x

Ripka Gergely

Tokaji Furmint-klasszikusok

A furmintról, őszintén

Mennyi, de mennyi minden történik mostanában, ami megint csak Tokajjal kapcsolatos, vagyis inkább neki köszönhető. Épp csak pár napja értünk haza a borvidékről (mely kapcsán készül egy egész bejegyzés-ciklus). S rögvest arra jöttünk vissza, hogy itt a fővárosban februárban minden a borvidék fő fajtájáról, a furmintról szól. Ennek kapcsán talán a legkomolyabb rendezvényt Kató András és csapata hozta tető alá, a Terroir Clubbal. Nem csupán hétköznapi furmintokat vonultattak föl, hanem mellettük gigantikus óriásokat is előszedtek, akik azóta a száraz tokaji iskola legendás sarokkövei, mérfölkövei, viszonyítási pontjai lettek az elmúlt fontos évtized alatt. Akinek netán kétségei lennének afelől, hogy a furmint jó eséllyel a világ egyik legsokoldalúbb, legszínpompásabb fehér szőlő fajtája (szárazban, édesben is), javaslom, - akár szép fokozatosan - ismerkedjen meg az alábbi tételek még fellelhető darabjaival!

...szép fokozatosan, hisz egyértelmű, hogy a furmint az a fajta, amihez le kell lassítani, meg kell állni egy kicsit, ki kell kapcsolni a robogó hétköznapokból, s kettesben kell maradni nagyszerűségével (ahogy egy jó szivarral, idős whiskyvel vagy XO Cognac-kal is). Egy Bott Csontost vagy egy Szepsy Úrágyát nem lehet futtában megérteni, rá kell szánni minden figyelmünket, receptorunkat, hogy befogadhassuk szépségük teljes spektrumát. (Tulajdonképpen, egy ilyen szintűklasszikusokat fölvonultató bemutató legtöbb darabjának célszerűbb lenne külön-külön bejegyzést szánnom.)
Királyudvar Úrágya 2000, Szepsy Szent Tamás 2003, és egy rejtélyes Demeter Zoltán szűretlen 2003, Istenem, csupa olyan monumentális darab, amik kultikus magyar fehérborokká lettek és méltó előfutárai, bizonyítékai a fajtában rejlő hihetetlen lehetőségeknek, távlatoknak! Van köztük olyan is, melyeket szinte teljes egészében gyűjtők vásárolták föl, eldugott borblogos posztok dicsérik őket a szerencsés, hozzáférő, hozzáértők tolmácsolásában. Lenyűgöző és szerencsés érzés volt részesülni ezekből az elképesztő borjelenségekből, melyek fogalommá váltak a hazai borértők olvasatában. A parádésan fölépített borsor számomra pedig igaz, hiteles bizonyítéka annak, miért erre a fajtára építik bástyáikat a borvidék borászai.

Bott Teleki 2008.*
2009-es száraz furmintok nem szerepeltek a sorban; 2008-al indult a kronológiai áttekintés. A Bott pince borait még eddig nem sikerült mélységeiben megismernem. Egy korábbi évjáratú alap furmintjukkal futólag már találkoztam. Laza, finom belövőbor volt (jegyzet nem született róla akkor).
Érett, krémes illat, határozott vajassággal, majd üdébb almával. Szép és kedves, később a dió és a magvak is előkerülnek. Feszes a korty, szépen strukturált, komoly furmintnak éreztem. 7
(Volt egy hozzászóló, aki nehezményezte a 2008-as borok kissé horzsoló savait, és azt mondta „Kövezzetek meg, de a borászoknak is kéne valamit tenniük, hogy ezeket a savakat ilyenkor visszafogják.” Nem értettem egyet ezzel a fölvetéssel. Egyrészt ez egy évjárati jegy. Ha azt vesszük, 2008 savai szinte üdítenek 2006, de pláne 2007 szétégett savai után. Másrészt nem hinném, hogy ezen tokaji borászainkon múlna ez a paraméter, sőt nem véletlenül nem érzik szükségét a beavatkozásoknak...akinek ez nem tetszik, vegyen 2007-es bort, de ételek mellett a 2008-as borok szép savaira például kifejezetten szükség van. Tökéletes évjárat pedig nincs.)

Bott Csontos 2008.*
A Csontosokat az értő furmintozóknak talán nem kell bemutatni. Kult dűlős száraz tokaji, számos remek évjárattal a háta mögött.
Vakon kóstoltuk évjáratonként, hármasával a borokat. Ebben a blokkban mindkét Bott bor hasonló felépítést mutatott, szerintem lehetett érezni, hogy azonos kezek munkája. A Csontos persze jóval teltebb. Elsőre termálvíz, majd édes parfüm illatozik a pohárból. Majd szinte burgundias, Chardonnay-s krémességgel támadta az érzékszerveket. Hosszú bor, sokrétű, sűrű, kissé fülledt/gejl és tömör, de mindez fiatalságából származik. Az idő jót fog neki tenni, most még a kevesebb több lenne. A Teleki őszinte frissessége megnyerőbb nekem most. 6+ (de közel a 7)

Demeter ZoltánKakas 2008.*
Hozzá viszont már volt szerencsém. A 8-as évjáratbemutatón őt sikerült a legkevésbé befogadnom az évjárat s a borász dűlős szárazborai közül. Illata tetszett, ízben viszont úgy éreztem, túl szigorú volt hozzám...vagy én hozzá?. Demeter Zoltán nem felületes ember, ahogy ő mondja: „A Nem szeretem, nem ismerem, nem tudom azonos fogalmak!”. Hát akkor nézzük újra....
Büszke voltam rá, hogy vakon is lehetett érezni a három 8-as bor közt, hogy ő a Demeter, a borász határozott stílusjegyeivel (így a hétvégi látogatás után persze könnyen beszélek). Orrban ő is kicsit fülledt, vajas, de mellette szikár ásványok, kövek mélysége érződik, mérhetetlenül elegáns módon (nem volt nehéz ráismerni). Savai mindent visznek, vezetik a kortyot, de hosszú, kissé kesernyés íze, enyhe alkoholossága komollyá is teszi, elválasztotta őt struktúrában a többi 8-as Furminttól. Sokat változott/fejlődött egy év alatt. 7+

Bott Teleki 2006.*
2007 valamiért kimaradt a száraz sorból. A 6-os évre országszerte szívesen emlékeznek vissza borászaink. Igazi emblematikus, új fejezet a száraz tokajiak értelmezésében, kíváncsian vártam, meddig jutottak több mint 4 év után ezek az egyébként is izgalmas, letisztult képű borok.
Édeskés, almás, alkoholos/likőrös desszert illatú bor. Maradékcukra világossá, közérthetővé teszi. Szájban ez a bor egyértelműen félszáraz. A cukor egyúttal fed is, sokat. Ízben az almás vonal is szépen folytatódik. Kecses, nőies karakter. 6+

Demeter ZoltánLapis 2006.**
A Lapis-dűlő egyértelmű főszereplője volt e sornak. Egy klasszis száraz bor volt ehhez a bevezető (a Királyudvar édesei előtt); egyben Demeter Zoltán legmagasabbra pozicionált dűlő szelektált bora e fajtából. A 8-as kedvessége, koncentrációja már kétszer is ámulatba ejtett, a 7-es szikár ásványaitól bontása előtt kicsit több kényeztetést vártam (25. születésnapomon), de így is le tudott nyűgözni eleganciájával. Annyit tudtam előre a 6-os Demeter borokról, hogy relatíve magas alkohollal, (talán túl?) magas beltartalommal, töménységgel, tagadhatatlan hordós jegyekkel rendelkeznek (az évjárat Szerelmi Hárslevelűje az első olyan élményem volt a borász munkásságából, melyet ebben az életben nem nagyon fogok elfelejetni).
Töményen barackos, behízelgő gyümölcsök remek illata, naranccsal, mangóval. Az összes furmint közt a legerősebb, legintenzívebb illat az övé! Kifejezetten száraz érzet, ásványokkal, kicsit rövid, szikár ízmaradékkal, filigrán jelleg, de jól kiművelt bor. (A 6-os boroknál zavarodtam meg kissé a vakszakaszban, elsőre őt hittem Szepsy Úrágyának). 7+

Szepsy IstvánÚrágya 2006.**
Emlékszünk, Szepsy dűlős borai is új szintre léptek 2006-ban. Még nagyon rég, évekkel ezelőtt Szepsy Istvánnal (az első sorsfordító találkozáskor) kóstoltam ezt a bort. Bizonyára én voltam még éretlen, hogy felfogjam ennek a tételnek a zsenialitását (az elképesztő 7-es Nyúlászó, 7-es Szent Tamás mellett elhalványultak egyébként megnyerő, kedves vonásai). Itt volt a lehetőség 2 év után (talán utoljára), hogy fölismerjem nagyszerűségét.
Kukorica, édeskés illatok, leginkább szokfisztikált aroma (mindebből érett Demeter bornak tippeltem). Vastagabb, valamivel teltebb, elsőre gazdagabb a másik kettő 2006-osnál, viszont az idő nem tesz jót neki.... Fárad, tompul az illat a levegőn, így fél pontot veszített nálam pár perc leforgása alatt (egyesek káposztás, oxidált, öregedő jegyeket vettek észre, én azért öregedő bornak sem mondanám). 7+

Demeter ZoltánFurmint Szűretlen 2003.
Úgy hallottam, Demeter Zoltán 2003-as borai (a főbor kivételével), szinte csakis a gyűjtőkhöz jutottak el. Ismételve kicsit magamat: az egyedüli évjárat, melyet 10-ből 10-esre értékelt a borász. Szepsy István azonos évjáratú borai megkerülhetetlen viszonyítási pontokká váltak, izgatottan vártam, mit hozott ki limitált boraiban Demeter Zoltán e nagy évjáratból.
A 2003-as borokat szintén sikerült fölismerni vakon, mégis kicsit csalódtam most ebben a Demeter borban (csak én). Már illatban sem tudtam hova tenni, volt benne egy határozott gumis, (engem) lufira emlékeztető aroma, termálvízzel, melyet egyszerűen nem tudtam értelmezni, de kellemesnek sem mondanám. Húzós, tömény ásványai is vannak persze mellette, kesernyés, sós ízmaradékkal. Markáns, összetett bor, de nem éreztem erősnek, nem éreztem talán olyan tartalékokat. Nálam most keresgélte egyensúlyait (aki ott volt vagy kóstolta és másképp érezte, mindenképp vitatkozzon velem alább). Sajnálatos 6+

Oremus Mandolás Furmint 2003.**
Az Oremus Mandolásai ugyancsak a száraz tokajiak egyik első fontos prototípusai voltak, melyek hamar átestek a letisztulás szükségszerű folyamatain, s mára szintén eljutottak a (borász és a fogyasztók) kívánalmainak közvetlen közelébe (különösen a 2005, 2006-os évjárattal). Jóval tovább érleli őket Bacsó András, mint a legtöbb borász, sok palack készül belőle, ezeknek is köszönhető, hogy a 2003-as Mandolás még 2011-ben is kapható a kereskedőnél (méghozzá nem is csillagászati árban). A rossz nyelvek azt mondták, túljutott fejlődési görbéjének csúcsán (most a tökéletes körülmények közt tárolt palack nem titkolhat el semmit). 7 év valóban nagy idő, de bevallom ez az első találkozásom a Mandolással.
Egyedüli burgundi palackként nem nagyon tagadhatta le kilétét a fólia alatt sem. Illatában eleinte pörkölt újfa, vajas, krémes hízelgés gejl aromái, de később telt, egyértelműen aszús barackosság bukik a felszínre és tartja is magát sokáig. Én szeretem az ilyen illatot egy száraz fehérborban. Nagyon szép bor, életteli savakkal, kifejezetten szép mineralitással kiegészülve. A hozzáértők mondták, hogy öregszik, és nem sok van hátra neki, de jelen állapotában nekem ez a bor tetszett, sőt meglepett vakon. Vakartam a fejemet, hisz két nem akármilyen bor után kóstoltam, de én magam is meglepődtem, mennyire bejön. Vitatható lehet, s biztos nem érezte így mindenki, de ennek a palacknak a bora nálam 8

Szepsy IstvánSzent Tamás 2003.***
És végül eljutottunk a kultikus magaslatokig. A 2003-as Szent Tamást a mai napig valóságos műremekként emlegetik a szerencsés borisszák. Az ásványos dűlőkarakteré a főszerep, a koncentráció és érlelési potenciál egyik megingathatatlan mintája, sőt definíciója, melynek rögtön első évjárata fogalommá lett. A 2000-es sikerek a borász szerint a véletlen művei...(akkor viszont lehet, hogy a Jóisten akarata mindez). Akárhogy is volt, 2003-ban már bizonyára kikristályosodott a mester fejében, mit is kell tennie a Szent Tamás-dűlő termésével.
Krétás, majd kedvesebb, cukorkás illat, némi őszibarackkal, friss almával, végül Szepsys tűzkövességgel. Sokat változik kitöltés után, percek múlva linzeres, süteményes jelleg érződik a pohárból. Igen magas szerkezet. Kiváló ízek összjátéka, szép hosszú bor, sós ásványok díszítik, nagy és felejthetetlen fehérbor a csúcsa környékén. (Valahogy úgy érzem, az igazán nagy borokat nem kell, nem is lehet magyarázni, talán átadni sem lehet igazán hűen az élményt.) 8+

Királyudvar Úrágya 2000.***
Ekkor már végképp úgy éreztem, a szerencse fia vagyok, hogy ezekből a sziklaszilárd referencia-furmintokból részesülhetek. Nehéz lenne mindezt fokozni. A 2000-es év volt a száraz tokaji fajtaborok első igazi állomása (a szintén kimagasló '99-ben talán a kisebb termésmennyiség szabhatott gátat a kísérletezőkedvnek). Szepsy István saját birtokán, azonos dűlőből készült furmintja az a hosszú távfutó bor, melyet a legtöbb legenda és kultusz övez (100 euró környékén mozog egy palack, a borász maga hívott vissza palackokat, hogy nyomon követhesse borának  útjait), de nem sokkal kevesebb kitüntetett tiszteletnek örvend a Királyudvarnál készített Úrágya Furmintja (hisz ekkor még Demeter Zoltánnal közösen dolgoztak az Anthony Hwang által újraélesztett birtokon). Hasonlóan nagy siker azóta is töretlenül.
Innentől már nem volt vak a kóstolás, mindenről tudtuk, mi micsoda. Tükrös aranyszínű bor. Illatában kukoricás érettség (mindenek fölött), melegség, teltség, elemi erő, masszivitás. Hihetetlen magas szerkezet, még az eddigiekhez képest is. Sok ásvány, desszertboros töménység és barackosság (pont mint a számomra szintén idol 2007-es Szent Tamás vagy a 2008-as héjon tartott Demeter Zoltán furmintokban). Gyönyörű beltartalom (27,5-ös mustfokkal szüretelték). 15-ös alkoholja, 5,8-as maradékcukra alig érződik gyönyörű savai mellett. Hihetetlen, hogy hogyan találhatott ez a bor ilyen induló analitikai háttér mellett is ilyen szintű egyensúlyra, melyet több mint 10 éven át őriz töretlenül. Némi petrolosság és a kor határozott jegyei persze érződnek, itt is többen közbevetették, hogy lassan elindulhat lefelé a bor, de jelenlegi egyensúlya alapján nekem egyértelműen az este legszebb Furmintja ő. 9

Királyudvar Lapis Furmint 2009.*
Mintegy kikapcsolódásképp, lazább hangolású, édes furmintok következtek. A Királyudvar Lapisokkal már ugyancsak több ízben sikerült kellemes élményekhez jutnom. A 2010-es nyári bemutatón debütáló 2009-es Lapis Furmint fölöttébb megnyerő frissességgel bűvölt el, mely folytatja a 2008-as Lapis által járt utat.
Egész friss, szinte nem is furmintos illat. Fiatal rizlinget juttat eszembe primőr, zöldalmás, szinte reduktív üdesége. Szinte még szúr nagyon enyhe szénsavassága is, ami nekem bejön (talán márciusban kerül forgalomba). Savai enyhébbek a 2008-ashoz viszonyítva. Jól iható, fiatalos, friss édes bor botritiszes nehézségek nélkül. 7

Királyudvar Lapis Furmint 2008.*
Őt is rengeteget méltatták, elkerültük egymást eddig. Három részre oszthatjuk kronológiailag a Lapisokat: a 2000-es, 2002-es, 2003-as még félédes volt, a 2006-2007-esek félédes/édes határon egyensúlyoztak (~50 g/l), majd 2008-2009-ben már egyértelműen a magasabb cukortartalom felé vették az irányt (s ezek készítésében már sem Szepsy, sem Demeter Zoltán nem vett részt). 60 g/l-es a maradékcukra (tehát a korábbi évek Lapisainál magasabb, egyértelműen édesebb karakterrel). A birtok minden erejével keresi a dűlő legjobb megjelenítési formáját (botritisz nélkül, levélfelület alakításával stb), melyhez azt hiszem, a 8-as, 9-es borokkal jutottak a leginkább közel.
Kellemes, citrusos, életteli illat (a 9-es bor is ebbe az irányba halad majd vsz). Ismét erőteljes savak csípnek benne. Kiválóan itatja magát, üde, roppanó jellege miatt már fűszeresebb ételek mellett is remek lehet. (Ez a kor, ez a stílus, ez a hangolás nyerte el leginkább a tetszésemet a Királyudvar Lapis-dűlős borai közül) 7

Királyudvar Lapis Furmint 2007
Merőben más stílusú bor tehát, mint a 8-as, 9-es Lapisok. Alacsonyabb cukor (szinte félédes), amitől számomra már egy évvel ezelőtt is halványabbnak, áttetszőbbnek hatott.
Szép arányokkal rendelkező késői szüretes bor. Jó inni, majdnem pont olyan, mint a 2006-os bátyus. Kicsit több sav csodát művelne benne. 6+

Királyudvar Lapis Furmint 2006
A két nagy borász munkája még. A 7-esnél egy árnyalattal jobban tetszett korábban, szép, letisztult, évjáratra jellemző, sokoldalú eleganciáját szerettem. Nem nagyon édes, mégis határozott bor (amit sok hasonló érzetű borból hiányolunk néha).
Friss desszertboros illat így 4 év után is. Vitális citrusosság, teás jegyekkel kísérve. Szép egyensúlyú borok a 6-os, 7-es Lapisok, de valahogy továbbra sem az én világom (a későbbi évjáratok őszinte frissessége, magasabb szerkezete sokkal jobban tetszett). 6+

Királyudvar Lapis Furmint 2002.*
Ha minden igaz, a második évjárata volt a Lapisnak, a fent részletezett kronológia alapján tehát az „első generáció”-ból való. Hozzá sem volt ezidáig szerencsém (nehezen jövök ki a félédes borokkal, ezért kicsit tartottam is tőle). Mivel betették a sorba, gondolom, hogy vitálisabb állapotban van, mint a mára széthulló 2000-es előd. Gyanítom, hogy a 2002-es év izmos savainak köszönhető mindez (ami 2000-ben sajnos talán kevésbé állt fönn).
Egzotikus, kellemes gyógyszeresség, aszpirinesség árad ebből a borból, kivivel, licsivel, ananásszal. 26 g/l-es cukra mellett 6,3-as savai húznak rendesen! Az acidok viszik ennek a bornak a lendületét, mely markáns kesernyében zárul. Egyáltalán nem desszertboros jellegű ital (kis túlzással szinte száraz érzetű a lendületes savak miatt, pedig őt kóstoltuk elsőként a szárazak után), így ételek mellé is simán társítható bor, ne féljünk az ilyesmitől! 7

Demeter ZoltánFurmint késői szüret 2000.*
Végül egy igazi édes matuzsálem zárta az estét, - egyben ismerős darab, melyet legutóbbi karácsonykor bontottam az ünnepi asztalnál. Akkor is megütötte a csillaghoz szükséges mércét, viszont tény, hogy korát aligha tagadhatja le. Nem tudom, milyen koncepció alapján készült (hisz se nem főbor, se nem birtokbor...talán valahol a két műfaj közé tehetjük félúton, előbbi koncentrációját nem éri el, utóbbinál pedig azért sűrűbb anyag).
Az illat most is kissé bizonytalan: kukorica, (szarvas)gomba, majd szép barackosság bújik elő idővel a ködből. Mézes íze viszont remek, páratlan egyensúly és krémesség, hosszú ízzel. Kora tiszteletet parancsol. 7

Azért is volt hihetetlenül izgalmas ez az este, mert a borokon keresztül a Tokaj lényegét leginkább megjelenítő, kiváló borászok stílusának nüansznyi különbségeit, árnyalatbeli eltéréseit is sikerült bemérni a „műszerekkel”. Szepsy István, Demeter Zoltán, Királyudvar, Botték, Oremus....te jó ég!!...akárhogy is nézzük, a legnagyszerűbb hegyaljai pincék, de mégis mindegyikük más-más módon az.
Fel kell ismernie minden hazai (külföldi) borkedvelőnek, hogy Tokaj mennyi mindenről szól (botritisz, termőhely - dűlők és ásványok, furmint és hárslevelű, száraz és édes, aszú és szamorodni, maradék cukor és savak, technológiai sokféleség, évszázados hagyomány és új felismerések stb címszavak zakatoltak a fejemben - számban pedig jó sokáig az almás ízű savak - hazafelé sétálva). A kóstoló után nem volt semmilyen téren sem hiányérzetem, amit azért valljuk be, nem sok kóstolást követően érez az igaz borrajongó. Nem fájt, hogy csak mi ismerjük a furmint vagy épp Tokaj nagyságát, nem fájt, hogy kevés emberhez jutnak el ezek a borok, nem fájt, hogy kicsit kilátástalan a jövőkép, mert a borok szépsége, a furmintok emelkedett ünnepisége volt az igazolás mindenre. Nem jó, hogy folyamatosan csak a nyomában járunk Tokaj világhírnevének, de vigasztal a tudat, hogy egyszer biztosan meg is találjuk majd.

[Köszönet Kató Andrásnak és csapatának!]

X
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább