x

Ripka Gergely

Patricius 5 puttonyos tokaji aszú 2000.*

Régen aszúztam már magamban, úgyhogy elérkezettnek láttam az idejét. S ha már így hozta az élet, nem ihatok valami közepes lőrét, biztosra mentem, s jól tettem (pláne mivel kék sajtot is vettem magamnak mellé). Nem rég ráadásul az egyik nagyobb kereskedő elképesztő árakon borszerdázott, úgyhogy pár Weningerrel együtt, ezt a Patriciust is magamévá kellett tennem. Alkonyi is szépeket írt róla, illetve én is több mint elégedett voltam a tokaji pince aszúival, s az idei Nyitány kapcsán már talán elmondtam (de nem árt többször hangsúlyozni), hogy a Patricius ugyan nincs mindig annyira szem előtt, mint más nagyborászatok, de borainak minősége ezt simán indokolná! Tetszetősek az alapok is: Furmint vagy Muskotály…kétezer alatt mindig. Őket követi a piramis közepén egy késői szüret, a Katinka, végül az Oremushoz hasonló módon ők is bíznak a különféle puttonyszámú aszúkban: van nekik 4-es, 5-ös, 6-os is; de szerintem palackoztak már nem egy aszúesszenciát is. Akárhogy is van, 5 puttonyosaik kapták szerintem eddig a legnagyobb visszhangot. - A 2000-es és a 2002-es is sikeres évjárat volt. A tavasszal kóstolt 2007-es (bizonyára még palackérlelésre szoruló, de már most is gyönyörű) 6 puttonyosuk pedig bennem végleg bizonyította, hogy a viszonylag nagy pincészet színvonala simán megüti a populárisabb óriásokét (pl. Oremus, Royal Tokaji). S közben eszembe jut az is, hogy a határozott fellépésű, Tokaj Reneszánszban sokat tevékenykedő borász, Molnár Péter sok időt töltött Bacsó ’Oremus’ András szárnyai alatt is.

Nincsenek tehát véletlenek. A 2000-es évjárat is a klasszikusok közt van számontartva, s mérföldkövekkel gazdagította 1999 után is Tokaj újrafölfedezett, újraértelmezett borkülönlegességeit. Száraz, meleg év volt 2000 (mint 2003 vagy 2007 is), szép, koncentrált aszútermést adott, de nyilván a savakra fokozottan oda kellett figyelni (2002, 2008 vagy pláne 1999 vibrálóbb jellegét bizonyára nem szabad elvárni). Itt a 138-as cukor mellé szinte száraz furmintos, 7,2-es sav párosul (hát ez így ránézésre akármilyen végkifejletet is hozhat…savból első blikkre talán lehetne több is egy szépen kiegyensúlyozott aszúban, de majd kóstolva úgyis kiderül).
A jó minőségű, hosszú dugó bizonyára elkél egy évtized(ek)ig szépen érő aszúborhoz; nos ezt a pontot is bátran kipipálhatjuk ennél a Patriciusnál. A kehelyben borostyánosodó aranybarna árnyalatok, ami az ő korában persze nem meglepő. Illata elsőre mézesen birses, körtés. Kicsi teafű is benyúlik, miközben - bizonyára korából és az évjáratból adódóan is - inkább sűrű és tömény, mint friss vagy üde. Szellőzve a botritisz is fölvillan, de nem tolakszik, az idő múlásával poros jegyekkel hinti meg finoman a bort. Másnapra a trópusi jegyek kerekednek aztán fölül fügével, aszalt gyümölcsökkel. Ízében is hasonlóan tömör, ne várjuk, hogy virgonc, fiatalos vibrálással vegyen le a lábunkról! Méz, érett zamatok, kicsi kesernye és (néha kissé erős) alkoholos hév határozza meg nagy vonalakban. Ha nyelvünkkel emberi nyelvre bontjuk ki mindezt, akkor egy szépen érett, krémes, közepesen hosszú ízű aszút kapunk: vanília, jelzésszintű fa kesernyéje, krémes, döntően az évjáratra jellemző jegyek koncentráltsága hatják át. Nem nehéz bor ez, nem nagyon mély, de mégis egy kicsivel több savat bizony elbírna ez a viszonylag nagy test és ez a szintű krémesség (illetve melegedve az alkohol is nagyobb szerepet vállal talán a kelleténél). Erénye azonban, hogy mindezek ellenére is azért jól fogyasztható, nem mondanám, hogy eltelítene az első pohár. Selymes, krémesen lágy, bársonyos textúráját másnapra is szépen mutatja, ekkor azonban mintha már megjelenne a klasszikusabb barackos nektárosság is a bor mélyén. Alapvetően a furmint jegyei számomra a meghatározóak (a pontos összetételt nem találtam meg a pince amúgy nagyon ízléses, a borászat arculatához híven letisztult és pragmatikus - bár sajnos a hazai viszonylatban megszokott módon ritkán frissített - honlapján). Egyszerűbb francia kék sajttal jól működnek egymás mellett (a 2006-os, temérdek savval jóval vitálisabb és kicsit egyszerűbb Royalnál mindenképp). Itt nem kerekedik egyik sem a másik fölé, - a bornak is épp eléggé koncentrált, érett jellege van a sajt intenzív kesernyéje mellé, mely aztán szépen emeli ki az aszú édes ízeit. Nem bombasztikus páros, simán csak jól esik egyik a másik mellé. Nagyon szép, erőteljes, beérett bor ez (amúgy nem kérdés: bőven a fejlődési görbéje platóján áll már). Nem kaphat minden aszú gigászi, extra magas pontszámot: 7
(A pince boraival az érdeklődők például október 8-9-én Bodrogkisfaludon a Mindszenthavi Mulatságon is méltó keretek közt ismerkedhetnek meg.)

X

Ripka Gergely

Takács Lajos: Tokaj először, Somló utoljára

Új álmok Hegyalján, utolsó emlékek Somlóról

Takács Lajos a mai magyar borszíntér egyik legfurább, legsajátosabb figurája. Úgy beszél a borról, ahogy senki más: kicsit flegmán, kicsit naívan, kicsit lazán, kicsit szerényen, kicsit alázattal, de mindig kendőzetlenül és tömören. Nem misztifikál túl semmit, nincsenek lózungok és nagyotmondások, s a borai is ilyen tiszták és őszinték. Aki ismeri ezt az embert, tudja, milyen egyedi nyelvet is beszél. Ma már kevésbé van hírértéke a ténynek, hogy Takács Lajos, a somlói kultborász, elhagyta azt a termőhelyet, ahol együtt élt évekig a szőlőjével, s melyet ő épített, s mely talán őt is halhatatlanná tette. Nem érdekli már Somló. A területek szétszóródtak, a ház pedig gyermekeire vár, hogy majd örökségként döntsenek a sorsáról. Immár viszaköltözött szülőföldjére, Hegyaljára. De mit is csinál ott és milyenek ma ritkaság számba menő somlói borai? Elmeséljük szépen sorban.

Tovább
Új pince Erdőbényén - Préselő...poszt hamarosan ;)

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Kardos Gábor – gyorsszemle

Önálló mádi utakon

Kalandozunk tovább Mádon, a borvidék tán legfelkapottabb településén. Kardo Gábor neve sokak számára csenghet ismerősen a pesti borbár univerzumból (de a mádi színtéren akár a régieknek is). Az egyik legfelkapottabb borbárlánc első üzletének vezetője volt évekig. Édesapja mádon vezetett kocsmát, aztán ahogy Gábor színre lépett igyekezett a házi bort megtölteni minőségi tartalommal és a Kardos Pince megindult a hazai és a nemzetközi piacokon (2009 körül). Sok év telt el. - A kocsmából mostanra borbár lett, modern enteriőrrel, mádi sajttal és természetesen kimért bor helyett immár letisztult dizájnnal csomagolt és okosan felépített mádi szortimenttel. A nagyszerű elhelyezkedésű kis vendéglátóhely üzemeltetésére persze nehéz feladat csapatot találni ezen a környéken, a fix nyitvatartás egyelőre várat magára. Gábor az a fajta borász figura, akinek konkrét víziói vannak Tokajról, Mádról és saját szerepeiről, saját brandjének esélyeiről. Korábbi munkahelyeinek is köszönhetően remekül átlátja a piacot és sok olyan ziccert észrevesz, melyet mások, akik egész életüket a borvidéken töltik, sajnos talán soha nem fognak meglátni. Kóstoltunk is: 

Tovább

Ripka Gergely

Lenkey Géza – gyorsszemle

Szólóban és Takács Lajossal

A cím nem éppen szerencsés. Lenkey Géza borait ugyanis nem szabad gyorsan kóstolni. Meg kell adni nekik a türelmet. Érlelt tokajiak, melyek eleve maguk is hosszan készülnek, hosszú időt töltenek hordóban, míg a borász türelmesen vár (némileg szembemenve a piac elvárásaival). Vállaltan és büszkén készíti ezeket a borokat, melyet részben talán épp a piac, talán a családi változások alakítottak így: egyrészt ugyebár Gézának egy hirtelen életmódváltást jelentett a mádi birtok (édesapja halálával), de úgy döntött nem adja fel ezt a hagytékot, másfelől pedig Géza nem is szeretné elkapkodni a borok piacra dobását. Más a cél, más az ember is, mint a legtöbb pincénél. Most először jártam Gézánál, s kibe botlik nála a látogató, hát nem a jó Takács Lajosba?

Tovább
Hölgyeim és uraim: íme, a 10 pontos borélmény.

Ripka Gergely

Tovább