x

Ripka Gergely

Légli Landord 06|07.

magyar chardonnay-origo

Alapavetően nem hiszek a világfajták hazai jelentőségében. Vörösek terén sem, de fehérek terén még úgy se. Nem hiszem, hogy egy magyar Chardonnay vagy Sauvignon Blanc - legyen akármilyen jó – bármiféle áttörést vagy komolyabb visszhangot keltene a hazai vagy pláne a nemzetközi boréletben. Még csak nem is kell Chablis-t vagy Sauternes-t inni, ha etalonra vágyunk... Hisz az alma azóta sokkal messzebb esett a fájától, és olyan új titánok, mint Chile vagy Ausztrália sokszor már most lesöpri az asztalról a legnívósabb óvilági mintákat is. Mégis időről-időre én is belebotlok egy-egy tehetséges hazai borász igazi különlegességébe, melyek mosolyra húzzák a számat és igazolják, hogy a sokat próbált világfajtákban az a jó, hogy mindig tudnak újat mutatni. Ezek bizonyítják, miért is nem kizárólag furmintokból, rizlingekből kell, hogy álljon a képlet. Ilyen nagy föleszmélés volt Takács Lajos édes Sauvignonja, és ilyen a Landord immár második kiadása is.

Alapavetően nem hiszek a világfajták hazai jelentőségében. Vörösek terén sem, de fehérek terén még úgy se. Nem hiszem, hogy egy magyar Chardonnay vagy Sauvignon Blanc - legyen akármilyen jó – bármiféle áttörést vagy komolyabb visszhangot keltene a hazai vagy pláne a nemzetközi boréletben. Még csak nem is kell Chablis-t vagy Sauternes-t inni, ha etalonra vágyunk... Hisz az alma azóta sokkal messzebb esett a fájától, és olyan új titánok, mint Chile vagy Ausztrália sokszor már most lesöpri az asztalról a legnívósabb óvilági mintákat is. Mégis időről-időre én is belebotlok egy-egy tehetséges hazai borász igazi különlegességébe, melyek mosolyra húzzák a számat és igazolják, hogy a sokat próbált világfajtákban az a jó, hogy mindig tudnak újat mutatni. Ezek bizonyítják, miért is nem kizárólag furmintokból, rizlingekből kell, hogy álljon a képlet. Ilyen nagy föleszmélés volt Takács Lajos édes Sauvignonja, és ilyen a Landord immár második kiadása is.
Már első évjárata óta igazi chardonnay-etalon hazánkban a Landord. Márpedig ezt kevés magyar bor mondhatja el magáról, hogy világfajta vonatkozásában ennyire erős lenne, és két év alatt így fölszívta volna magát a ranglétrán. Légli Ottón látszik, hogy teljes mértékben tisztában van ezzel, és úgy fest, teljes joggal lehet büszke nagy presztizsű csúcsborára. Azt 10x is meggondolom, melyik bort viszem a család színe elé az ünnepi asztalra. Ott hibának helye nincs. 2009 tavaszán a 2006-os bor egyértelmű sikert aratott. Így Szentestére, a hal mellé megkockáztattam a 07-es utódot, melyről még hangosabb ódákat zengenek a kortársak. Lássuk a tapasztalatokat időrendben.

Légli Landord 2006.*

Ez a bor már messze van azoktól a kedveskedő, reduktív Légli fehérektől. Még a jókedvű, napsárga címke is csupán álcázza azt a komoly, férfias erőt és struktúrát, amit ez a bor képvisel.

Ismerjük a nagy barrique Chardonnay-kat, de valahogy inkább érzékiek, burgundiasan gömbölyűek, krémesen lágyak, szelíden gyümölcsösek. A 2006-os Landord nem ilyen egyszerű eset.

Illatában azonnal, már indításkor a vad fás áromák hadával találjuk magunkat szemben, de ugyanakkor fajtajelleges chardonnays bukéja van a bornak, ami egyben nagyon kellemes is. Az íz rendkívül erőteljes és összetett, de nem lehetetlenség kibogozni eredetét, árnyalatait. A legerősebb ízérzetet a már említett kis tölgyfahordós érlelésből adódó fa zamata adja; emellé zárkózik fel második helyen a glicerines, alkoholos (14 v/v %) gigászi test, ami kellemes vaníliás, krémes chardonnays lecsengéssel zárul szép hosszan. Eleinte nem egy könnyen szerethető, egyensúlyos hatást keltő bor, elég zaboláltan, és a fa, az oxidatív jelleg, valamint az alkohol versengése nagyon sok benne. Ezért a hölgyek vagy azok, akik nem hívei a barrique boroknak, azoknak tengeri ételekkel (osztriga, fésűs kagyló, tengeri süllő), majonézes mártással vagy burgonyapürével érdemes megszelíditeni e páratlan erejű bort. 7+

Légli Landord 2007.***

A 2009-es borfesztivál egyik sztárja volt. Nagy volt a beharangozó, hogy végre itt az újabb Landord, ami többek szerint simán túlszárnyalja a 2006-ost is... Legalábbis a híre alapján, én is ezt vártam. De lássuk, hogy jöttek ki egymással a fehér asztalnál a hal, a család és a közéjük ékelt Landord/07.

Hál Istennek tökéletes a harmónia a fenti háromszögben. Azon kivételes alkalmak egyike, amikor az étel és a bor valamint az ünnepi alkalom olyan szépen egymásra talál, hogy sehol sincs sem túlkapás, sem hiba, semmi. Minden a helyén van. A tökéletesen átsütött ponty jellemzésébe most nem mennék bele, de a Landord önmagában is az este bálkirálynőjévé lépett elő nálam. Az alapanyag ugyanúgy október elején lett szüretelve; részben 220, részben 350 literes magyar tölgyben érlelődött sajátosan robosztus borrá. A palackszám csaknem fele az előző évjáratnak, ám az alkohol ugyanannyi a 2007-esben is, tehát pont jó. Színre a közepesnél egy árnyalatnyival mélyebb, vidám, aranyló sárgásfehér. A pohár falán finoman gyöngyözik. Illatban szépen jelentkezik a fa is, az avarosság, némi tartózkodó, édes, almáspités jegy, de összességében nekem bejön, hogy nem a piperkőc, parfümbomba-chardonnayk táborát erősíti. A Chardonnay illatban inkább neutrális fajta. Nem szeretem, ha úgy készítik el, mintha egy liter kölni borult volna a poharamba Chardonnay helyett...(ebbe a hibába talán inkább az újvilági chardonnayk szoktak beleesni). Illatban tehát jótékony diszkrétség, de ízben annál teltebb, teljesebb. Szerencsére itt sem a krémes, vajas fajtajelleg felé tolódik el az egyensúly, az alkohol is úriemberként viselkedik. A fa sem tolakszik, de szép, keserű ízjegyeket hint az összképbe. Kitűnő arányok, kerekebb és zamatosabb (szinte félszáraz képet mutató) a korty a 2006-os borhoz képest, de egyúttal a szép savak is megkapják a maguk szerepét. A történet végére minden láncszem az őt megillető helyre kerül. A hőfokra külön ügyeljünk! Kulcsszerepet kap a kóstolás élményében. Fölmelegedni még véletlenül se hagyjuk! Ha már választani kell, inkább hideg legyen, mint meleg (szemben egy száraz furminttal vagy hárslevelűvel például). De azért persze ne jéghidegen igyuk!

Összhatásban a 2006-os bor sokkal vehemensebb, vaskosabb, egy kigyúrt, ám kissé lomha testépítőhöz hasonlít...míg a 2007-es Landord szebb arányokkal rendelkező, megnyerőbb képet mutatott nekem, ezálatal egy rekorder, olimpiai bajnok úszóra emlékeztet inkább. 8+

X
Ősz van

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

III. Franc & Franc: november 24-25

Szakmai fórum és pincetúrák a Villányi Franc jegyében

Villány is választott magának egy csillagot. Na nem olyat, mint az egri csillag, sőt tudvalevő, hogy bikavérjük és furmintjuk sincs. Három esztendeje már, hogy a villányi borászok a Cabernet franc-t tűzték zászlajukra. Talán a legtöbb olvasónak nem újdonság, hogy hazánkban az idő ezt a fajtát igazolta jobban a két cabernet közül. Ennek jegyében 2015-ben a Cabernet franc egyik őshazájából, a Loire-völgyéből hívtak meg vendég borászokat Villányba, míg tavaly már az egész óvilágból érkeztek franc-hívő pincészetek (Friuli Gravi régió, Balkán-térség). Két éve bevezetésre került a prémium és super prémium kategória is a Villányi Franc márkanév és logó mellé (a prémiumnál max 60 hl/ha terheléssel, legalább egy éves hordós érleléssel, míg a super prémium esetében 35 hl/ha terheléssel készül, egy évet tölt hordóban és egy évet palackban, első évjárata a 2014-es volt). De mit tud a franc, ha villányi? - Nos erre keresi a választ a Franc&Franc idei eseménysorozata.

Tovább

Ripka Gergely

Időutazás bikavérben

Egri és szekszárdi klasszisok tanulságai

Nehéz téma a bikavér. Rögtön egy keserű vallomással kell kedzenem, szinte mindig hiányérzettel gondolkodom a bikavár kapcsán. Kialakult ugyan szabályozás mögötte, de nem tűnik semmilyen szempontból olyannak, amivel az átütő siker garantálható lenne Egerben (vagy akár Szekszárdon). Mert van példásul az egrieknek superior meg grand superior, de érzett már ezek között a kategóriák közt valós színvonalbeli különbségeket bárki? Talán ez a kóstoló eldönti. Az összetétel eleve túl sokféle lehet (ráadásul a magasabb kategóriánál még több fajta bonyolítja a képet). Mindez nagyban megnehezíti, hogy a bornak egységes stílusa, identitása mehessen át a köztudatba.

Tovább
Dönnhoff, Nahe.

Ripka Gergely

Tovább

Ripka Gergely

Dönnhoff: rajnai a megérkezett borivónak

A komoly szőlőfajta, melyet mégis bárki megért

A rajnai-rajongóknak bizonyára nem kell bemutatni az ikonikus német pincét. Dönnhoff. - Huszonöt hektáros családi birtok, több dűlőben a Nahe-folyó mentén. Meredek domboldalak, részben vulkanikus, agyagos, palás kövekkel. Termőhely-közeli szemlélet, s mindennek mentén tiszta filozófia. Bevezető gondolatnak még annyit, hogy a németek megcsinálták azt, ami nekünk ezidáig egyik fajtánkkal sem sikerült: eredeti és egyszerre szerethető bort készíteni a fajtájukból, mely evidens igazodási pont az egész világ számára. Mert akárhány ismerősömnek (laikus vagy szakmabeli) mutatok német rajnait, a hatás mindig ugyanaz: „Hu, ez nagyonjó!”.

Tovább