Önök milyen viszonyt ápolnak a félédes borokkal? Én pl kicsit úgy vagyok a félédesekkel, mint a Királyudvar borokkal...sokszor nem tudom őket hova tenni. Tetszettek a ’98-ban, nagy reményekkel induló borászat száraz borai, korrektek, nagyon is korrektek, de az átütő siker, az a bizonyos plusz-élmény valahogy várat magára (bizonyára kicsit mélyebbre kéne nyúlnom a zsebemben ha a legkomolyabb boraikra szomjaznék). Ennek ellenére nem adtam föl, sőt! Fölbuzdulva a sokat dícsért tokaji Királyudvar korábbi évjáratú borainak nemzetközi és hazai sikerein, illetve a 2005-ös száraz Furmintjuk pályafutásának szép ívén, majd a Sec/07 kissé „félszec” ígéretein, fogtam magam és (egy nem mindennapi kedvezményes lehetőségnek hála) beszereztem az egyik első osztályú, történelmi hegyaljai termőhely, a Lapis-dűlő 3 fontos évjáratú, ám megannyi kontrasztot mutató Furmintját. Ezek ráadásul nem szárazak... Egycsapásra két, számomra ezidáig „keserédes” témát is érintenék az alábbi bejegyzésben.

Önök milyen viszonyt ápolnak a félédes borokkal? Én pl kicsit úgy vagyok a Királyudvar borokkal, mint a félédesekkel...sokszor nem tudom őket hova tenni. Tetszettek a ’98-ban, nagy reményekkel induló borászat száraz borai, korrektek, nagyon is korrektek, de az átütő siker, az a bizonyos plusz-élmény valahogy várat magára (bizonyára kicsit mélyebbre kéne nyúlnom a zsebemben ha a legkomolyabb boraikra szomjaznék). Ennek ellenére nem adtam föl, sőt! Fölbuzdulva a sokat dícsért tokaji Királyudvar korábbi évjáratú borainak nemzetközi és hazai sikerein, illetve a 2005-ös száraz Furmintjuk pályafutásának szép ívén, majd a Sec/07 kissé „félszec” ígéretein, fogtam magam és (egy nem mindennapi kedvezményes lehetőségnek hála) beszereztem az egyik első osztályú, történelmi hegyaljai termőhely, a Lapis-dűlő 3 fontos évjáratú, ám megannyi kontrasztot mutató Furmintját. Ezek ráadásul nem szárazak... Egycsapásra két, számomra ezidáig „keserédes” témát is érintenék az alábbi bejegyzésben.

Számos egyéb Királyudvar különlegesség mellett betáraztam 1-1 palackot a félédes 2000-es, és az (épphogy) édes 2006-os és 2007-es Lapisokból. Tanulságos és izgalmas élménynek ígérkezett, hiszen mind a dűlők, mind az évjáratok, mind a furmintok, mind a Királyudvar borok és a részt vevő borászok munkássága szer fölött érdekelnek egy ideje. Már csak az alkalmat vártam, hogy kiszabadíthassam erényeiket, titkaikat a dugó alól.
Érdekes dolog ez a címke kérdés a Királyudvarnál. Miért írják rá a borra, hogy Furmint, ha a palack 20 % Hárslevelűt tartalmaz? Nem szégyen az. Sőt, a Furmint szigorúsága mellé sokszor direkt jól megy egy kis hársas, virágos-mézes, illatos báj. Gondolom ez a borászaik számára sem szorul magyarázatra (nem véletlenül keveredett az a Hárs a Furmintba). Mégis „szégyellik” bevallani a címkén (pedig az indúló mustfok helyet kapott rajta, amit én például értékelek is, de a Hárs szerepeltetése csak a honlapról derül ki számunkra mind a Lapisok, mind a Secek esetében). De a mindenséggit...ha nem csupán pár cseppje, hanem a bor ötöde más fajta, akkor inkorrekt ráírni, hogy ’Tokaji Furmint’. Na mindegy (szőrszálhasogatás vége). Tehát a poén kedvéért minden Lapisba került Hárs is, a címkén míves betűkkel mégis szólóban feszítő Furmint fajta jelentőségét gyanítom, nem kell bemutatni.

Először akkor a dűlőről: D-DK-i kitettségű, viszonylag nagy kiterjedésű, vulkanikus talajú terület, Bodrogkeresztúrtól északra. Évszázadok óta ismert értéke miatt a klasszifikációkkal első osztályú besorolást nyert. Édes boraival vált híressé, - sok igen kiváló aszút köszönhetünk szőlőinek, s a dűlőt amúgyis közelről ismerő (és száraz boraiban is szépen megjelenítő) Demeter Zoltán, a borvidéki vátesz Szepsy István és a befektető/mecénás Anthony Hwang, úgy döntöttek érdemes lenne a dűlő sajátosságait egy félédes-édes borszérián át is megvillantani a nagyközönség előtt. Igaz akkoriban, mikor a Királyudvar indult (a száraz Furmintok hajnalán), még nem volt akkora kultusza a száraz tokajiaknak. Az alábbi Lapisokon a stáb átalakulásai is nyomonkövethetők. Az indulástól jelen levő két oszlop: Szepsy István 2006-ban, Demeter Zoltán (talán?) 2008 elején távozott a borászattól (hazudnék, ha azt mondanám, nem csiklandozta a fantáziám ennek a két fontos történelmi fordulópontnak a hatása a pince boraira).
Látható továbbá a Lapisok pályafutásán, hogy a recept sokat változott az idők során, s nemcsak években mérhető a különbség a borok közt, bár 3 igen sajátos, izgalmas, nagy évjáratot vehetünk majd górcső alá. Föl kell hívnom a figyelmet a természetes maradékcukor-tartalomra. A másik két (itt nem szereplő) Lapisban, a 2002-esben és 1999-esben is jóval kevesebb a cukor (30 alatti, azaz félédesek), amit a 2002-esnél még csak-csak, ám a két kimagasló évjáratnál, a ’99-esnél és az itt is tárgyalt 2000-esnél nem egészen értek. Miért lett ilyen csekély? Miközben a hajszálnyival visszafogottabb 6-os és 8-as évjáratokban már 50 g/l fölé megy ez az érték. Talán tudatosság eredménye ez a növekedés (?). De attól tartok, ez a édesség-kérdéskör is örök rejtély marad számomra a Királyudvar kapcsán (ld. Sec). Említettem, hogy a sokszor rideg és távolságtartó Furmint hűvössége mellé még jól jöhet 20 %-nyi Hársas szépség. Hasonlóan jótékony szerepe lehet a maradékcukornak is, mely ha a Furmint jó savaival képes párbeszédet folytatni, akkor a fogyasztó talán nem is vágyhat többre.

Tokaji Furmint 'Lapis' 2007 (0,75l)

Szőlőfajták: 80% Furmint, 20% Hárslevelű
Dűlők: 100% Lapis
Mustfok: 25,1° Brix
Alkohol:11,0%
Cukor: 52 g/l (édes)
Sav: 6,7 g/l
Erjesztés: 5 hl hordóban
Érlelés: 5 hónapig

Nem meglepő módon, a 2007-es borral indítottam. Száraz borok terén már megbizonyosodtam róla többször, hogy talán a legkedvesebb évjárat volt számomra. Akár a 2000-es, forró, délies esztendő, buja és zamatos borokkal. A 6-os év letisztultságát, kiegyensúlyozottságát nem tudta lekövetni, de talán pont ebben rejelenek egyedülálló, kiismerhetetlen, olykor túláradó megjelenési formái. A 7-es bor készítésében már Demeter Zoltán sem biztos, hogy részt vett, legalábbis mire a bor palackba került, addigra ő is átnyergelt a Királyudvartól saját pincéjébe.
A Lapisok ötödik évjárata édes (akárcsak a 6-os, hátmég a 8-as). Kitöltve élénk citromszínű borként mutatkozik be. Elképesztő súlyos, szamorodnis illat kukoricával, barackos aszússággal, mellette tömény olajos magvak aromája. Ízben a sav és a cukor kissé nehezen találnak egymásra (mindkettőből elkéne ide több is) és a korty vége is kissé üres. Hidegen azért jól tud esni, tartja is magát szépen napokig. Közepes, korrektül elkészített édes bor, melyben a Furmint fajtajegyei jól kivehetők. Könnyed, enyhe tokaji azoknak, akik nem túl édes borra szomjaznának. 6

Tokaji Furmint 'Lapis' 2006 (0,75l)

Szőlőfajták: 80% Furmint, 20% Hárslevelű
Dűlők: 100% LapisMustfok: 27° Brix
Alkohol:11,9%
Cukor: 52 g/l (édes)
Sav: 7,3 g/l
Erjesztés: 5 hl hordóban
Érlelés: 6 hónapig

A kiemelkedő 2006-os évben 3 féle Lapis született: a Lapis Furmint, a Lapis Hárslevelű és a ’Lapis Teraszok’ szelekció. Ezek közül a mi borunknak legkevesebb a maradékcukra, ugyanúgy 52 g/l, mint a 7-esé, tehát ez is éppcsak elérte ez édes bor szintjét. Mustfoka ennek lett magasabb, így a fentiek alapján az alkohol is több lett (így is alig 12 v/v %). Demeter Zoltán még benne volt, Szepsy-mester már nem biztos. Hordós érlelése egy hónappal hosszabb volt a 7-esénél.
Szebb, érettebb aranyszín az előzőhöz képest. Illatra még mélyebb, érett tokajis kukorica, de kissé áttetszőbb, elsőre nem annyira tömör, mint a direktebb 7-esé. Hasonló textúra, valamivel több tartalommal, az alkohol miatt is nagyobb testtel. Mindezekkel együtt is, jobb inni a 2006-os Lapist, üdítőbb, szebb a harmónia. Jobb savak, de egy komolyabb desszertborhoz mérten zsírosabb, esetlenebb, ismét kecsesség és különösebb díszesség nélkül. A 7-eshez képest érezhetően szebb. Hölgyvélemény: "Húdefinom...!". 6+

Tokaji Furmint 'Lapis' 2000 (0,5l)

Szőlőfajták: 80% Furmint, 20% Hárslevelű
Dűlők: 100% Lapis
Mustfok: 29,5° Brix
Alkohol: 14,2%
Cukor: 41,8 g/l (félédes)
Sav: 5,4 g/l
Erjesztés: 2,25 hl hordóban
Érlelés: 9 hónapig

Bizonyára mindkét nagy borászunk Szepsy István is és Demeter Zoltán is részt vállalt a Lapis második évjáratában. Érdekes lehet, hogy ezt válsztottam utolsónak, hisz a másik kettővel szemben már nem édes, csak félédes. Ám egyrészt a hatalmas korkülönbség miatt szükségszerű volt a végére tennem, másrészt ez a Lapis sokkalta komolyabb érlelést is kapott az előbbieknél, amint láthatjuk az analitikából (a magasabb szintet képviselő Ilona Cuvée-hez hasonlóan 9 hónapot töltött kis hordóban, - az előzőek után ez egyértelmű utalás Szepsy akkori stílusára). Édességben sem vagyok a félmegoldások híve, bár bíztam benne, hogy 9 grammal kevesebb cukor talán még nem zavar bele a kóstolósor menetébe. Ellenben szerkezetben is, minőségben is, harmóniában is más szintet vártam ettől a bortól. Érdemes egy pillatnást vetni az indulócukorra (29,5 °Brix...nem mindennapi érték), ám az alkohol kicsit magasra jutott (14 v/v % fölé). Meglátjuk, mi lesz ebből....
Nagyon mély, sherrys/idős 6 puttonyos aszús szín. Vaskos illat kukoricával, aszalt kajszival, erős palackbukéval, és igen: sajnos túlérett, eloxidált jegyekkel. Tipikus „túl a csúcson illat”. A bor megízlelve is sajnos elindult a lejtőn lefelé, ha még el nem érte az alját. De tanulságos dolog néha ilyen hullócsillagokat is megismerni. Segít visszazökkenni a valóságba, és megértetni velünk, hogy a legtökéletesebb alapanyag is múlandó, széthullik egyszer; hiába a magas indulócukor, hiába a kis fahordó, hiába a hosszabb érlelés, a maradék cukor és a magas alkohol...talán kicsivel több sav orvosolta volna a bajt, de azok meg elégtek a meleg tenyészidőszak alatt. A savak sajnos teljesen elhagyták borunkat (bár eleve nem volt sok benne). Erősen túlérett, mazsolás ízek, minden szegletében szétoxidált bor képét kapjuk. Ennél valószínűleg sokkal jobb volt valaha. Kár az ígéretes alapanyagért....talán (Lapis) aszúban vagy Ilona Cuvée-ben, hosszabb életpályával több örömet tudott volna okozni. Nagyon szeretnék, de sajnos nem tudok róla pozitívat írni. Így az értékeléstől is eltekintenék.

Eleinte a tippem (kissé elfogultan) az volt, hogy legjobban a 7-es bor fogja kivívni tetszésemet orrhosszal, tőle nem sokban marad majd le a stabil 2000-es bor, végül a 2006-os Lapis magabiztos, ám édesség terén kissé kimért, szögletes jellege lemarad majd a többi bortól. Aztán a józaneszem a 6-os Lapist tette előre, utána a 7-est, végül kicsivel, de lemaradva az idősödő 2000-es jött. Ez volt két a papírforma az évjáratok alapján. Ám az idő és a tartósság kissé átírta a forgatókönyvet.
A második verzió igazolódott be. Őszintén sajnáltam a 7-es Lapis kozepességét, hát még a 2000-es bor haláltusáját. Bár tény, hogy az elvárás is nagy volt. Érdekes az évjáratok alakulása. A 2006-os esztenedő, a maga megbízható elegenciájával nem okozott most sem nagy csalódást, a szeszélyes 7-es borok valamilyen irányba mindig kisebbfajta csalódást okoznak, viszont a 2000-es bornak még rengeteg erényt kellett volna megőriznie, ígéreteihez híven! Nem így lett. Így már sejthető, hogy a 7-es és 6-os Lapisok sem fognak 10 évet élni, ahogy az egyszerűbb desszertborokat sem érdemes évtizedekeig elfektetni, ezek a borok talán tényleg frissen a legszebbek. Én 2(-3) évnél tovább egyiket sem őrizgetném. Nezéz kihívás a (fél)száraz és az édes tokajiak közt lavírozni. Egyre kevésbé akad piaca a félédes bornak.
Tarnóczi Zoltán mondta egyszer Ostoroson, hogy a fogyasztó a száraz borokat vagy a kifejezetten édeseket issza meg...ami a kettő között van, az valamiért nem megy. Szívemből szólt, s több szakember is hasonlóképp gondolkodik. A kifejezetten édes, az én szám íze szerint kb. a 70 g/l természetes maradékcukornál kezdődik (pl. Lenkey Bomboly Hárslevelű 2003) és meg sem áll a 200-300 g/l-ig (Degenfeld Andante, és tovább az 500 g/l-es esszenciákig). Az érdekes az egészben az, hogy egyformán képes vagyok élvezni bármit ebben az intervallumban, ahol a cukorhoz kellően csiszolt, szép savak párosulnak, viszont, ami az intervallum alatt van (le egészen 10-12 g/l-ig), azt nem igazán. Így voltam az egyébként remek Hollóvár 2005-ös Hárslevelűjével is például. Ilyen tekintetben tehát (nem kevesen) a végleteket szeretjük. De lepjen csak meg egyszer egy jó borászunk (van egy pár) valami kiemelkedő félédes élménnyel...keresni fogom őket!
A Királyudvar boraival bizony még több ismerkedésre lesz szükség, ha a bizalmamat továbbra is bennük szeretném tartani. S ezúttal sem tudtam szorosabbra fűzni a viszonyt a félédes borokkal sem. Hiányzik belőlük a túláradó báj, a sziporkázó sav-cukor összjáték, s nehéz igazán látványos, kifejező borokat készíteni ebben a stílusban. Márpedig ezen az áron, amibe a Lapisok kerülnek igen komoly késői szüretelésű desszertborokat lehet már kapni, ahol a kétszer ennyi maradékcukor képes fölvonultatni a borvidék minden szépségét, gyönyörködtető gyümölcsösségét, fiatalos, önmagát itató lendületét, mindezt úgy, hogy felejthetetlen borélménnyel gazdagítanak minden édesszájú, illetve szárazból édes borba megtérő borisszát.

Hamarosan (nyár közepe táján) ezekről a late harvest cuvée-s élményekről szóló, kimerítő bejegyzéssel fogok majd jelentkezni. Remélem, a Lapisok fölvezetésével, sikerült meghozni hozzájuk a kedvet!