x

Ripka Gergely

Légli Landord 06|07.

magyar chardonnay-origo

Alapavetően nem hiszek a világfajták hazai jelentőségében. Vörösek terén sem, de fehérek terén még úgy se. Nem hiszem, hogy egy magyar Chardonnay vagy Sauvignon Blanc - legyen akármilyen jó – bármiféle áttörést vagy komolyabb visszhangot keltene a hazai vagy pláne a nemzetközi boréletben. Még csak nem is kell Chablis-t vagy Sauternes-t inni, ha etalonra vágyunk... Hisz az alma azóta sokkal messzebb esett a fájától, és olyan új titánok, mint Chile vagy Ausztrália sokszor már most lesöpri az asztalról a legnívósabb óvilági mintákat is. Mégis időről-időre én is belebotlok egy-egy tehetséges hazai borász igazi különlegességébe, melyek mosolyra húzzák a számat és igazolják, hogy a sokat próbált világfajtákban az a jó, hogy mindig tudnak újat mutatni. Ezek bizonyítják, miért is nem kizárólag furmintokból, rizlingekből kell, hogy álljon a képlet. Ilyen nagy föleszmélés volt Takács Lajos édes Sauvignonja, és ilyen a Landord immár második kiadása is.

Alapavetően nem hiszek a világfajták hazai jelentőségében. Vörösek terén sem, de fehérek terén még úgy se. Nem hiszem, hogy egy magyar Chardonnay vagy Sauvignon Blanc - legyen akármilyen jó – bármiféle áttörést vagy komolyabb visszhangot keltene a hazai vagy pláne a nemzetközi boréletben. Még csak nem is kell Chablis-t vagy Sauternes-t inni, ha etalonra vágyunk... Hisz az alma azóta sokkal messzebb esett a fájától, és olyan új titánok, mint Chile vagy Ausztrália sokszor már most lesöpri az asztalról a legnívósabb óvilági mintákat is. Mégis időről-időre én is belebotlok egy-egy tehetséges hazai borász igazi különlegességébe, melyek mosolyra húzzák a számat és igazolják, hogy a sokat próbált világfajtákban az a jó, hogy mindig tudnak újat mutatni. Ezek bizonyítják, miért is nem kizárólag furmintokból, rizlingekből kell, hogy álljon a képlet. Ilyen nagy föleszmélés volt Takács Lajos édes Sauvignonja, és ilyen a Landord immár második kiadása is.
Már első évjárata óta igazi chardonnay-etalon hazánkban a Landord. Márpedig ezt kevés magyar bor mondhatja el magáról, hogy világfajta vonatkozásában ennyire erős lenne, és két év alatt így fölszívta volna magát a ranglétrán. Légli Ottón látszik, hogy teljes mértékben tisztában van ezzel, és úgy fest, teljes joggal lehet büszke nagy presztizsű csúcsborára. Azt 10x is meggondolom, melyik bort viszem a család színe elé az ünnepi asztalra. Ott hibának helye nincs. 2009 tavaszán a 2006-os bor egyértelmű sikert aratott. Így Szentestére, a hal mellé megkockáztattam a 07-es utódot, melyről még hangosabb ódákat zengenek a kortársak. Lássuk a tapasztalatokat időrendben.

Légli Landord 2006.*

Ez a bor már messze van azoktól a kedveskedő, reduktív Légli fehérektől. Még a jókedvű, napsárga címke is csupán álcázza azt a komoly, férfias erőt és struktúrát, amit ez a bor képvisel.

Ismerjük a nagy barrique Chardonnay-kat, de valahogy inkább érzékiek, burgundiasan gömbölyűek, krémesen lágyak, szelíden gyümölcsösek. A 2006-os Landord nem ilyen egyszerű eset.

Illatában azonnal, már indításkor a vad fás áromák hadával találjuk magunkat szemben, de ugyanakkor fajtajelleges chardonnays bukéja van a bornak, ami egyben nagyon kellemes is. Az íz rendkívül erőteljes és összetett, de nem lehetetlenség kibogozni eredetét, árnyalatait. A legerősebb ízérzetet a már említett kis tölgyfahordós érlelésből adódó fa zamata adja; emellé zárkózik fel második helyen a glicerines, alkoholos (14 v/v %) gigászi test, ami kellemes vaníliás, krémes chardonnays lecsengéssel zárul szép hosszan. Eleinte nem egy könnyen szerethető, egyensúlyos hatást keltő bor, elég zaboláltan, és a fa, az oxidatív jelleg, valamint az alkohol versengése nagyon sok benne. Ezért a hölgyek vagy azok, akik nem hívei a barrique boroknak, azoknak tengeri ételekkel (osztriga, fésűs kagyló, tengeri süllő), majonézes mártással vagy burgonyapürével érdemes megszelíditeni e páratlan erejű bort. 7+

Légli Landord 2007.***

A 2009-es borfesztivál egyik sztárja volt. Nagy volt a beharangozó, hogy végre itt az újabb Landord, ami többek szerint simán túlszárnyalja a 2006-ost is... Legalábbis a híre alapján, én is ezt vártam. De lássuk, hogy jöttek ki egymással a fehér asztalnál a hal, a család és a közéjük ékelt Landord/07.

Hál Istennek tökéletes a harmónia a fenti háromszögben. Azon kivételes alkalmak egyike, amikor az étel és a bor valamint az ünnepi alkalom olyan szépen egymásra talál, hogy sehol sincs sem túlkapás, sem hiba, semmi. Minden a helyén van. A tökéletesen átsütött ponty jellemzésébe most nem mennék bele, de a Landord önmagában is az este bálkirálynőjévé lépett elő nálam. Az alapanyag ugyanúgy október elején lett szüretelve; részben 220, részben 350 literes magyar tölgyben érlelődött sajátosan robosztus borrá. A palackszám csaknem fele az előző évjáratnak, ám az alkohol ugyanannyi a 2007-esben is, tehát pont jó. Színre a közepesnél egy árnyalatnyival mélyebb, vidám, aranyló sárgásfehér. A pohár falán finoman gyöngyözik. Illatban szépen jelentkezik a fa is, az avarosság, némi tartózkodó, édes, almáspités jegy, de összességében nekem bejön, hogy nem a piperkőc, parfümbomba-chardonnayk táborát erősíti. A Chardonnay illatban inkább neutrális fajta. Nem szeretem, ha úgy készítik el, mintha egy liter kölni borult volna a poharamba Chardonnay helyett...(ebbe a hibába talán inkább az újvilági chardonnayk szoktak beleesni). Illatban tehát jótékony diszkrétség, de ízben annál teltebb, teljesebb. Szerencsére itt sem a krémes, vajas fajtajelleg felé tolódik el az egyensúly, az alkohol is úriemberként viselkedik. A fa sem tolakszik, de szép, keserű ízjegyeket hint az összképbe. Kitűnő arányok, kerekebb és zamatosabb (szinte félszáraz képet mutató) a korty a 2006-os borhoz képest, de egyúttal a szép savak is megkapják a maguk szerepét. A történet végére minden láncszem az őt megillető helyre kerül. A hőfokra külön ügyeljünk! Kulcsszerepet kap a kóstolás élményében. Fölmelegedni még véletlenül se hagyjuk! Ha már választani kell, inkább hideg legyen, mint meleg (szemben egy száraz furminttal vagy hárslevelűvel például). De azért persze ne jéghidegen igyuk!

Összhatásban a 2006-os bor sokkal vehemensebb, vaskosabb, egy kigyúrt, ám kissé lomha testépítőhöz hasonlít...míg a 2007-es Landord szebb arányokkal rendelkező, megnyerőbb képet mutatott nekem, ezálatal egy rekorder, olimpiai bajnok úszóra emlékeztet inkább. 8+

X

Ripka Gergely

Tokaj a Tudományos Akadémián

9. MTA bora versenyen ismét Hegyalja tarolt

Tudjuk jól, hogy rengeteg a borverseny idehaza, nehéz köztük eligazodni, de kilenc év azért elég szép eredmény egy borverseny történetében is. Márpedig 2018-ban az Akadémia Bora borversenyt itt tart, repül az idő. De van ezen túlmenően is nemes gondolat ebben a versenyben. - Elegáns dolog, hogy komoly ez a többszáz éves intézmény külföldi tudós vendégeit akármilyen szupermarketes bor helyett olyan magyar borokkal szeretné megvendégelni, melyeket vakon is méltónak találnak erre a nemes küldetésre. A legtöbb kis borversenyen immár megszokott, hogy Tokaj Hegyalja uralja a mezőnyt. Új itt sincs a nap alatt: a legmagasabb pontszámú bort többnyire a desszertborok közt találjuk most is az MTA Borára nevezett közel 150 bor mezőnyében. Hét elején meg is kóstoltuk a díjazottak egy-egy jeles képviselőjét:

Tovább

Ripka Gergely

RizlingRovat: nemzetközi stílusgyakorlat

Rajnai futamok innen-onnan

Folytatjuk (számunkra biztosan) méltán nagy sikerű rajnai köreinket. Ebben a fordulóban egy kivételes nemzetközi merítésről folyik majd a szó, melyet Bernáth Józsi barátunk szervezett és többnyire állított is össze, persze segítettünk is neki ebben 1-2 palackkal (mondjuk én csak meginni/megírni). A rajnairól tudjuk, hogy sokfelé jól érzi magát a világban, ezért is hívjuk világfajtának, de arra azért nem gondoltam, hogy a szavazást követően az első háromban egy németül beszélő címke sem lesz majd…. A mi Józsink módszeres vakkóstoló szervező, ezért haladjunk csak szépen sorban (egy vak kör után vissza lehetett kérni a fejvakargatósabb darabokat újra, aztán 3 sorszámot kellett mondani mindenkinek):

Tovább

Ripka Gergely

Kékfrankost készítő borászoknak lehetőség

Svéd kereskedelmi kapcsolat

 

Örömmel tájékoztatjuk arról, hogy egy svéd borimportőr cég magyar ökológiai gazdálkodásból származó Kékfrankos bort keres a Systembolaget tenderjéhez kapcsolódóan.

 

Amennyiben felkeltette érdeklődését, vagy ajánlani tud termelőt, kérjük, forduljon bizalommal dr. Fáskerti Zitához:

 

 


Tel: +46 8 782 97 51

Mobil: +46 70 741 0511

E-mail Nagykövetség: mission.stockholm@mfa.gov.hu

E-mail Magán: zita.faskerti@mfa.gov.hu

Weboldal: https://stockholm.mfa.gov.hu/

 

 

Tovább

Ripka Gergely

Tekintélyes édességek a nagyvilágból vakon

Szemben a piaccal

Gyakran eltűnődöm, ha már ennyit írok Tokajról: vajon hányan ihattak az olvasók közül mondjuk az elmúlt hónapban édes bort...? De akárhol járunk a világ jelentős édesboros borvidékei közt, így vagy úgy a felszín alatt ott kísérti a pincéket korunk, a mai piaci trend anomáliája: nagyon magas árszínvonalon is sokféle édes bor készül, de mégsincs igazán kereslet rájuk. Elképesztő tradíciók, hihetetlen izgalmas (és drága) technológiák nyomán kerülnek a boltok polcaira, de a többség mégsem kíváncsi rá. A cukor kommersz ellenség, fehér méreg kategóriába került párszáz év leforgása alatt. Azt szoktam viszont mondani, nyilván főként Tokaj kapcsán, hogy ezek a borok tipikusan azok, melyeket meg kell érteni, melyekhez kicsit meg kell érni. Egyszerűen más tudatállapotot követel tőlünk és ebben nem demokratikusak. Ám ha egyszer becsípődik egy tokajinak az íze vagy egy téli estén van szerencsénk egy igazán komoly portóihoz, akkor biztosan nem felejtjük el az ízét soha többé. Ilyet azért a technológiai borok nagytöbbsége nem tud: meddig emlékszünk egy ezer forintos bornak az illatára, zamatára? Talán percekig, egy-két napig? Tokaj, Mosel, Rheingau, Sherry, Sauternes sok száz éve ejti rabul az értő közönséget, rang jelentett fogyasztásuk. Márpedig érteni valamit, érteni valamihez, az önmagában olyan kincs, ami ranggal, intellektussal jár.

Tovább
Tokaj aranya, melyet az alkimisták is kerestek

Ripka Gergely

Tovább