egyáltalán nem baj, a Gizellánál már szóba hoztam: hol van az megírva, hogy egy pince csak egy komoly Hársat készíthet?). A 2011-es Lapis Hárslevelű teljesen új színfolt a szortimentben (a korábbi furmint helyett), de micsoda határozott karakter: számomra nagyon hársas megjelenésű, a furmintok után illatban sokkal kedvesebb, virágosabb és árnyaltabb jelenség maradt meg a fejemben, de közben tagadhatatlanul mutatta a termőhely határozott ásványait, ízben pedig annak tömörségét is. Nagyboros villanások, akárcsak a 11-es Szerelmi esetében. A 11-es Őszhegy Sárga muskotály nálam ugyancsak főleg a primer fajtajegyekről szólt, mellette azonban a termőhelyi mélységek is egyértelműen megvillannak...idővel bizonyára még inkább így lesz ez. Mire lehet képes Tokaj harmadik királyfia? Bizonyára nem csak egyszerű bukébor, illetve aszúfűszer lehet a szerepe. De lehet-e belőle is olyan hosszan érő terroirbort készíteni, mint Furmintból vagy a szintén útjait keresgető Hársból? A borász szerint - aki jóval többet tud a termőhelyről és a fajtáról is – ebben az Őszhegyben inkább a dűlő írja fölül már most a fajtát. Egy furmint volt még hátra, mely 2008-as kedvencemnek, a '12 nap együtt***' című játéknak lesz a folytatása. Az ő neve azonban egyelőre legyen inkább meglepetés...rá is érdemes lesz szerintem rákészülni majd. - Aranyló árnyalat. Ismét egy olyan egyéniség, ami megoszt, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Magas beltartalom, őserő, komoly ígéretek. Demeter Zoltán sokszor hangsúlyozza, hogy az elegancia a legfőbb irányelv borainak készítésénél, ami így is van rendjén, de én a magam részéről nem vetem meg az ilyen erőteljesebb, elgondolkodós furmint-élményeket sem. Készülőben van Szomolyáról az új, 11-es Zöldveltelini is, mely ugyan nagyon zamatos és jól iható volt (korábban is), megütötte a szintet a sok nagy formátumú száraz tokaji után is, de azért érezhetően más kaliberű bor, másfajta erényekkel.
Az édesek közül a 100 g/l körüli cukorral megáldott 2011-es birtokbor szintén szépen követi elődeit: könnyű beleszeretni, nem kell hosszasan megfejteni, és nagy öröm, hogy ez az árszínvonal sem marad utánpótlás nélkül. A 2011-es Anett viszont megint más szint: kristálytiszta muskotályosság, izgalmas savak. A 8-ashoz képest ugyan érezhetően alacsonyabb cukor, talán kisebb fokú koncentráltság, de hasonló fokú élmény. Ismét egy kiemelkedő értékű, limitált édesbor-különlegesség lehet majd ez.
Majd - ha ezt még lehet egyáltalán fokozni - egri Cabernet franc-ok következtek. A friss 11-es még értelemszerűen nagyon fiatal tehetség: sűrű, masszív, sötét hangulattal, mákos-fűszeres aromatikával. Nem meglepő, hogy még nagyon keveset mutatott a primer lepel alatt. A 10-es Cabernet franc főbor viszont egy egészen rendhagyó, besorolhatatlan, új dimenzió. Fekete (blind) kóstolópohárban ezen a borvidéken egész biztosan sokakat megtréfálna ez az egri bor: egyértelmű késői szüretes, sőt botritiszes illatjegyeket mutat, sűrű, tömény, kitartó ízmaradék. Nem küzd egyensúlyi problémákkal mégsem. Kivételes borélmény. Ilyesmivel kétségkívül nem sűrűn találkozik az ember.
Végezetül az elegáns kóstolószalon kályhája mellé húzódván ismét, két komoly desszertborral zártuk az estét. A 2010-es Zene-bora** alapanyagát - azt hiszem - szintén kóstoltuk hordóminta formájában tavaly (legalábbis tisztán emlékszem egy határtalan, szinte mustszerű zamatú, habzsolnivaló főboralapanyagra). Akkor is nagyon koncentrált volt. Mostani állapotából déli gyümölcsökre, ananászra, nektarinra tudok visszaemlékezni. Pazar egyensúlyú desszertbor. Magas cukor, de persze mellette az évjárat vibráló savai, a tiszta, egészséges gyümölcs töppedt jegyei a meghatározók...ebből a műfajból pedig nem sok szebbet kóstoltam mostanság (attól tartok, nem lesz forgalmi tétel). A bor keresztelkedésének kedves háttérsztorija van. Akit kíváncsivá tett ez a kivételes bor, annak Tokajba kell látogatnia (8+). A 2007-es Aszú*** pedig bizonyára a lehető legemlékezetesebb zárszava volt a hosszúra nyúlt estének. 224 g/l cukor, szétbonthatatlan sűrűség, határtalan mélység illatban (volt alkalma előzőleg szellőzni). Meleg, vaníliás kontúr, mely az évjárat egyik fölismerhető jellemzője. Krémesen hömpölyög, rágható, végtelen mélységű íz. Te jó ég, mennyire édes. Mennyire tökéletes másodpercek.

X
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább