x

Ripka Gergely

Degenfeld @ Andante 2004.***

Amin nem fog az idő

Fontos bor számomra a 2004-es Andante Furmint. Az első nagy idolok egyike, legalábbis édesben egy nagyon régi viszonyítási pontom. Az első blogbejegyzéseim egyike is róla íródott egyben, nagyjából egy éve. Kevés nagy kedvencet kóstol vissza az ember úgy, hogy aztán az elvárásoknak másodszorra is maradéktalanul elégedett tud lenni. Nos ki gondolná, de az Andante 2004-es évjárata ilyen. Az általam ezidáig kóstolt 3 legédesebb borban biztos, hogy benne van. A sokat ismételt 236 g/l cukrot még kimondani is sok. Viszont az, hogy ez a late harvest bor ennek ellenére is leheletkönnyű tud lenni, s még 6 év után is képes friss gyümölcsösséggel elhalmozni, valósággal szó szerint kényeztetni minket, az bizony már maratoni teljesítmény, s a mai napig rejtély számomra, hogyan csinálja... Eleve inkább a fele ennyi cukrot tartalmazó édes tokajiakhoz vagyunk szokva; érthetetlen, hogy egy olyan gyengécske évben, mint 2004 (alacsonyabb puttonyszámú aszúk éve volt inkább), hogy tudott létrejönni ilyen szépséges és megingathatatlan egyensúlyú beltartalom. Rébusz az Andante tehát számomra, de a jó csillagzat alatt létrejött, jó bor még a legrosszabb körülmények között is életre kelhet (ez bíztasson minket 2010-ben is).

Még nővérem kapta tőlem ezt a bort 2008 karácsonyán. Azóta közel 2 évet pihengélt a spájzban (ahol bizony nem épp optimálisak a tárolási körülmények pl. július közepén), hogy aztán 2010 mindenszentek ünnepén kibontsuk együtt, szüleimmel egy asztalnál. Még 2009 elején ittam először Orsimmal, s akkor is lenyűgözött páratlan erényeivel (mármint a borra gondolok, elsősorban). Pár hónapra rá a 2007-estől is elaléltam; azt kicsit talán még letisztultabbnak, sokrétűbbnek éreztem. Újrakóstolva most mégis úgy látom, a 2004-es a nagyobb bor (avagy megkockáztatom: az egyik legjobb 2004-es magyar bor). Méghozzá nem azért, mert komplexebb vagy csiszoltabb lenne, mégcsak nem is a több cukor miatt. Egyrészt őt az idő most is igazolta, másrészt töretlen lendülete, finom üdesége egyértelműen méltatja. (Hogy a harmadik Andante épp melyik borász keze munkája volt, arra nem találtam bizonyító erejű infót...biztosan nem Demeter Zoltáné, de szerintem nem is Bárdos Saroltáé, talán Rakaczki?)
Színe emlékeim alapján sötét borostyános volt már 2 évvel korábban is, de most mintha egy árnyalattal még mélyebb lenne. Szinte sárgásbarnás borostyán, érzékelhetően oxidált jellegű, szemet gyönyörködtető nemességet sugároz. (Állaga nagyon sűrű, szinte mézes, a pohár faláról vagy az üvegből belemosódott, alig látható szilárd szennyeződések, csapdába esett szemcsék mozdulatlanul lebegnek bennerekedve.) Az egyértelműen szamorodnis illatban azonban rögtön tiszta mazsolás, kajszis, mézes diós és marcipánkrémes, süteményes báj jelentkezik kezdésként (nyoma sincs tompulásnak). Egy hét múlva (!) visszakóstolva szépsége töretlen. Benne a gyümölcsök veszik át a főszerepet: birs, narancs és kajszilekvár. Botritiszes és friss gyümölcsös aromái máig lehengerlőek és gyönyörködtetnek.
Ízben nem meglepő módon a végtelen édességé, a cukoré a domináns szerep, savai a háttérben korrigálnak csupán. Kiváló, struktúra, sűrű barackdzsem, aszalt gyümölcsök végtelen, egymásbafonódó sora (narancshéj, mazsola, barack, ananász), persze az kort jelző, palackos jegyek eleganciája is fölbukkan közben. Mégis az érett, de továbbra is friss gyümölcsök elképesztő összjátéka határozza meg a bort. Nem nehezül rá sem a test, sem az alkohol, sem a cukor, sem a sav, és ami a legfontosabb: az idő sem! Tökéletesen eleven vitalitás árad belőle, akárhonnan is nézzük... E 2004-es bor íze szinte olyan virgonc, még 1 hetes fölbontás után is, mintha hordómintát kóstolgatnék. Búcsúja szűnni nem akaró (óóó, és nem aszús töménységgel robban lenyelés után, hanem továbbra is főleg barackkal és persze mézzel simogat, legvégén körtével, hosszan), miközben sava egyáltalán nem metsző, nem kapar, ami olykor még a sokkal drágább late harvest cuvéek esetében (az én torkomnak például kifejezetten) zavaró tud lenni néha; – bár kétségtelen tény, hogy azok magasabb ívű komplexitását azért összességében az Andante nem éri el. Nem nagyzol, nem akar a legjobb lenni, mégis igazi egyéniséggé tudott válni, s emiatt nem tudnám sokkal kevesebbre értékelni a „nagyoknál”! Természetes maradékcukortartalma ellenére továbbra sem összetévesztendő a 6 puttonyosokkal. Ő érlelhetőségben inkább középtávfutó, s ez nálam semmit nem von le értékéből. Mindig mondom: ha hamarabb fölbontjuk több üdeséget, fiatal, lendületes gyümölcsösséget nyerünk, mintha ráerőltetnénk XX év fogságot, végül menthetetlen tompulást. Nem olyan hosszas érlelésre készült tehát, mint egy Ilona vagy egy Főbor, de fontos, hogy most, 6 évesen is csúcsközelben tudott maradni, olyannyira, hogy jelen állapotával ismét lenyűgözött. Nehéz lenne számokban kifejezni érdemeit. Valahol 9-en innen, mondjuk 8+

X
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább