x

Ripka Gergely

Patricius 5 puttonyos tokaji aszú 2000.*

Régen aszúztam már magamban, úgyhogy elérkezettnek láttam az idejét. S ha már így hozta az élet, nem ihatok valami közepes lőrét, biztosra mentem, s jól tettem (pláne mivel kék sajtot is vettem magamnak mellé). Nem rég ráadásul az egyik nagyobb kereskedő elképesztő árakon borszerdázott, úgyhogy pár Weningerrel együtt, ezt a Patriciust is magamévá kellett tennem. Alkonyi is szépeket írt róla, illetve én is több mint elégedett voltam a tokaji pince aszúival, s az idei Nyitány kapcsán már talán elmondtam (de nem árt többször hangsúlyozni), hogy a Patricius ugyan nincs mindig annyira szem előtt, mint más nagyborászatok, de borainak minősége ezt simán indokolná! Tetszetősek az alapok is: Furmint vagy Muskotály…kétezer alatt mindig. Őket követi a piramis közepén egy késői szüret, a Katinka, végül az Oremushoz hasonló módon ők is bíznak a különféle puttonyszámú aszúkban: van nekik 4-es, 5-ös, 6-os is; de szerintem palackoztak már nem egy aszúesszenciát is. Akárhogy is van, 5 puttonyosaik kapták szerintem eddig a legnagyobb visszhangot. - A 2000-es és a 2002-es is sikeres évjárat volt. A tavasszal kóstolt 2007-es (bizonyára még palackérlelésre szoruló, de már most is gyönyörű) 6 puttonyosuk pedig bennem végleg bizonyította, hogy a viszonylag nagy pincészet színvonala simán megüti a populárisabb óriásokét (pl. Oremus, Royal Tokaji). S közben eszembe jut az is, hogy a határozott fellépésű, Tokaj Reneszánszban sokat tevékenykedő borász, Molnár Péter sok időt töltött Bacsó ’Oremus’ András szárnyai alatt is.

Nincsenek tehát véletlenek. A 2000-es évjárat is a klasszikusok közt van számontartva, s mérföldkövekkel gazdagította 1999 után is Tokaj újrafölfedezett, újraértelmezett borkülönlegességeit. Száraz, meleg év volt 2000 (mint 2003 vagy 2007 is), szép, koncentrált aszútermést adott, de nyilván a savakra fokozottan oda kellett figyelni (2002, 2008 vagy pláne 1999 vibrálóbb jellegét bizonyára nem szabad elvárni). Itt a 138-as cukor mellé szinte száraz furmintos, 7,2-es sav párosul (hát ez így ránézésre akármilyen végkifejletet is hozhat…savból első blikkre talán lehetne több is egy szépen kiegyensúlyozott aszúban, de majd kóstolva úgyis kiderül).
A jó minőségű, hosszú dugó bizonyára elkél egy évtized(ek)ig szépen érő aszúborhoz; nos ezt a pontot is bátran kipipálhatjuk ennél a Patriciusnál. A kehelyben borostyánosodó aranybarna árnyalatok, ami az ő korában persze nem meglepő. Illata elsőre mézesen birses, körtés. Kicsi teafű is benyúlik, miközben - bizonyára korából és az évjáratból adódóan is - inkább sűrű és tömény, mint friss vagy üde. Szellőzve a botritisz is fölvillan, de nem tolakszik, az idő múlásával poros jegyekkel hinti meg finoman a bort. Másnapra a trópusi jegyek kerekednek aztán fölül fügével, aszalt gyümölcsökkel. Ízében is hasonlóan tömör, ne várjuk, hogy virgonc, fiatalos vibrálással vegyen le a lábunkról! Méz, érett zamatok, kicsi kesernye és (néha kissé erős) alkoholos hév határozza meg nagy vonalakban. Ha nyelvünkkel emberi nyelvre bontjuk ki mindezt, akkor egy szépen érett, krémes, közepesen hosszú ízű aszút kapunk: vanília, jelzésszintű fa kesernyéje, krémes, döntően az évjáratra jellemző jegyek koncentráltsága hatják át. Nem nehéz bor ez, nem nagyon mély, de mégis egy kicsivel több savat bizony elbírna ez a viszonylag nagy test és ez a szintű krémesség (illetve melegedve az alkohol is nagyobb szerepet vállal talán a kelleténél). Erénye azonban, hogy mindezek ellenére is azért jól fogyasztható, nem mondanám, hogy eltelítene az első pohár. Selymes, krémesen lágy, bársonyos textúráját másnapra is szépen mutatja, ekkor azonban mintha már megjelenne a klasszikusabb barackos nektárosság is a bor mélyén. Alapvetően a furmint jegyei számomra a meghatározóak (a pontos összetételt nem találtam meg a pince amúgy nagyon ízléses, a borászat arculatához híven letisztult és pragmatikus - bár sajnos a hazai viszonylatban megszokott módon ritkán frissített - honlapján). Egyszerűbb francia kék sajttal jól működnek egymás mellett (a 2006-os, temérdek savval jóval vitálisabb és kicsit egyszerűbb Royalnál mindenképp). Itt nem kerekedik egyik sem a másik fölé, - a bornak is épp eléggé koncentrált, érett jellege van a sajt intenzív kesernyéje mellé, mely aztán szépen emeli ki az aszú édes ízeit. Nem bombasztikus páros, simán csak jól esik egyik a másik mellé. Nagyon szép, erőteljes, beérett bor ez (amúgy nem kérdés: bőven a fejlődési görbéje platóján áll már). Nem kaphat minden aszú gigászi, extra magas pontszámot: 7
(A pince boraival az érdeklődők például október 8-9-én Bodrogkisfaludon a Mindszenthavi Mulatságon is méltó keretek közt ismerkedhetnek meg.)

X

Ripka Gergely

Lajvér-gyorsszemle

Hajdani kollégámat kell idéznem a névválasztás kapcsán, aki már évekkel ezelőtt helyes meglátással élt: ha létezik márkanév, ami abszolút nem cseng piacosan, akkor a Lajvér alighanem pontosan ilyen. Nem fogok itt etimológiai mélységekig lemenni, de igazat kell adnom, nevezték volna inkább villa szandálnak vagy sóskának.... Annyi mindenesetre biztos, hogy egy helyi patakról kapta a nevét. Szuper. Az is biztos, hogy a Lajvér (brrrr) egyébként egy rendkívül komoly beruházás eredménye. Hatalmas feldolgozó, sokszintes érlelőtérben folytatódva emeletekkel a mélyben, szép modern, panorámás irodák. Mindez elszigetelve a borvidék közismert pincesoraitól. Amolyan impozáns Szeleshát-sztori, csak még vaskosabb még látványosabb végeredménnyel. Aki itt most azt várja, hogy jó zsurnaliszta módjára lejegyzeteltem az összes számadatot és palackszámokat, meg tárolókapacitást fogok visszamondani, az sajnos téved. Területre a 25 ha rémlik, de ebben sem vagyok biztos csak van egy ilyen szám a jegyzeteim környékén. (Szörnyű, mennyire antiújságíró alkat vagyok, nem?)

A szortiment szerteágazó, a „minden fogyasztót igyekszünk kielégíteni” jelszó jegyében készül itt könnyű reduktív fehértől a nagy vörösig sokminden:

Tovább

Ripka Gergely

Pezsgők a Kakasban

Finom buborékok nyomában Tokajtól a Cristalig...

Immár hagyománnyá vált, hogy minden augusztus elején összejön egy szakmai-baráti társaság borászokkal, szakmabeliekkel (zömmel Hegyaljáról, Etyekről és a Mátrából) és együtt kóstolunk, beszélgetünk, adott tematika mentén. Az egész napos habkönnyű kis program Demeter Zoltán Kakas-dűlős teraszán kerül megrendezésre 4. éve és ha már a pezsgő központi kérdés a szóban forgó tokaji birtok mindennapjaiban, így idén az „elegáns buborék” került fókuszba. Hoztak tokajit (furmintot, hársat is), proseccot, trentoit, cavat és természetesen a champagne-i extázis és rácsodálkozás sem maradhatott el. A pezsgőkről és készítőikről Márkus Gyuri (szakértő) és Hantos Laci (kereskedő) mesélt. A jó hangulatú kóstoló tanulságai és jegyzetei:

Tovább
197

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

••Demeter Zoltán: Anett Bora 2008.••

Az édes muskotályok klasszisa

Most pedig következzen egy igazi élő legenda. Ez a főbor, mely tiszta mádi (Őszhegy) sárgamuskotályt rejt, már paramétereivel is lenyűgöző: 197 g/l cukor (30-as mustfokkal szüretelték), 9-es alkohol, 9,8 g/l sav, 50 g/l a cukormentes extrakt. Noha aszúkat megszégyenítő tokaji főborról van szó, a novemberi szüret után nyolc hónappal már palackba került, tehát egyértelműen a modern, friss, újhullámos édes tokaji borok klasszisa. Mindössze 217 liter (!) készült belőle, tehát nyugodtan nevezhetjük limitált tételnek. Melyet éppen azon a bizonyos meghatározó, legelső Demeter Zoltán kóstolómon ismertem meg, a borásszal együtt (2o1o. március 4, 2oo8-as évjáratbemutató).

Tovább
Egy sümegi rose úton Europa fele

Ripka Gergely

Tovább