x

Ripka Gergely

A 6 legkedvesebb St. Andrea élményem

kedvencek a 2009-es év borászától

Lőrincz Györggyel kapcsolatban bizony számtalanszor bizonyságot nyert már, hogy rendkívüli érzékenységgel közelít nem csak hivatásához, hanem mindenhez, amihez hozzányúl. Egy igazi kis gyertyaláng az egri borvidék éjszakájában. Egyszerre modern és hagyományszerető, egyszerre tudatos és természetes, egyszerre kedves és erőteljes, határozott. Mi 2005-ös Ferenchegy Chardonnay-ját szerettük meg legelőször...de talán nem hazudnék, nem is túloznék, ha azt mondanám, hogy ez az érzékenység jelen van minden egyes borában. A címkék, a fantázianevek minden laikust levesznek a lábukról (még akkor is, ha néha kicsit erőltettek, néha már kicsit túloznak, de A kutyafáját....Kedvesek is, Boldogságosak is). Ami pedig a borokat illeti, minden borkedvelőt meggyőznek arról, hogy a St. Andrea a szakértelmet és a már említett érzékenységet képes felszínre juttatni a borokon keresztül is. Létezhet igényesség, kiegyensúlyozottság nagy tételben is. A terroir szeretete, a természet felé közölt áhitat, az Istenhit, az alázat és szerénység a többi ember, kolléga, érdeklődő felé mind-mind integrálódott koncepciójukban, mellyel néhány év alatt a legnagyobbak között értek révbe. Majd 2009-ben sokak örömére végre az év borásza címet is ők kapták meg.

Lőrincz Györggyel kapcsolatban bizony számtalanszor bizonyságot nyert már, hogy rendkívüli érzékenységgel közelít nem csak hivatásához, hanem mindenhez, amihez hozzányúl. Egy igazi kis gyertyaláng az egri borvidék éjszakájában. Egyszerre modern és hagyományszerető, egyszerre tudatos és természetes, egyszerre kedves és erőteljes, határozott. Mi 2005-ös Ferenchegy Chardonnay-ját szerettük meg legelőször...de talán nem hazudnék, nem is túloznék, ha azt mondanám, hogy ez az érzékenység jelen van minden egyes borában. A címkék, a fantázianevek minden laikust levesznek a lábukról (még akkor is, ha néha kicsit erőltettek, néha már kicsit túloznak, de A kutyafáját....Kedvesek is, Boldogságosak is). Ami pedig a borokat illeti, minden borkedvelőt meggyőznek arról, hogy a St. Andrea a szakértelmet és a már említett érzékenységet képes felszínre juttatni a borokon keresztül is. Létezhet igényesség, kiegyensúlyozottság nagy tételben is. A terroir szeretete, a természet felé közölt áhitat, az Istenhit, az alázat és szerénység a többi ember, kolléga, érdeklődő felé mind-mind integrálódott koncepciójukban, mellyel néhány év alatt a legnagyobbak között értek révbe. Majd 2009-ben sokak örömére végre az év borásza címet is ők kapták meg.

Persze mindezen érdemeket sokmindennek köszönhetik. Az első: a dűlők mint önálló szőlőtermő területek előtárbe helyezése a dűlőszelektált tételek révén, a másik a kiváló marketingmunka (kezdve a borok figyelemfelkeltő elnevezésén, igényes címkézésén át a jó értékesíthetőségig), aztán az egri bikavér új szintre emelésével immáron több bevezetett brandnek (az Áldásnak, a Hangácsnak vagy épp a Merengőnek) köszönhetően stb. Az erények felsorolása napestig folytatható a St. Andrea kapcsán. Most azonban 6 teljesen eltérő, de számomra viszonylag reprezentatív és kedves boron keresztül szeretném bemutatni, miért olyan jó az, amit Lőrincz György képvisel.

1. St. Andrea@Napbor 2007.

A Nap és a sárga címke tette híressé ezt a bort, melyről rengeteg megoszló véleményt hallani...sok jót, de nem csak jókat. Egy igen ellentmondásos tétel, melyben a címke alapján várt üdeség helyett önjelölt bordetektívek kissé túlzott fahasználatot találtak.
Ez legyen a legnagyobb bűne egy bornak! A fajták sorában a Pinot blanc, a hárslevelű és a Chardonnay határozza meg a rendkívül kedves, csiklandozó, virágos illatokat. Jólesően húsos bor, melyben a fa tényleg érezhető valamelyest, de az ízt lezáró olaszrizlinges kesernye az igazán domináns a végső érzet kialakításában. Kiki döntse el maga, milyennek látja.
Sajtos/tejszínes/gombás, szárnyas ételekhez vagy tengeriherkentyűk mellé kiválóan párosítható. Sokrétűen beilleszthetjük fogásaink közé – kesudióval, curryvel, kacsával, libával, vad szárnyasokkal, tenger gyümölcseivel, tejszínes-gombás csirkehússal, homárral, nyelvhallal- a legtöbb hallal mind-mind jól harmonizál.

2. St. Andrea@Ferenchegy Chardonnay 2007.**

Lőrincz György dűlős borai közül évről-évre az egyik legszebb tétel. Igényesen elkészített, intelligens, igaz chardonnay, melynek már a bevezetőben említett, nagy sikerű és tanítani való 2005-ös, a szintén megbízható, de mára kissé öregedő 2006-os évjárata után itt van a 2007-es is. 5 éves ültetvény. Chardonnaytól szokatlan, érdekes, késői szüretes illat fogad minket, melyhez az elmaradhatatlan, fajtát meghatározó reszelt almás, krémes jegyek párosulnak, de egyáltalán nem túlzóan parfümös mértékben. A 10 hónapos fahordós érlelés férfias teltséget, kerekséget adott a bornak. A St. Andrea fehérek legnagyobb tamádasi felületét a fahasználat adta kezdettől fogva. Valóban vitatható, melyik borban mennyire harmonizál a tölgy a többi ízzel (nekem pl a Napborban például kicsit sok volt, de a Ferenchegyben még épp elviselhető). A vaniliás, bársonyosan vajas ízek üde, kissé buborékos gyümölcsösséggel egészülnek ki a szájban.
Ne igyuk nagyon hidegen, de a 14-es alkohol miatt 14 °C-nál melegebb állapotban se.

3. St. Andrea@Áldás Egri Bikavér 2006.**

a jó bikavér definíciója

Egy igazán szép bikavér, St. Andrea módra, melyre büszkék is lehetünk és bátran ajánlhatjuk külföldi vagy épp honi ismerőseinknek, akik még mindig abban a múlt századi, poros hiszemben élnek, hogy bikavér után nem érdemes nyúlni a (sarki?) boltok polcain, mert az mindig fanyar, karcos, nehezen iható bor.
Ez a St. Andrea tétel is épp úgy a helyén van, akár a legtöbb. Igazi élmény. Szinte behízelgő stílus. Káprázatos, végtelen mélységű szín. Melengető illatok. Gyöngéd, elegáns, letisztult, sima, már-már (bikavértől idegen módon) lágy; de nem csupán egy bikavérhez képest, hanem egy vörösborhoz képest is. Bársonyos savak, simogató zamatok, áradó gyümölcsösség és kedvesség minden cseppjében, amiért vélhetően a bor gerincét adó Merlot tehető felelőssé.
Érdemes kipróbálni (különleges alkalmakkor, ünnepekkor) az Áldást. Mérföldkőnek tekinthejük az alap bikavér történelmében, egy fontos lépcsőfokon áll ennek a magyar cuvéenek az újra gondolásában. Telitalálat.
Borjúsült, kacsasült, rostos sült marhahúsok, de még az ellentmondásosnak látszó tonhal mellett is jól elképzelhetö.

4. St. Andrea@A kutyafáját 2007/I.*

Szép szín, kedves illat, még kedvesebb íz, verhetetlen árért.
Bárkinek jó lehet ez a bor, bármilyen alkalomból.
Lőrincz Gyuri nem a Merengéshez, nem Áldásképp szánta ezt a bort, nem is egy Önmagát író történetnek, csak annyit mondott: „A kutyafáját, de jó dolog sült ki ebből az érdekes házasításból”.
Benne sok izgalmas fajta (pl Turán, Alibernet), de a zöme akkor is Pinot noir, amitől jól iható, könnyed, gyümölcsös, lányok számára is kellemes lesz ez a bor, ami azért az árnyalt egri jelleget is magában hordozza szépen. Számomra a St.Andrea egyre inkább egy kedveskedő, gyöngéd magyarországi Burgundia élethű megformálója.
Semmi különös, magyaráznivaló sallang. Egyszerű, de szeretnivaló. Egy kötetlen vacsorához vagy egy jó, baráti beszélgetéshez is optimális. (Mármint a Kutyafáját-nak ez volt az első verziója, mely ezzel a leírással került be a jegyzetfüzetembe. Ez 2009 elejéig volt forgalomban, utána kicsit más cimkével és kékfrankos alapú házasításként adták ki újra a 2007-es évjáratot, mely kissé imázsrombolóra sikerült a pinot-os, turános, alibernetes alapverzióhoz képest, és messze alulmúlta annak kedvességét, minden báját...szomorú folytatás egy nagy reményű egri cuvée-hez.)

5. St. Andrea@Tóbérc Kékfrankos 2007.**

egy érzékeny kékfrankos

Igazán különleges, eredeti megfogalmazása az egri kékfrankosnak. Az indok és a válasz kicsit már mindig ugyanaz és csak ennyi: Lőrincz György. Ez itt éppen nem a „fura nevek”-széria tagja, hanem a St. Andrea másik vesszőparipájának, a dűlőszelektált tételek sorát erősíti. A gyümölcs Egerszólát és Egerszalók hátárából a szép fekvésű Tóbérc szőlőjéből származik, melyet az ország egyik legjobb kékfrankos-termő területeként jegyeznek lassan.
Egészen gyönyörű, egy kifejezetten elegáns kékfrankos (ami szerintem nem gyakori e fajta esetében). Illatában is, ízében is lágyabb, húsosabb (szinte sonkás), mint bármely eddigi kékfrankos, amit volt szerencsém kóstolni. Szinte köszönőviszonyban sincs a melengetően fűszeres szekszárdi kékfrankosokkal vagy a tanninosabb villányiakkal és zárkózottan ásványos, hűvös soproniakkal, melyeket már unalomig ismételtek, és már messziről kiszúrjuk őket (mert bár szépek, jók, nem lehet beléjük kötni, csak...kicsit egyformák). Ez itt egészen más képet mutat. Kóstolva hihetetlenül izgalmas, kifinomult bort kapunk, buja, markáns testtel, ami betölti mindenünket. Nálam nagyon betalált az egri tóbérc. Igazi élmény.

6. St. Andrea@Merengö bikavér superior 2006.***

Karácsonyi ajándékként kaptam 2008 decemberében, egykori kollégámtól, Csocsótól, és utána elvittem Marcihoz, Szilveszterezéshez, de végül úgy döntöttünk, egy évet pihentetjük, mert „van benne annyi...”, úgyhogy 2010 elején vált esedékessé életünk első Merengőzése.
Rosszat eddig csak elfogult irigyektől, ellendrukkerektől hallottam...bár az is igaz, hogy jót is leginkább a szintén elfogult pártfogóktól. Mindez a legtöbb nagy presztizsű bornál teljesen természetes, de a Merengőt valahogy mindig egy sajátos aura veszi körül a társalgásban, valahogy mindenki valamiféle tisztelettel beszél erről a borról. Már a sokadik évjárat. Az első Merengő (talán 2002-ben?) tulajdonképpen nem is bikavér volt, hanem egy Cabernet Franc válogatás, később valóban több fajtából házasították. Szídták majd fejlődése után fényezték a 2005-ös verzióját. Aztán a 2006-osnál köszörülte a nép a nyelvét a termőhely kérdéskörön, meg, hogy az eddigiek után ez már nem is Merengő (biztos Merengo)...de lássuk, a 2006 méltó-e 2 év bezártság után a finálénkhoz!
Fele kékfrankos, 20-20 % syrah és merlot, valamint 10 % cabernet franc. Mitagadás, nagyon izgalmas az összetétel. Összesen 14 hónapot szunnyadt tölgyfahordóban, majd kb. 20.000-et palackoztak belőle, ami azért egy csúcsborhoz mérten nem mondható szolíd számnak.
Tökéletes a dugó, de egy ilyen borhoz nyilván nem választ Lőrincz György se átlagdugót, hisz hosszú, fényes karriert szánt csúcsborának. A bor egészen mély bordóra színezte a legalsó 1 mm-t. Illata: kékfrankos. Egyértelműen ez a fajta vezeti az aromákat minden (számomra nagyon) jellemző melegségével, édeskés fűszerességével, gyógyfüvességével (ánizs), és persze a St. Andrea megannyi bájosságával. Ízben tömör, vastag, hihetetlenül elegáns, lecsengése véget nem érő fekete csokoládés ízekbe torkollik aztán. Szép savszerkezet, csiszolt és kifinomult. Kevés kifejezőbb bor van, mely ennyire szépen integrálja magába az Egri Borvidék szépségeit, és külön öröm, hogy ezt úgy teszi, hogy fele részben egy hagyományos magyar fajta került bele. Nem sok burgundiai bort kóstoltam, de zamatosságban, eleganciában nem félnék versenyre kelni velük Lőrincz György Merengőjével. Felejthetetlen bor. Már itt a 2007-es változata is, sok szépet hallani arról is. Legközelebb....

X
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább