x

Ripka Gergely

ALKONYI LÁSZLÓ: az üzenet ugyanaz, az eszköz más

toll helyett bor, Kaláka pince/2013

Úgy alakult, hogy kicsit megkésve adok hírt az első Kaláka borokról. Már nagyon, de nagyon hosszú ideje terveztem, hogy megkóstolom a debütáló évjáratot, de a nagy találkozás csak elmaradt mindig. Ezúttal viszont nem volt mese: rárontottam Mádon Alkonyi Lászlóékra, kimentünk a Tökös-málba (sokat fotóztam, de nem ide), jött velünk a folyton hiperaktív pásztorkutya, Keszi is, hogy egy percre se unatkozzunk. Közben Laci elmesélte, hogy július végéig gyakorlatilag nem is permeteztek a hét hektáron, a fürtzóna kicsit kockázatos megnyitásával addig kivédték a lisztharmatot. Ez nem kis dolog. A megbecsült szakíró sokat lát ebben a fekvésben és persze több tállyai termőhelyben is. Ahogy mesél, lehet látni, hogy egészen más lelkesedés csillog a szemében, mint korábban. Alkonyi László immár egyre kevésbé Tokaj krónikása. Biztos van, aki örül ennek, és vagyunk páran, akiknek hiányoznak gondolatai. Veszteség; ahogy anno a Borbarát megszűnése is veszteség volt és egyúttal egy kórképe is a mai magyar boréletnek, hogy egy jó tollú szakíró végül a pincealapítás mellett talál nyugvópontot. (Kapott egyébként olyan kritikát is, hogy amíg nem készít legalább egy tisztességes bort, addig az illető nem veszi komolyan az írásait.) De Alkonyi László immár pincészetet vezet Tállyán, ahol a szőlők is vannak. A történet úgy alakult, hogy szőlő helyett kecskéket és birkákat nevel Mádon, az Urbán legszebb részén. Hol máshol is vettek volna házat 2000 körül, amikor még a célok egészen más jellegűek voltak…s terelődtek aztán szép lassan Mádról a mai, tállyai irányba.

S ahogy mindig, Alkonyi László ma is tele van tervekkel. Sokat változtak volna 2000 óta ezek a tervek, vagy talán csak a kontextus, az eszköz és a helyzet lenne más? Toll helyett bor. Mert most is a közösség és a kultúra mentén közelít meg minden kérdést, mond véleményt, szervez vagy kezdeményez stb. A lényeg tehát ugyanaz, sőt a kérdések sokkal világosabbak így, hogy a borhoz képest kicsit másik oldalon vívja küzdelmeit nap, mint nap. Ha a mosolyára nézek, nem látszik ez küzdelemnek, sőt boldogabbnak tűnik, mint amilyennek bármikor láttam eddig. Nagyon sajnáltam egy éve, hogy végül visszautasította a részvételt a Tokaj Kalauzban. De az elmúlt 1-2 évben azt is lehetett látni, hogy Tállya lett a világ közepe számára és óriási lelkesedés tartja mozgásban az ottani álmok megvalósításában. Az álmaink pedig a legfontosabbak.

Az ültetvények szépen kezdenek beállni. A két befektető-barát kellő nyitottsággal, intelligenciával és életörömmel látszanak hozzáállni az egész birtoképítéshez (kész vannak a csodás látványtervek is). Szóval minden adott ahhoz, hogy a Kaláka Pince hamarosan Tállya egyik fontos motorjává váljon. Már alighanem az is. Alkonyi László személye miatt is az. Hisz mint tudjuk nagyon fontos érdemei vannak abban, hogy egy sor értékes ember vásárolt Tállyán szőlőterületet az elmúlt pár esztendőben.

Az első borok pedig elkészültek, méghozzá a legnagyobb természetességre, tisztaságra törekedve kerültek palackba. Hordót egyik sem látott, fajélesztőt sem. Mindössze 30 %-os lényeredékkel dolgoztak, több menetes szürettel, minimális polifenol-tartalomra törekedve, ami miatt a 9 g/l-es sav (!!!) Laci szerint is egész más savérzetet eredményez, mintha átlagos eljárással készültek volna a borok. Mindhárom tételben maradt valamennyi cukor, szóval az évjárat extremitásait hűen bemutatják, de már valami önálló arcél is kezd ránk tekinteni bennük:

Tokaj 2013.
Radikális alá-fölé rendeltség szerint áll össze a Kaláka trió. Minden bor burgundi palackot kapott, nem is véletlenül. A belépő tétel a legszélesebb termőhelyi értelmezés nevét viseli, akárcsak egy Bourgogne (noha a bor nyilván Tállyáról van, saját szőlőből). Nehéz megmondani, mennyire jó irány ez, hisz gyakorlatilag csak a Tokaj szó és az évjárat lett feltüntetve a címkén. Aki azt mondja, hogy Tokajnak az ereje egyelőre tulajdonképpen kizárólag a nevében, hagyományai pedig az édes borban vannak, annak talán nem logikus, hogy a legolcsóbb bor a Tokaj nevet viseli és édes. Számomra követhető és megalapozott lépésnek tűnik a burgundi szemlélet, nem érzek benne veszélyt. Alkonyi László tudom, mit gondol az édes borokról, azok csekély mai jelentőségéről, és tudom, hogy a dűlők karakterét keresi, azt pedig száraz borral lehet megvilágítani. Ebben a megközelítésben logikus, hogy Tokaj=édes, dűlős=száraz, és nyilvánvaló, hogy utóbbi az értékesebb, izgalmasabb. Hatszáz palack készült belőle.

A bor maga illatában gyümölcsökkel robban be. Hetven grammnyi cukra mellett feszes és érett a sav, vibrál, szinte rezonál tőle az egész korty a szájpadláson, hosszan, tisztán. A lecsengése egészen száraznak hat (analitikailag ugyebár édes bor). Öröm inni, nagyon finom. 6

Tállya 2013.
Logikailag nyilván az a bor következik, mely a település nevét viseli (Tökösmál, Patócs és a Galyagos szőlővesszejéből csepegtették). Mindössze 450 palackot töltöttek le a Tállyából. Maradékcukra 30 g/l. Illatában csupa friss citrusosság, hűvös, krétaporos érzet mellett. Ízben ropogós zöldalma, ismét citrusok, élénkség mellett is integrált savakkal. Nagyon tiszta a vége, egy kicsi azért a savak összehúzzák a számat, olyan mintha egészen száraz lenne. Elegáns és remekül fogyasztható bor így is. Egzotikus ételek mellett is kitűnően működhet! Alighanem a legjobban érthető tétel a három közül, s talán a legszerethetőbb is. 6

Tökösmál 2013.
Aki még nem találta volna ki, melyik bora állhat a csúcspozícióban a tokaji dűlők legnagyobb ma élő ismerőjének, annak most elárulhatom: természetesen a legígéretesebb tállyai dűlő, a Tökösmál. Már Bél Mátyás is részletesen méltatta a termőhelyet. Nagy múltú, első osztályú dűlő, mely mindig köztiszteletnek örvendett a helyiek körében. Háromszáz palackos tétel. Ebben 13 g/l cukor maradt. Beleszippantva egy szélesebb spektrumon mozgó banános, barackos illat érződik szellőzés után, tiszta citrusosság mellett. Hűvösen mentás íz. Természetesen az sem meglepő, hogy ez a bor is egészen száraznak hat első ízre, de itt kissé talán még húznak is ezek a 9-es savak. Húsos, gyümölcsös, komoly beltartalommal. Maradjon ilyen még sokáig, mert a savakat ez a sok dísz tudja csak kordában tartani, felöltöztetni. Feszesebb íz, tömörebb struktúra, ez a legtisztább, ez a legizgalmasabb talán, de attól tartok, mégsem ezt vinném haza a legszívesebben. Kiegyensúlyozott, tiszta minőségű az egész borsor. Nem rendkívüli számomra egyik bor sem, de tökéletes bemutatkozás egy családi léptékű pince számára. Minden borban találtam szépséget, az évjárat sajátosságai mellett... Ezeknek a boroknak pedig elhiszem, hogy Tállyában is lehet valami. 6

X

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább