x

Ripka Gergely

Patricius 5 puttonyos tokaji aszú 2000.*

Régen aszúztam már magamban, úgyhogy elérkezettnek láttam az idejét. S ha már így hozta az élet, nem ihatok valami közepes lőrét, biztosra mentem, s jól tettem (pláne mivel kék sajtot is vettem magamnak mellé). Nem rég ráadásul az egyik nagyobb kereskedő elképesztő árakon borszerdázott, úgyhogy pár Weningerrel együtt, ezt a Patriciust is magamévá kellett tennem. Alkonyi is szépeket írt róla, illetve én is több mint elégedett voltam a tokaji pince aszúival, s az idei Nyitány kapcsán már talán elmondtam (de nem árt többször hangsúlyozni), hogy a Patricius ugyan nincs mindig annyira szem előtt, mint más nagyborászatok, de borainak minősége ezt simán indokolná! Tetszetősek az alapok is: Furmint vagy Muskotály…kétezer alatt mindig. Őket követi a piramis közepén egy késői szüret, a Katinka, végül az Oremushoz hasonló módon ők is bíznak a különféle puttonyszámú aszúkban: van nekik 4-es, 5-ös, 6-os is; de szerintem palackoztak már nem egy aszúesszenciát is. Akárhogy is van, 5 puttonyosaik kapták szerintem eddig a legnagyobb visszhangot. - A 2000-es és a 2002-es is sikeres évjárat volt. A tavasszal kóstolt 2007-es (bizonyára még palackérlelésre szoruló, de már most is gyönyörű) 6 puttonyosuk pedig bennem végleg bizonyította, hogy a viszonylag nagy pincészet színvonala simán megüti a populárisabb óriásokét (pl. Oremus, Royal Tokaji). S közben eszembe jut az is, hogy a határozott fellépésű, Tokaj Reneszánszban sokat tevékenykedő borász, Molnár Péter sok időt töltött Bacsó ’Oremus’ András szárnyai alatt is.

Nincsenek tehát véletlenek. A 2000-es évjárat is a klasszikusok közt van számontartva, s mérföldkövekkel gazdagította 1999 után is Tokaj újrafölfedezett, újraértelmezett borkülönlegességeit. Száraz, meleg év volt 2000 (mint 2003 vagy 2007 is), szép, koncentrált aszútermést adott, de nyilván a savakra fokozottan oda kellett figyelni (2002, 2008 vagy pláne 1999 vibrálóbb jellegét bizonyára nem szabad elvárni). Itt a 138-as cukor mellé szinte száraz furmintos, 7,2-es sav párosul (hát ez így ránézésre akármilyen végkifejletet is hozhat…savból első blikkre talán lehetne több is egy szépen kiegyensúlyozott aszúban, de majd kóstolva úgyis kiderül).
A jó minőségű, hosszú dugó bizonyára elkél egy évtized(ek)ig szépen érő aszúborhoz; nos ezt a pontot is bátran kipipálhatjuk ennél a Patriciusnál. A kehelyben borostyánosodó aranybarna árnyalatok, ami az ő korában persze nem meglepő. Illata elsőre mézesen birses, körtés. Kicsi teafű is benyúlik, miközben - bizonyára korából és az évjáratból adódóan is - inkább sűrű és tömény, mint friss vagy üde. Szellőzve a botritisz is fölvillan, de nem tolakszik, az idő múlásával poros jegyekkel hinti meg finoman a bort. Másnapra a trópusi jegyek kerekednek aztán fölül fügével, aszalt gyümölcsökkel. Ízében is hasonlóan tömör, ne várjuk, hogy virgonc, fiatalos vibrálással vegyen le a lábunkról! Méz, érett zamatok, kicsi kesernye és (néha kissé erős) alkoholos hév határozza meg nagy vonalakban. Ha nyelvünkkel emberi nyelvre bontjuk ki mindezt, akkor egy szépen érett, krémes, közepesen hosszú ízű aszút kapunk: vanília, jelzésszintű fa kesernyéje, krémes, döntően az évjáratra jellemző jegyek koncentráltsága hatják át. Nem nehéz bor ez, nem nagyon mély, de mégis egy kicsivel több savat bizony elbírna ez a viszonylag nagy test és ez a szintű krémesség (illetve melegedve az alkohol is nagyobb szerepet vállal talán a kelleténél). Erénye azonban, hogy mindezek ellenére is azért jól fogyasztható, nem mondanám, hogy eltelítene az első pohár. Selymes, krémesen lágy, bársonyos textúráját másnapra is szépen mutatja, ekkor azonban mintha már megjelenne a klasszikusabb barackos nektárosság is a bor mélyén. Alapvetően a furmint jegyei számomra a meghatározóak (a pontos összetételt nem találtam meg a pince amúgy nagyon ízléses, a borászat arculatához híven letisztult és pragmatikus - bár sajnos a hazai viszonylatban megszokott módon ritkán frissített - honlapján). Egyszerűbb francia kék sajttal jól működnek egymás mellett (a 2006-os, temérdek savval jóval vitálisabb és kicsit egyszerűbb Royalnál mindenképp). Itt nem kerekedik egyik sem a másik fölé, - a bornak is épp eléggé koncentrált, érett jellege van a sajt intenzív kesernyéje mellé, mely aztán szépen emeli ki az aszú édes ízeit. Nem bombasztikus páros, simán csak jól esik egyik a másik mellé. Nagyon szép, erőteljes, beérett bor ez (amúgy nem kérdés: bőven a fejlődési görbéje platóján áll már). Nem kaphat minden aszú gigászi, extra magas pontszámot: 7
(A pince boraival az érdeklődők például október 8-9-én Bodrogkisfaludon a Mindszenthavi Mulatságon is méltó keretek közt ismerkedhetnek meg.)

X

Ripka Gergely

Mi újság Pannonhalmán?

Tavalyi évből igen sokféle érdekességgel büszkélkedhet a Pannonhalmi Apátsági Pincészet. Premier előtt sikerült két zászlós borukat megkóstolnom. Azóta a premier is megvolt, remélhetőleg minél többek számára. Az Infusio és a Prior bemutatása valószínűleg nem szükséges már az olvasónak. Talán nem ez a poszt lesz a magyarázat rá, de nekem Pannonhalma egyre inkább a megbízható fehérborok hazája.

Tovább

Ripka Gergely

*Bott Pince: 2013 premierje a Mindszenthavi Mulatságon

Méghozzá egy klasszikus évjáraté

Újabb csillagos tokaji pince következik, Bott Juditéké. Ráadásul idén a Gault&Millau Étteremkalauz új kiadásában is az Év Pincészetévé választották őket. Hát, gratulálunk. Múlt szombaton pedig Bodóék is bemutatták a 2013-as újdonságaikat, méghozzá igen különleges, exkluzív keretek közt. Az egész olyan ügyesen és ötletesen ki lett találva, nem tudok mást mondani.

Tovább

Ripka Gergely

*Demeter Zoltán: a pezsgők és 2013

„Csak az olvassa versemet, ki ismer engem és szeret”

József Attila gondolatát vette kölcsön a borász a Kempinski Hotelben megtartott elegáns, egész estés, ültetett bemutatójára, mely lassan igazi ünnep és hagyomány (igaz a jövő évinek elmaradásáról a 14-es évjárat már döntött, s az utána következő már Tokajban lesz). Ahogy minden évben, most is nagyjából teltház volt. Kár, hogy más borász nem nagyon szervez hasonlót, az érdeklődés láthatóan meglenne. Demeter Zoltán munkásságát az elmúlt egy-két évben rengeteg kritika és vegyes visszhang kíséri. Különösen a tavalyi bemutató váltott ki zajos ellenérzéseket a maradékcukros, alkoholos egri Cabernet franc-okkal (árban dűlős tokaji borai fölött). De a korábbi évjáratok palackos érésére is hallhattunk elmarasztalást itt-ott… Persze kritikákat az kap, aki látványos dolgokat tesz le az asztalra; aki meghúzza magát a háttérben az nem, vagy éppen ő az, aki a leghangosabban ítélkezik. Lássuk a most napvilágra és polcokra kerülő újdonságokat.

Tovább
Holnap

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Kiss Gábor Code & Enigma

Egyedi árnyalatok Villányból két felvonásban

Kiss Gábor azon kevesek közé tartozik, akik Villányban sajátos, felismerhető stílust tudtak definiálni a borvidéki rögvalóság közepette is. Villány az átlagember fejében ma is úgy él, mint valami igen rangos vörösbort termő borvidék, ahol a világszínvonalú borászatok mellett mindig akad wellness hotel és étterem is, igen komoly borokkal. Az értőbbek körében szinte mindig társul egyfajta kimondott, ki nem mondott unalomérzés Villányhoz: egyforma portugieserek, egyforma rosék, nagyon kevés érdekes vörösbor a középmezőnyben, hogy aztán egy nehezen érthető ugrással megérkezzünk az arcpirítóan drága felső házba, ahol van drága hordó, van tannin, még több alkohol, de a borokban örömöket találni nem könnyű. (Brettet annál inkább.) Sokszor mintha éppen a bejáratottabb neveknél, nagy öregeknél lenne nehezebb dolgunk ezen a téren. Pár éve jelen van néhány lelkes fiatal is a borvidéken, köztük nekem jó ideje Kiss Gábor tűnik a legmagabiztosabb figurának. Alap roséja és alap vöröse mellett szívesen kóstolnék valami merész újítást tíz euro körül, helyette huszért választhatunk két ütős nagyágyú közül:

Tovább