Az első Szecskő bor, amivel találkoztam a szintén méltatlanul kevéssé propagált turán volt, ami elképesztő magaslatokat mutatott, mind egyedisége, mind koncentráltsága miatt. Nagyon egyedi illat- és ízvilága volt az egyetlen, amiben eltért a nagy bordeaux-i stílusú boroktól. Feszes szerkezet, sok tannin és színanyag, szép savak.

A rubintos egy teljesen más stílusú bor, bár legalább annyira egyedi, a nemzetközi ízlést sokkal könnyebben szolgálja ki, mégis sajátos marad. A rubintos a kadarka és a kékfrankos keresztezéséből létrejött fajta, itthon ezzel a két kékszőlőfajtával kellene leginkább foglalkozni szerintem (no meg a turánnal…). Ha turán a bordeaux-i iskola követője, a rubintos talán a burgundié…(már ha kötelezően kategorizálni akarunk). És mindez ugyanarról a borvidékről…

Szecskő is tagja a mátrai borászokat tömörítő „Tőkés társak” nevű szervezetnek. Személy szerint nagy örömmel tölt el, és követendőnek tartom ezt a fajta összefogást.

A címke hasonló stílusú a turánéhoz, lényegretörő és visszafogott. A parafadugó hosszú és kitűnő anyagból készült. És a bor…

Színe szép, élénk, halvány-vörös enyhe rozés, hagymahéjszínű karimával (tényleg, nem csak azért, mert szakértően hangzik…). Tiszta, tükrös a bor, olajos csíkot húzva mozog a pohárban.

Illata rendkívül komplex, hosszú és egzotikus. Kicsit hűvös. Elsőre chileinek mondanám. Borsos, vaníliás, avaros, bőrös fűszeresség, kis aszalt szilvával. A bőrős-animális fülledtség (palackbuké?) a lehető legfinomabban jelenik meg. Kicsit érezni az alkoholt is (14%), ami ízben viszont talán kissé kilóg már.

Szájba véve egyértelmű: kicsit behűtve kell inni. 12-14 °C körül. Melegebben az alkohol túlságosan fűt. Üde, vibráló íz, feszes szerkezet, csak hogy csupa szakszót használjak, de komolyra fordítva a szót, egy komoly érett, összetett ízvilágú bor, aminek életteliségére nem ül rá a testesség, a komolyság. Tényleg megrezgeti az ízlelőbimbókat.

Inkább fűszeres, mint gyümölcsös. Ha egy bort ízlelve a kóstoló nem tud mit írni, akkor rávágja, hogy „szétszálazhatatlanul komplex”. Nos ez tényleg az, de megpróbálom leírni mire is gondolok.

Megfordítva a sorrendet először az utóíz. Hosszú, végeláthatatlan, selymes, krémes, füstös-pörkölt magos-aszalt szilvás aromákkal. Utóízét nem az extraktédesség teszi komollyá, hanem a sokrétű aromavilág. A tannin épp annyi amennyi kell, a savak nagyon szépek, az alkohol kissé kilóg. Vezető ízjegy az aszalt szilva, különösen érdekes kivitelben, kis kesernyével, ami szintén jól áll neki.

Ízében is megszólalásig hasonlít egy chilei borra. Összeérett, szépen lecsiszolódott anyag, gyanúm szerint teljesen érett, egészséges alapanyagból. Egy kadarkánál vagy pinot-nál tömörebb, egy átlag kékfrankosnál izgalmasabb, érdekesebb (nekem, most!!!). Nagyon finom és jól iható…egyszerűen dönteni lehet…

Összegezve, egy rendkívül egyedi és izgalmas bor. Talány, hogy a Duna-rekesztésre is alkalmas cabernet termés egy részét miért nem lehet erre a fajtára cserélni…

7p és bár nem szeretek jósolni, szerintem még eláll egy darabig…csak kérdés, hogy kinek van még belőle…