x

Ripka Gergely

Demeter Zoltán szavait kóstolni Tokajban***

tokaji hétvége #3

(2011. február 13, 10.00, Tokaj)
Izgalmasan írta az élet tokaji hétvégénk dramaturgiáját. Szombaton két nagybirtokot tekinthettünk meg, melyek együttvéve több mint 150 hektárosak, vasárnap viszont területre kisebb (7, illetve 6 ha-os), de legalább olyan magas színvonalon működő két borászathoz látogattunk el. Az a végkövetkeztetés jött ki nekem a végére, hogy aki szeretne megismerkedni Tokaj legigazabb értékeivel, annak Szepsy István legyen az alfa, az első lépcsőfok (az örök mérce); ám mégis valahol ott zárul be ez a kör, ahol a borászat maga a folyamatosan tovább és tovább gondolt ideológiák vegykonyhája is egyben.
Demeter Zoltán
hoz természetesen szintén mindenképp el akartam jutni (legalább) egyszer személyesen. Így a látogatás után szeretném azt remélni, nem egyszeri élménynek kell lennie ennek. Sokkal bensőségesebb, meghittebb volt a nála eltöltött néhány óra...amik az ő monológjai mellett másodperceknek tűntek, mégis felért egy Tokajt körüljáró, több évtizedet bemutató történelem órával. Egyik helyen sem volt átlagos a fogadtatás, de ő azonnal sokkal személyesebbé, közvetlenebbé, meghittebbé próbálta tenni az egészet. A lehető legkivételesebb, legkomplettebb borélmény. (Próbálom nem lelőni a poénokat előre...aki őszintén szeretne eljutni hozzá, vegye föl vele a kapcsolatot időpont ügyében. Személyesen sokkal egyértelműbb minden.)

Hosszú ideig nem került elő bor sem, kötetlen ismerkedéssel indítottunk (igaz, interjúról is szó volt az e-mailes egyeztetéskor, de semmi nem vitt rá, - meg egyébként is ki vagyok én - hogy kérdésekkel törjem meg egy ragyogó elme gondolatainak szárnyalását). Elmondtuk, kik vagyunk, mit csinálunk, hogy ő is kialakíthassa a megfelelő szövegkörnyezetet, amivel a filozófiáját, üzeneteit fölvázolhatja. Mindettől egész más komfortérzete támad nála egy vendégnek (pl. volt köztünk építész is, ezért mesélt nekünk Tokajnak és a borászatnak ezen aspektusairól is stb). A maga különleges módján kezdett aztán beszélni, egy átlag ember számára hirtelen szédítő mélységeket érintve. Tőle minden triviális, nála minden elem olyan egyszerűen összefügg az életben; mégis mikor így alábukik a dolgok legmélyére, nehéz mellette egyenrangú beszélgető partnernek lenni. Azt hiszem mindannyian sok fontos dolgot hallottunk, szívtunk magunkba. Hihetetlen, hogy mennyire egységében, s mégis részleteiben látja a világot, s benne magát és a többi embert...vagy (farkasok közt) az alkotni akaró embert. A tárgyak, melyekkel az évszázados műemlék épületben körülveszi magát is mind ezekről az értékekről mesélnek, s bizonyítják, hogy ez az ember egyensúlyban van önmagával. Persze hangsúlyozza, hogy a tisztán látni képes ember ismérve, hogy nem sajnálja az időt és nem fél: hosszú utat járt be szerte a világban is (és hegyalján is: Hétszőlő, Degenfeld, Királyudvar), de ahol megfordult, ott kézzel fogható vagy szellemi értékek formájában biztos vagyok benne, hogy mindenütt maradandó nyomokat hagyott az őt követőknek.
A mélységek érintése mellett ugyanakkor talán még fontosabb, hogy ő talán a legközérthetőbben kommunikáló borász is, akivel eddig beszélgetni volt szerencsém. Kimondja, hogy az elmúlt 20 év nem volt gyerekjáték, s óriási eredményeket, változásokat hozott Tokajban; kifejti világosan, hogy mire van szüksége a borvidéknek (hazai borászatnak – Borászok 12 pontja, melyről személyesen Orbán Viktorral is tárgyalt, de még fontosabb cél, hogy a későbbi borász generációk útravalóként magukénak érezzék ezt a 12 gondolatot). Világosan, áttekinthetően leírja, hogy ő maga milyen 4 bortípusra építi borászata  stílusának, üzeneteinek pilléreit. Emellett persze a kísérletek is folyamatosan szerepet kapnak.
Maga a mesterműhely (nem tudom kifejezőbb szóval illetni Demeter Zoltán feldolgozóját) igazi alkotóterem, ahol valóban művek komponálása folyik (nem lövöm le a poént, nem részletezném a fölújított műemlék ház ezen részét...látni kell. Engem azonnal megfogott, beszippantott a hangulata, már csak amiatt is...amit egyébként sejtettem...s talán elárulhatom: a zene is fontos szereplő a történetben). Hamarosan egyébként elkészül egy modern, mégis Demeter Zoltánra jellemző kifinomultsággal és rusztikus hangulattal vegyes kóstolóhelyiség is, ami korlátozott létszámú közösségek számára a lehető legméltóbb zarándokhellyé válhat a későbbiekben. Egy igazi kulturális oázis (lesz) Tokajban az általa kialakított környezet, szemlélet, atmoszféra, mely messze túlmutat rég a kiváló borokon. Minden kőnek, téglának, minden szónak, mozdulatnak s persze bornak is érezni lehetett, hogy mekkora súlya van, hisz a két kezével, saját erejéből, kitartásából alkotta meg mindezt (mégha olykor 1 Ft-ból 3-at kellett, hogy csináljon, máskülönben egyszerűen vége).
8 bort kóstoltunk meg végül (sajnos az idő nagyon hamar elfogyott az eszmefuttatások közepette, de én nem bántam). Egy részét a régebbieknek mondjuk már ismertem, a 2008-as Főbor most is tündökölt, hozta a korábban értékelt minőséget most is (a régebben soknak tartott sav most már teljesen beépült, egyáltalán nem éreztem túlzónak). Lesz egyébként Főbor 2010-ből is (szép muskotályos, friss, szinte mustosan primőr oldalát mutatta egyelőre), ahogy - a borász szerint nem is akármilyen - Szerelmi Hárs 2010 is formálódik már. Nagyon biztatóan fejlődnek mindketten 1-1 (!) hordóban. Alapanyagban nem bővelkedett tehát Demeter Zoltán sem. Újdonság kicsit a Szentesi Józsefnél már korábbról érlelődő, tradicionális erjesztésű pezsgő, melynek 2010-ből is lesz folytatása. Demeter Zoltán fontosnak tartja, hogy minden borvidéknek meglegyen a Champagne színvonalú pezsgője, mert etéren is van még bőven lemaradásunk. Az ehhez készülő 2010-es, friss, roppanó savú alapbor nem hagyott bennünk kétséget komoly szándékai felől. Az egyre szebben mélyülő (de nálam a 2008-ast utol továbbra sem érő) reduktív, 2009-es Veres Furmint után 2009-es és 2008-as Szerelmi***-vel folytattuk az ismerkedést. Egy kissé sajnos túl hidegnek és tartózkodónak éreztem mindegyiküket, és persze túlontúl fiataloknak, még zabolátlanoknak is. Több idő kellett volna, hogy kinyíljanak, teljes spektrumukban megérthessem őket. (De mindhárom tétel nagyon fiatal még.) A 2008-asnál megint csak lehetett látni a fajta maradékcukorral kiegészülő bájosságát, megtámogatva a löszös termőhely szépen rímelő jegyeivel. Egyébként 2009-től üvegdugót kap minden dűlős, száraz bor. Úgy látszik, minden tekintetben bevált ez a rendhagyó zárási mód (bár nem olcsó megoldás). Megemlítettem, hogy számomra megrendítő (masszívan 9 pont fölötti) élményt jelentett a 12 napig héjon tartott 2008-as Furmint***. Ezért a kedvemért előkerült belőle is egy palack. És valóban nem hazudtolta meg magát ezúttal sem. Sőt talán nem hibbantam meg a 3 csillagos értékeléssel sem szeptemberben. - Hasonló orgánumnak éreztem, mint előző nap a 2007-es Szent Tamást. Hideg volt ő is, de később előbújtak szépen a korábban is tapasztalt, hihetetlen mély, káprázatosan barackos, késői szüretes jegyek, melyek bizonyára a héjból szabadultak ki a borba. Sűrű, vastag (talán egyesek számára túl direkt), de sokat ígérő bor, melyet a borász egyelőre olyannak él meg, mintha egy klisészerű hollywoodi filmjelenetben zuhanna, a közeledve egyre csak kavargó mélységbe, ami nem tudni, hova is vezet (reméljük egy még szebb helyre, én most is úgy éreztem,  igen hosszú út várhat rá). Azt is elmondta, hogy igazából ilyen jellegűek lehettek a mai borok ősei is. Forgalmi tétel lesz, ’12 nap együtt’ név alatt e limitált tételből! A sort a már említett 2008-as Főbor*** koronázta meg, mely úgy éreztem, elérte sav-cukor-struktúra szerinti egyensúlyi állapotát. Közel 200-as cukra ellenére messze nem nehéz édes bor, de mégis intelligens és finoman gazdag. Tökéletes alternatívája lehet késői szüretnek, de még aszúnak is. (Sajnos a 6 puttonyosra nem maradt időnk.)
Mielőtt el kellett köszönnünk kora délután, röviden megpróbálva összefoglalva a lényeget, annyit mondtam Zolinak, hogy „óriási élmény volt vele személyesen kóstolni”. Mire ő a maga sajátos, realista módján vont kérdőre, hogy ezt máris ilyen merészen kijelentem, hogy „óriási élmény, még mielőtt egyáltalán lecsapódtak volna az infók...?” Dehát tudtam: az volt. Ez az igazi 10 pontos/100 pontos/5 csillagos, valóban felejthetetlen borélmény. Az első pillanattól megindító volt,Demeter Zoltán bizalmát élvezni, betekintést nyerni a kulisszák mögé, a borok mögé, meglátni a borász mindennapjaiból, a folyamatokból, küzdelmeiből egy kicsi, de mégis átfogó szeletet. Hiszen egész másképp folynak egy 7 hektáros birtok mindennapjai egy 50-100 hektáros nagybirtokhoz képest, és azon a szélsőséges szinten, amelyen Demeter Zoltán űzi szakmáját, ott mindez legalább annyira kemény munka. Ahogy ő mondja: Magyarországon a maximalizmus betegségnek tekinthető (a kommerszségbe, egyhangúságba való beletörődés folyamatos árja ellen való evezés ez). Mostanra azonban már egyedülálló sikerek igazolják eredményeit Angliában, Svédországban, hamarosan talán Franciaországban... Olyan keveseknek sikerül ez, de kinek sikerülne, ha nem neki...(?).

X
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább