Mostanában édesapám vezetése alatt családilag átálltunk az ásványos fehérborokra. Tetszik, nem tetszik, nincs más. Nekem mondjuk, éppen tetszik. Tetszik, mert a magyar fehérborok (sőt talán a magyar borok…) színe-java tartozik az említett szegmensbe, ráadásul általában én válogathatom össze az ebédek-vacsorák kísérőit. Nos, ez alkalommal egy kiadós töltött káposzta-vacsora után nyitottuk az alább említett borokat és megnyugodva vettük tudomásul, hogy a testes somlóiak a paprikás-borsos, egyértelműen vörösbort kívánó ételek után is megállják a helyüket…mi az hogy…

Györgykovács Olaszrizling, 2007
Hiába figyel az ember, hiába olvas, hiába tudja, hogy mit lenne érdemes megkóstolni, számtalan dolog szab határt a kíváncsiságnak, és ezzel együtt a kóstolásokból eredő tanulásnak. A Györgykovács borok sokáig elkerültek (vagy én őket). Eleinte a pénztárcám volt sovány, aztán a baráti kör érdeklődése. Végül mikor elhatároztuk magunkat szomorúan nyugtáztuk, hogy a vakkóstolóba illesztett 2006-os Györgykovács olaszrizling valahol a hátsó harmadban végzett, és ez megismétlődött egy évvel később a 2007-essel is. Ezzel egy időre le is mondtam a Györgykovács borokról, nem tudván hogy én vagyok-e még éretlen ezekhez a borokhoz vagy a bormédia ver túl nagy port körülöttük…egy opcióval nem számoltam, ami mostanában egyre több helyen kerül a felszínre: ezek a borok éretlenek a fogyasztásra!
A Somlói Tavasz előtt kerültem újra kapcsolatba Györgykovács Imre boraival, a fent említett okból, miszerint édesapám kérlelhetetlenül a somlói bazalt felé vette az irányt, és hát, követtem…aztán hosszasan beszélgettünk Imre bácsival a kóstolón és abban egyet értettünk, ami miatt ezúttal nem fordultam el az ő boraitól: a 2009-esek sokkal jobban ihatók fiatalon, mint az előző évjáratok.
A 2007-es olaszrizling egyszer már kudarcot vallott, de mégis adtam neki még egy esélyt. Ez volt a legrégebbi kapható évjárat, és az olasz a kedvencem, hát miért ne. Talán engem igazol – gondoltam – hogy a Bortársaság pár héttel a vásárlásom után 2900Ft-ról 5500Ft-ra vitte fel az említett bor árát. Előbbi árért kapitális best buy, utóbbit is megéri.
Ezzel a borral kezdtünk. Én nem tudom mit csinál a termelő a boraival, de mosel-i rizlingeket megszégyenítően tükrös tisztaságú minden Györgykovács bor. Ez is! Világos sárga szín, kristályos tisztaság és olajos mozgás.
Beleszagolva somlói fülledtség és a bazalt illata az első. Előbbire bátran rá lehet húzni az animális jelzőt, de az a fajtája kifejezetten elegáns és csábító. Gyümölcsök nagyon a háttérben mozognak, de eszembe is jutott a bor kóstolása közben hogy ez a kirobbanó gyümölcsösség, amit mostanság mindenben megveszekedetten keresünk, ez megint csak egy divat. Mint a barrique. Miért is kellene bele, ha így is tökéletes? Erősen figyelve leginkább trópusi gyümölcsök bukkannak fel, ananász, mangó és egy kis bodzaszörp. De ez a bor a KŐről szól, nincs mese.
Ízében is marad az erős ásványosság, lágy savak, kellemesen tüzes alkohol (13%), vagy inkább a bor egész karaktere a tüzes és végtelen zamatos utóíz, kis csersavas fanyarsággal. A korty közepén feltűnik az olaszrizlinges kesernye, pont jól, pont oda illik. Az ananászos, mangós jelleg kis pörkölt mogyoróval egészül ki a szájban, de a prímet a bazalt viszi kérlelhetetlenül, és ez nagyon jól van így.
Bizonyosan nem ittam még jobb somlóit, de fehérborból is kevés, ami megközelíti. És ez a bor még messze van attól, hogy temetni kelljen…az utolsó palackomat sokáig megőrzöm még! 8-9p

Kreinbacher Kőkonyha, 2008
Gyakorlatilag lehetetlen dolga volt a Kreinbachernek a Györgykovács után. Hiába öblögettünk, mostuk el a poharat az élmény annyira elevenen élt bennünk, hogy nem tudtuk kitörölni. De becsületesen helyt állt a Kőkonyha, igaz talán többet vár az ember 5000Ft-ért és tudva, hogy ez a pince csúcsbora.
Színe picit sötétebb, hasonlóan olajosan kering a pohárban. Tiszta, tiszta, de a Györgykovács az kristálytiszta…
Illatában élénkebben jönnek a gyümölcsök, de túlzás lenne azt állítani, hogy tolakodóan gyümölcsös. Bodza-vezérelt virágillat és vaníliás hordó jelenik meg a kötelező ásványosság mellett, ami kevésbé erőteljes, mint az előző bornál (ezalatt az is értendő, hogy a Kőkonyha kevésbé animális, de a Györgykovács sem volt túlzóan az!).
Ízben szárazabb, kevésbé krémes, darabosabb (értsd: nem összeérett), szikárabb, mint a Györgykovács, holott az a kép élt bennem, hogy Györgykovács Imre borai a végtelen szikárságuk miatt nehezen érthetőek. Ízében viszont még kevesebb a gyümölcs, mint illatában és, mint a Györgykovács olaszban. Kevesebb a tűz benne (pedig 14-es a szesz), de több a kesernye és a tannin. Idővel lágyul, simul, de az utóíze már a kezdetekkor is kifejezetten hosszú. Alapvetően ez a bor is a kőről szól. 7p

Aki kompromisszumképes, alapvetően kíváncsiság-vezérelt borkedvelő bármelyiket kipróbálhatja, nagy élmény lesz, aki viszont annyira kétségbeesve keresi az élénk gyümölcsösséget, mint egy bő évtizede a vaníliás barikot (ami kifejezetten finom a maga helyén, ma éppúgy, mint tíz éve) az tegyen le róluk. A bor értékét nem a divat határozza meg. A borét sem! A divat más ma, mint tegnap volt és más lesz holnap is, ezek a borok, évtizedeken át ugyanazt az értéket képviselik. És ez komoly érték!