x

Ripka Gergely

Gizella Pince reload

Palackozás idején

Ha Hegyalján járok, Szilágyi Laciék pincje mellett valahogy sosem megyek el. Olyannyira, hogy ezúttal alkalmam volt több éjszakát a borászat melletti vendégházban is megszállni. Maximális ajánlás: nagyon korrektül fölszerelt szobák, korrekt ár mellett, nem a belvárosban (így nem kell a városi sebességkorlátokon átverekedni magunkat és a borvidék többi települése is lényegesen közelebb van). A feltörekvő radikálisabb fiatal borászgeneráció egyik igazi titánja Szilágyi László, aki már messze nem csupán a Szilvölgyből tud felmutatni referenciaborokat szárazban vagy akár édesben. A címkék grafikailag frissültek, tisztultak, megbarátkoznom is sikerült velük mostanra. A palackozás éppen most folyik a pincénél, így néhány tételt közvetlen utána, néhányat közvetlen a letöltés előtt tudtam most megkóstolni. Előbbiekről lesz most szó:

Kastély 2013.

Nem rég került letöltésre. Részben almasavbontott tétel (2013-as savakból már több helyen kaptam kiadós adagokat, úgyhogy meg tudom ezt a döntést érteni), ez a jelleg viszont fontos, hogy sehol nem telepszik rá a borra, ami jelzi, hogy a folyamat végig maximális kontroll alatt zajlott. Részben steam bent (gőzölve hajlított) új fahordókban fejlődött, ami illatában is vissza-visszaköszön. Savai azért élénkek, szépen sikerült megőrizni és egyúttal lesimítani őket. Van benne ásványosság is, pici sóssággal, érdekes melegséggel a korty végén. 5+

Barát 2013

Tiszta, de zárkózottabb illatú még, vagyis éppen az ellenkezője annak, amit a Barát kimondottan tobzódó illatú hársától megszokhattunk. Friss és üde savérzet jellemző erre is, hűsítő, mentásan fűszeres utóízzel. Idővel bizonyára jobban ki fog nyílni. 5+

Medve 2013.*

Nyolc gramm cukor színezi. Tropikális, vaníliás, édes fűszeres illat. A fa mellett, érezni benne sok-sok friss savat is. Sós, ásványos ízek és trópusi gyümölcsök teszik izgalmassá. Gazdag, sokrétű, és kimondottan nagyon hosszú száraz bor. 6+

Gizella Szilvölgy Hárslevelű 2012

Virágos, tiszta, közepesen intenzív, fajtajelleges illat. A löszös törékeny, rebbenékeny szerkezet, struktúra nagyon kedvessé, elegánssá teszi. Savakban ez a bor most is elbírna többet, pláne a 13-asok után kóstolva, de így is szép. 6

Gizella Szilvölgy Furmint 2012.*

Hűvös, tejfölös, mentás, zsályás (enyhén Kikeletes) löszkarakter jellemzi az illatot. Semmit nem öregedett vagy tompult az elmúlt hónapok alatt. Filigrán, de magas testalkatú ez is, és a zsályás jegyek a kortyban is föllelhetők. Minerális sűrűsége mellett egyúttal penge savú, ropogós és üde furmint. 7

Gizella Barát Hárslevelű 2012

Intenzíven, áradóan tropikális, déli gyümölcsös illatú ma is. Kerek, zamatos, hosszú és komplex hárslevelű, melynek a maradékcukor példásan jól áll. Nagyon jóleső bor, mely közben elegáns is. 6+

Gizella Szinszi késői szüret 2012.**

A bor tulajdonképpen egy koncentrált szamorodni alapanyagból készült. Nem volt aszús és 2012, de a természet ajándékaként volt egy-két keresztúri dűlő, ahol mindenféle előjel nélkül hirtelen egyik napról a másikra berobbant a botritisz, ezzel a csodas borral örvendeztetve meg minket. Egész fiatal, új sportcipős (némi illó?), gyakorlatilag aszús mélységű illat, fűszeres jegyekkel. Krémesen gazdag, szélesen elterülő, nagyon hosszú késői szüret. Egyértelműen aszú-szintű élmény. Komplex, sok érett és lédús gyümölccsel, főként persze barackkal. Kiváló desszertbor. 7+

Aszú 2008.**

Rengeteget fejlődött palackban. Mézes, jól felismerhetően kamillás, teás, gyógyfüves hűvösséget árasztó illat, ami több 2008-as aszúban is megjelenik. Ízében sok cukrot érzek, de a különleges, gyógynövényes izgalmakat szájban is tisztán érezni lehet. Mély és még nagyon fiatal aszú, figyelmet kíván. 8

X

Ripka Gergely

Stílusgyakorlatok Moseltől az Etnáig

Tar Feri kóstolója nyitja meg a tavaszt

Március végén Tar Feri barátunk jóvoltából ismét részesülhettem egy kis külföldi merülésben. Különösebb válogatás nélkül rakott össze FineWines.hu újdonságokat innen is, onnan is Európán belülről, ami nekem mindig izgalmas frissítése az ismereteknek, inspirációknak (megelőzve azt is, hogy nagyon “berozsdásodjanak” az ízlelőbimbók a kevesebb tesztelés, felfedezőút és a több otthonlét közepette). Rég nem látott ismerősök következnek Moselből, Rheingauból, az Etnáról és Rhone-ból!

Tovább

Ripka Gergely

*Balassa 2017

Keserédes, felemás élmények

A múltkori furmintfannál kóstolt Alionok margójára annyi információt ehhez a poszthoz azért muszáj átkötnöm, hogy a kóstoló alapvetően *Balassa István 2017-es tételeiről szólt. Legalábbis így indult, így futott neki a társaság: nagy évjárat, tehetséges tokaji borász műhelyéből. Aztán hogy, hogy nem, az élet átírta a forgatókönyvet és lelkiismeretes házigazdánk éppen azért kapott borhűtőjébe hirtelen a biztos sikerrel kecsegtető spanyol sztárok után, mert a Balassa szárazak bizony váratlanul nagy csalódást keltettek a poharakban. Ki kell mondani: egyöntetűen és mindenki…sokat várt a dűlős furmintoktól, és aztán igen keveset kapott gyümölcsből, szépségből, szerkezetből. Úgy határoztam, hogy ezt megírni tán nincs is értelme, ahogy azt is kár lenne fejtegetni, hogy a tárolás közben történt-e valami a palackokkal, vagy más palackok is így viselkednek-e. Ha egyszer tudok, utánajárok. Addig is….

Tovább

Ripka Gergely

Az Alión-sztori

8 érdekesség és 3 évjárat a spanyol legendával

Furmintfan-szomszéd jóvoltából februárban volt módom egyszerre három ALIONt is megkóstolni a legendás Vega Sicilia “művektől”. Az ikonikus spanyol borászat elmúlt évtizedekben elért sikereiről, érdemeiről, az *Oremus hegyaljai szerepéről ebben a posztban most kevesebb szó fog esni, de mivel olyan sokat emlegetjük referenciaként a sztárpincészet csúcsborait (a Pintiával, az Unico-val együtt), így a mai írásban pár érdekes adalékot szeretnék megosztani az Alion kapcsán, hogy aztán 3 szép évjárat jegyzetei meséljenek a sokat idézett minőségről. Tudtad például, hogy….

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 2.)

Egy viszontagságos év édesei 10 év után

A pénteki száraz sor után még volt idő, kedv és persze hűtött palack néhány különlegesség erejéig. Nem csak tokajiak, külföldi borok is kerültek a pohárba. Lássuk, édesben mennyire sikerült szóra bírni a nehéz 2014-et...:

Tovább

Ripka Gergely

10 years challenge: 2014 (Vol. 1.)

Egy viszontagságos évjárat egy évtized után

Pollák Tibor barátunk szervezésében idén is volt alkalom belefeledkezni egy kicsit az idő múlásába. Ahogy minden februárban, 2024-ben is 10 éves borokat kóstolgattunk. Ezúttal ismét egy viszontagságos év, 2014 jött tehát a sorban. - Hűvös, esős esztendő, magas savak, sok válogatás a szüret alatt: kiváltképp szárazakban volt feladva a lecke. Semmi kiemelkedőre nem számít ilyenkor az ember, bár az igaz, hogy 2010-ből is voltak négy éve meglepetések (szárazban és édesben egyaránt). A képlet most is pofonegyszerű volt: termelőkkel, barátokkal, ismerősökkel kóstolgattunk tehát saját és nem saját, tokaji és nem tokaji borokat Bodrogkisfaludon, a magunk örömére és egy kicsit azért is, hogy tanuljunk belőlük. Nézzük is meg, milyen meglepetésekben volt részünk 2014-ből vakon:

Tovább